Kovásznay Erzsi: Késő!…

Amikor elment, egy csókot kért tőlem,
Egy csókot csak… egy búcsúzót csupán.
Láttam, elfojtott könny csillog szemében,
S dacos, fájó hang remeg ajakán…

Mint az álmok bűbájos szép világa,
Oly színes volt az enyhe alkonyat.
Az ősz minden dalát szívembe lopta,
Soha nem érzett, csodás hangokat…

Varázzsal teljes, langyos esti csöndben
Szinte csábított már a suttogás…
Mégis!… ajkamat elcsitítva tartá
A szívemben egy büszke villanás.

szozattovabbacikkhez

Mindszenti István: Szerenád

A hűvös ég dereng fölöttem,
A hűvös holdfény karol át.
Fegyver cikázik messze ködben –
S most megköszönni idejöttem
Az arcod békés mosolyát,
Az arcod békés mosolyát.

Én köszönöm most, amit adtál,
Mert pihenő volt énnekem.
Megállt, mint vándor a pataknál,
Egy-egy mulandó pillanatnál
Az én mulandó életem,
Az én mulandó életem.

szozattovabbacikkhez

Osváth Eszter: Szállj, kis levél…

Dalolva röpülj, sietve szállj:
Válaszul a forró, késett vallomásra.
Az útban pillanatra meg ne állj,
Érkezésed harcos ifjú várja.

Gyöngéden, puhán hullj kezébe,
Adj enyhülést, vigaszt, balzsamot;
Lobogtass örömöt feléje
s hallgasd el, hogy már szívem halott.

Megérkezél-e idejébe?
Vágyakozó szemei látnak?
Vagy földrehullsz elárvultan, félve:
Mint levele hervadó virágnak.

Szász Menyhért: Angyalom, virágom…

Nem kerülgetem már
Ablakod, muskátlik,
Zöld kerítésteket,
rozsaGyönge rózsafáid.
Csak a szívem maradt
Ott egy rózsaágon,
Angyalom, virágom.

Te szíved velem jött
Egy virágcsokorba,
Könnyem megöntözi,
Szellő megcsókolja.
Napsütéstől óvom,
Esőnek kitárom,
Angyalom, virágom.

szozattovabbacikkhez

vitéz Somogyvári Gyula: A kezed áldom

Tudod-e, hogy én egyszer, régen
gyáván, bolondul már letértem
a nagy várások ösvényéről?

Jártam kiégve, bús mocsárba,
szürke tegnapot nem sajnálva
s mindegy volt: jön-e a holnap is.

Ha néha mégis – önkínzásból –
gondoltam: ki les olyan bátor,
erős, tiszta, hogy visszahúzzon:

szozattovabbacikkhez

Keresztury Dezső: Pieták

Szántó Piroskának

kereszturyhoz

A postaútnál két vén tamariszkusz
bozótjában kőkereszt, rajt vas-Krisztus:
állíttatta hősi-halott fia
nevére Szőcs Antal, Csép Mária; –
mohos, mállik, több mint félszáz óta
eszi eső, fagy, szél eróziója;
nem térdel már, nem pihen árnyékában
senki: magára maradt a magánnyal; –
de nekem ott ül előtte az a
sokezer néma paraszt-pieta:

szozattovabbacikkhez

Sinka István: Másnak adott nyár…

Szegény vagyok, sorsom süpped,
áld az Isten, mégis büntet.
Folyó voltam, tóvá lettem,
tél jött – jéggé merevedtem.

Nyarak forrósága kéne,
száz nyár kéne ennyi jégre.
Ha nyár jönne, a tó újra
élő folyóvá zúdulna…

Jó földem, Magyarországom,
jóságodat de sajnálom.
Minden nyarat másnak adtál,
csak engemet nem ringattál.

Tamás Menyhért: Gyökér-bilincsbe zárva

Tamási Áron emlékére

tamasiaron

Röppenne ma is, szállna
tündérkedő, víg álma,
de harmat-derűs szárnya
gyökér-bilincsbe zárva!
Örök őrséget állva
konok cserefák párja
tűzi szívét az árva,
beszegzett éjszakára,
sebzett ágra, virágra –
reménnyel koronázva
szegények oltalmára!

                                   1970

Fáy Ferenc: Őszi áhitat

Ülj le a márványhűvös ég alá,
honnan a nyár még visszanyúl utánad.
Madarak jaját kergeti a szél
s térdedre hajtja hű fejét a bánat.
 
Zárd el szemedbe ezt a ragyogást,
ezt az utolsó tél-előtti órát.
Dió koppan már, hamvas szilva hull
s himnuszt dobál egy megkésett rigó rád.
 
szozattovabbacikkhez

Keresztury Dezső: Őszi málna

Egy elkésett málnabokor
gyümölcse megpirosult.
Hova sodor
időtlen jövőbe a mult?
Itt is, most is a képzeletnek
árny-valóságát látom:
tenyeremből etetlek
asszonyom, anyám, lányom.

Mentes Mihály: Úgyis eljön az ősz…

eljonazoszÚgyis eljön az ősz;
A leveleket szép pirosra festi,
Aztán sárágra. Elsodorja végül.
Az árva fa tépetten, kimerülten
Ájult halálos bódulatba szédül.

Úgyis eljön az ősz;
Az új búzából friss kenyeret sütnek;
Az édes must tüzes, jó borrá forr már.
Éltetni halnak. Úgyis ez a törvény
És az ember több a búzánál, bornál.

szozattovabbacikkhez

Peterdi Andor: Szeptember

1941

Ó, hova bágyadt arany verőfényed
Bús szeptemberi égbolt, őszi napgolyó?
A sárga tüzek hozzánk most le nem érnek
    S a magyar erdők, rétek,
Úgy sírnak, mint a megáradt folyó.

A földek is mély búban elaludtak,
S híreket várnak, lesnek távoli faluk,
És míg fölöttük holló károgva vonulnak:
     A napok szállnak, múlnak,
S gyerek, asszonynép templomokba fut.

szozattovabbacikkhez

Tornai József: Méz, dió, krizantin

Hull az égbolt széles
vakolat-darabokban. A levegő
állványai megreccsennek.
Fácánszárny, sötét orgonabokor,
a horpadt hátú dombos
jegenye szökik föl.

Madár vagy, ki utoljára röpül,
fű, esővel rég itatott
és álom, a gyümölcstelen:
nélküled is tetszhalott vagyok,
melleden is tetszhalott vagyok.
Göröngy olvad el a számban.

szozattovabbacikkhez

Weöres Sándor: Őszi zápor

zuhogó őszi zápor ablakra kopog
pereg kopog az elfüggönyzött szívre
beledobol a szoba ütemébe a bútorok dallamába
átlátszó gilisztasereg ereszkedik ablaküvegen
zörög mocorog zúg sziszeg
lépdel az éberálom sivatagában
utazik idegen világ sivatag síkján
élő határtalan szívben vándorol

szozattovabbacikkhez

Szombati-Szabó István: Erdélyi szüret

Ki bort csak máséból iszom,
Kinek hordóm sincs, pincém sincs, pincémben nincs hordó
S hordómban nincs egy hörpintésnyi borom se:
Köszönöm a bort: minden nedvek királyát
S magyar sírva-vigadók szent italát.

szuretKöszönöm a bort, akivel barátosan kínál meg
Kedv-szomjú bortalant a boros.

szozattovabbacikkhez

Dóró Sándor: Kegyetlen a suttogás is

veresmadarakJajgatnak a vidék
véres madarai.
Széthasadtak a házak
ecetes vakolatai.
Nincs maradás.
Nincs menekvés.

Nyugtalan éjek
medrében lengek.
Szemérmetlen dalokat
Isten előtt fütyürészek.
Megmeredt a csend,
Kegyetlen a suttogás is…

Puszta Sándor: Nemzedékem

A metró építőihez

úgy estél vad dühvel vicsorítva
munkádnak az újnak
mint kuvasz tolvaj lábikráiba
mint hetek óta éhező a kenyérnek
halni-sípoló tüdő a tavaszi légnek
madár kalitból ösztövér égnek
csikó karámból újfűvű rétnek
          egy percre meg nem állva
mit kell még megtenni
életre halálra

végül már nem vicsorítva nevetve
téve tetézve a munka kazlait terhét
telhetetlen éhét
          egynemzedék-idő alatt végezve
          három nemzedékét!

Rab Zsuzsa: Letört sirályszárny

Bűvölt madár, dermedten álltam
szeme zöldes reflektorában.

Fények a tört havon. Késpenge-fények.
Mennék haza, de hova érek?

– Maradj. – És bukdácsolt utána
meg nem tett mozdulatok árvasága.

Mezítlen arcunkkal fogtunk fel ázott
szélrongyot, hószilánkot.

Mélység fölött letört sirályszárny
a keze. Már meg sem találnám.

Pillanatok borostyánkövei,
ti majd
megőrzitek.

Szabó Lőrinc: Politika

„Mily gyönyörű a szenvedés!
A lemondás milyen hatalmas!”
– Meg fogod unni, s leszel aljas;
a mi erényünk itt kevés.

Mit szépség?! Háború jön újra,
háború mindig: tenni kell!
Egy perc, és áruló leszel,
vagy az se, csak egy buta hulla.

Már itt a szörnyeteg. Utálod?
Vele vagy ellene! Magányod
barlangját kard kutatja át.

Lemondás? Nincs! Az üldöző
nem mond le rólad! s a jövő
azé lesz, aki bestiább.  

                                                   1931

Urr Ida: Lepketánc

lepkeLepke,
lepke,
lepketánc
mondjad
kis szűcs
miket gyártsz?

Gombot
cérnát
kapcsokat;
mennyit?
hányat?
jó sokat!

szozattovabbacikkhez

Tornai József: Az elárvult vér

Ó, hogy nem szakad szét,
                nem törik csont- és velő-szilánkokra
    a koponyám,
                   mikor belépsz rajta!
                  Hosszú, beszédes
ujjaiddal nyitod az ajtót,
    de csak térdharisnyás lábod
                         nyújtod be:

szozattovabbacikkhez

Gesztén Józsi

Magyar népballada

gesztenjozsiGesztén Józsi bársony lovát nyergeli,
A babája keservesen könnyezi.
– Ne sirassál, barna babám, engemet.
Nagykállai fenyves-erdőn keresnek.

Nagykállai fenyves-erdő a hazám,
Oda gyere, barna babám, énhozzám.
Meglátod az aranyvesszős tanyámat,
Sudármagos, aranyos almafámat. –

Gesztén Józsi mikor kiment a rétre,
Hegyestetejű kalap a fejébe.
Dufla fegyver kilátszott a subábul,
Leesett a kard a baloldalárul.

szozattovabbacikkhez

Kicsi nemes legény

Magyar népballada

Nagy Törökországban kicsi nemes legény
Ártatlan s ok nélkül raboskodik szegény.
Szóval azt kiáltja: – Anyám, édesanyám,
Három kővárad van, válts meg az egyikkel!

– Nem váltlak, nem váltlak, lelkem kedves fiam –

Mert fiú helyébe fiat ád az Isten,
De kőváram helyett nem ad mást az Isten!

szozattovabbacikkhez

Mi lelet téged, bús gilice madárka?

Mi lelet téged, bús gilice madárka?
Párom után nyögdécselek bezárva.
Vaskalitkám csillog-ragyog, aranyos,
De a lelkem,
Hejh, a lelkem fenékig zavaros.

Mi lelet, mi lelt, szőke asszony?
Társam után az én szívem keserű.
Oroszlánom viaskodik csatában,
Én pediglen fogva vagyok
Büszke Bécsnek várában.

Büszke Bécsnek rettenetes császára,
Minek engem itt tartani bezárva?
Miért reszket koronádnak gyémántja?
Gyönge kezem koronádat nem bántja.

szozattovabbacikkhez

A magyarok eredete

Kézai Simon és Anonymus krónikája nyomán –

Sok-sok esztendővel ezelőtt, amikor a bűn úgy elsokasodott az emberek között, hogy farkasok módjára éltek, Isten megbüntette őket: hatalmas özönvizet bocsátott a földre. Ez az özönvíz minden embert elpusztított, nem maradt más életben, csak Noé és annak családja.

    Noénak három fia volt: Sém, Kám és Jáfet, ezektől az özönvíz után hetvenkét nemzetség származott. A három fiú nemzetségei más és más világrészben éltek: Sém utódai Ázsiában, Kám utódai Afrikában, Jáfetéi pedig Európában.

    Azt mondják, hogy a franciák Jáfet idősebbik fiától származnak, és Trója városának pusztulása után először Pannóniába jöttek, abba az országba, amely később a magyarok hazája lett.

    A franciák Pannóniában megalapították Szikambria városát, majd nyugatra vonultak, mert erősen féltek a keleti népek támadásától. Nyugaton a Szajna folyó partján telepedtek le, és új hazájukat Francióról, a vezérükről elnevezték Franciaországnak.

szozattovabbacikkhez

A veszprémi Gizella-kápolna

Veszprémi népmonda nyomán –

Amikor a pogányok Veszprémet megtámadták, csak Gizella királyné volt odahaza. Szent István király járta az országot, mert éppen sereget gyűjtött a pogány ellen. Amikor neszét vette a bajnak, egyszerre Veszprém alatt termett.

    De a síkság felől nem lehetett bejutni a várba, mert az ellenség minden utat elfoglalt.

    Szent István király ekkor a meredek szirtek felé került. De annyi ideje se maradt, hogy a lováról leszálljon, mert a pogányok észrevették, és egyszerre megrohanták.

    Gizella királyné éppen az uráért imádkozott a templomban. De a nagy riadalomra kifutott a templomból, s hát látta, hogy Szent István lóháton nekiugratott a sziklának.

    A királyné nagy sietségében a fényes feszületet is magával hozta, és azzal kezdett integetni, mutogatta az urának, merre fordítsa a lovát. Így a király a meredek gyalogjárót megtalálta, de a pogányok utolérték volna, ha közben el nem hajigálja egymásután a palástját, a kardját, az erszényét és az aranyláncát.

szozattovabbacikkhez

Mátyás király visszaszerzi a koronát

Heltai Gáspár krónika nyomán –

Portrait de János Vitéz. Frontispice d'un manuscrit (Plaute, Comédies)A magyar királyok koronája idegen kézre került, zálogba volt Frigyes császárnál – vissza kellett szerezni minden áron.

    Mátyás király megbízta Vitéz Jánost, a nagyváradi püspököt, hogy tárgyalást kezdjen a császárral.

    Vitéz János nagy titokban Bécsbe utazott, sokszor tárgyal a császárral, és a sok tárgyalásból az lett, hogy a császár hetvenezer arany váltságdíjat követelt a koronáért.

    Amikor a magyar urak meghallották, hogy mit követel a császár, nagyon elbúsultak, mert nagy csoda volt nekik, hogy saját koronájukat olyan szertelen nagy summán kell megváltaniuk.

    De hiába búsultak, Mátyás király a tanács elé vitte a dolgot, és közösen elhatároztak, hogy megadják, amit a császár követel. Ezután a tanács hét férfiút választott: ezekre bízták a korona kiváltását és tisztességgel való hazahozását.

szozattovabbacikkhez

Herczeg Ferenc: A régi ház pincéje

banyaEgy felvidéki kis bányavárosban, közel a lenyel határhoz, élt egy Mihálka nevű ember. Mihálka írnok volt a városházán. Szorgalmas és rendes életű tisztviselőnek ismerte mindenki. Magányos ember volt, nem volt sem felesége, sem hozzátartozója, és ha elvégezte a hivatalos dolgát, akkor hazament, elővette a lombfűrészét és dolgozott. Vékony fából szép képkereteket, kosárkákat, óratartókat fűrészelt ki. A szobája már teli volt ilyenféle holmival.

    Történt egyszer, hogy egy öreg asszonyság halt meg a városban. Az asszonyság keresztanyja volt Mihálkának. Élete utolsó éveiben süket volt szegény és nem érintkezett senkivel; a halála után azonban Mihálkának hagyta házát, meg a megtakarított pénzét. Az írnok egyszerre vagyonos ember és háziúr lett.

szozattovabbacikkhez

Bíró András: Rám találtál

Kallódtam éppen eleget –
szél fútt, mint őszi levelet,
veszendőbb voltam törékeny nádnál
s te mégis, mégis
rám találtál.

Kergetett vadként futottam,
megbújtam sötét zugokban,
vesztemet tudva, halálom várván
s te mégis, mégis
rám találtál.

Magányos cédrus, egyedül,
amin az orkán hegedül,
nem állt magában, mint én, oly árván
s tán éppen ezért
rám találtál?

cedrus

Dutka Ákos: Szeresd a szemem

Álmodó gyermek szeme a szemem,
Örök játékok eleven tükre:
Benne bámulom az életet én
Az álmok tarka szőnyegére dűlve.

Az örökjáték közepén Te állsz
Körülted fordul Asszonyom minden,
S az élet ez örök játéka lebeg
Csodálkozó gyermek szemeimben.

Szeresd hát az én könnyes szememet,
Hiszen a sorsod, életed tükre…
Nézd mily sugaras árnyék a fejed
Lelkem sötét tükrébe merülve

S ez így marad itt, míg megfagy e szem:
Halott tükrén ilyen marad árnyad,
Az örök játék pereg majd tovább
S a középen én csak mindig téged látlak.

Erdélyi József: Szépség

Földeák Jánosnak

Átmentem egyszer, elég régen:
ezerkilencszázharmincnégyben,
átgyalogoltam Zagyvarékason;
ama régi országfutásból
húsz év múlva, legyen e vers haszon!

Húsz esztendő múlt el azóta,
s ma, Szolnokon, egy eszpresszóba,
beültünk, három jött-ment utazó;
szép nagylány szolgált ki bennünket,
s köztünk aztán csak róla folyt a szó.

szozattovabbacikkhez

Pilinszky János: [Vetkőzz, vetkőzz…]

Vetkőzz, vetkőzz, siess a vetkőzéssel,
mielőtt még fölizzanának
a kőszobrok ödémás tagjai,
s kihűlne tested,
mielőtt a tél a vánkosra borulna,
mielőtt.

(1972-73?; Ms 5935/4)

Szabó Lőrinc: Csók

17rodinEgy csók: a szem
kezdte, vagy a szív, –
mint néma kiáltás
ömlött ki a szánkra:

valamit akartunk
mondani, biztos,
egyet, ugyanazt,
s nem volt idő rá:

egy csók: a szemből
indult, vagy a szívből
s ajkunkra húzta
éhezni a lelket:

szozattovabbacikkhez

vitéz Somogyvári Gyula: Párom

Szinte gyerek még. – Játékos, vidám.
S a szeme most is úgy nevet rám,
mintha nem volnék: csak a játszótársa.

Minden szavamnak oly nagyon örül
s ha nem is hívom: az ölembe ül
s elkerget bút-bajt a cirógatása.

Bármilyen nagy gond – a kicsi kenyér;
sohse kér többet az a kis tenyér,
mindig beéri azzal, ami van!

Neki a Föld – oly apró, kicsike:
én, meg az anyja és a gyereke.
Rajtunk túl minden: szürke, céltalan.

szozattovabbacikkhez

Gárdonyi Géza: Első szavam

Ez nem az én emlékem. Anyám elbeszéléseiből tudom:
Az én gyermekkoromban apám kocsit és lovat tartott. S mint minden gyerek, én is bámultam a lovat, ezt a kedves alakú, négylábú, néma rabszolgát, amely az ember parancsának engedelmeskedik; amely mesés erejével megmozdítja, vonja, viszi a kocsit, a kocsin az embert; és az ember halad, halad, halad...
Az én első szavam ez volt:
- Gyí!

lovaskocsi

Janus Pannonius: Önmagáról

Híres régi poéták, nem tagadom, hogy irigyen
 Szemléltem hajdan pályafutásotokat.
Nálatok egyformán tündöklik a tárgy meg a stílus,
 Újkori költő még csak nyomotokba sem ért.
Ámde azóta dicsőségtek fele része miénk lett:
 Stílusban tietek, tárgyban enyém a babér.

Kölcsey Ferenc: Bú kél velem...

tovisBú kél velem, bú jár velem,
  Ki ránt fel kebléből?
Adj egy rózsát, hű szerelem,
  Hajad szép fürtjéből!
Egy rózsát adj, hű szerelem,
  Bár tövises lészen,
Tán ha kínját elviselem
  Majd öröm vár készen!

Mért nyög, miért az esti szél
  Bokor ernyőjében?
Mért fürdik a rózsalevél
  Harmat hűs cseppjében?
Azért nyög, hajh, az esti szél,
  Mert én sohajtottam!
Harmatcsepped, rózsalevél,
  Szememből ontottam!

szozattovabbacikkhez

Móritz Mátyás: Jelenvalóság

Tűz Tamás születésének évfordulóján

Nem szól már, elcsendesült az aki egyszer volt,
aki azóta talán gondtalan csatangol;
kurta tolla volt a tanúság, hogy ember volt,
egy ember, csilla ércből, és kemény anyagból.
Mint minden ember, ő is lassanként megolvadt,
a zord társaival, és a torz barátokkal;
akinek a szeme fölé lehellek holdat,
hogy összehasonlíthassam magam a jobbal.

szozattovabbacikkhez

Reményik Sándor: Sirató (Meghasadt szívvel ciklusból)

– A budaörsi ütközet emlékére –

Még nem volt ilyen szomorú csata,
Nem volt a roppant háború alatt.
Magyar ágyúkkal magyar ágyúk torka
Szegződött szembe, gyilkos tüzet ontva,
Két testvér-felleg egymásra szakadt.

Én nem kérdeztem: ki volt a hibás,
Én nem kérdeztem: hogy lett volna jobb
És hogy ezután hogy lesz, azt se kérdem.
A szívem elvérzett a sok »miért«-en,
Csak félrefordulok – és zokogok.

szozattovabbacikkhez

Áprily Lajos: Hallgató kakukkszó

Július fényverése nyers,
kaszákon ég a munka.
Kakukk, kakukk, már nem felelsz
szólítgató szavunkra.

Szótlan madár, mondd, hogy lehet,
hogy megrezzenti lelkemet
ez a finom kis őszbe-hajlás?
S már Merlin-füllel hallgatom:
jön-jön viharvert szárnyakon
a nagy, komor erdőmorajlás...

aratokjul

Keresztury Dezső: Nyáridő

Messze lebeg a Bakony erdeje;
vén fák hűvösében nézem a forró
mezőkön a friss kepéket – most arattak –
a sárga tarló, harsány rét komoly fasor
zöldjével cserélődik; a csönd könnyű, akár
a hígan rózsálló égbolt alatt a kék
messzeségben az Agártető; alig
mozdul a szél: idő, tér mintha nem is
jelezné, hogy történik valami: a szándék
emlékezésbe fordul; a világ mély, tág
lélegzetvétel, mintha nem is itten járnék
puha léptekkel; enyém az élet s én az övé,
habár csak egy vízcsöppként önmagába
záruló, kristályhűvös pillanatra…

Mentes Mihály: Kukoricaföld szüret után

Kiaszott száraz boszorkasereg,
Megtépett zörgőcsontú vén karók.
Csúfságnak nézi a kölyök tavasz:
„Ily aszott vének csak tűzre valók.”

Szerelmes szellő a múlt tavaszon
Nótákat súgott a fülükbe még…
Frissen és telten hajlott derekuk,
Mámornak ittak napsugár-zenét.

Aztán ölükben csöpp élet fogant,
Kívánatos, friss fiatal gyümölcs.
Testük kemény lett lassan, mint a fa,
Minden hajlásuk féltő, lassú, bölcs.

szozattovabbacikkhez

Sántha György: Krumpliszedés

Megszakadt a dinnyeinda
és a száraz krumpliszár
sárga bokra olyan, mint a
vénasszonyarc, oly sivár;
mintha ezer ráncot rázna
úgy zörög, ha fú a szél.
Érik már és nemsokára
indul száz ördögszekér
s rohan a síkon robogva,
de nem vetnek ügyet se
rájuk, mint most, hogy dolog van:
a szegények szüretje.

szozattovabbacikkhez

Sárközi György: Kánikula

Izzad a domb, a mezőknek sápadt gizgaza lankad,
Ágyából a patak tikkadtan kiszaladt,
S most a fehér kavicsok közt gyík surran kanyarogva
S szárnyát nyitja honát vesztve a barna csibor.
Hontalan én is, apadt lélekkel, mint kicsi társam
Nyitnám szárnyaimat, messze repülni velük,
Ám köt az embersors, vak talpam alatt csikorogva
Jajdul a békakavics s fájva nyöszörgi: maradj!

szozattovabbacikkhez

Szabó Ferenc: Fehéren izzik a nyár

Fehéren izzik a nyár
pattog az ég zománca
a pikkelyekként lehulló kék
kirakja sok kis emlék
tarka mozaikját
a remegő-hűlő pára
az árnyékban betakar
furcsa lakok kipontozottan
hozzák vissza feléd
gyermek-nyarak törmelékét
már-már összeáll a régi nyár
de hirtelen reád –
szakad a beomló ég
csillagtalan az éjszakád.

1983. július 2.

Baka István: Szekér

Agyagos úton vánszorgó kerék
bakapistaKínlódva-lassan fordul el a nap
Sárdarabok ragacsos napok éjek
Keringenek föl s hogy a szekér halad

Visszapotyognak így kapom fel én is
És ejtem vissza versem szavait
Szekér vagyok rozoga és nehézkes
Nyikorgok fájok már csak egy szelíd

szozattovabbacikkhez

Dóró Sándor: Lósors

1.    Sánta ló

Olyan, mint én is;
fáradt és törékeny…
Iga-sors kérdése az egész!
Vagy lósorsokban is van különbség?!
Hej, de a törpe ló sorsa –
törpeség!

szozattovabbacikkhez

Gyurkovics Tibor: Magány

Tudsz-e már egyedül aludni
szemhéjad ránca közt
az ismétlődő örökös sötétet
figyelve mint a szél pörgette szöszt
Tudsz-e odabúvóckodó
lábak nélkül magadban melegedni
mikor a paplan súlya
jelzi életed értelmét hogy ennyi

szozattovabbacikkhez

Kerényi Grácia: Az én erósom

Ahogy a cicám félt, hogy elveszít
ha nem tűnök fel hosszabb ideig,
úgy féltem ezt a koboldot magamban,
ki meggyötör, de játékom s hatalmam.

1982. június 6.

Puszta Sándor: Dilemma infinitima

ha én
ha te
ha ő

de egyikünk se

szozattv


szozat a tiszta hang Rátkai 09 20 Sinka István megemlékezés sajosandorest szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf