Móritz Mátyás: Méreggel mérgem

J. I. R.-nek

Napjaidat nem zaklatom, napjaidat nem kísértem,
ágyad nélkülem nem üres, szádban nem ízetlen az étel;
nem óvsz és nem is védesz meg, semmit már érted és értem,
ha arcodba tolnám sem vennéd észre hogy arcom kétely.
Ujjaiddal idegesen nem is dobolsz az asztalon,
tagadni sem akarod hogy önmagamtól elvettelek;
a szavaimat fel már mindhiába is magasztalom,
vagy hajítom el, félig szívott csikkekként a tetteket.

Beléd a pánik nem jár hálni, és beléd nem is harap,
elrettentő példának sem vagyok jó, -se semmi másra;
úgy mosolyog benned a tegnapról jól elrakott harag,
úgy nyújtom csak a remegő kezem a holnapi gyászra.
A kilátásom és a tehetségem, neked mind kevés,
úgy tekintve rám, mint aki mindenki ellen vétkezett;
újra rám törve a gyűlölet, rám törve a rettegés,
hogy akivel bennem törődtél, az sohasem létezett.

A sok nemes gondolatom neked, nem gyűlik csak szennyé,
bennem az örök tél, új tavaszra már régen nem készül;
úgy teszem magamban a szerelmet is feledékennyé,
hogy lassan az elaljasodott szívem is bele őszül.
Alá már régen nem becsülöm magamban az ördögöt,
elérni a poklot, és egyre mélyebb kutakba mászok;
mialatt a mosolyom furcsa görbületi mögött,
haldoklanak az ígéretek és a fogadkozások.

Szíved kapuját rugdosom csak, de fel már rég nem tépem,
ahhoz sincs erőm hogy magam, és téged félreértselek;
hagyom hogy a cigaretta füsttől sárguljon a képem,
mozdulatlan bábként hagyva hogy az árnyak kísértsenek.
Le nem is vonod már a tanulságom, a magad kárán,
nem is érted: magamtól és istentől el mért vadultam;
fekszem csak a tegnapunk, és a szakításunk határán,
ismeretlen arccal, meredten, kócosan, megfakultan.

Megszűntek jelek szolgáltatni bennem az áramkörök,
kisülve várva hogy a sok hipotézised majd megdől;
rosszféle költőhöz híven, előttem üveges sörök,
meg-megrendülve az izgatásomra szánt álhírektől.
Gyűlöleted magamra veszem, majd magamból kihányom,
hitemet nincs is erőm hogy belevessem már a hitbe;
úgy botránkozom meg magamon, akár csak egy botrányon,
a meg nem értettségem, és őrületemet építve.


Nem keres és hív senki, már az árnyékom sem ér utol,
valaki a személyimet kéri a Csepeli HÉV-en;
úgy éreztem hogy kővé dermed bennem a nyírfacukor,
majd úgy mutatkozom be neki is, titkos fedőnéven.
A közeledő véget nem tagadom és nem tussolom,
egyedül elkárhozni, mint Ady Endre, nem reszketek;
bennem az éhség hiába is üvölt, csendben kussolok,
a társadalomba és már magamba sem illeszkedek.

Süketté tett a saját gondolatom, a saját nyelvem,
eszméletlen álomban ülve a 159-es buszon;
senki nem adja bocsánatát, és kéri engedelmem,
magam ma kerékbe töröm, vagy lehet: karóba húzom.
A könnyeim és a kávé helyett, a mérgeket nyelem,
nem is engednek a kórház folyosójára kiülni;
a rám virradó nap helyére a sötétséget emelem,
a bordám mögött ülő szívem, nem hagyom szelídülni.

Komor ér alatt üldögélek, a szatyrommal egy padon,
nem segít már senki sírnom, és nem is segít nevetnem;
nem gondolkozom a bíztató szavakon, a sok tanon,
szétbaszva tükrömet, mibe nem sikerült beleszeretnem.
Nem érintenek meg a mondatok és a káprázatok,
és már Te sem, aki nem hagytál, és egykor tűzbe hoztál;
napjaidat nem kísértem, -önmagam ellen lázadok,
bordáim között mélyen, a helyes döntés kulcsa rozsdáll.

2017 December 28.-29. Csütörtök –Péntek.
Budapest, Csepel

szozattv


szozat a tiszta hang Mátyás nap Zétényi Csukás Ferenc szentkoronaeloadas societaslancearegis BMT meghivo email életmese pályázat 2018
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf