Beke Ödön: Régi irodalmi adatok a magyar néphithez

    Turóczi-Trostler József Kegyességre serkentő, szíveket vidámító, elmét mulattató históriák és mesés fabulák című 1939-ben megjelent könyvében régi, XVIII. századi könyvekből közöl hét mesét s nagyon értékes tanulmányt írt hozzá a mese felfedezéséről és a magyar meséről. Ebben a tanulmányban olyan régi könyveket is idéz, amelyekben szó van a magyar népmeséről. Ezekben vannak adatok a magyar néphitre is. Így Gombási István református prédikátor Harmintz-négy Prédikátziók című 1784-ben megjelent művéből a következő érdekes részletet idézi: „A község úgy tartotta (s tartja talán ma is), hogy ilyenkor a Bűvös-bájosok tetszésére a Sárkányok eszik a napot (innen szokta, a mi kevés réz és vas eszköze van, összve verni, hogy annak csengése-pengése által elrettentse a Sárkányokat” I. 195). Jankó följegyzése szerint Kalotaszegen a napot fogyatkozáskor egy hegy takarja vagy egy sárkány nyeli el (Torda, 232, Róheim: Magyar néphit és népszokások 130). Ipolyi egyik meséjében is hasonló motívum van (Magyar Mythologia, 2. kiad. I. 308. II. 11).

    Farkas Antal Erköltsi-Iskola című 1790-ben megjelent munkájában nyilatkozik népmeséinkről, amiből látható, hogy jól ismeri őket: „szép Históriák helyett lekezdenek igen semmiségeket beszélleni: melly ebbül áll P. O. Hejj hol vólt, hol nem vólt, helted hét Országon, még az Óperentziás tengereken is túl vólt, egy vén Asszony, a’ ki úgy megfejte az Ágast; hogy a’ Jutka Majorosné Teheneit se fej meg különben. Illy szép históriákat hallottam sokaktul.” Az ágas megfejése a boszorkánypörökből ismeretes. Egy Ugocsa megyei tanúvallatásban ilyen részletek fordulnak elő: nagyanyámnak elég teje vagyon, mert ű elég tejet fej az ágasbul… az nagyanyja az ágast egy szeggel felszegezi és az ollóval megpercenti, beleütvén az ollót, úgy feji az tejet, mely ágas is egykor ledűlt és az nagyanyja az urával támasztotta volt fel (Komáromy: Magyarországi boszorkányperek oklevéltára 230-1.); elég tejek vagyon nekiek, mert az nagyanyja az ágasbul elég tejet fej, az ki is az ház hijján vagyon, melyet az nagyanyja az nagyapjával támasztott volt fel azért, hogy ledűlt; az mely fában is szeget ütnek s azt hasogatja az nagyanyja s abbul feji az tejet (uo. 235). Ipolyi is idézi a szegedi pörökből: az ágast is megfejték, megfúrták (II. 194, vö. még Kertész: Szokásmondások, 88).

    Még mint különlegességet megemlítjük Pázmándy Sámuelt, aki 1786-ban Pesten megjelent Schediasmata Praeludialia Cogitationum Coniecturalium circa Originem, Sedesque Antiquas, et Linguam Uhro-Mogarum Populorum című délibábos őstörténetkutató művében a magyar népmese ismert kezdő mondatát használja fel egy ősmagyar Vahala isten igazolásához: „Mille Historias… antehac sic referebant nostri Plebei: millies eos Hungarum Magarem sic inducebant alloquentes: Ha, Vahala Istent szereted Jámbor – Si Deus Vahala, vel Vahala, tibi cordi est, amice etc. Idem fabulas suas Tyndaricas, ac Feen-icas, sic semper ordiuntur: Ha vala, ha Ne vala, Hetedhét Ország ellen vala, még az Obrentzián is túl vala etc.”