Csokonai Vitéz Mihály: Parasztdal

Ama fehér nyárfák alatt,
    A part felé,
Sűrű rekettye közt vezet
    egy róna bé.
Óh! mert ez a hely énnekem
    irtóztató;
Ott egy vityilló, abba’ nyög
    A szép Kató.

Hiszen no csendes este van,
    Nincs semmi szél:
Mégis hogyan, hogyan rezeg
    A nyárfalevél.
Oh szép Katóm! nem reszket úgy
    A nyárfalevél,
Mint én teérted reszketek:
    Hová levél.

Katóm! Katóm! ki sem jöhetsz
    Te tán soha,
Úgy bécsukott az a guta
    Vén mostoha,
Miolta szép orcáidat,
    Szép violám,
Ottbenn az ajtósark megett
    Megcsókolám.

T’od, azt hazudtam volt neki:
    Csak a pipát…
Hogy a manó el nem vivé
    A vén szipát!
El sem hivé, rá sem hagyá
    Egy szómat is;
Kikergetett, s lelúgozá
    Subámat is.

Azolta erre jönni is
    Nem mertem én:
Tudod, pemetén jár az a
    Puttonya vén.
Csak itt nyögök hozzák, Katóm!
    E fák alatt;
Tudom te is nyögsz a setét
    Kémény alatt.

Füstölj, galambom! füstöl a
    Kéményetek;
Mert tán bizony nagyon alá
    Tüzeltetek,
Héj, héj, az én szívembe’ is
    Nagy tűz vagyon;
Héj, héj, azért sóhajtok én
    Ilyen nagyon.

De még az Isten módot ád –
    Tudom hogy ád –
Kimentlek én, vagy meggebed
    A vén anyád.
Ha máskülönben nem lehet,
    Felégetem
Azt a vityillót, s őtet is
    Belévetem.

A szívem is majd meghasad,
    Kedves Katóm!
Hogy képedet még csak nem is
    Csókolhatom.
Szegény legény vagyok; de csak
    Egy csókot adj:
Ihol van a szűröm, nesze,
    Gatyába’ hagyj.

De már reám setétedett
    Az éjjel is:
Mégis csak itt kesergek én
    Potomra is.
Bús sorsomat kesergem én
    S a szép Katát.
Rózsám, aludj’ helyettem is –
    Jó éjszakát!