Baka István: Passió

Krisztus-éjszaka, tenyered
átszögezték a csillagok.
Tücsökcipelés – tehetetlen
kínban fogad csikorgatod.

A Mindenség feszületéről
hogy nézel engem, Éjszaka!
Még meddig hordja arcod e
Veronika-kendő Haza?

Vérző vonásaid letörli
talán mirólunk a jövő.
Borulj ránk, Megváltó Sötétség,
Te sorsunkká feketedő!

Peregnek még harminc ezüstként
kalászból a búzaszemek.
De szomjunk enyhíteni gyűlnek
ecetes spongya fellegek.

A Mindenség feszületéről
meredsz rám, Krisztus-éjszaka.
Ki Téged lát, nem futhat e
kendőnyi országból soha.

                                        1977

Czipott György: Passió

Döntve mind, lángjanincs menóra –
vérvágyat habzott föl ez óra.
Hiába érv, már hiába szó,
barabbást vonyít a hangadó.

Szörnyű fejéken vére omlik,
tépve rongy, hús feltépve csontig.
Torzakkal kimódolt a díszlet:
nyálán hörög, süvölt, feszítsd meg!

erikholmlund

szozattovabbacikkhez

Fülöp Kálmán: Golgota

Titkaim nincsenek
s fáj ha ma bántanak,
lázadó szememben
foszlik a pirkadat.

Tükrében ott perel
ezer év hajnala,
ég sebe s bokrain
vérzik a Golgota.

Lukáts János: Nagypénteki népszavazás

Krisztus, Krisztus, Krisztus, Krisztus,
Krisztus, Krisztus, senki más!
Krisztus, Krisztus, Krisztus, Krisztus,
szóba sem jön Barrabás!

Krisztus, Krisztus, csak tehozzád
száll a szó, a jó fohász,
s szégyenében fuldokolva
rágja körmét Barrabás!

Krisztus, néha oly nehéz, ha
feddőn nézel, s ránk, ha vársz,
nem szól, mégis mint a mágnes
vonz magához Barrabás!

szozattovabbacikkhez

Mészely József: Pribékekről

Irgalmat ők nem ismertek,
kezet-lábat átszegeztek,
s nem félve a rettenetet
felemelték a keresztet.

michpietaÓ, hogy még jobban láthassák
a vergődő haláltusát,
letépték véres palástját,
s döftek még egy lándzsaszúrást.

Azt gondolták az ostobák,
holta végső elfáradás,
s nem hitték, hogy a fulladást,
követheti feltámadás.

Reményik Sándor: Emmaus felé

             Árkosy Lajosnénak

A harangok oly kábítóan zúgtak,
A nép oly kábítóan feketéllett.
Baldachin alatt a Szentség haladt…
Jeruzsálem! – gondoltam azalatt –
S gondoltam: inkább Emmausba térek.
Emmausra most száll az alkonyat,
S a távol hegyek olyan csoda-kékek.

Indultam a városból kifele.
S hogy egyre tisztább, kékebb lett az ég:
Gondoltam, hogy ez már az Ő ege.
S hogy álmosabb lett a harang szava,
Mintha víz alól borongana fel,
Vagy véghetetlen ködből hangzana:
Gondoltam, hogy ez már az Ő szava.

szozattovabbacikkhez

Reviczky Gyula: Jézus Pilátus előtt

Állok merengve, hosszan, áhítattal:
Ez ő! Ilyen volt! Így képzeltem én:
Álmomban éjjel, elmélkedve nappal
Kerestem arcát; végre föllelém.
Mit a halandó gyönge ismerettel,
Töprengve, könyvekből meg nem tanul:
Az a te nagy lelkedbe rejtezett el,
Lángelméd érzi öntudatlanul.

munkjezuspil

szozattovabbacikkhez

Túrmezei Erzsébet: Szívem zöld ága

         „Ha zöld ágat hordok a szívemben, mindig száll rá dalosmadár”
                                               Kínai mondás

golgotavirag„Krisztus virágunk,
szép termő águnk”,
nélküled járva,
hol leltem volna
mindig zöld ágra?!

„Krisztus virágunk,
szép termő águnk”,
vígan áldalak,
hogy megtaláltál
s megtaláltalak.

szozattovabbacikkhez

Bartalis János: Szív-rádió

Mi a szó? Egy kép a világról.
Mellyel ember üzen embernek.
Kicsi virág, melyet egymásnak
lelkigomblyukába tűzünk.
Én neked illatos rózsákat tűzök
és liliomokat – Kicsi Kedves.
E halványeste reád gondolok, félve.
Ki messze vagy és álmodsz ezüst-haloványan
és üzensz nekem, láthatatlan.
Az örök rádión, a szívek rádióján.
És mondod, hogy kedves.
És mondom, hogy szeretlek.
Éjtől-éjig, naptól-napig,
virágtól-virágig folyik az üzenet
– a szívek örök titkos rádióján.

Dsida Jenő: Kezemben tartom a szívedet

Kicsi testvér, a kezemben tartom
a szívedet: Mért olyan hideg?
Ha az égre nézünk, odafent is
zöld füvet látunk, locsogó kis
patakokat s az erdők fordított képét.
Látod, ott megyünk mi is,
az árnyas úton, milyen kicsinyek
vagyunk a nagy-nagy messzeségben,
gyöngén ölelem jobb karommal
a derekadat: mindjárt eltűnünk.

szozattovabbacikkhez

Erdélyi Tibor: Szerelmesek

A padon ültek. Egyedül. Ketten.
Egymást csodálták önfeledten.
Hűség-szirmokat számlált ajakuk.
– Nagyot kacagott hozzá egy kakukk. –
…Szeret… Nem szeret… Szeret… Nem szeret…
Köröttük az ég volt a képkeret.
Minden csupa szín. Piros meg kék folt.
Festménynek tetszett, minden oly szép volt.

szozattovabbacikkhez

Nadányi Zoltán: Ezerarcú szeretőm

woman 34895 640Az én szeretőm oly szeszélyes,
ő minden pillanatba más,
de úgy megváltozik az arca,
nincs rajta ismerős vonás.
Megváltozik a szeme színe,
a haja színe, mosolya,
cseréli folyton a nevét is,
ma Erzsi, holnap Viola.

Azt mondta, vár, sietek hozzá.
Kapja magát, elém oson,
egész már arccal, más alakban
pillant rám a villamoson.

szozattovabbacikkhez

Szabó Éva: A szerelem is hasztalan

Az ember milyen nyugtalan
ha egy-egy napra nyugta van
mert ha álmokat ne m terem
akkor a csönd is gyötrelem
és ha a szándék magtalan
a szerelem is hasztalan –

vitéz Somogyvári Gyula: Nem sajnálod?

Nem sajnálod, hogy bimbó-szirmod
lehullattad az első csókkal?

Nem sajnálod, hogy én miattam
szakítottál a kacagókkal,
vidám, kislányos éveiddel?

Nem sajnálok, hogy aki eljött,
az csak egy furcsa ének-ember?

                                                    1920.

Márai Sándor: Gyümölcsfák

Gyümölcsfákat ültetek és régi földeken járok a város előtt.
Este van, csillagok hullnak, ősz vége ez és gyümölcsvetés ideje.
Nagy lélegzettel ittam a világot és elvittem a tengert két szememben
Kezeim megtanultak gyümölcsfát ültetni, hadonászó kezeim
Megcsöndesedtek, s lassúk és óvatosak.

szozattovabbacikkhez

Pósa Lajos: Anyám intése

magyar neprajzi lexikonEl ne add az ősi házat,
El ne add az ősi telket,
Hol a csűrön késő őszig
Gólyamadár kelepelget.

Ha elfáradsz a világban:
Gyere haza megpihenni,
Az öreg fák árnyékában
Szép időkre emlékezni.

szozattovabbacikkhez

Tornai József: Juhász Gyula az Alföld szívén

                 1

Soha nem jutottál el oda, soha nem jutottál,
       soha oda a virág-fához,
                                   átfolyt szádon a Tisza,
benőtte oldaladat a fűz,
                      fogaid meszes tanya-falak,
soha nem jutottál el oda,
                                     soha nem jutottál el
                                            az asszonyok melléig,
       lábuk folyamtorkolatáig,

szozattovabbacikkhez

Tűz Tamás: Egy sorkatona vallomása

Parancsszóra ébredtem s bújtam ágyba.
Parancsszóra ettem, ittam, verekedtem.
Kifacsartak, dögönyöztek, megfojtottak,
földre csorgatták lázadó agyvelőmet.
Ostoroztak és harapdáltak
(ostornyéllel és pudvás, vén fogakkal).
Leköpték a minőséget, csak a száj üvöltött.

Eskü alatt fogadtam térdreomlást,
magtalanságom mítoszát melengettem,
utolsó voltam a koldusok sorában.
Pazar életem volt.
Ki mer meghazudtolni?

Illyés Gyula: Fegyver és csoda

         /a csodafegyverek korában/

Se ország, se had, se pap, se király.
Csak az a kicsiny bot, mit szélcibálta
ősz fürtjei fölé emelt Kodály.

Csak ahogy elhagyván a partot
lépett s nem süllyedt szennyek tengernyi sarába
a krisztus-tiszta lábú Bartók.
S mind, aki bírta még, utána…

Kálnoky László: Hűség

Látszólag mozdulatlanok szánalmas szurdokukban csontjaik,
szemük nem látja többé az idő eszelősen nyüzsgő tenyészetét,
emléküket ki-kioltja a szél, sodródnak mágneses viharban,
sosem találnak vissza közénk.
Hiába tárom szét karom, nem oltalmazhatom meg őket,
vérem hiába lövell ki az érfalon,
föl nem melegítheti őket,
vörös fénye nem világítja át kihűlt szerveik éjjelét.

szozattovabbacikkhez

Kannás Alajos: Örök nyár

Zöld víz: az alte Donau.
Vitorlás, lánnyal: lenhajú,
a bőre bársony.

A szél mellette andalog
s lebegnek, mint az angyalok
a türkizszínű áron.

És csónakok és gyerekek
hasasok, csukafejesek,
visongás, lárma, ének.

A part homokján könnyedén
indul sok nyári kisregény,
mit mézzel ír az élet.

szozattovabbacikkhez

Nemes Nagy Ágnes: Őseimhez

Ernesztinák, tisztes Zsuzsannák,
nemestanyák, szekerek, paplakok,
nagyapám, ügyvéd, Egyiptomban
s egyéb szók, percek, ablakok,

hogy nyíltatok rám? Hogy láttok?
előttetek – fényben, vakon –
idegenül, zavartan állok,
s arccsontjaim tapogatom.

Szaladgálok üres szobákban,
tükörbe nézek: nem felel,
gyertyát gyújtok, firkálok, alszom,
s megijedek, ha kelni kell,

szozattovabbacikkhez

Szántó Róbert: Félek a holnaptól

Elég a mának terhe,
Holnapra ne figyelj!
A talmi életbölcsek
Igyen csevegnek el.

De jaj, sötét szorongás
Kígyózik lelkemen…
Tudom, ha mát leéltem
Ezerszer fájóbb holnap
Köszönt le rám vijjogva
Szörnyű élményivel.

Poharat hát kezembe,
Pezsegjen újra vérem…
A mámor, ölelés között
A holnapot nem érzem.

Zas Lóránt: Csodaszép

Ez ma a menekítő szemérem, szavakba tört
derengés, léptek verése a feltört föld
peremén, duzzadó telek, a fákról lehántott
kéreg hazája, hó nélküli, csenevész,
fogódzik, üt a világra, szél veri, szél,
fordítjuk a hőre hámlani mérgest,
igazítjuk a sort sorba, zúgjuk az el-
felejtett ütemű dalt, tavaszba, tavaszba,

szozattovabbacikkhez

A sási kígyó

Magyar népballada

Od’alá szolgáltam, szolgalegény voltam,
Csóri patakon túl nyolc ökröt őrzöttem.
Lehajtván fejemet csipkebokor alá,
Kebelembe bújott a nagy sási kígyó, –
Szívem szorongatja, piros vérem szíjja,
Gyenge derekamat már átalszakajtja.

– Vedd ki, atyám, vedd ki kebelembe bújót,
Kebelembe bújót, a nagy sási kígyót!
Szívem szorongatja, piros vérem szíjja,
Gyönge derekamat már átalszakajtja.
– Inkább elleszek én az egy fiam nélkül,
Minthogy már ellennék az egy kezem nélkül;
Eridj az anyádhoz, majd talán kiveszi.

sasikigyo

szozattovabbacikkhez

Babáj Gyurka

Magyar népballada

Orosházárul fúj a szél,
Zörög az ágácfa-levél.
Babáj Gyurka, hova lettél,
Hogy Makóra el nem gyüttél?

– Mentem volna, nem lehetett,
A vármegye nem eresztett.
Megkötözték a lábomat,
Elzárták szabadságomat.

szozattovabbacikkhez

Galícia széjin

Galícia széjin virít egy almafa,
Minden esztendőben terem alma rajta,
Alatta ott nyugoszik kér székely katon.

Erdély, édes hazám, ott nevelt jó anyám, –
Hazám, édes hazám, magyarok hazája,
Vajon eljuthatok falum határára?

    Marosszéki gyűjtés, Kriza János

A papról aki a szegény asszony gyermekét nem akarta ingyen megkeresztelni.

– Göcseji népmonda –

Egyszer Mátyás király egy olyan házba tévedt, ahol egy szegény asszonynak nemrégen gyermeke született. A csecsemő már egyhetes volt, de a pap semmiképpen sem akarta megkeresztelni, mert a keresztelési díjat nem tudták lefizetni.
Mátyás a csecsemő ruhájára s a keresztelés költségeire pénzt adott, s megmondta, hogy másnap menjenek a paphoz, és jelentsék ki, hogy a gyermeket külön misén kívánják megkereszteltetni. A bért fizessék le, s mondják meg, hogy a gyermeknek van már keresztapja.
Másnap a keresztelésen Mátyás király is megjelent, mint keresztapa. Mikor a pap azt kérdezte, hogy mi legyen a gyermek neve, Mátyás azt felelte:
-    Mátyás legyen a neve!
-    De micsoda Mátyás? – kérdezte a pap.
-    Azt ne kérdezze, csak Mátyás!
Akkor zubbonyát kigombolta, s megmutatta neki az aranykeresztjét.
-    Most keresztelték utoljára, ezután nem leszel lelkiatya, dolgos ember lesz b előled, mert így bánsz a szegénységgel.

Attila és az özvegyasszony

– Callimachus nyomán –

attilaAttila könyörtelenül pusztította a fegyvereseket, de kímélte a fegyverteleneket, és védelmezte a nőket meg a gyermekeket.
Történt egyszer, hogy a hun sereg Troyes városa felé vonult, Attila ott lovagolt a sereg élén. Egyszer megpillantott egy sikoltozó kis csapatot: egy özvegyasszony menekült gyermekivel a hunok elől. Ott futott a nyílt mezőn, egyenesen a folyó felé szaladt, talán hogy megölje magát, és leányait is belefojtsa a folyóba.
Az özvegyasszony nehezen haladt, mert nyakába volt kötve csecsemő gyermeke, mellette futottak nagyobb lányai, a kisebbek szamáron ügettek utána. Jajgattak, sikoltozott a lánynép, jobban féltek a hunoktól, mint a haláltól.

szozattovabbacikkhez

Sarolta fejedelemasszony

– Thietmar krónikája nyomán –

Géza fejedelem felesége, a szépséges Sarolta olyan kemény természetű volt, hogy az urát és az egész országot kezében tartotta. A férfitársaságot asztal alá itta, a lovat úgy megülte, akár egy lovas katona, és egyszer haragjában úgy megütött egy embert, hogy az menten szörnyethalt. Ezért egy békeszerető szerzetes ezt írta róla:
„Bizony illőbb lenne, hogy ez a szép kéz az orsóval vesződjön.”
Pedig ez a kemény természetű fejedelemasszony mindig azon fáradozott, hogy a magyar népet keresztény hitre térítse, és a nyugati népekkel megbékítse. Elhívatta ezért Isten szent életű szolgáját, Adalbertot, és együtt rávették Géza fejedelmet, hogy megkeresztelkedjen. Ugyanazon a napon sok nemes és alacsonyrendű magyar is megkeresztelkedett.

szozattovabbacikkhez

Túrmezei Erzsébet: Húsvéti harangok

harangRéges-régen, 1799-ben történt, amikor Napóleon, a franciák nagy császára meg akarta hódítani az egész világot. Feldkirch városkájának népe húsvétot készült ünnepelni, amikor a város előtti magaslaton felbukkant az ellenséges sereg. Napóleon egyik vezére, Massena érkezett meg 18000 főnyi sereggel, hogy bevegye a várost.
Húsvét vasárnapja virrad a világra, de aki várost rémült csend üli meg. Az arcok sápadtak. Vannak, aki sírnak, kezüket tördelik.
Komor arccal gyülekezik a város tanácsa. Rájuk vár a nehéz feladat, hogy megbeszéljék a tennivalókat, s határozzanak a város sorsa felől. Együtt vannak már mindannyian, többnyire tisztes öregek. Ősz fejüket lecsüggesztik és ráncos arcukon alá-alá gördül egy-egy könnycsepp.

szozattovabbacikkhez

Nyirő József: Az élet

Még a tavaly kezdődött köztük a nagy szerelem, mikor Éltes István pásztornak állott, hogy a kenyerit megkeresse.  Egész esztendőben kinn élt a havasban, s esténként az öccse hajtotta haza a csordát. Nappal is ügyelgetett rájuk, István pedig faragta a fát, mert úgy volt, hogy ha a házát felépítheti, összekelnek Julissal, a vén Csóré Dávid leányával. Eleinte úgy levelezték egymást, hogy István minden este virágcsokrot kötözött a leány tehene szarvára, s úgy küldte haza; reggel pedig a leány pántlikázta fel az állatot, hogy abból István is értsen. Szegény ember úgy segít magán, ahogy lehet. Olyan igazán szerették egymást, hogy tiszta vétek lett volna elszakasztani egymástól. Csóré Dávid tűrte a dolgot, mert úgy se tehetett egyebet. Mikor a baj megtörtént a leánnyal, akkor se szólhatott semmit, mert ő küldte ki a fehérnépet a havasra a lovakkal »hálni«.
Hosszú ideig nem vett észre semmit, mert az már úgy szokott lenni, csak látta, hogy a leány sóhajtozik, szomorkodik, s a szeme ki van sírva.
-    Téged mi lölt, Juli? – hökkent meg.
-    Ingöm semmi!

szozattovabbacikkhez

Sinkó Ferenc: Egy tál kalács

A déli Úrangyalát még a nagymise végén leharangozták, a vasárnapi csendesség végleg ráborult a falura. Az örökké lármás tyúkok is a tikkadtan hallgattak a fák árnyékában, csak a méhek zúgtak fáradhatatlanul a levelek között. A kiskertben tulipán, jácint hajladozott az időnként fellebbenő szellőben, mintha játékos lánykák lettek volna. A házakból leveshús-, kalácsszag áradt ki az udvarokra és az országútra a kutyák gyötrelmére; némelyik hangosan felnyögött tőle.
Magányosan villogott Bakos Örzsi piros szoknyája a néma utcán, ahogy a fák alatt a fényeken és árnyékokon áthaladt. Kihúzta magát, vasárnapiasan ringatta sok szoknyáját, ahogyan illik, mikor egy lány komoly járatban van. Fekete haja simára volt fésülve, azon is megcsillant a napsugár, cseresznyeszín szája porcióba szedve, csak időnként rebbent fel szeme, mikor körültekintett, nézik-e valahonnan. Kezében kerek tálat vitt, hófehér szőttes törülközővel letakarva.
Valaki rászólt az egyik kapuból:
-    Hová viszed azt a tálat, Örzsi?
-    Gáborékhoz… Édesanyám küldi Viktór ángyikámnak. Kalács van benne… Kedveskedik vele… Mert nagyon finomra sikerült.

szozattovabbacikkhez

Sziklay Ferenc: Nem lehet az Istentől bort lopni!

Gyuri bácsi tempósan kapálta a tőkék alját. Omlott a kemény hant a fényes kapa nyomán, acélja muzsikált, ha egy-egy eltévedt kavicson – ahogy ő mondta: „gilisztacsonton” – vetett szikrát.
-    Olyan ez a főd, mint a vetett vályog – állapította meg minden vers végin, – „ortó” kellenék ennek, nem kapa. Nem is tudom, nem lenne-e jobb megvárni az esőt. – Mert hogy arra a melegszélen egy felhőgomolyag ütötte föl a fejét, az meg esőt jelent. Meg is pihent, inge ujjával megtörülgette verejtékes homlokát, de aztán csak nekilátott újra, ha már itt van.
-    Ha jön, akkor is jobb, ha megakad a göröngyön s beivódik a szomjas fődbe, mintha lefut simán a lankán s másnapra csak olyan szikkadt a szőlőalja, mintha sohase látott vón’ esőt.

szozattovabbacikkhez

Áprily Lajos: Didergés a tavaszban

Tél-ízű nap. Ködös, hideg, komor.
Didereg a fehér kökénybokor.
Zsugorodnak a patakparti fák.
Dideregsz, ember. Dideregsz, világ.

venyige

Diószeghy Dezső: Tavasz

Az első fa, mit virágozni láttam,
A kertben piros virágot nyitott.
A téli fagytól nem rügyeztek ki többé
A fehér jázminok.

Nézem a piros virágokat, mindegyik
Virágban szökkenő akarat.
Az élet küldte velök első hírnökét
S most a halál arat.

szozattovabbacikkhez

Dsida Jenő: Tavasz kezdetén

Néma várás ül ma a nagy világon.
Csókos szellő rengeti vágyam árját,
És kínzott szívek panaszos beszéde
                                  Tör ki belőlem.

Vérszopó, vad zsarnok a tél. Nem enged
Szóhoz jutni. Ámde uralma tűnik
S a tavasz kegyes keze nyújt nekem most
                                 Írt sebeimre.

Merre jártatok, kicsi, zöld gyümölcsök,
Illatos bimbók, fakadó rügyek, mind?
Mért nem jöttetek hamarább? Mi vártunk
                                 Egyre tirátok.

                                                           1924

Erdélyi József: Márciusi hó

Egész télen a füstös konyhán
tüzelt a kislány meg a nagylány;
ha mosdott is, úgy, szappan nélkül;
a sok füsttől, füstös lett végül.

Szeretett volna fehér lenni;
de ki tud oly csodát tenni,
hogy a csóka fehér legyen? –
Ha van tündér, jöjjön s tegyen!…

Tündér, varázsló a tavasz:
hol süt, hol esik, hol havaz;
csupa szeszély, csupa csodás,
váratlan időváltozás.

szozattovabbacikkhez

Reviczky Gyula: Tavasz-vágy

Messze még a tavaszig?…
Alig várom, oh alig.
Hogy már egyszer valahára
Megfürödjem langy sugárba’.

Nem kívánok én sokat.
Szellőt, mely megsimogat;
Egy darabkát fényes égbül,
S duzzogásom újra békül.

Csak azt kérem, ha a nap
Szobám fölött elhalad:
Pillantson be sugarával,
S leljen dallal, ibolyával.

Sértő Kálmán: Tavaszodik

Már nem úszik jég alatt a víz,
És halkan elolvadt a hó,
Ibolya fúrja át a földet,
Gyógyul a fojtott nótaszó.
Ámbrás-szaga van a friss szélnek,
Szaporodnak a csillagok,
Rügyezni kezd a mandulafa,
Én is boldoggá olvadok…

szozattovabbacikkhez

Áprily Lajos: Gyümölcsoltó

A néma telken láttalak.
Bimbózott sűrűn már a kertünk.
A szíved mély volt és sötét.
Minket kerestél. Nem feleltünk.

Tűz gyúlt a szomszéd fák alatt.
Szélben körülölelt a füstje.
Aztán kék szárnnyal szállt tovább
szagos fűzekre, vízezüstre.

szozattovabbacikkhez

Gyulai Pál: Emlékszel-e…

Emlékszel-e a pillanatra,
Jut-e eszedbe néha még?
A földön virágok tavasza,
Fölötte fényes, tiszta ég.
Elhunyó nap végsugára
Reszket a csöndes tóvizén;
Körülünk ingó lombok árnya,
Szívünkben első szerelem.

Nyíló kelyhen pillangó alszik,
Elnyugodt fészkén a madár,
Csak vízesés moraja hallszik
S a szellő, mely suttogva jár.

szozattovabbacikkhez

Nadányi Zoltán: Ballada a meztelen lányról

A lány a gyöngysort keresi,
ladikaoly ideges, szeles.
Fiókjait tűvé teszi,
szekrény alá beles.
Anyjától kapta, régi kincs,
siratja a boldogtalan,
nem tudja ő, eszébe sincs,
hogy rajta van, hogy rajta van.

Egyéb sincs rajta, meztelen,
csak a gyöngy a nyakán.

szozattovabbacikkhez

Páll Miklós: Szerelem

     I.
Halk, csendes, őszi alkonyon,
Vallanék neked én szerelmet.
Zokogva zúgó, bús szelek
Viharzó muzsikája mellett.

Felnyitnám szomorú szemem
S átnéznék rajtad messze, messze…
És a könnyem ráperegne
Csókommal együtt a kezedre.

szozattovabbacikkhez

Reviczky Gyula: Találkozás

1
Így jövünk össze hát megint
A nagy világ zajában!
Én visszasírom drága múltam
S te mint mennyasszony elvirultan
És haloványan.

Szemünk egymásra nem tekint
S emléki szebb időknek:
A régi üdv, a régi vágyak,
Mint láthatatlan útitársak,
Hozzánk szegődnek.

szozattovabbacikkhez

Sajó Sándor: Szép vagy

Szép vagy, ha olykor jókedved megárad,
S mosolyba fürdik ajkad a szemed:
Szebb vagy, ha elfog egy titkos búbánat,
S selyem pilládon fájó könny rezeg.

De én esengek: lágy víg újra, újra.
Mert fáj nekem, ha bús vagy, óh leány!
S óh, legszebb vagy, ha közelébb simulva,
Könnyes szemeddel mosolyogsz reám…

vitéz Somogyvári Gyula: Simogatás

Hajtsd a fejed az ölembe
s engedd, hogy a szemed nézzem.
Meg akarlak simogatni;
hiszen holnap úgy is sírhatsz
szűzi, leány-özvegységben.

Szempilláid sötét selymén
csillog a gyöngy, könny szivárog.
Kulpa vizén szelek zúgnak,
ma még miénk: csók és élet,
de már itt, e forró csöndbe
a Holnap is belekárog.

szozattovabbacikkhez

Agyagfalvi Hegyi István: Rákóczi él!

rakoczifDe profundis!… Mélységgel és sötéttel
teljes immár e csonka  magyar élet,
s a kárhozatnak poklos örvényéből
felbugyborékol néha még a jaj!
Kegyetlen, zsarnok, görcsös emberujjak
– vérszomjasabbak a tigris-karomnál! –
kitépték meleg, vonagló szívünket,
s már nincs szívünk!

szozattovabbacikkhez

Vas István: Bartók

Hangzavar? Diszharmónia? Nehéz? Bonyolult?
Lehet: nem értek hozzá. Énnekem a zene volt,
Az első, amit bevettem, az első, aminek
Jelentése volt, amit meg tudtam érteni,
Bachnak is rajta át fértem a közelébe,
A dallam volt, az egy ültömben is fölfogható,
Az összhang, a magától értetődő, a tartás,
Amely csontomba szervült.

szozattovabbacikkhez

Devecseri Gábor: Egry

egryhalaszokA vászon egyetlen fehér folt.
Hát ez mi? Kérdenéd. De látod:
nem fehér lap, de tó is, ég is;
ha meglátod egész világod.
Ha akad benne buktató is,
visz és utaztat. Lám, tenyér volt,
húzd szemed össze: egy virágot
ringat a víz, mit tóba dobtál
rég, rég, gyerekként, terád vár ott,
és megteszi most: ne legyen
világod, virágod, halálod

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang nagylaszlo hajóút palocviltal kurultaj magyarokogyűlése
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf