Hajnal Éva: és ősz

.
levegő után kapkod ez a reggel
ólomkatonák ágaskodnak és zuhannak
minden lecsupaszított ágvég tenyerébe
segítségért könyörög az erdő
nyirkos homály harsan avarillaton
itt nincs térerő
lám
semmi sincs
csend van
és ősz

Jankovics Zoltán: Anyagtalan őszi gesztenyés vers

Zsíros szürkéjét a rögnek
az őszből bámulom. Bikák hörögnek.
Domboldalamra fénylő gesztenyék
koppanva hullnak, elgörögnek.

Elgörögnek, fogaim kivásnak
nem írok se magamnak, se másnak.
Megmértem és formája, súlya nem volt
sőt, anyaga sem volt az alkotásnak.

A semmi tömbjére vésőm illenék-e?
Nincs-vászonnak volna zöldje, kéke?
Szavak és gesztenyék koppanva hullanak,
a költőnek nincs semmi menedéke.

Elgörgő, fénylő gesztenyéknek,
akik most lenti létbe kezdenének
zsírszürke hullását csendben bámulom:
Anyaga-súlya nincs a létnek!

Ebben a rézvörös, szédítő csodában
bénultan, de mégis nagy harmóniában
mosolygok múló súlytalanságomon,
s tovagörgök tüskés gesztenyeruhában.

Karkó Ádám Metrópótló szekerek

Mit a nép felállít, hol város világít,
nem élet az, halott föld.
Mit húz le a szomszéd, szar-e avagy moslék,
poharába vizet tölt?
És e fal is horkol, más álmodik s fordul,
együtt veszünk levegőt.

Az óra kattogás, hajnali arcmosás,
a friss kávé meglegyint.
Mely csontot rágja le; locsog a láb vize:
a plafoncsönd is beint.
Mindenki létbeteg, az álmos életek –
csak az autók zúgnak kint.

Éjjel sincs sötétség, sárgálló bura-ég,
fénnyel folyton megtelek.
Befogadó világ, szűnő agóniák,
igazak a szent jelek?
Szép város ez a hely, s talán majd megölel –
metrópótló szekerek.

Kemecsei Gyöngyi: Tüzem

A nagy tüzek mind
csak bennem születnek.
Gyújtós is, szikra is én vagyok.
Lángom gyúl ok nélkül,
néha érdemtelennek.
De parázson járni is én fogok.

A nagy tüzeket bennem
én gyújtom csak lángra.
Ég benne vágyam,
mint remegő levegő.
Én halok benne hamuvá válva,
s leszek én virágos temető.

Márkus László: mint sárguló falevél

mint sárguló falevél
öregkori rigolyáid mind a földre hullnak
számolgatsz
életed hány évig hoz hajtást
szemed mennyi fényt fogad magába
a fülemüle hányszor dalol még neked
nem tudod
tán a kakukk se
mint sárguló levél az avarban
te is feloldódsz végül egy dalban

sárgalevél

Móritz Mátyás: Via transversa

Jézust halálra ítélik

a halálra ítéltet volt
aki nevetve leköpte
mondván ő sem lesz már többé
se eszköze se az őre

a mennyeknek ami többé
nem tágul már körülötte
hogy hírt hallani nem fog ez
a világ többet felőle

a halálra ítélt mellett
senki nem tett és fogadott
tudták hogy akár mit is mond
csak a saját sírját ássa

ki sebeiből egyet sem
fájlalt nem is tapogatott
kiről bírái elhitték
nincsen többé maradása

szozattovabbacikkhez

 

Paál Marcell Hesperus: Újpróba

.
Itt erősebb a szél. Olykor egyszerre
többfelé iramlik a sík tájak felett.
Magához öleli az esőt, s úgy szórja
szerte, mint magvető az értékes
magot; a mozdulat hasonló,
de a cseppek sohasem ugyanúgy
érnek földet. Itt sűrűn lakott a
harsányzöld vidék. A falvak,
a városok szinte egymáshoz bújva
keresnek menedéket a viharok
elől, csupán a szélmalmok kallóznak
reménykedve; talán helikopterré
változtatja őket az orkán.
.
Itt az esőnél, csak a burgonya
elkészítési módjai, a csatornák
útvesztői és a tulipánok
változatosabbak.

szozattovabbacikkhez

Pethő László Árpád: Reggeliben

Reggeliben itt
emlékezve a jövő
fájára – Napra

felkeltél újból
égig érő hitben a
számonkérések

évfordulóján
szótlan kiáltva ottan
s hallgatott az ég.

bőrönd1

Pethes Mária: Majdnem így

beérlelte a nyár érzéseinket
még nem ősz ez csak értünk mindent
amit egymásnak adhatunk

a változatlant próbáljuk élni
közben a székre vetett ruháink
összeölelkezve öregszenek

halálosan hétköznapi ugyanakkor
felfoghatatlan milyen gyorsan
nyeli el az emlékezet az éveket

csak a vágy nem adja meg magát
visszahúz a gyógyíthatatlan
szenvedély édes kínjaihoz

s ha jelentősége miatt
földre rogyunk legalább tudjuk
mi ölt meg bennünket

minden utánam érkező
nő engem ismétel ahogy idei tél
a tavalyi hó tisztaságát

minden utánad érkező férfi
téged ismétel ahogy idei tavasz
a tavalyi zöldjét

vagy majdnem így

Rajki Rita: Fanyar és keserű

Fanyar íze van a nyálnak,
fanyar ma minden búbánat,
fanyar a szó, amit nem lehet
kimondani : mi nyomja
fanyarrá aszott lelketek?
Fanyar és keserű köpet,
ma ti vagytok kik
hoztok vétkeket.
Ma ti lesztek a zöld epe,
őszbe sárgult arcok végzete.
Mert most, itt eltakar mindent
az ősz,
mint Torinói lepel
azt a testet.
Most mindenki kiterítve
vár avarra fekve.
Mert vártok,
keserű ízzel a szájban,
fanyar mosoly az arcon.
október utolsó napján.
Októberből léptek.
Egyszerre, mint katonák, menetelve.
Fanyar és keserű emlékekkel
utat törve,
mint föld alatt mocorgó férgek.
Nézzetek,
ezek a férgek kövérek,
savanyú és zsíros földben élnek.
Gyűrűznek vígan énekelve,
Várva néhány bomló
emberi tetemre.

Rita Kiss-Teleki: Csendben

Egyedül maradtam valamivel,
valamivel, amit nem lehet érinteni,
nehéz csend üli a napokat,
talán nincs is rendben semmi,
de nézd… a fájdalom
annyi mindent megmutat;
hogy sír a hegedű,
hogy művészet kövezi az utat,
hogy a szavakká tett betű
tompítja az éveket,
és ha velem bandukol,
legalább nem egyedül megyek.
Felettem kevesebb az ég,
bár most még nem érted,
hogy miért is vagyok néma,
csak figyeld ahogy elhalkul a szó…
és hogy sír a hegedű,
majd azt is meghallod néha.

Sógor Zsuzsanna: Ott vagy Uram?

Templom öreg padjai közt,
magasban, a kupola színes
ablakai mögött,
az áldozati oltáron,
ott vagy Uram?

Templomajtóban pénzért
alázkodó hajléktalan mögött,
ki majd italra költi amit kapott,
és hallotta sokszor már,
megérdemli sorsát,
mögötte ott vagy Uram?

Madárcsontú öregember
viaszosvászon asztalához
leülsz, morzsás ebédjét
vele elkölteni,
ott vagy Uram?
 
Kórházban küszködő,
reményt vesztett beteg
homlokára ráteszed kezed,
ott vagy Uram?

szozattovabbacikkhez

SZAKÁL GÁBOR: A SZERETET SZIGORA

         Beke Sándornak
              szeretettel    


Az szeret igazán
ki minőséget kér,
ki a tehetségtől
sok sikert remél.

Ki sziklára épít,
és dús lombot fakaszt,
gazdag termést igér,
s bátran irtja a gazt.

Ki tudása magvát
vér-humuszba szórja,
hogy dolgavégezetten
térjen nyugovóra.

A növekvő palántát,
szigorral neveli,
virágba borítja,
sok fénnyel öntözi.

Minőséget kérve,
gyújt alkotó erőt,
s viruló mezőre
hint szeretet özönt.

A munka gyümölcse
nem terem meg könnyen,
sok verejték árán,
munkás türelemmel.

Adyt megértetni,
s eljutni Hamletig,
Parnasszus fényéből
az Olümposz csúcsáig.

A méltó siker titka,
a szigorú szeretet,
a színpad varázsa,
s a testreszabott szerep.                                       
    
                       2019. június 30.

Székely-Máté László: A bohóc eljövetele

Néha megmarad a fény
Becsukott szemhéjak alatt
Akár szálka bőr alá fúródva
S fájdalom kiált, szegény
Néha megmarad a hang
Párnába fúrt fejek fölött
Ahogy bezárt sziklatemplomokba
Hajléktalan horda költözött
Ott ég majd a legolcsóbb gyertya
A remény
Néha megmarad egy husáng
Lázongó kutyákat páholsz vele
Használt gúnyában élve gyászol
Nem rászabott ruhában házad istene
És a fákat talán jókedvében vágja
Mikor ádázul élelmet kutat
Hiszen most haldoklik unokája
A remény
Néha megmarad egy vászon
Mozgalmas vetített képeket mutat
Fertőzött sebet kötöz lágerben, határon
Hol új seprők sepernek tévutat
Mint egy sárban tekergőző féreg
Testünkön megkopott a bőr
Gerincünk öntudatra ébred
Mert páni félelem gyötör
Néha megmarad a fény
Tágult pupillák sötétje helyett
És nem ég gyertya csonkig többé
Ha isten helyett bohóc érkezett

Szlávics Noémi: Ima

Igazán leborulhattál volna, Atyám,
azon a ki tudja milyen délelőttön
avagy délután, utólag hivatkozva
mellkasi görcsre, jógára, viccre,
vagy ami épp eszedbe jutott volna, vagy
legalább ne lettél volna bárány,
földmíves inkább, ásóval téve egyenlővé
őt a sivatag porával. Csak épp
a bárányoknál sosincs szívlapát,
se kés, se fegyver – csupán a szív.

Tudjuk, egyetlen műhiba elég:
a gyíkból sárkány lett mégis, ami
azóta is sárkányokat nevel szüntelen,
újra meg újra rádaggatva töviskoronád.
Csak a keskeny ösvény, végig a kereszttel,
(megszaporodtak a stációid, Uram),
meg a fenevad. Plazmakivetítőn át
közvetíti huszonnégy órában a nyilvánvalót:
feneketlen mély a pokol. A templomok:
bezártak – turistalátványossággá lett a világ.

Csak a galambok szárnysuhogása
és a gyerekek – vigyázz a bárányaidra, Uram.

Valek Tünde: Trois non!

Háromszor is nem!
Nemet mondok a Gazságra
Emlékezek az Igazságra
És emlékeztetek:
Az a vezető, ki önként lemond
Hazája egy darabjáról
Megalkuvó, nemzetáruló
Illetménye: megvetés
Még érik a termés
Ősszel másoké a magvetés
Gyávaságáért egy nemzet fizet
Elmondhatatlan hányszor
Meddig, mennyit és kinek?!
A veszteség, a hiány fájdalma már néma
De sajog, éget, kiben él még a haza
Átkozott a KÉZ, mely ezt a békét
Aláírja
Áldott az a SZÍV, mely túlélni
Megtanítja
A Szülőföldön maradtakat,
Kisebbségi sorba taszítottakat
Tisztességgel helytállni,
Becsülettel dolgozni.
Áldott az a SZÍV, az a LÉLEK
Amelyik szelíden kimondja: NEM FÉLEK!
Kegyelettel védem a temetőket
Dicső elődeim nem felejtem
Őrzöm a hagyományokat, emlékeket
Öregek meséit és népdalait
Megtartom anyám könnyű álmait
Mely mára egyre nehezebb
Mégis nincs az a pénz a Föld kerekén
Amiért anyám nyelvéről lemondanék!
Ültetek árvácskát a temetőben
Életnek, reménynek, szeretetnek
*
Ébresztő, harangok zúgjatok!
Nyugatról készülődik egy új Trianon!
Szellemi nemzet-vesztőhely készül:
Ne legyen múltemlékezet, csak jelen
Ne legyen hagyomány, elődtisztelet
Ne legyen közösség, csak én legyek
A virtuális jövőtlen világ nyeljen el!
Pusztuljon mi régi, ami szerves!
Kritizáló, pökhendi ifjaknak más kell
Nem a haza, és nem a nyelve
Húsz ezüstért eladó minden!
A sok honvédő hős áldozata, kit érdekel?
Egy a lényeg, a világ álságosan más legyen!
Ébresztő, harangok zúgjatok!
Nyugatról készülődik egy új, szellemi Trianon!
Tanuljunk a múltból, merjünk a hazáért tenni
A széthúzóknak nem bedőlni
Ne győzzön az irigység, nagyravágyás
 Ne kábítson a parttalan kritizálás
Ne hagyjuk az újabb csapást
Éljen nemzetünk, míg világ a világ!  

2019. 10. 11.

Vámos Hang György: 301

/a földbe vágott luk, ami zászlónak látszott./

szám
kivetett
föld.

kikotort, zöld
nyögdelés-teknő.
benne, -- rendre
hasonló, hason fekvő,
meglapult alak:

hátra drótozott nyelvcsapú
szavak.

a csontokról
csak hegek,
s a lefoszló helyett
csontosodó mával,
türelmes gonddal
kézzel, lapáttal, ecsettel
félresöprögetett Ember.

számolatlan
hőssé rettenések.
moha befogta részek,
üreggé öblösült "soha!":

homokká hintett
messze-kék tekintet.

lengve fojtó,
csomóba oltó,
nyeldeklések boga.

feszített háló,
vesztésért kijáró,
kövér,
gyökér
korona.

fogadatlan,

-- fogatlan, résekkel a rések sora:
fölbujtott,
fölgyújtott,

-- most tovább,
fölnyújtott,
fölemelt
koponya!

Varga Árpád: Édenkert

Lángoló esőerdő képe mered
ezer folyadékkristályos kijelzőn,
míg szombati bulinkból jövet-menet
zöld pezsgősüveg szilánkjai előtt

fogadja meg ifjúság vérünkben, hogy
itt és most ez volt az utolsó fertő,
s nem kérünk több kiszállítást. Á, dehogy!
Sznob álhír, mint feloszló atomfelhő.

Hiábavalóság elhitetnetek,
a papírhatalom nem elég ehhez,
ateista ismérv szántja a régit.

Csak egyhektáros parcellák kellenek
unatkozó foteltudósok helyett,
és cselekedni – mert hinni már tévhit.

Varga Rudolf: VÁRJA

Mese, mese, mátka,
pillangós madárka,
parányi szívverés
ücsörög királyi
nyugalommal, ül,
ül egy csillagon, várja
a fagyot, az utolsó
repülést.

angyalelhagy

Végh Attila dr.: Ha Radnóti visszatérne

Elkeseredtem. Látod, nem lehet éke hazámnak.
Háborog immár minden, döbbenet istene ébreszt.
Hol van e tájék, mely Minden volt, s annyira hittem,
hogy lesz még majd gyermeke itt, és majd Haza egyben.

Múltat megtagadó, ridegült országba kerültem.
Gyáván üldözik azt, aki tegnap vérrel itatta
istene földjét. Nincs igazuk, mert hisz Haza egy van,
otthona minden jónak, testvérként szeretettnek.

És a szegénység. Itt maradott nálunk mutatóba,
mert kikopott, gyűrt inge alól meghorpad az éhség.
Hol van most is az Isten? Hogyhogy nem teszi dolgát?
És akinek nincs már, annak nem nyújtanak inkább?

Vándor, nincs maradásom, mert ez még nem az Otthon.
Nélküle asszonyi könnyek hullnak, nem vigaszára.
Nincs itt semmi egyéb, csak vértől izzik a rózsa,
Visszajövök majd egyszer, s többé nem leszek árva.

Alföldi Géza: Átok

Verje meg az Isten, két kezével bőven,
azt, aki miatt én lázongani jöttem

erre a tájra, ehhez a néphez,
búzakalászon csillogó napfényhez!

Árnyakat mesélni, bánatot szólni,
hogy halál a sorsunk dermedten dobolni.

Mért nem maradhattam vidám nótaszónak,
tulipános-szűrös víg kuruckodónak,

mért kell nekem átok, ha testvérhez szólok,
s lassan az égről is, jaj, miért húzódok?…

Mért bújunk el rögtön, ha idegent látunk?
Verje meg az Isten, ki miatt bezárunk

kiskaput és ajtót, senki be se lépjen,
muskátlis ablakon még csak be se nézzen!

Élünk dúvadként, testvértelen, árván,
nem vidul a lelkünk a gólyahír láttán,

virágnak, gyereknek nincs többé varázsa:
verje meg az Isten, ki sírunk megássa!…

Flórián Tibor: Nyírfák

Nincs nyírfasorom,
csak magányos, nagy
nyírfáim vannak,
tündérfák a kertben,
öregen is mindig
fehér menyasszonyok.

Estémbe lángjuk
világít halkan,
szívembe lépnek
ezer alakban.
Ködben is, éjben is
szüntelenül látom őket,
fölöttük a terelő szél
terelgeti a felhőket.

Nyírfáim nyugtalan lombja
hull, kavarog, gond a gondra,
lombos, esti bánatomra,
mint apám messzetűnt árnya
– a Lunka-illatú nyárban –
a szív-ütemű Szamosra.

Iváni Zoltán: Mert addig élek én…

Még egyszer add vissza erőmet – élet,
hogy nyomorultan ne pusztuljak el.
Érezzem édes mérgeit a létnek,
és azt, hogy szívem lázadásra kel.

Még egyszer rúgjak a bölcsek kövébe,
ha számon kérnék itt, vagy odaát,
ámokfutóként is vad ölelésbe
merjem követni vágyam asszonyát.

Múló évekbe bújt megalkuvások,
mi jó, - mi rossz? – bolond okoskodások,
kerüljetek, ne jöjjetek felém.

Fütyüljek egyszer még az észvilágra,
próféciákra, jóbarát szavára…
Mert addig, addig, - addig élek én!

arc

Kannás Alajos: Először a tengernél

Amikor Normandiában először láttam a tengert
még nem is láttam valójában
csak a türkiz ég sejtette
hogy ott nyújtózkodik a domb mögött

Ezalatt egy büdös kutya
aludt az ölemben
az autósé aki felszedett
s átpalántálódtak belém
a kíváncsibb természetű bolhák

Előtte Rouent is volt szerencsém látnia
a dómot
amelyet valaki annyiszor festett
valamelyik impresszionista atya
de lusta vagyok felütni a lexikont

És láttam
azaz látnom kellett volna
a főteret
ahol Johannát megégették
az akkor is sale angolok

szozattovabbacikkhez

 

P. Dr. Fenyvessy Jeromos O. P.: Idyll az erdőn

Lombos erdő fáit
őszi szelek rázzák,
s fölötte egy lúdhad
verdesi a szárnyát.
Hűvös, hideg napfény
borul a vidékre,
a nagy messziséget
az festi ki kékre.
A fáknak levele
bíbor, arany, sárga,
pedig minden levél
a halálát várja.
Koldusként született
zöldben valamennyi,
temetésén mind-mind
király akar lenni.
Harmatos pókháló
csillog szeder-indán,
s hullott levelek közt
egy éhes pók hintál.
Csörgő avar között
hegyi patak érje,
vizében egy szarvas
néz a tükör-képre.

Gaál Áron: Akár a tőkék a kordonokban

Negyvenkét fok volt délben a napon
s ha volt is, nem vettem kalapot,
hagytam hadd zuhogjon rám a fény,
s temessen maga alá mint a televény
a borotvált, díszruhás halottat.
Már csak önmagam emléke voltam,
elven szobor Vărsec főterén,
parázsló földön, ott ahol az ég
együtt égett a kiejtett szóval…
Talán vasárnap volt, talán szombat,
hogy szembejött az árnyékom az utcán
és nem tudtam, hogy a delet húzzák
vagy az éjfelet a két toronyban…
igen, szombat volt, izzó, forró szombat.
A vár elsötétült, majd kifehérlett,
mint a tengerre pislogó fények
villantak régen, távol, Istriában
a mólón, ahol talán veled álltam,
talán mással, talán csak egyedül,

szozattovabbacikkhez

Jagos István Róbert: Látod még pereg a film

Látod, még pereg a film...
A költő verset ír.
Látod, készül a mű,
Valami deja vu.
Látod még emlékszem rá.
Bár nyílik a száj,
Mégis némán nyúlok
A gyűrött papír után.
Látom, hogy egyedül élsz.
Magány az ébredés.
Látom az arcodon,
Látom, hogy nem vagy ott.
Látom az éj a sötét,
És hogy vörös a vér.
Felejtsd a múltat el,
Most már a jelenbe élj.
Látod még pereg a film...

2008

Kapui Ágota: Az idő foglyai

Egy mozdulat s kihullunk e világból
rostál a jelen lankadatlanul
mint liszthalom mit vár a föld kovásza
az omló test humusszá alakul.
A lázas lélek száz viadalában
az ifjúság volt minden fegyverünk
de ránk rontott az idő armadája,
évek hadát kergette ellenünk
s az elme fénye nem lobbant már lángot
minden mi volt most csendben elköszön
a közöny szürke könyörtelen strázsa
uralkodik az elnyűtt ösztönön.
A tények hada foglyul ejti lelkünk
tiltakozásnak helye nem lehet,
ha fejet hajtunk idő pallosának,
légy gyöngéd hozzánk, kegyes átmenet!

Kányádi Sándor: Űrpajzs

az égbekiáltó
igazságtalanságok
elmismásolásául
a közömbösség
s a belenyugvás
habarcsával vakolták
le az eget
de előbb
felsőbb megfontolásból
átlagos embermagasságon
alulivá dúcolták
nádalták

fölötte szuperszonikus
döglegyek dongása
dübörgése
távirányítású keselyűk
vijjogása nyomja el
ha mégis egy-két
sóhajtás panasz olykor
fölszivárogna

1985

Szervác József: A kesztyűt

Reggelre verset akar írni,
költő, az Ég így verte meg,
a hülye Hold beleremeg,
bölcsőjén olvasta, hogy INRI;

reggelre verset akar, Istent
szolgálni és dologra fogni,
csak vele alkuszik, ki holmi
helytartókat el sosem ismert;

reggelre verset, levélbombát
akar, nem Hegyi Beszédet,
- mit ér, ha nem robban az ének -;

akik a kesztyűt odadobták
s gagyiztak vaktöltényt kezéhez -
azok helyett lesz párbajképes.

Albert Zsolt: HALFOGÁS

A partot nézték újra.
Több órás hánykolódás
után felmerült a visszatérés
lehetősége, de mivel ez
teljes beismerése a kudarcnak,
inkább folytatták tovább.

Halászok. Véres part
tenyerük, a tenger egész
éjjel hátat fordít, mélyen hallgat.
Vitorlájuk Messiást keres.
Aki a fövenyen áll, figyel,
ők pedig felé fordulnak.

A hullámok belehalnak,
mert erős a hívás, kikötni,
majd újra mélyre vetni.
A halász keserve olyan mint hálója,
nem bírja tovább ha megtelik.

Bea M. Karácsonyi: őszülő

hamarosan őszbe fordulunk
imitt-amott még nyár üti fel a fejét
de nézd ott a kispadra
már anorákban ült le a szél

minden nyár véget ér egyszer
- mintha flamingó bukna horizont mögé
mécsesek gyúlnak a fák lombján
aranytüzek élők és holtak fölé

őszbe fordulunk kedvesem
amikor a hajnal deresedni kezdő halánték
ott leszek a platánfánk alatt
érett bogyók között ajándék

Czipott György: Körérintő

ma
más lesz,
talán.
tegnap
nem csahol
rácsok rozsdás oldalán
s angyal
ásít valahol.
fény köröz,
hullik,
pihén zihálok,
hagyom.
száll
szomszéd kocsiútig.
brong, horzsol
várospokolmalom.

várospokolmalom

Deák Mór: BOKALÁNC EDINÁNAK

néha lassú néha gyors
néha cukor néha bors
néha szellő néha szél
néha hisz néha remél

néha mező néha hegy
néha kettő néha egy
néha ezer néha száz
néha szelíd néha ráz

néha barna néha méz
néha nem lát néha néz
néha minden néha nincs
néha limlom néha kincs

néha szeret néha öl
néha lehúz néha föl
néha menny néha pokol
néha itt néha sehol

néha megy néha marad
néha hold néha a nap
néha nem néha igen
a szerelem már csak ilyen

mindig lassú mindig gyors
mindig cukor mindig bors
mindig szellő mindig szél
mindig hisz mindig remél

Demeter Zsolt: a l é l e k t e m p l o m á b a n

kövek magányán sír a táj
szenvedések lépte, jaja száll
halk, homályban inga leng
s árnyán baglyok sűrű csend
 
tompa lomb szárnyrakap​
zenél a néma falban
duruzsol a deszkán a dallam
s zárókőn a görbe hold
 
párás ősz a dombok hátán
ablakom koppantja kopár ág
és a  hideg  napfény
csizmás léptekkel fagyos csendbe lép

Fülöp Kálmán: Álcázott szerelem

Amikor kinézel
az ablakon,
a kinti világ
szerényen hajbókol,
és közel hajolva
hozzád, boldogan
simogatja arcod,

nem kérdez, csak
így akar szeretni
halálba fúló
igaz szerelemmel…

A végtelenből kiszűrt
apró igazságokat
egy soha el nem csattant
keserű csókban
emlékként varrja
történéseid keresztjére.

Gavallér János: Hulltak a levelek

Talán, majd egyszer még sétálunk
együtt, a fák között,
fogjuk egymás kezét, csendesen,
szépen emlékezünk:

Emlékszel, egyszer csókot loptunk,
s mint riadt gyerekek
susmogó nesz elől futottunk,
hulltak a levelek.

ferfinoszilNémán alig egymáshoz érve
reszketett a testünk.
Madárka rebbent, ág recsegett,
remegett a szívünk.

Egymáshoz érve mindent lehet,
kéz a kézben, csendben,
sétáltunk, az erdő vezetett,
s hulltak a levelek.

szozattovabbacikkhez

 

Hajnal Éva: Hajléktalan szonett

.
Rég nem lényeges már se hajnal, se éj,
nem fontos mikor lesz vége a napnak,
lassacskán semmi sincs itt, amitől fél,
vézna kis vackán rút rongyok szakadnak.
.
El-eltűnődik még, hogy lett volna, jó,
nem tudja,ki döntött jósorsa fölött,
utcán didereg,míg leesik a hó,
néhanap belátja, ő maga szökött.
.
Les rá drogfüggőség, némi alkohol,
semmirekellőkkel nem barátkozik,
tartását megőrzi, mást nem birtokol,
.
elárvult családjáról gondolkodik.
Szunyókál naphosszat, lám, így menekül,
álmában otthon jár, sosincs egyedül.

Herczog Gyuláné, Pilla: TÉNY: ÚJ ŐSZ

Most, hogy kél a dér...
a kert alján ásít,
most, hogy rőtebb már...
mind árok, és pázsit;
most, hogy bent és kint
is hűvösen mozdul,
s minden harangszó
más-rezesen kondul:

most sem kép a rossz.
Nap-követő az éj.
Most sem csúf tárlat
a szürke Holdkaréj.
Most sem rút a csend,
a reménytől ledér,
s most sincs hiába...
sem terv, sem mit elér.

Most van ismét más.
Más, mint eddig volt.
Isteni döntés
a nyár és sorsa: holt.
Most kell eltenni
a lelkünkig a fényt,
s áldva szeretni
ez új ősz-színű kényt.

Ilies Renáta: Először a tengert

Először a tengert feketének láttam,
mert éjszaka volt, fáradt is voltam
miután 900km-t utaztunk a sárga
sportkocsiján, hogy végre kiszakadjak
innen és érezzem a sós levegőt.
Kéz a kézben sétáltunk a vízbe, mert
ilyen esetekben elengedhetetlen a romantika az égen a luna fehéren izzott.
Vizesek lettünk térdig és a papucsunkat
vissza se vettük, úgy sétáltunk a hotelszobába. Ideges voltam és túl akartam lenni a dolgon (már húsz is elmúltam, manapság a lányok egyre
korábban). Végigfeküdtem a franciaágyon
(hol a tenger, a romantika?), és a dolog meglehetősen
fájdalmas volt. A falon lógó keresztre azért, mosolyogva emlékszem vissza.

Kemecsei Gyöngyi: Az én Istenem

Néha elfárad belém
az én Istenem.
Olyankor kicsit
magamra hagy.
S én futok vesztembe,
mint a gyermek,
ki fék nélkül marad.
Mit nekem bűn és
száz parancsolat,
hisz' tiltott fák áģán
nő csak
édes kárhozat!

Így úszom mocskosan
és erjedt gyümölcstől
jóllakottan
a vétkek vizében.
Míg le nem ránt a sár,
majd alá nem süllyed
testem a mélyben.
S mikor utolsót pumpál
bennem a levegő,
lemerül értem
akkor a teremtő.
Nem szól, nem bánt,
çsak ölelő karjába kap...

...mert ilyen az én Istenem
mikor magamra hagy.

Kiss- Teleki Rita: Ha majd

Ha majd diófa bölcső
altat el, s fekete föld
borul rám, nem az ég szakad,
ne sírj... ami fontos volt,
az mindig fontos marad.
Ne sírj... hisz alig viszek
magammal valamit,
elmondtam már mindenkinek,
neked is
a világom titkait.
Ne sírj, mindent megkaptál,
mi több volt az
elcsépelt szavaknál...
hidd el, nem marad ott már
semmi, amit megérne
ennyire siratni.

Márkus László: itt van az ősz

mint harlekin suhant át az ősz a városon
az ernyedt tájba megannyi ősi színt hozott
a szürke köd alap a köntösön
napsárgát mely a fákon tündököl
rozsdabarnát mi a fák alatt vele elvegyül
vérpirosat mely cseppenként rákerül
a tespedt nyár hová futott oly hirtelen
itt van az ősz mindenütt morcos emberek

Payer Imre: EGY NAP

Zúg a mechanikus tér,
Nem a vér. Nem a szentnek helye
Gumi meg acélszag. Klímahuzat. Gépráma.
Valaholi barlang mélyéből a visszhang üde
emelkedéssel terül fenn, mosolyos fény.
De a réseken átszivárog, közelít,
a sajtolt lemezek zsibbadt nesze. Itt van!
Észrevétlen ér el az alkonyat.
Pénteki éjszakára mintha
soha már jönne szombati virradat.

fogaskerekek

Pelesz Alexandra: Hagyj élni még

.
Minden álmomat
karóba húzzák,
minden vágyat
elvisz a szél!
.
Hol van, hol van az
én menedékem?
Nincs már semmi
mi rólam beszél.
.
Minden viharban
kudarcom villan,
villám cikáz
az éj peremén.
.
Várj még, várj még
ne dönts a porba!
Minden perc egy
új születés!
.
Légy most köröttem
türelmes Isten!
Légy most bennem
a feltámadás!

szozattovabbacikkhez

Rajki Rita: Létbarangoló

Már az vagyok,
aki lennék
ha volnék.
Ott ahol voltam,
valahol.
valahol hol a holt
hideg érdek dalol..
Sehol sem volt a múlt
Sosem volt a lesz,
Már az vagyok,
hol a lélek erőt vesz
sorba áll a boltba,
fillért számolva,
magába omlik,
s távol
leválik a magháztól.
Már az vagyok,
aki ki áll minden sarokra,
kurválkodik magától,
akit a szeretet csak így pártol.
és az vagyok,
aki gyászol,

szozattovabbacikkhez

Sógor Zsuzsanna: Van

kövek kések kenyerek
sebzett kitárt tenyerek

világvégi tengerek
fénytelen mélyében
rejtező ősi lények áhítatosan
hordoznak egy árnyékot belőled

kések kövek kenyerek
kitárt sebzett tenyerek

fagyott kígyóként tekergő
gleccserek roppant jegében
félelmeid magjai dermednek

kenyerek kések kövek
sebzett kitárt tenyerek

forrón égő porba
szórt örömeidből bont
virágot a sivatag rózsája

szozattovabbacikkhez

Varga Árpád: Gyásznapra

kik a szabadságért haltak
értessenek meg soraink
akkor hasztalanul haltak
értessenek meg soraink

kik a hazájukért haltak
értessenek meg soraink
akkor törvényesen haltak
értessenek meg soraink

kik a békéjükért haltak
értessenek meg soraink
akkor erőszakkal haltak
értessenek meg soraink

s kik a múltban csak így haltak
értessenek meg soraink
csak a máért értünk haltak
értessenek meg soraink

Varga Rudolf: ÉDESANYÁM

Elsõként
õ
vérzett
 rám,
beterített
lucskos, meleg
nedvességgel. Hasából
kifordulva combjai
közt,
ott, ott
visítottam,
aztán
csak sértett döbbenettel
hallgattam.
 Hallgattam
kések közt
feldübörgõ, kalimpáló,
félrevertharangszívütésem.

Végh Attila dr.: A 6. napon

Vasárnap Isten kávéját issza.
Nem volt előtte teremtés-minta,
mégis megalkotta a nappalt és az éjt,
a Földdel a Holdat, mert éjszaka félt.
Másnap az égből vizet is fakasztott,
óceán, tenger, egyforma, szakasztott.

Általa születtek sorban a csillagok,
egy-két sötét lyukat azért még ott hagyott
menekülőútnak, ha nem lenne élet.
Párhuzamos világ, izgalmas kísérlet…
Majd teremtődtek égi és vízi állatok,
kis és nagyobb medvék, családos szárnyasok
(mely utóbbit Fiastyúknak hívta),
majd gravitációk is, nehogy eltaszítsa.

A hatodik napon gondolkodni kezdett:
- Teremtsek-e vajon kedvtelésből gennyet?
Kellenek a Földre hamis álnokok,
hazugok, csalók, szatírok, gyilkosok,
királyok, szolgák, elnyomott rendek…?

Így esett, hogy Isten csak állatot teremtett.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf