Móritz Mátyás: Esküvések

Aradi tizenháromként
szereztek maguknak nevet,
kik az életük árán sem
vállalták a gyalázatot;

és hittek a szabadságban,
végsőkig, és mindenekfelett,
mikor nem akadt marok föld,
mit magyar vér nem áztatott.

Azóta nagyot fordult a
föld velünk, ez a nagy kerék,
hol a múlt feltárásával,
nagyon sokan felhagynának;

még a hősök emlékét is,
éjfeketére festenék,
úgy félve akár a tűztől,
félve ha feltámadnának.

Ők, kik szembe mertek menni,
az áramlattal és a széllel,
mint igaz és hű magyar, ki
még kockázatot is vállal;

és mindegyikük harcba szállt,
az őseik érdemével,
most meg sokan csak magukat,
fényezik a hajdanával.

Bepiszkolni ők nem voltak
gyávák cipőjüket vérrel,
és lemosni az arcukról,
a nagy egyformaság porát;

és megelégedni nem is
akartak csak a kenyérrel,
hogy eltöröljék hazánkat,
mint nem egy nagy nemzet sorát.

A fajtájukba félelmet,
a hatalmasok sem neveltek,
akik a szenvedést szülték,
kik bukásunkat okozták;

Ők tizenhárman, előttük
földre nem is térdepeltek,
arcuk és hátuk, hiába
csapkodták és ostorozták.

Nekik a felsőbb hatalmak,
nem halandó sorsot szántak,
szívük nem nyugodni vágyott,
ami a tűzzel lobogott;

a vétkesek a testükön
sebeket hiába vágtak,
mikor a nemzetünk szíve,
föl már régen nem dobogott.

Nem törődtek hazugsággal,
nem törődtek az ürüggyel,
nem is vonták a keblükre,
a hazugságot két kézzel;

hiába üldözték őket,
sokan sátáni dühükkel,
ők mégis mind, szembeszálltak
bátran a tomboló vésszel.

Mikor vihar pusztította
és ölte a magyar földet,
mikor az igaz harcosnak,
nem volt része a hálában;

ők akik ha meghajoltak is,
el soha, -soha nem törtek,
az utolsó végítélet,
legutolsó órájában.

Hosszú és halotti csendben,
emelték fel a kardjukat,
mikor úgy tetszett és látszott,
hogy az egész világ szétdől;

mégis hevítette őket
a szent láng és a szent tudat,
hogy többre is vihetjük mi,
a jó isten kegyelméből.

10.

Mikor a hazánkról sokan,
két bőrt akartak lenyúzni,
hogy egy percig se tarthassuk
életben mi a szent reményt;

ők még sem akarták hazánk
holttestét megkoszorúzni,
úgy álltak a harc élére,
a nagy világ vezéreként.

11.

Irántuk most tiszteletet,
őszintén vajon ki visel,
akik a könnyeiket, a
testüket és a vérüket

adták, küzdve a szabadság
rút hóhérlegényeivel,
úgy vennék el tőlük most is,
a véres halálbérüket.

12.

Szellemük mára hová lett,
a szellemük hová tűnt el,
hová vesztek a bensőnkből
az igazi, dicső mélyek;

akik együtt harcolnak a
népért, együtt a népükkel,
akik nem akarnak hinni,
a zavart ész meséjének?...

2017 Október 5. Csütörtök
Budapest, Csepel