Emlékezet

Ön itt van: Kezdőlap

Emlékezet

Reményik Sándor /Végvári/: Három szín

A keblünkről eltiltották,
Leszaggaták a három színt;
Keblünkről beljebb vándorolt:
Befogadták a szíveink.

Ameddig piros lesz a vér,
Ameddig fehér lesz a hó,
Amíg zöldell a rét füve.
Lesz jel eszünkbe juttató:

Hogy hitünk hol van, hol hazánk,
Hogy hova, kihez tartozunk
S kié a föld, hol elsüllyed
A koporsónk, ha meghalunk.

Hogy az életünk sivatag,
Hogy vérbemártott kép a táj
S a testnek a letépett tag
Utána sír, utána fáj.

Ameddig piros lesz a vér,
Ameddig fehér lesz a hó,
Amíg zöldell a rét füve,
Míg lesz magyar szív dobbanó:

Kebelünkről letilthatják,
Letéphetik a három színt,
Kebelünkből beljebb vándorol
Befogadják a szíveink.

E három szín után fog szívünk
Sikoltva égni, vérezni,
Ki mindenütt leszaggatta,
Jöjjön és onnan tépje ki!

Kökényesdi Ferenc: Éjfél után hármat ütött az óra

Éjfél után hármat ütött az óra,
Magyarország feltekintett a holdra.
Ottan látta Trianon zsarnokságát,
Hogyan tette tönkre ezt a szép hazát.
Elszedte a magyarok fegyverét,
Így verte bilincsbe mind a két kezét.
De a bilincs nincsen megerősítve,
Majd leesik az a kezéről a földre.
Ezeréves a magyarok hazája!
Mit keres itt a zsarnokok bandája?
Takarodjon innen a hazájába!
Mi köze van neki Magyarországba?
Majd felsüt még a szép napnak sugára,
Talpra áll még a magyarok hazája.
Trianonban megfújják a trombitát,
De azt még az egek is meghallgatják,
Összegyűl az egész világ vezére,
Így tudják meg, Trianon mit vitt végre.
Trianonban megszólal a nagyharang,
Meghúzza azt három hófehér galamb,
Mind a három jelentést visz az égbe,
Ott is tudják, Trianon mit vitt végre.

Falu Tamás: Magyar visszhang

Nem kell nekünk a más folyója,
Nem kell nekünk a mások bérce,
Csak magyar hegy és magyar róna,
Ahogy az Isten rég kimérte.
Nem kell nekünk idegen égbolt,
Egy porszeme sem a világnak,
Csak az kell, ami a mienk volt...
Igazságot Magyarországnak!

Szép határunk nem is határ volt,
Hanem Isten ölelő karja.
Helyette most egy szörnyű gyászfolt
Sötétlik az árva magyarra.
De ezt a gyászkövet letesszük.
Hallók hallják, lássák, kik látnak,
Vérünkkel a földgömbre festjük:
Igazságot Magyarországnak!

Szavunk, imánk keljen visszhangra,
Mely zúgva, hullámozva árad,
Határ határnak továbbadja,
Nép a népnek, haza hazának.
Csillag olvassza fénysugárba,
Mely zengő világűrbe vágtat,
Egész mindenség ezt kiáltsa:
Igazságot Magyarországnak!

1930

Szily Szabó Károly: Trianon!

Mint kietlen parton
hajótörést szenvedett,
mint fáradt madár,
mely tenger fölött röptében
hullámok sodró árjába esett
s vergődik a piszkos habokon, -
kiáltottunk föl egy szörnynapon:
Trianon! Trianon!

Mint nemes vad
a ragadozó karmai közül,
mint a vétektelen rab
a nedves, vaksötét
zord börtönfalak mögül,
jajdult föl égbetörő hangon
elszakított millió magyar:
Trianon! Trianon!

Sajó Sándor: Ne sírj… , Kép, Szob

Sajó Sándor:

Ne sírj…

Ne sírj, törüld le áruló könnyedet,
Kell, hogy vidám légy s én is az legyek;
Búsulni, sírni nem szabad nekünk, -
Két tilalomfa: két szép gyermekünk…

Nézd mind a kettő ránk les, ránk figyel
Tündöklő lelke bús sejtelmével;
E sejtéssel, ha szívük megtelik,
Gyászos teherré lesz e lét nekik.

Ragyogjon rájuk fényes, szép világ,
Hogy meg ne kérdjék: mért is élni hát?
Óh, mert, lásd, erre nem felelhetünk…
Ne sírj, mert tiltja két szép gyermekünk!

1903

Kuczka Péter: Míg…

Míg meg nem tagadtad eskü alatt
véreddel eggyé vált igazadat,

míg ki nem mondtad bíráid előtt,
hogy kétszer kettő, igen, öt,

míg nem látod, hogy a fekete fehér,
és hogy erkölcsi halott, ki becsületben él,

míg árulók nem tettek árulóvá,
míg rémálom nem vált kézzelfoghatóvá,

míg nem tartott markában ridegen
egy állam, amely néptől idegen,

míg pirulni tud bármiért is orcád,
nem tudod addig, mi ez a század,

s micsoda Magyarország.

1957. június 3.

Szőnyi Gyula: Ha valakit rúgnak

Ha valakit rúgnak, mindenki azt rúgja.
Vétkes, vétkes, vétkes, mindenki azt fújja.
De ha jónak mondják, ekképpen kiáltanak.
Ez az ember hős volt és melléje állnak.

Utassy József: Fény a bilincsen

Isten?
azt mondod:
Isten?!

Mondd csak!

Ő az én
egyetlen
Nincsem.

De nézz
e paradicsomi pogány párra,
ha félsz!

Oly igen árva.

Se istene már,
se csillagi társa.
Csak látomása van
látomása.

Isten:
első és utolsó metaforánk!

Hidd
vagy ne hidd el.
Holt hadak útkeresztjén az időt,
ha látni vélem,
őt látom,
őt:

ki fény a bilincsen.

Kerényi Frigyes: Fanni és Kármán

Vad parancsok ellenére híve lett;
Fészke ing a tiltott szerelemnek,
Mint galambé omladék felett.

A vihar jött és a fészek porba hull; -
Messzeverték párját a galambnak,
Búgni eltűnt boldogságirul.

Kínban ért egy öreg ember uj tavaszt;
Minden ágon vissza tud virulni,
A mit őszkor a szél leszakaszt.

De nem így a temetőnek fái közt;
Vissza nem kél álmiból leánya,
Nem hajt lombot sírján a kereszt.

Kiss Benedek: Sinka zsákja

Füst és pernye lobogóit
szaggatják az éjszakában,
toporzékolnak a kutyák
füstös égbe szimatolva,
fényes orral megböködik
a füst gyapjas bárányait:
felborult egy fattyúcsillag,
s a menny lázverte mezőin
a gyémánthodály kigyulladt.

Szívemet hát megkondítom,
hogy konduljon, meglendítem:
Tűz van! Tűz van! kiáltozok,
ébredjetek, ocsúdjatok!

Szívemet én kondítottam,
belécsendült az éjszaka,
kuvikkolt egy gyárkéményen,
de ráhagyta, elcsendesült.

Szász Károly: Sírvers

Goethe, Homár, Shakespeare, Moliére, Dante s Nibelungok
   Hű magyarázóját – itt borít a feledés.
Heine, komor humorod, – Moore, lágy csengésű danáid, –
   S Lord Byron s Hugo, szertelen álmaitok
Hjában idéztem föl; ti se tudtok róla, világ sem,
   Hírnevetekből rám egy sugaracska se süt.
Ám de ha kit szereték, akinek szolgáltam erőmmel,
   S jót tettem valaha: puszta síromra ha mind
Egy rózsát ültet, ha csak egy szem fűmagot elszór,
   Vagy ledug egy csemetét: kert lesz egész temetőm.
Vagy ha – hisz emberek úgy szoktak – majd hál fejében
   Egy kövecset dob rá: lesz poromon pyramis!

mindszent

Munkácsy Mihály levele – menyasszonyának, Papier Cecíliának

A világhírű festőművész köszönti menyasszonyát Barbizonban. Ez a festői hely lett később is az otthonuk.

Barbizon, 1873. október 10.

Édes, kedves jó angyalom!

Éppen most kaptam meg leveledet, és hogy bebizonyítsam, mennyire tévedsz, ha azt hiszed, hogy itt kevesebbet gondolok rád, azonnal válaszolok, habár már írtam neked. Hogy gondolok-e rád? Mit is tehetnék egyebet? Hiszen éppen ezért jöttem ide, hogy sokat gondolhassak rád, és agyonverjem az időt, amíg nem lehetsz mellettem. De ez az idő nemsokára eljő, mert már október 10-e van. Minden leveledet megkaptam és a pénzt is köszönöm, szükségem is volt rá, mert Schenk urat még nem láttam. Holnap, vagy holnapután megyek hozzá. Valóban zavarban lettem volna segítséged nélkül, mert egy ösmerősöm sincsen itt, aki kisegíthetett volna, Paál kivételével, de ő sincs normális helyzetben, ami pénztárcáját illeti. – – Itt mindig jól és vígan érzem magamat. Olyan diákéletet élünk itt, amilyent csak el lehet képzelni, egész napon át dolgozunk hárman, Paál, Beckman meg én. E pillanatban is együtt vagyunk, Paál ír, Beckman olvas és én?… Nos én rád gondolok és számlálom a napokat, amelyek tőled elválasztanak, dolgozom az Erdő-n és tanulmányokat készítek a Zálogház-hoz. Párizsi megérkezésedtől függ, hogy meddig maradok itt. Tizennégy nappal előtted szeretnék hazamenni. Szegény gyermekecském, milyen szívesen elűzném csókjaimmal Colpachon magányodat. Most Isten veled szívecském. Zárom levelemet, mert nincsen pápaszemem és szemem kissé fáj, de különben jól érzem magamat, amit neked is nagyon komolyan kívánok. Jó éjszakát, aludjék ön is jól és álmodj a te ezer csókos
Miskáddal

Címem nem Montbrizon, hanem Barbizon. Paál szépen üdvözletet és köszöni az üdvözlést.

Balaton László: A göcseji hiedelemvilág jellegzetes alakjai

A göcseji nép babonavilágának különös alakjai nagyrészt megegyeznek az ország más tájegységeinek misztikus lényeivel, de - különösen a csordásfarkas és a fődiördög tekintetében - helyi jellegzetességeket is megfigyelhetünk. A hiedelemalakok közül Gönczi Ferenc 13-at részletesen is bemutat nagy Göcsej-monográfiájában, míg ötnek csak a nevét közli egyéb adatok hiányában. Ez az öt a fékta, a dana, a dobrácz, a miggyon, a luttyán. Ezek csak káromkodások formájában maradtak fent. Pl. „ Dana… miggyon… luttyán vügyön el! ” A többi alakról már bőséges információ áll rendelkezésre.

Boszorkány

a banya Férfi és nő is lehet. Emberfeletti képességekkel rendelkeznek. Ha állatalakban jelennek meg, akkor leginkább ló, szamár, fekete kutya, fekete macska, fekete tyúk, pulyka és béka testében. A néphit szerint a régi erdősök és kocsisok mind boszorkányok voltak. A boszorkányok az emberek és az állatok megrontására törekszenek.

Beke Ödön: Régi irodalmi adatok a magyar néphithez

Turóczi-Trostler József Kegyességre serkentő, szíveket vidámító, elmét mulattató históriák és mesés fabulák című 1939-ben megjelent könyvében régi, XVIII. századi könyvekből közöl hét mesét s nagyon értékes tanulmányt írt hozzá a mese felfedezéséről és a magyar meséről. Ebben a tanulmányban olyan régi könyveket is idéz, amelyekben szó van a magyar népmeséről. Ezekben vannak adatok a magyar néphitre is. Így Gombási István református prédikátor Harmintz-négy Prédikátziók című 1784-ben megjelent művéből a következő érdekes részletet idézi: „A község úgy tartotta (s tartja talán ma is), hogy ilyenkor a Bűvös-bájosok tetszésére a Sárkányok eszik a napot (innen szokta, a mi kevés réz és vas eszköze van, összve verni, hogy annak csengése-pengése által elrettentse a Sárkányokat” I. 195). Jankó följegyzése szerint Kalotaszegen a napot fogyatkozáskor egy hegy takarja vagy egy sárkány nyeli el (Torda, 232, Róheim: Magyar néphit és népszokások 130). Ipolyi egyik meséjében is hasonló motívum van (Magyar Mythologia, 2. kiad. I. 308. II. 11).

Erdélyi János: A magyar népdalok [IX. rész]

Legközelebbi tárgy, mely teljesen az embervilágban esik, volna most a haza; s e felől is szép nyilatkozatai vannak a magyar népköltészetnek. Már említők mellesleg, mikor történeti szempontból tevénk nyomozásokat, hogy vigadalmaiba szívesen vegyíti hazáját a magyar. A hazaszeretet elismert egyik tulajdonunk. De a hazát gyakran látjuk pusztán családi értelemben, mint a németnél, hol a Vaterland nem több, mint az atya háza, tehát a születési hely; innen a német világpolgáriság kelete: ubi bene, ibi patria. Nyelvünkben is a ház és haza szó rokonsága oda mutat. Letben szintén egy a két szó kelete, mert haza megyek, haza viszem annyi mint oda, hol lakom, a házba megyek s viszek valamit. De nekünk mégis a lakóhelyet inkább fejezi ki a hon, mely egy eredetűnek látszik a német Heim-mal s inkább pedig az angol home (at home, otthon) szóval. Így használja ezt Dávid zsoltára fordítása: honjában költ a fecske. Nép nyelvén nem is tesz egyebet haza, mint a szülötte földet, a falut; mi egy részt igen termeszétes, mert a népnek, „sem országa, sem hazája” tulajdonképp, hanem csak faluja, szülőhelye volt mindeddig a magyar földön, s azt a dalt, melynek kezdete: édes falum határa, így is éneklik: édes hazám határa. Mind e mellett a szónak magasabb, polgárhoz illő értelme adatik több helyen, mint a bordalok- vallásos és nemzeti énekekben olvasható.

Mikszáth Kálmán: Sóvár

Eperjestől délnyugatra épült Sóvár, egy oly nevezetes hegyen, melynek sóforrásai vannak. A krónika szerint az itt ásott sóból hozták a tótok Árpádnak a meghódolás jelét.

Minden várhoz elég történeti rege tapad, magyar zamatú regék, és nem afféle «fehér asszonyok», a kik közönségesen minden európai várban kísértenek, nyíllal lelőtt trubadúr szelleme, az ablakból kiugrott várkisasszony nyugodni nem tudó lelke, börtönben igazságtalanul agyonnyomorgatott hősök árnyéka. Ezeket hagyom én a holdkóros poétáknak.

Egyes apró históriák érdekelnek engem, a Thurzó György lakalami meghívója Lietva várába, melyet lóhátas dobosok hirdettek szertesztét:

«Hivatalos rá mindenki s egy álló évig tart.» (Az öreg elődök is értették ám az úri tempót.)

Kis-Várda várában az utolsó Krucsay lefejeztette a feleségét, mert az anyának érezte magát s a Krucsay családra egy jóslat nehezült, hogy az utolsó Krucsay el fogja az országot árulni. Krucsay Márton uram tehát azt gondolta: «Én az országot ugyan el nem árulom, hadd legyek hát én az utolsó Krucsay.» Nem is lett a jóslatból semmi.

Palota várában (hol Ujlaki volt az úr) egyszer az igazságos Mátyás is megfordult, akinek kedvenc eledele, a csuka is ott volt a fogások közt; a várúr nagynehezen fogatott nehány csukát Csóron.

Volly István: [Kis balladajáték] „Barna kislány megy a kútra”

A leányok körbeállnak és kezdik a dalt. (Szűk színen a kört félkör helyettesíti.)
„Barna kislány” és „Gavallér” belép a körbe és megjátssza a dalt. A leány vizet merít, a „gavallér” inni kér, öleli a lány vállát – sorban, ahogy a dal mondja:

   Barna kislány megy a kútra, korsó van a karján.
   Utána egy gavallér, aranyos paripán.
   Állj meg, állj meg, te kislány, adj egy ital vizet,
   Megitatom a lovamat s téged megölellek.

Gavallér (int, a vízivás mozdulatát mutatja, s ölel).
Barna kislány (visszalöki az ölelő kart, haragosan dalol):

Engem bizony ne ölelj, nem vagyok én dáma,
Én vagyok az anyámnak legkedvesebb lánya.

Gavallér (tiszteleg, s büszkén):

Ha te vagy az anyádnak legkedvesebb lánya,
Én meg vagyok a hazának első katonája.

Mindszenti Gedeon: Tisztaságnak királynéja

Tisztaságnak királynéja!
Adj nekem tiszta szívet,
S szállj belé mint menny-hajlékba,
Mely minden mocskot kivet,
Mert hol bűn és mocsok nincsen,
Ott Mária! ott az Isten!

Mezők ékes liliomja!
Liliommá tedd lelkem,
Hogy édes illatot szórva
Viruljon a ligetben,
Hol a kertész mindig ébren,
A szűz isten szemérem.

Paradicsom elzárt kertje!
Zárd be lelkem ajtaját,
Hogy egy bűnös érzelem se,
Gondolat se járja át,
Legyen éden ős szentséggel,
Hol az ártatlanság székel.

Felhős égnek tiszta holdja!
Csillog a felhők felett,
Vezess a mennybéli honba,
Óvd meg tiszta lelkemet,
Hogy a bűnfelhőtől menten
Ragyogjak egykor a mennyben.

Hangay Sándor: Dal a magyar lápokon

Szentlélekjárás földje ez az ország.
Bolondos hittel új csodákra vár.
És mégis szárnyaszegten hull ölébe
Minden, magasban éneklő madár.

Babonás álma nem múl ezer éve.
Mágneshatalma le a sárba von.
Azért suttog a dal oly elhalóan
A mozdulatlan magyar lápokon.

Sírkert e tájék. Álmok temetője!
Itt alszanak a száműzött mesék.
Kelet tündére várja, várja itten,
Ki egyre késik, szép szerelmesét.

Németh Hugolin Szent Ferenc-rendi szerzetes, nemzetőr

Szűz Máriáról címzett Szent Ferenc-rendi áldozár született Szombathelyen. Vas megyében 1800. november 6-án.
   A Szabadságharc idejében Simontornyán lakott, mint az ottani nép kedves szónoka.
   Ő volt az, ki a nemzetőröket Veszprémig ezer viszontagság és baj között vezette.    Több összeütközésben részt vett, s helyét bajnokul megállotta, lévén ő a népnek bátor vezére és lelkes szónoka. Szavaira a nép lelkesült és tűzbe-vízbe menni kész volt.
    Valami lelketlen áruló elárulta és bevádolta őt a katonai hatóságnak, minek következtében a lovas katonaság a simontornyi zárdát körülfogta, fölkereste és megtalálta Némethet saját cellájában; magukkal vitték fegyveres katonai őrizet alatt Szekszárdra, hol az ottani börtönökben több hétig fogva tartatott; innét elhurcoltatott Budapestre az újépületbe, ahol azon időben több ezer honfi fogva tartatott, köztük báró Bémer nagyváradi püspök is, ki szinte a szomorú emlékű újépület (Neugebäude) egyik cellájában vasra verve ült.

Emőd Tamás: Ha visszajönnek

Ha majd egyszer mindnyájan visszajönnek,
Nagyboldogan megdobban a szívünk,
Felszáradnak az arcokon a könnyek
És az ölünkbe virágot viszünk,
Virágot szórunk az utca porába,
Virággá válik, ha lehull, a könny,
Virágon lépked a regruta lába,
Ha majd egyszer mindenki visszajön.

Ha majd egyszer mindnyájan visszajönnek,
Húzatlan szólal meg a sok harang,
S a templombéli csengettyűk köszönnek:
Glória sempiterna! ging-galang!
Fehér gyolcsinget vesz a pap magára,
S a Szűzanya térdet hajt odafönn
És csókot lop az anyák homlokára:
Ha majd egyszer mindenki visszajön.

Ha majd egyszer mindnyájan visszajönnek,
Boldogabb, szebb és jobb lesz a világ,
Embert az ember többé sosem öl meg,
Nem lesznek rongyos koldus-kalibák,
Nem lesz a földön több bánat meg átok,
Búcsúbetűk, amikre hull a könny:
Bizony minden másképp lesz, meglássátok,
Ha majd egyszer mindenki visszajön…

Pályán Etelka: Csodára várunk

- S eljön majd egy reggel…
Győzelmi himnusszal ragyogón, pompázva,
Szívek bíborával, könnyek gyöngyláncával
Ékesre cifrázva.
Amikor letépünk remegő kezekkel minden bimbós ágat,
Amikor a Tavasz telehinti csókkal a mandolafákat,
Sóhajok selymével, vágyak bársonyával borítjuk az utat
S ünneplő szívünkkel fátyolba takarjuk a sötétlő múltat,
Mikor fölkél a Nap, ragyogón, pompázva,
Virág nyílik újra, mosolyog az Élet,
Elfogja a szívünk boldog mámor láza.
S jönnek diadallal! Jönnek győzelemmel!
… Lesz egy olyan reggel!...

S eljön majd egy éjjel
Ez ünnepek éje, mikor elhallgat a harsonák zenéje,
S titkolt könnyet isznak a gyűrt, vetett párnák,
Mikor apát kérnek az apátlan árvák,
Mikor száz asszonynak nem jött meg a párja,
S keserves csalódás kínjaiban égve,
Szállanak a szívek jajjai az égbe…

Szép Ernő: Messze, messze, messze

Elmennek a könnyek innen
Messze, messze, messze,
Gyöngyszínű tó lesz belőlök.

Sóhajok elmennek innen
Messze, messze, messze,
Lesz belőlök barna hattyú.

Jajjajok elmennek innen
Messze, messze, messze,
Lesz belőlök egy fúvó szél.

Elmennek meghasadt szívek
Messze, messze, messze,
Lesz belőlök egy piros domb.

Szép szál férfiak elmennek
Messze, messze, messze,
Szép nagy fák lesznek belőlök.

Kerekedik gyöngyszínű tó
Messze, messze, messze,
Úszik rajta barna hattyú.

Tó közepén piros sziget,
Messze, messze, messze,
Körűl a fák fúvó szélben.

1916

Teleki Sándor: Levelek

Hogyha küzd a harcmezőkön
Valamelyik kedvesed:
Megáld Isten, soraiddal
Ha őt fel-felkeresed.

háború1 Nem is hiszed, hogy ott messze
A vitéznek mit jelent,
Látni annak az írását,
Aki neki drága, szent.

Fájó szívét nem enyhíti
Olyannyira semmi más,
Mint egy-egy jó hír hazulról,
Mint néhány pár rend írás.

Míg azokat olvasgatja,
Baját-gondját feledi
S aranyszínű napsugárban
Tűn az otthon fel neki.

Reményik Sándor /Végvári/: Én még szabad vagyok

Megüzentem a porkolábnak éjjel,
Mikor nyögtek az álmatlan rabok
S halk éji nesszel csikordult a zár:
Vigyázz, lator, én még szabad vagyok!

Én még szabad vagyok,
És a lelkemben vihar tombol, vágtat,
Olyan vihar, hogyha majd elbocsátom,
Gyökerestől csavarja ki a fákat!

Én még szabad vagyok
És a rabokra nézek közbe-közbe
S a tarsolyomban villámokat őrzök
És orkánokat tartok lekötözve.

Én még szabad vagyok
És forr a lelkem, mint az Aetna mélye,
S egyszer még láva-szemfödélt borítok
Erre az úgyis veszendő vidékre.

Imádkozom, hogy maradhassak itt
És egy-két napig ne kelljen még mennem,
S lássam végig a nagy tragédiát
És utolsónak hagyjanak itt engem.

A lelkemben még csukva egy kapu,
Egy kráter tüzes torka csukva még,
Majd ha elment az utolsó magyar:
Én megnyitom a pokol zsilipét!

1919. november 13.

Sárközi György: Magyar árnyak

Daróc homokból, selyem délibábból szőtt köpenyében
Kisírt szemekkel néz-néz az ezeréves asszony:
Ezüst kígyóként sziszegve futott meg négy hűtlen folyója,
Havas bárányként messze szökkent három kerge halma.
Csak az árnyak, az árnyas, temető magyar sors halhatatlan
Árnyai nem hagyják el örök bánatu anyjuk,
Csak az árnyak jajongják jajába ezer év hiába-folyását,
S keringnek, mint szédült porfelhők, s ragyognak, mint távoli délibábok.
Bús asszony, látod-e Vitézt, ki a vak reménnyel csatázik,
Berzsenyit, ki a világ fölforrt tengerébe réved?

Sajó Sándor: Harminc év, Kelet, nyugat; Pünkösd reggelén

Sajó Sándor:

Pünkösd reggelén

A hajnalpír már aranyszínbe olvadt,
Az ünneplő csend harangszóra vár;
Nincs lengő fátyla fölvert útipornak,
Szűz verőfényben fürdik a határ.

Harangszó zendül. Öltsd fel új ruhádat,
Királynőm, édes! várlak, – hol maradsz?
Szerelmes lelkem hadd lengjen utánad,
Mikor az utcán frissen áthaladsz.

Jöjj mosolyogva, ifjú ragyogásban,
Csókolja napfény termeted, hajad,
Úgy jöjj, hogy most is gyönyörödve lássam,
Nincs nálad szebb a kerek ég alatt!

Királynőm, várlak! – ragyogó tavasz van,
De ha te nem jössz, elborul szegény,
S hárman sírunk majd együtt egy panaszban:
A felhős ég, a bús pünkösd, meg én…

Faludy György: Egy helytartóhoz 25 év után

Faludy György Haynaunak indultál. Ez rég volt, mondják.
Megszelídültél. Naftalinba tetted
a kötelet s előkerült a kolbász.
Azt hallom, hogy szeretnek.

Trézsi anyánk! jó öreg Ferenc Jóska!
Tisza István: esz mint a borotva!
bölcs vezetőnk, Rákosi! Ha az ember
meg nem szökik, megszokja.

Lehet utazni, csendesen morogni
s lopni – várhatsz-e helytartóktól többet?
OLbrich, Bierut, Bottwald, Ulbricht, Novotny:
mint elmarad mögötted.

Álnok vagy, szkizofrén, provinciális
s hazug. Opportunizmusod csigája
hány orosz elvtárs nadrágján mászott fel!
Többnyire nem hiába.

Kárpáti Kamil: Ezerkilencszázötvenegy

Fönt, fönt dörög a lobogó lepedője.
Nem, nem lehet más az: társam lenyúzott bőre.
Szél, szél csikorog akasztócsiga hangon.
Nem, nem lehet más az: társam csikorog, hallom.
Csont, csont nyüszítve, s a fog, e malomkősor.
Fogain nem, nem méz-íz, hús-rost: temetőpor.

Füveskert 1954-1995, Stádium Kiadó

kisfoghaz