Teleki Sándor: Levelek
Hogyha küzd a harcmezőkön
Valamelyik kedvesed:
Megáld Isten, soraiddal
Ha őt fel-felkeresed.
Nem is hiszed, hogy ott messze
A vitéznek mit jelent,
Látni annak az írását,
Aki neki drága, szent.
Fájó szívét nem enyhíti
Olyannyira semmi más,
Mint egy-egy jó hír hazulról,
Mint néhány pár rend írás.
Míg azokat olvasgatja,
Baját-gondját feledi
S aranyszínű napsugárban
Tűn az otthon fel neki.
Mintha ülne övéinél,
Körül hitves és gyermek.
Mind, mind kiért most itt vérzik,
Kikért könnye most pereg.
Most már szíve megkönnyebbül,
Most nem nyomja már a gond,
Most már várja megnyugvással,
Az ellen, ha rája ront.
A harc közt is egyre érzi
A levélnek melegét
S a tüzes kedvvel vágja a rést
Az ellen közt szerteszét.
Hogyha küzd a harcmezőkön
Valamelyik kedvesed:
Megáld Isten, soraiddal
Ha őt fel-felkeresed.
1918