Jónás Tamás: ZSONG

Te annyit érsz, mint bárki más, ki szusszan.
Te bármit kérhetsz, bárkitől — jogos.
És ha én is megjöttem a busszal,
és ha otthon nem lesz semmi kosz,
és ha nem hív fel a volt szerelmem,
s a drága kamasz fiam nem visít,
csak hívjál bármikor, s hát főleg engem,
csak a hozzád hasonló csendesít.

Ma annyi emberrel kellett szólt váltanom, hogy ejha.
Még tíz percem sem jutott önmagamra.
Eltévedtem, elromlott a járat.
De gondolkodtam rajtad, mint a század,
a századrendű, fiatal kamasz kard:
miért nem csókolhatom meg a szádat?
S mért ne lennél önző, hogy marasztald.
A vállamhoz képzeltem ma a vállad.

Jaj, nem szeretlek. Rossz a felvetésed.
Ilyen sok testhez ennyi még kevés seb.
Nem érdekel a bánatod, a sorsod,
önző ruhád csak önmagadon hordod.
Felnyerít a vadló, mint a kétség,
hogy hallják legalább, ne is hogy értsék,
én nem téged foglak magamra hívni,
mert nem tudtál helyettem is kinyílni.