Langstadler Csaba: Andival, Gyula városában

Gyulai hatás,
történelmét tanuljuk,
mint két 6. a-s.

Neked, a várudvaron
udvarolok,
a Ladics házban
ébredezik a múlt,
fölhúzva a rolók.

Köréd húzódik
a Rondella-íve,
a csónakázó tóban
a sok hal, ív-e?

Százéves cukrászdában,
ráncos a tortaszelet,
futottunk, mikor kifogtuk
az esőt, a szelet.

Erkel Ferenc szülőháza,
a karmesterpálca,
a biedermeier valódi,
itt semmi sem álca.

Kétszázötven kilométert szaladtál,
Gyulán utolértelek,
olyan vagy, mint ez a város,
értelek.

A békák- te úgy mondtad:
„a Bélák hangosak”,
százharminc éve fogva tart
minket az erkeli: „sakk!”.

A város, állandó mozgásában is
a helyén marad,
mint a közeli Erdélyben,
Arad.

Mi, a messziről jött felfedezők,
két Rákoskeresztúri,
szolgáljuk az utat,
az utazás, mégis olyan úri.

Feleségem vagy, szeretőm,
társam, asszonyom,
szép arcod, amit lelkem- nyomtatója,
mindig újra nyom.

A rádiót kikapcsoltuk, beszélgettünk,
hosszú vezetés,
de Te vagy Budapest-és
Gyula között az és.

Kezed ugrókötelét
hevesen lobálom,
a hírességek embermaszkjaiban
van az álarcosbálom.

Rám hajaztál,
ahogy fésülted a hajadat,
nem lettem számító…gép,
hiába sok bennem rólad az adat.

Téged mindenem szeret,
testem, ingem, nadrágom,
egedbe beleragad,
felhőrágóm.

Te, a Kohán képtár előtt,
pocsolya-színpadán táncoló,
kivágja a teret emléknek,
a rajtad fürgén mozgó láb-olló.

Te valódi vagy, irányítod
a város életét,
hogy igaz…gyöngy legyen
minden vízcsepp, nagy a tét.

Félpanzió, reggeli, sonka,
tojásrántotta,
ami az álmot a szemünkből
rögtön kirántotta.

A macskakövek: eldobott
mini páncélok,
ahogy a kertek, Csigakert:
Pán célok.

Gyógyfürdő, sportuszoda,
strand, nagy üzem,
hogy a vízben, vízilabdás
múltamat űzzem.

Templom-öltözetben
hangjukat kiöntő harangok,
a freskók, az orgonák,
az oltárok csendünknek a rangok.