Szabó Lőrinc: Tihany

Fejedet ölem, csókunk a Bakony,
rejtettük egymást, gyönyör s fájdalom.
Én? Hogy nem látok a szívedbe. Te?
Azt, hogy már nem gondolsz valamire.
Bolond éj jött; őr hold, sötét Bakony;
s másnap Tihany és boldog Balaton.
Tihany igaz szeretőknek való.
Égbe ölelt kék karjával a tó,
s jártuk a vetést, szedtünk pipacsot,
sirály suhant, a tündér álmodott,
s hogy már elnémult az éji tücsök,
szemedben még hét csillag tündökölt...
S ma is... Mért vagy hát megint szomorú?
Nem boldog így ez a túlboldog fiú!
Új alkony gyúl... Sírsz? S ne tudnád, miért?
Nézd: sellő úszik a könnyeidért!
Hogy csókolsz! Vége? Vagy talán szeretsz?
Még a boldogság is rettenetes.

A hegyi tolvaj

Magyar népköltés

Odvas fenyőfának vagyon három ága,
A legelső ága hajlott Moldovára,
A második ága hajlott Kolozsvárra,
A harmadik ága Kis-Magyaroszágra.
Annak tetejében egy kis flegoria*,
Kiben növekedik egy nagy hegyi tolvaj.
«Szolgám, édes szolgám, menj le udvaromra,
Húzd elő félgyászos hintómat,
Fogd eleibe négy szürke csitkómat;
Én is hadd menjek el szerencse-próbálni
Király udvarára, királykisasszonyhoz.»
Ő is elment,
Felöltözött akkor, mint egy császárúrfi,
Beszállott királynak udvarába
Félgyászos hintóval,
Négy szürke csitkóval.

szozattovabbacikkhez

Mátyás király és a gyomorbajos püspök

– Szeged vidéki népmonda nyomán –

Egy püspök panaszkodott Mátyás királynak, hogy nincsen étvágya, nem bír enni: gyomorbajos.
- Segítek én rajta, ha akarja – mondta Mátyás király –, kigyógyítom!
A püspök beleegyezett.
Mátyás elvitte oda, ahol a szegény emberek kubikolnak, adott neki talicskát, szerszámot, és azt mondta, hogy csak kubikoljon a többi emberrel, majd visszajön ő akkor, mikor megjön az étvágya.
Otthagyta Mátyás király egy hónapig, mikor aztán elment hozzá, megkérdezte:
- Van-e étvágya?
- Az étvágyam megjött, csak az a baj, nincs mit enni!
Mátyás visszaadta neki a hivatalát – az sem panaszkodott többet, hogy nincs étvágya!

Benedek Elek: Habakuk

Volt egyszer egy király, s annak egy igen kedves udvarmestere: Habakuk a neve. Valahányszor a királynak tanácsra volt szüksége, Habakukhoz fordult, s Habakuk adott is tanácsot, de nem az ő fejében termett az. A hamis Habakuk mindig egy kevés haladékot kért, hogy el ne siesse a tanácsadást, aztán hirtelen összehívta a soktudó embereket, akik a király udvarában laktak, azok aztán meghányták-vetették a dolgot, Habakuk meg szaladt a királyhoz a jó tanáccsal, s úgy adta elő, mintha az ő fejéből pattant volna ki. Hanem a tudósok megsokallották Habakuk csalafintaságát, s panaszra mentek a királyhoz.
- Felséges királyom – mondta a szónokuk –, panaszunk van Habakukra. Mi fundáljuk ki a jó tanácsokat felséged részére, s mégis Habakuké a tisztesség. Márpedig, higgye meg ,felséged, hogy ez a Habakuk hatökör. Soha még egy jó tanács nem született az agyában. Tessék csak próbára tenni.
- Jól van – mondotta a király –, majd próbára teszem. – S kegyelemben elbocsátotta a tudósokat.

szozattovabbacikkhez

Ásgúthy Erzsébet: A bicska

- Ne döngesd mán, te! – szólt rá fáradtan az anyja –, hátha nincs is nála.
- Dehogy nincs, láttam amikor belenyúlt a lájbimba –, erősködött a nagyobbik fiú, és újra ütésre lendült a keze.
De a másik csak tűrte pisszenés nélkül, szorosan odalapulva a kemencepadkára.
- Adod elő rögtön! – kiabált a bátyja, s megint gyomrozni kezdte –, adod elő, vagy menten agyonváglak!…
- Nyughassatok mán, mit marakodtok annyit azon a nyomorult vásárfián – kászálódott fel nehézkesen az anyjuk a zsámolyról, s vizet merített a krumplira.
- De mikor nekem hozta keresztapám, e meg ellopta tülem – védte igazát a nagyobb.
- Nálad van-e csakugyan? … Igaz-e, hogy elloptad? – vallatta az anyja a fiatalabbat, de az konokul hallgatott, s egy óvatlan pillanatban jól kiszámított oldalugrással utat vágva magának, hirtelen szökéssel kint termett az ajtón.

szozattovabbacikkhez

Muskátli - 2020. július

muskatli

muskatli

Melléklet
jó gyermekeknek

2020. július
VI. évfolyam / 11. szám

Kedves Gyerekek és Örökgyerekek! A Szózat havonta megjelenő elektronikus folyóirat oldalain kis Olvasóinknak is szeretnénk kedveskedni.

szozattovabbacikkhez

 

Berda József: Szeretőm ötvenéves asszony

(Enyelgő ének)

Vén vagy már, asszony; én teli tűzzel,
mégis ráncos arcodat csókolom-simogatom.
Hiába öregszel, nékem fiatal vagy még!
Őszülő hajaddal játszik most kigyulladt
kezem, fonnyadt testedbe harapok, ízlelni téged
cserepes számmal! Beteg lettem, - mondd,
mit tegyek ellene, árva siheder?

Enyém vagy, Asszony! - Mintha jó anyám
volnál: fiatal szívvel úgy borulok most eléd!
Csúf lehetsz másnak, de
csupa szüzesség maradtál nékem; -
gőgös undorral sose törődj már többé!
Szomorú véred szomjazza csak a férfit: én
nem szégyenlem, hű szeretőd vagyok;
s ím, lásd! meztelenre vetkőzöm előtted -
idd ki, idd ki fiatal testem egyre csírázó melegét!

szozattovabbacikkhez

Flórián Tibor: Libbenő hinta ölén

Szöges hátú palánk őrködött,
lepke pihent el a káposzta mögött,
öregek ültek ölnyi lugasban.
Leányka lengett libbenő hinta ölén,
habozva hajolt el a portula,
amint parányi cipője szirmához ért,
a nap arany ujjal cirókált kebelén.

hintázónő

Illyés Gyula: Szerelem

Mint egy dalba, dalba, úgy burkolom magam
szerelmedbe és úgy sodortatom magam.
Nevetve fordulok, ha egy-egy szögleten
rámront az izmos szél, birkózni kezd velem.

Lépek mint részeges, kit egy dallam visz és
aki köré a bor egy régi nyárt igéz,
nem állanék meg, ha tekintetemtől e
hófedte harsfasor rügyezni kezdene.

Járok habok gyanánt futó finom havon,
mint egy tűnt lét felé s föl-fölszippantgatom
egy szép szigetvilág édes gyanta-szagát,
két kezemen maradt szerelmed illatát.

Imre Flóra: Változatok

1.

az ujjaidra gondolok
csak dalok tűnékeny dalok
egy kevés emlék szerelem
nem is kell ige ugye nem

csak dallam gyöngéd mormolás
kis herceg ugye semmi láz
az ujjaid az ujjaim
bolyongva egymás tájain

csak játék könnyű szédület
csak futólag ösztönileg
ha emlék is nem fájdalom
nem mondhatom csak dúdolom

szozattovabbacikkhez

Kosztolányi Angéla: Te hallod…

Te hallod, szívek mit énekelnek,
s Szíved zenéje ad dalt az Égnek.
Dalolsz a tengermorajba mélyen,
s esőcseppekbe dalolsz az éjen.
Pacsirta titkon minisztrál Néked,
hajnalmisédbe trillázva csenget.
A színnek, fénynek dalát, Ki érted,
s ölelve tartod a mindenséget,
szent dalban égve, ragyogva térj be
a lelkem őrző adventi éjbe!
Hadd énekeljek, szeressek, égjek,
- szerelmes árnyad, rabja a Fénynek!

Ah, adj egy dalt ma nékem, Istenem,
mely égig ér s nem hal majd meg sosem!
Örökre zengve dicsőségedet,
Hogy, míg egy szív ver, lesz dal s szeretet!

1936

Endrődi Béla: Anna-bál

Forró a báli hangulat,
Szépasszonyok, nádszál urak,
Tülldísz, kivágva mélyen…
Hajló derék, habkönnyű váll,
A cigány valcert muzsikál
A holdas, nyári éjben.

Hajló derék, habkönnyű váll…
Balatonfüredi Anna-bál!
Mosolygó, ifjú párok!
Első szerelmem Anna volt,
Tanúim rá az ég, a hold,
A csillagok s platánok.

A tó, a part a régi még,
A víz, az ég a régi kék,
És húzza még a banda,
A platánsor dús zöldben áll,
Még friss a kedv, még zeng a bál, -
De hol van már az Anna!

1948

Jókai Mór: Szent Anna tava

Erdély legköltőibb helyét láttam.

    Vannak nagyszerűbb, pompásabb, elragadóbb látványok Erdély tájai közt, de oly magasztos alig lehet több, mint a Szent Anna tava. A legrégibb időktől a legújabbig szüntelen vallásos eszmék Sion-köde lebegett e táj fölött, ez volt a rajongók, az ihlettek Libanonja, ami Izráelnek az Olajfák hegye, a hindunak a gangeszi szent völgy, az északi skandinávnak az Igdrazill árnyéka alatti magány, s a hellén költészet arany árnyképeinek a Tempe: az Erdélynek a Szent Anna tava.

    Amint a tusnádi regényes fürdők jóltevő nimfájától búcsút veszünk, balra napkelet felé óriási bércek birodalma terjeszkedik elénk, melynek utolsó pontjai messze Kézdivásárhelynél végződnek. A térkép nem mutat e helyen sem falvat, sem majort, ősrengeteggel koszorúzott hegyek feküsznek egymáson, miket mindkét felől elkerül az országút, vadászösvényeknek hagyva az ősvadont, mely most járatlanabb, mint volt azelőtt kilencszáz évvel, mikor még azoknak a váraknak urai éltek, miken most az a vad fa terem, melyet a vihar vet és a vihar tép le.

    Egyikén e vadon ösvényeknek megindulva két meredek bérc között haladunk szüntelen felfelé, miknek aljában tajtékozó hegyi folyam tombol; szédület letekinteni rá.

szozattovabbacikkhez

Krúdy Gyula: A cigány bíró emlékére

Vigasztalhatatlanul szomorú lennék, ha az Ilonák, Irmák, Irének, Idák, akik a Nők Ábécéjében ugyanazon az első oldalon foglalnak helyet, mint az i betűs első könyvünkben, hálátlansággal vádolnának, mert Annát dicsérem, aki névnapjával, nyári, telt keblű gyümölcseivel, virágban pompázó kertjével, legkiadósabb évszakával, csillagos éjszakájával, beszédes lombjával, felejthetetlen báli zenéjével a férfiéletnek egy olyan napját jelképezi, amikor eredményeket lehet elérni a nők körül való forgolódás révén; a szenvedésen kívül azokban az élvekben is lehet részünk, amelyekért, sajnos, annyiszor hiába ostromoljuk a Johannákat, Jucikat, Julisokat, Jolánokat, akik közeli rokonai az i betűnek.

    Az Annák, ha névnapjukat komoly ceremóniával megtartanánk – mint ahogy a komolyság mindig gondolkozóba ejti a nőket: az Annák a férfiak önfeláldozó tevékenységét azzal is honorálják, hogy engedelmesebbek, szelídebbek, simulékonyabbak, mint más napokon.

szozattovabbacikkhez

Szabó Jenő: De…

– Visszhang Szabolcska Mihály egy versére –

Igazad van, jó hegedős:
Nem kell ide gyászdal!…
Telesteli a barázda
Jégverte kalásszal –
Letiporva, sárba verve
Álmok dús verése,
Lelketvesztő siránkozás
Nem kell ide mégse!

Én sem vagyok nagy barátja
A siránkozásnak!
Az Isten, ha földhöz vágott,
Felemelhet másnap!
De az olyan gyászmagyartól
Ezt a népet ójja
Akinek még ma sincs semmi
Siratnivalója!…

Juhász Gyula: Máramarossziget

Magyar Kelet bazárja volt e város,
Fajok tanyája, ódon és kies,
Közel az éghez s a magyar határhoz
S a vándorló költőhöz is szíves.

Kegyes atyáknál öreg iskolában
Magyart, latint oktattam itten én,
Páris felé szállt akkor ifjú vágyam.
Fiatalságom ódon Szigetén.

Párist kerestem és könyvekbe bújtam
Míg az idő szállt – ó én drága múltam –
Örökre meddőn és mulasztva múlt.

Egy fiatal lány szeme átvilágol
Felém e fényből, mint a másvilágból
És vissza, vissza nem visz oda út.

Csata Ernő: Költői harmóniák (Kompozició tíz tételből)

… Liszt Ferenc születésének 200-ik évfordulójára

(Liszt Ferenc: Harmonies poétiques et religieuses –
Költői és áhítatos harmóniák ihlette sorok)

1. Feleségemnek

(Liszt Ferenc: Invocation – Invokáció)

Fény és árnyék lennék, ha
te néma csönd lennél, ma
én szétszóródhatnék, mint
az apró könnycseppekben
szivárvány, a teljesség
mégsem lehetnék, mi a
vég nélkül rezgő térben
vibrál, sugárzó űrben,
csupán az rezzen bennem,
az omlik törmeléknek,
mint Szaharában porszem,
ha dűnébe csapódnék.

 szozattovabbacikkhez

Füst Milán: A jegesmedve

    - Semmit se csinálhattam – ismételte a kisebbik katona szomorúan s ide-oda repdesett tekintete a sötétben. Nyugtalan természet lehetett: az a fajta, aki sose készül el az élete pereivel. Társa viszont épp ellenkezőleg olyan ember volt, aki még a sötétben is sokáig hagyta egy tárgyon függeni a szemét.

    - No és? mi volt aztán? – unszolta szóra megint.

    - Semmise volt – felelte a kis ember dühösen. Hogy őtőle ilyet kérdezhessen valaki! Hogy mi volt aztán. Hát nem az egész világnak tudnia kellene az ilyesmit?

    - Öt évi várfogság – mondta ki a nagy szót. Úgy szokta volt ezt mindig odavetni, mint a testamentomi igéket. – S még utánszolgálat is – tette hozzá s most már szinte diadallal. (Minthogy van ember, aki még büszkélkedik is a szenvedéseivel.) Igaz viszont, hogy erre már fel is állt – muszáj volt, minthogy az agyát mégiscsak elborította kicsit ez az öt év, de úgy lehet, még jobban az, hogy még mindig itt szolgál. Békétlenül csóválta hát a fejét.

szozattovabbacikkhez

Füst Milán: A pásztor

Tört szívvel, melyből fájdalom csordul,
Lejti táncát a szél s közben búskormor…
Felhők szállnak el felette zordul
S már az alkony éjszakába fordul.

S barna hegyről rég lejött a nyáj,
(Mint barna fejről göndör fürt lehull),
S a nedves réten sír a vízmadár
S a pásztor botra támaszkodva vár,

Míg az éji falura a barna ősz
Kietlen csöndje ült; s már hűs verem
Az égnek boltja Melyre nesztelen
Szállong a sötét föld alól a gőz.

Kunyhójának akkor lángja éled
S míg nem egy félszeg gondján bíbelődik,
Magános asztalán hosszú időkig
Még a hűvös gyertyalángba réved.

S míg éji úton lándzsás éji csősz
Korhol duhajt, ki csendjét felveré,
A kövér, sötét föld alól a gőz
Békésen száll a csillagok felé.

Kosztolányi Dezső: Füst Milánról

fust milan 1929headAz író-művész két irányban fejlődhetett: a stíl csillogó gazdagsága, a goncourt-izmus felé, mely mesteri futamokat hoz ki a nyelv billentyűzetén, jelzőkkel zsongítja képzeletünket, és az egyszerűség felé, mely majdnem semmivel teremt csodásan egész benyomást. Füst Milán az utóbbit, a nehezebbet választotta, elfinomult északi és német mesterei után az orosz módszert… Keze biztos. Az egykori lírikus kerül minden alkalmat, mely színezésre csábíthatná, kiküzdötte magának az elbeszélés nyugalmát. Külön kell ezt hangsúlyoznom, mert az út, melyet végig megtett, nagy volt. Nem egyszerű a stílje, hanem egyszerűsített. Egy művész diadala.
Hogy milyen harcok vannak emögött, és a művészet mögött, mely könyveiben megnyilatkozik, arról dolgozószobája tudna beszélni, a műhely, melyben állandóan gőzöl a munka. Álmatlan búvár, kinek szenvedélye az írás, köteteket jegyez össze tanulmányul, mielőtt munkába fog, s egy megírt lapot gyakran sok széttépett füzet előz meg. Aranyfedezete van szavainak. Úgy él, ahogy művészhez illik, mindig elégedetlenül, a tökéletesség felé feszülve.

Féja Géza: Török Gyula író

Török Gyula sokáig az irodalom külsőbb vidékein élt. Novellái napilapok hasábjain, regényei jelentéktelen folyóiratokban jeletek meg, s ha az 1914-es világháború folyamán nem alakul meg a „Táltos” nevű, bevallottan magyar kiadó, akkor talán rövid ideig sem süt reá a szerencse napja. A kor magyar konzervatizmusának felemás, főként magyarkodó asszimilánsokból összeverődött tábora idegenséget szimatolt középnemességünknek ebben a tiszta utolsó sarjában. A „Nyugat” nem látott benne alkalmas eszközt a maga éles ízlésbeli harca számára. A „Táltos” dobta fel a nevét s hozta egymásután döntő könyveit: „A Porban” s a „Zöldköves gyűrű” c. regényét, „Fehér Virág” c. novelláskönyvét. Török Gyula azonban csak néhány esztendeig élvezhette a népszerűség verőfényét, szervezetét megőrölte az újságírói munka és a nagyváros; szívszélhűdésben halt meg, 1918-ban.

    Török Gyulát erdélyi „fertálymágnásnak” nevezi életrajzírója, Harsányi Zsolt. Abban az időben, midőn mindenki „kinőtt” valamiből. Török benne maradt osztályának lelki, ízlésbeli és biológiai légkörében. A közéletben a dzsentri grasszált, nyomában az ál-dzsentrik beláthatatlan sereget tülekedett és gyanús hagyományokba öltözve tódult a közéletbe egy nagyon bizonytalan társadalom, melyet általában középosztálynak neveztek.  A szellemi „ellenzéken” vérig sértett, meghasonlott magyarok és vezetőszerepre tülekvő idegenek kongatták a halálharangot a múlt felett. Török Gyula görcsösen szorongatta mindazt, amit örökölt, írói állásfoglalása tiltakozás volt tehát minden irányban: azok ellen, akik a hajdani nemesség hulló rétegéből, a dzsentriből csináltak eszményt, de a forradalmi vonal ellen is, mely az ezer esztendős nemességre sommásan rá akarta borítani a szellemi halál leplét.

szozattovabbacikkhez

Csata Ernő: Néma küzdelem

… Nyirő József emlékére

Itt még zajlik a néma küzdelem,
az ősi vér segélykiáltása zúg ma
fájón a harangokban, egy megrugdalt
göröngyéért a székely sorsnak.
Csillagösvényeink kusza nyomdokain
jövünk egy vízözön előtti időből
– Nimród küzdő unokái –,
lépteinket a fénylő Nap vigyázza
s az éjben az ezüstös Hold világa.
Nyugtalan lelkünk
ha visszaszáll a fénybe,
hamvait odatesszük
a földanya ölébe.
Az idegen földből ma kiveszünk végre,
s új másvilágot varázsolunk köréd:
fehéren villámló nyíresekből
és büszkén magasló Hargitából.
Az égig érő fa tetejéből, talán,
most látod, amint az apadó
jézusfaragók és konok őszsándorok
még féltik a harangokat itt Székelyföldön.
A Mezőségen már elcsitult
a megmaradásért dúló küzdelem,
az ezredéves magyar lét feladta önmagát,
ott már véget ért a magyar történelem.
Valahol az égi mezőkön
gyújtsatok lármafákat
s az eljövendő lelkekben
fénylő, nagy-nagy tüzet,
mert itt lenn vész van.
Az élet lángja ma gyengébben pislákol
s a tűzhely egyre szűkül,
gyújtsatok fényt a jövendő lelkekben,
mert itt lenn vész van.

2012

Nagy Méda költő, ifjúsági író

Nagy MédaHogy a II. világháború előtt magyar irodalom emancipációt követelő nő tagjai nemcsak botrányhősök, hanem Tormay Cecile mellet családanyaként hazafias, vallásos, ugyanakkor modern szellemiségű írónőink is voltak, arra jó példa Nagy Méda.  Mind a katolikus, mind a református fiatalok körében egyformán kedvelt volt ifjúsági tárgyú regényei, versei. E mellet – mint Czóbel Minka, R.Berde Mária, Ölbey Irén –  felnőtteknek is írt szépen formált verseket, érdekes történeteket. Erdős Renée és talán Kaffka Margit óta nem volt tán ily bátor asszony a magyar irodalomban, mint Nagy Méda. Ha természetes szemérmessége nem tartotta volna vissza őt attól, hogy valamennyi érzését, meglátását, ösztönös vágyait és szenvedélyét maradéktalanul visszaadja, most a legőszintébb asszonyköltő nevével kellene megemlékeznem róla.

szozattovabbacikkhez

Zas Lóránt: Oroszlánüvöltésről

(In memoriam Ernest Hemingway)

Oroszlánüvöltésről álmodott az
éjszaka, reggelre harci színekben
lépett ki kunyhójából, lándzsája
a fának támasztva, Dzsomo Kenyatta
indulhatott így az angolok ellen.
Az Amboseli felől füstöl a
bozót, antilopokat riasztott a
rinocérosz, majmok kurjongatnak a
pocsolya mellett, a Kilimandzsáró
teteje felhőben, szóval ismét a
megszokott reggel, de harci dobok
nélkül. Délután turisták érkeznek
fényképezőgépekkel, táncot kell
majd lejteni és lemezteleníteni
leányaink felsőtestét. Libeg
a háncs-szoknya, csattannak a férfi-
talpak az agyagföldön, vörös por-
gomolyagban izzad a néző és
az, aki néz. Ki itt a fekete
és ki itt a fehér?

– Masai-Mara –

Agyagfalvi Hegyi István: Sóhajtás

Uram, szeretnék élni
s ezért
az életemet elcserélni!

Fűre, virágra, fára:
mindegy,
csak ne legyen ilyen nagy ára!

Ne tudjak, halljak, lássak
s féljek:
mit hoz a perc, mit rejt a másnap!

Be jó is lenne bízni
s mindig
friss hit gyümölcsét reggelizni!

Fürödni fényben, dalban
s aztán
egyszer elmúlni szépen, halkan…

Uram, szeretnék élni
s ezért
az életemet elcserélni!

1943

Kozma Andor: A Bükkben

Lévay József 90-ik születésnapjára

Kanyargós utat szab embernek az élet,
Az enyém is egyszer a nagy Bükkbe tévedt.
Már az ősz ott bujkált lomb és cserje közte,
S a ritkuló zöldet pirossal színezte.

Bájos hervadásban oly egyedül bolygék,
Mintha e világon csupán magam volnék.
Halk nótákba kezdtem álmodón, merengve,
S szinte beolvadtam a szép rengetegbe.

Vándor vadmadárnak csapatát rebbentém,
Nyúl meg róka surrant mohos törzsek mentén.
Fényes szemű őzek szökkentek odábbat –
De fátyolozta szívemet a bánat.

Csüggedt érzelgésnek hullajtgatva könnyét,
Lapoztam s nem értém Isten képeskönyvét,
Mígnem a fülembe, mélyiben a Bükknek –
Hallga! hallga! – érces férfihangok ütnek.

szozattovabbacikkhez

Lendvai István: Északfényben

Vörös fény lobbant fenn a messze űrben,
elömlött falvak, városok felett.
A világ rémület pincéje lett,
hol döbbenettől ájulásbagyűrten
szorongtak dermedt, didergő szívek:
– »Ó, jaj, minő jel ez, ki fejti meg?«

Oly vészes volt tüneménye az égnek,
olyan haragvó, oly bajbahirdető, –
tűzvészt hirdetett, hol fal és tető
zuhan, s anyák, csecsemők élve égnek,
vad robbanást, halálos kártevést,
sokaknak háborús emlékezést.

Mindent idézett, mit ember csiholhat,
ha ördög lakja lelke rejtekét.
De gyors, tudós hír vitte szerteszét,
hogy északfény csak, mely semmivé olvad,
s mind felocsúdtak a bénult szívek.
Hogy égi intés: ki hinné s minek?

1938. január

Lenkei Henrik: Petőfi velünk van

Petőfi velünk van! Velünk lesz örökké!
Itt közöttünk jár-kel! Lelke itten lángol!
Nem válhatok soha silány földi röggé!
Soha el nem tűnhet az élő világból.

Ha köddé szétfoszlik álmunk délibábja,
Fojtott sóhajunkat ő velünk sóhajtja,
Ha sorsharag ránk tör s körmit belénk vágja,
Velünk lázad, tombol s jajra fakad ajka!

Ha gőg buta győztén szégyenpírban égünk,
Véresre sarkantyúz míg nyakára hágunk,
S ha hazafikínban sorvad büszkeségünk,
Vele újra vívjuk tiprott szabadságunk!

Ha gond elől szállunk álomszőtte tájra,
Sasszárnyával kísér a csillagok közé,
Nincs földünknek zúgja, rozzant kalibája,
Minek varázsszínét ő fel nem födözné.

szozattovabbacikkhez

Vályi Nagy Géza: Rőzseszedő

Öreg anyó – fázós, töpörödött –
Rőzsét szedni erdőbe tötyögött, -
Dermedt kezével – ahol elhaladt –
Tördelgette a zúzos gallyakat…

Hátán cipelte s örült jóelőre:
Hogy könnyen tett szert ennyi tüzelőre. –
Már este újra melegedni fog,
A száraz rőzse ég, ripeg-ropog…

Hűs szél suhant… tengernyi hó esett, -
Alázuhant egy omlós görgeteg,
S a vén anyó nem ért meg több napot:
Rőzséjén fekve – megfagyott.

1927

Babits Mihály: Július

Mint az ölyv két bús madárra
vigyázatlan gyenge párra
úgy jött ránk e szerelem
mint a zápor a határra
mint a nyári zivatar
oly borúsan és hamar.

Most a felhők alatt állunk
csillagokra nem találunk:
minden csillag elaludt.
Vigyázz! most az éjben járunk:
sillanó síkos az út -
ki tudhatja, hova jut?

Láttam amint szeme retten -
ó a boldogság kegyetlen,
nem valami víg dolog -
láttam amint sír ijedten
s mint veszélytől aki buj
finom feje rám borul.

Hallottam hogy hangja csuklott
láttam lelkében a poklot:
szeme fényes ablakán
félős lelke majd kiugrott
óriási ablakán,
amint fölvetette rám!

Gyökössy Endre: Júliusi óda

Megért a meggy, aranybőrű barack pirul a fákon,
A föld, az ég, az ember, állat csupa láng,
Kalapomat fiús örömmel balszememre vágom:
Adieu város! A falu lesz hat hétig ölelő tanyánk.

A búza dűl, omló veríték fürdeti pirosra
Testvéremet, a holdsütésig görnyedőt,
Arat, behord, csépel és zsákol; hetykén kilúgozza
Izmából az erőt az Új Kenyér szent öröme előtt.

A búza dűl, szalmája bő, szeme kövér-acélos,
Fehér a liszt, a tészta jól kel s a kenyér
Foszlósra sül, bele-haja rokkant testet acéloz,
Mindenkihez benéz, nem rejti el magát és nem henyél.

Alig pihen: indul áldásnak drága Budapestre
És kéri Bécs, mert benne bő erő az íz,
Magyar arany: vasat, sót, fát ígérő vándorfecske,
Repülj belőle majd haza és juss el a falukba is!

szozattovabbacikkhez

Pete László Miklós: Júliusi partok felett

Júliusi partok felett
Alszanak a szürke egek.

Idő hallgatag hajója
Nyár csendes vizeit rója.

Távoli gonosz viharok
Csalódott visszhangja morog.

Júliusi partok felett
Ócska, bágyatag fellegek.

Pasztellszínt ken világ-ecset;
“Nemzetközi” felszín fecseg.

Ó eresztékek inognak,
Gyilkos tanok vicsorognak.

Júliusi partok felett
Lebeg a félénk Szeretet.

Napsugaras hétköznapok
Ígérete – bennünk mozog.

Van kérdés,
De van Felelet –
Júliusi partok felett.

2018

Imre Flóra: Júliusban már az őszi tücsök

júliusban már az őszi tücsök
vajon mért van az idő így előre
vörheny levelek szétmálló rögök
a vállad szeplős aranyszínű bőre

a nyár s az ősz az ősz s a nyár között
egy pillantás a megszaladt időre
izmos csuklódon a fém karkötőd
még férfiasabbnak láttalak tőle

de hát ez a történet nem erről szól
nem te meg én és nem a karperec
egy könnyű árny a percnyi csillogásból

csak a nevenincs előérzeted
csak az akármikor és az akárhol
nem rólunk szólnak a történetek

Szabó Lőrinc: Kánikulában

Rummal keverte sárga lakktüzét
a nap; rummal a felforrt agyakat,
az egész város asztfaltingovány,
aszfaltfolyó lapul a paloták
partjához, áttüzesedett lovak
vörösréz-teste fénylik, ötvenöt
szájjal liheg a szomszéd ház, a fal
bőre kipersen, égő szakadék
a nagykörút s az inasok fején
kigyullad az újságpapírsisak.

Rummal itat most bennünket a nap,
rummal a várost, felrobban, aki
cigarettára gyújt, vörös bikák
bömbölnek az égen, sercegve sül
zöld zsírjában a park, puhul a hang,
guta kerülget munkást, papot és
bárókisasszonyt: megizzadt kövek
tüdeje pörkölt gumikat lehell
s az autók benzinfüstje a nehéz
levegőbe már reggel beragadt.

Rummal itatja a várost a nap.
De én
olyan vidéken jártam, hogy szegény
csontjaimban ma is fázik a fagy,
és esőkben, hogy szárnyas éveim,
lehulltak, sárbapaskolt madarak, –
kiülök hát egy padra, hol a tűz
körülhízeleg s nyalja arcomat:
próbálj, didergő, ázott életem,
szárítkozni e roppant fény alatt!

1927

Bárd Miklós: A Balaton

Csacsog, fecseg, de nem tör csendet,
Szellők alusznak a habon.
Csak néha-néha loccsan egyet,
Szelíden, lágyan, altatón.
Nem mímel szilajkodva Tengert,
Felül került, mi benne jó;
Az éj csendjében gőgje szenderg,
S igaz valóját adja: - tó.

Elsimult, hogy a hold sugára
Tajtékon meg ne botlanék,
Baj vón' az alvó halacskákra,
Ha háborogna a fenék.
Ha fölszáguldna rajt' a hullám,
A halász nem fogna halat,
Enyelg a hab s a sásba bújván
Csókolgatja a partokat.

1934.

Berzsenyi Dániel: A füredi kúthoz

Japet fiának sassa dulá vesém,
S a mennybül lehozott szikra emésztve ölt,
Midőn, dicső forrás, sebimre
Aeglei balzsamot áldva öntél.

Mint aki a szent Lethe vizébe néz,
Minden földi tehert róla lehullva lát,
S újjászületve nyílt karokkal
Elysion rokon árnyihoz lép:

Így adta vissza életadó ered,
Oh, kútfő, nekem az életet és reményt.
Így ébredék fel, s így ölelt meg
Partidon új öröm, új rokon kéz.

Itt leltem a jó Vajkyt, az édes őszt,
Itt a téti szelíd énekelőt, ki már
A boldogult lelkek körében
Issza az ég örömit, - jutalmát;

Kikhez vegyülve hársaid ernyein
A bús fölleg alul hajnali pírjait
Az élet újra rám mosolygá,
S holt kebelem hideg éjje virradt.

Itt leltem a széplelkű nemes magyart,
Pázmándyt s szeretett szíve kegyes felét,
Ki vélem együtt cseppeidben
Enyhületet keresett magának.

Enyhítsd meg ezt is, a kora szenvedőt!
Márványoszlopidat felkoszorúzom ím,
Enyhítsd meg ezt is, mert ha szenved,
Nem leszek én is egész kigyógyult.

[1821-1823 között]

Lampérth Géza: Balatoni nóták

1.

Gyönyörű szép a csillogó Balaton,
Partja mellett a zöldellő Badacsony.
Balatonnál, Badacsonynál szebb nekem:
Csillagszemed, kedvesem.

Ízes halat a csillogó Balaton,
Jó bort terem a zöldellő Badacsony.
Ízesebbet, jobbat terem énnekem:
Csókos ajkad, kedvesem!

 

2.

De szép ez a Balaton,
Badacsony, Tátika, Szigliget.
Mondd meg édes angyalom,
Galambom: enyim-e igazán a szíved?

Ha az enyim, kedvesem,
Igazán, egészen a szíved:
Mennyország lesz nekem
Balaton, Badacsony, Tátika, Szigliget.

De ha másé, angyalom,
S engem csak csalogat, hiteget:
Sírom lesz a Balaton,
Sírkő rajt Badacsony, Tátika, Szigliget!

1928

Reményik Sándor: Emlékezés a tihanyi mólóra

Húsz éve most...
Engem Tihanyban ért a döbbenet.
A keskeny mólón sétáltunk Apámmal,
S hajóra vártunk, mert hogy este lett.

Messze valaki már szelet vetett,
Vihar-köröm tépte a Balatont.
Szorongva lestük a hullám-zsivajt:
A felcsapó hab mily hiób-hírt mond.

Fehérlő csík a növekvő homályban:
E móló volt a végső béke-folt.
S jött a hajó. Rettentő rakomány:
A véres jövő súlya rajta volt.

Én nem kellettem az őrült Molochnak.
Deszkán úsztam meg a vér-óceánt,
Magammal vívtam, s félkarral karoltam
A szerencsét, a vak tündérleányt.

Engem sorba sem állított a sors.
Hálát adjak, vagy szégyelljem magam?
Beteg, aki gyógyulást prédikál,
Vigasztaló, aki vigasztalan.

Hálát adjak? Vagy szégyelljem magam?
Hogy itt maradtam, s éppen én, s miért?
Talán, hogy a Szózatot visszazengjem:
Jaj, annyi szív hiába onta vért!

1934. július 25

Vikár Béla: Balatoni disztichonok

Baglad, Agárd, Ölved, Füred – ah, rejtvények a névben!
baglyot, agárt, ölyvet, fürjmadarat jelölők.
Fürjnek ugyan híre van Füreden még; ámde ki látott
bagladi baglyot, agárdi agárt, avagy ölvedi ölyvet?
Eltűntek! Szőlő s vetemény települt le az ősi
erdők fái helyén, s csak a név veti vissza regényes
régi napok sugarát a jelenkor szép mezejére,
ős pagonyt pótló mennyei pompa fölé:
Tündérkert sűrűjén kukucsál be a déli verőfény,
csillagkert mosolyát tükrözik esti habok;
nappal földieket játszódtat a Vízanya keble,
Holdlány fürtjeivel játszadoz éj ivadán.
Így építi tovább, ó, Természet, palotádat
emberi ész, Istent megközelítve dicsőn:
Új Édent bűvöl, hol előbb a vadon feketéllett,
s ördögként ugyanazt rontja le majd ugyanő.

Balatonfüred, 1929

Szegény Ilus

Magyar népköltés

Sír a szegény Ilus, tüske ment lábába,
Nem mehet vigadni víg lányok sorába.
Maradt volna otthon, most nem keseregne,
Barna kenyeréhez könnyet nem keverne,
Felesége lenne jó dolgú legénynek,
Szűz pártája helyett főkötőt tennének.
De most az is búsul, ő is sír hiába:
Vendég katonának minek jár nyomába.
Minek örült korán tarka keszkenőnek,
Hitegető szónak, cifra esküvésnek!
Verje meg az Isten mind a két világon,
Miatta fonnyad el szép fiatalságom!

népballada

Szegedi Mátyás-mondák

MÁTYÁS KIRÁLY HORDJA A KÖLES ZSÁKOT

Egyszer Mátyás király mendegélt az országúton. Utolérte két kocsi, mind a kettő kölessel volt megrakva. Mátyás királyt az egyik kocsi elhagyta, de a másikon kiszúrt a bicskájával egy köles szákot, aztán továbbment a kocsi mellett.
No, egyszer csak azt kérdezi, hogy hol lehet munkát kapni.
Mondja neki a kocsis, hogy jöjjön csak abba a faluba, ahova ő meg, és abba a malomba, ahova ő viszi a kölest, majd ott behordja a köles zsákokat.
Hát jól van! Amint a malomhoz érnek, kezdik behordani a köles zsákokat a kocsissal együtt. Hű, de megijedt a kocsis, amikor látta, hogy az egyik zsákból kifolyt a köles! Ezt most neki kell megfizetni!
Mikor a gazda látta, hogy mi történt a zsákkal, háromszorosan fizettette meg a kocsissal a zsák kölest.
Másnap hívatja ám az elöljáróság a malmost meg a kocsist. Itt elmondta Mátyás király, hogy ő szúrta ki a zsákot. A kocsisnak megfizette a köles háromszoros árát, azonfelül még egy zacskó aranyat is adott neki, a malmost pedig megbotoztatta, mert annyit követelt a szegény kocsison.

A KŐLEVES

Mátyás király egyszer egy szegény emberhez ment, kért tőle egy kis levest, de a szegény embernek még az se volt: nem volt semmije se.

szozattovabbacikkhez

Benedek Elek: Mese az aranymozsárról

Volt egyszer a világon egy szegény ember, annak a szegény öregembernek egy szép és erősen okos leánya. De olyan szegények voltak, mint a templom egere, talán még annál is szegényebbek. Mikor volt kenyér az asztalfiában, mikor nem. S amikor volt, akkor is csak hamuban sült kenyér volt.

    Elment egyszer az öregember szántani, s amint kettőt-hármat térül-fordul a földön, nagyot csendül az ekevas, s kivet egy színarany mozsarat.

    Hej, megörül az öregember, félbehagyja a szántást, indul haza, de meggondolja magát: ha mozsár van itt, törőnek is kell lennie, s turkálni kezdi az ekevassal a földet, hátha megtalálja a mozsártörőt. De bizony hiába turkálta, nem találta meg. Hiszen, elgondolta, sokat ér ez törő nélkül is. Elmegy haza, s mutatja a leányának nagy örvendezéssel, hogy mit talált.

    - Na édes leányom, többet nem éhezünk, viszem ezt a mozsarat a királynak. Tudom, megveszi jó drága pénzen.

    Mondja a leány:

    - Ne vigye el, édesapám, mert meglátja kigyelmed, hogy a király majd megkérdi, hol a mozsár törője. Még azt hiszi, hogy lopta kigyelmed, s tömlöcbe vetteti.

szozattovabbacikkhez

Nagy Méda: Gyóni Géza és az Asszony

Amerre a szem ellát, fátlan, kopár pusztaság, csak a Szaján-hegység erdős oldalán sorakoznak békés, zöld fenyők, hogy megtörjék a táj irtózatos egyhangúságát. Szibéria! Lent a szakadékos völgyben, a Jenisszei hömpölyög sötéten és az utak mentén mindenütt temetők. Hát már sohasem lesz vége? Az izvojcsik, aki néhány rubelért áthozta őket Krasznojarszk városából a táborba, egykedvűen mutogat az ostorával:

    - Ez itt a legénységi temető, amott a tiszti, mögötte meg az orosz temető húzódik. Ha kijutunk a sírok közül, akkor majd megláthatjátok a fogolytábort.

    - Ha kijutunk a sírok közül…- mormogta utána Gyóni, - de kijutunk-e valaha?

    Az apró orosz lovak sebesen vitték a kocsit, de a temetőnek csak nem akart vége szakadni. Gyóni kezébe temette arcát, öccse vigasztalón átölelte:

    - Együtt maradunk Géza, ne félj!

    - Nélküled már rég elpusztultam volna – mondja Gyóni hirtelen támadt melegséggel, - hogy ember vagyok még, azt csak neked köszönhetem, te ápolsz, etetsz és gondoskodol rólam, mint egy gyerekről.

szozattovabbacikkhez

Jékely Zoltán: Éjfél

Egykor úgy fogsz aludni lenn a porban
emlékestül, mint egy keleti város,
amelyről már Isten se tudja, hol van.
– Amivel úgy csudáltad a világot:

a szemeddel mi történik a földben?
A te szemed sosem pusztulhat el.
Mint drágakő, úgy fog csillogni zölden
arra, ki egykor ott reálja lel.

S mit csinál majd gyönyörű fogsorod,
melytől gügyögés jött és kicsi ének,
melyet ajkak csókoltak s jó borok
s melyet úgy ismertem, mint az enyémet?

Ki mondja meg, mi lesz az illatoddal?
Én nem hiszem, hogy eltűnjék veled.
Talán végső szívdobbanásra, loppal
kiszáll hűlt testedből s illa berek,

mint lila füst, lebeg a parkon át,
városon át s künn egy domb hajlatán
lelkem csak utána veti magát,
akár a nagy lepkék egymás után…

József Attila: Flórának

Most azon muszáj elmerengnem:
hogyha te nem szeretnél engem,
kiolthatnám drága szenem,
lehunyhatnám fáradt szemem.

Mert jó meghalni. Tán örülnék,
ha nem szeretnél így. Kiülnék,
a fehérhabú zöld egek,
fecsegő csillagfellegek

mellé a nyugalom partjára,
a nem üres űr egy martjára,
szemlélni a világokat,
mint bokron a virágokat.

Hajósinas koromban, nyáron,
a zörgő, vontató Tatáron,
egy szép napon munkátlanul,
mint aki örömöt tanul,

bámultam a Dunát, megáradt,
libegtetett leveles ágat,
úgy kanyarított sok fodort,
deszkát harapdált és sodort

szozattovabbacikkhez

Juhász Gyula: Anna örök

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszöntésben
És miden összetévesztett levelemben
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen.

Laurisin Lajos: Vallomás

A szellő rólad súg mesét,
Ha az égbolt kékes-setét.
Téged sugároz rám a nap;
S az árnyék lombos fák alatt
Tebenned ad énnekem enyhet.
Te vagy, kiben én megpihenjek!
Rólad dalol a madár ajka,
Te fájdulsz bennem zsongón, sajgva
Terólad zeng az estharangszó,
A társtalanul légbehangzó.
Neved ritmusát zúgja szívem,
Téged rajzol az álom híven!
Számomra csak Te vagy az Élet,
Az öröm, melytől szerteszéled
Szívem egén a ködös bánat…
Szeretlek! Kívánlak! Imádlak!

1940

Szabó Lőrinc: Mert sehol se vagy

Mert sehol se vagy, mindenütt kereslek,
nap, rét, tó, felhő, száz táj a ruhád,
mindig mutat valahol a világ
s mindig elkap, bár kereső szememnek
tévedései is hozzád vezetnek,
úgyhogy fény-árnyak, tündérciterák
villantják hangod, a szemed, a szád,
csöndes játékait a képzeletnek:
látlak s nem látlak, drága nevedet
csengi csendülő szívembe szíved,
de percenkint újra elvesztelek:
csillagokig nyílok szét s hallgatózom,
üldöződ, én, mégis, mint akit ólom
húz le, sírodba, magamba csukódom.

Lisznyay Kálmán: A Matóczky udvarában

A Matóczky udvarában
Nagy természet van a lányban,
De mi haszna, ha nem szeret,
Ha mást szeret, nem engemet.

Imádkoztam istenemnek,
Adna nyugtot már szívemnek;
Azt felelte: nem tehetem,
Hatalmasabb a szerelem!

Kiss Menyhért: Szeged

Az iszapként úszó vörös áradatban
Igéretföldjeképp ragyogsz a magasban.
Sóhaja, reménye sok bolygó magyarnak,
Kik hazaárulók lenni nem akarnak,
Ide csábította mosolygó kék eged:
Szeged…

Itt még a házakon trikolor lengedez,
Ha nem is Óceán, de magyar tenger ez.
Itt nem akasztanak, nem is fosztogatnak.
Szelíd bűbája van nyári alkonyatnak,
Lágyan simogat meg a lelked, a szemed:
Szeged…

Mint a keresztény megy, lázzal, lelkendezve,
Messiást megszülő, messzi Betlehembe.
Jönnek, menekülnek, szenvedő magyarok,
Mert szebb magyar jövő hajnala itt ragyog.
Álom, vagy délibáb, amivel hiteget:
Szeged…

Álom, vagy délibáb, magyar sors, akármi,
MI tudunk küzdeni, bátran nekivágni,
Társtalan, egyedül, Duna-Tisza ölén,
Komor fenségében vár a magyar bölény.
Felséges nagy harcát veled küzdi, veled:
Szeged…

Lesz még egyszer ünnep, ível a szivárvány,
Te voltál a párnánk éjnek éjszakáján.
Te voltál a jászol, ahol megszületett
Véres, könnyes, jajjos szent Hazaszeretet.
Koszorúk, virágok fonják be szép fejed:
Szeged, magyar Szeged…

1919. július

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf