Benedek Elek: Mese az aranymozsárról

Volt egyszer a világon egy szegény ember, annak a szegény öregembernek egy szép és erősen okos leánya. De olyan szegények voltak, mint a templom egere, talán még annál is szegényebbek. Mikor volt kenyér az asztalfiában, mikor nem. S amikor volt, akkor is csak hamuban sült kenyér volt.

    Elment egyszer az öregember szántani, s amint kettőt-hármat térül-fordul a földön, nagyot csendül az ekevas, s kivet egy színarany mozsarat.

    Hej, megörül az öregember, félbehagyja a szántást, indul haza, de meggondolja magát: ha mozsár van itt, törőnek is kell lennie, s turkálni kezdi az ekevassal a földet, hátha megtalálja a mozsártörőt. De bizony hiába turkálta, nem találta meg. Hiszen, elgondolta, sokat ér ez törő nélkül is. Elmegy haza, s mutatja a leányának nagy örvendezéssel, hogy mit talált.

    - Na édes leányom, többet nem éhezünk, viszem ezt a mozsarat a királynak. Tudom, megveszi jó drága pénzen.

    Mondja a leány:

    - Ne vigye el, édesapám, mert meglátja kigyelmed, hogy a király majd megkérdi, hol a mozsár törője. Még azt hiszi, hogy lopta kigyelmed, s tömlöcbe vetteti.

    Beszélhetett a leány, elment az öreg, s meg sem állott, míg a királyhoz nem ért. Köszön illendőképpen, a király fogadja, s kérdi:

    - Mi járatban vagy, te szegény ember?

    - Én bizony, felséges királyom, amint a földecskémet szántottam, egy aranymozsarat találtam, s elhoztam felségednek ajándékba.

    - Na, ez igazán szép portéka – mondja a király, s jól megnézte kívül-belül, hogy igazi színarany-e.

    Az volt bíz az, igazi színarany.

    - Hát a törő hol van? – kérdi a király.

    Mondja az öregember.

    - Kerestem én azt is eleget, felséges királyom, de nem találtam meg.

    - Bezzeg, hogy nem találtad meg, ilyen-olyan teremtette – pattogott a király –, mert bizonyosan loptad a mozsarat is!

    Hiába mondta a szegényember, hogy így meg úgy, hogy a világon való életében nem lopott, hívatta a király a katonákat, ezek közrefogták a szegényembert, s vitték a tömlöcbe.

    Amint kísérték a katonák az öregembert, elkezdett sírni keservesen:

    - Hej, édes leányom, lelkem leányom, miért nem hallgattam a te szavadra! Nemhiába mondtam mindig, hogy nincs több olyan okos leány a világon, mint te.

    Hallotta ezt a király belső inasa, fut a királyhoz, s jelenti, hogy mit mondott az öregember. Egyszeriben parancsolja a király, hogy hozzák fel az öreget.

    Viszik az öreget a király színe elé, s kérdi a király:

    - Miféle okos leányod van neked? Igaz-e, amit mondtál, hogy nincs több olyan okos leány a világon, mint a te leányod?

    - Mondtam, felséges királyom, s meg sem is másolom.

    - Na, jól van – mondja a király –, majd meglátjuk! Hozd ide a leányodat, s ha megteszi azt, amit mondok neki, feleségül veszem.

    Hazamegy az öregember a leánya után. Mondja neki, hogy mi történt, hogy mer-e szerencsét próbálni.

    - Csak gyerünk, édesapám! – mondja a leány.

    Fölmentek a királyhoz, s a király azt mondja a leánynak:

    - No, te leány, azt hallottam, hogy a legokosabb leány vagy a világon. Hát ha úgy elmégy előttem, hogy se felöltözve, se levetkőzve, se kocsin, se gyalog ne légy, feleségül veszlek.

    - Jól van a – mondja a leány –, megpróbálom, felséges királyom.

    Azzal elment haza az apjával. Otthon levetette a ruháját, s magára vett egy hálót. Ennek a hálónak négy sarkát szépen odakötötte a kocsi-saroglyához. Így indult el a királyhoz.

    Jött a király is hatlovas hintón, szemben a leánnyal, s mikor meglátta, felültette a hintajába, vitte a palotába, ottan felöltöztette szép aranyos ruhába. Mondta neki:

    - Amit kívántam megtetted, te az enyém, én a tied, ásó, kapa s a nagyharang válasszon el minket.

    Mindjárt nagy lakodalmat csaptak. A cigányok húzták, a legények rúgták. Táncolt az öreg is, táncolni kellett nekem is.

    Így volt, mese volt.     

szozattv

 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf