Csokonai Vitéz Mihály: Egy elven rózsához

Nincs tavasszal, nincs se nyáron,
Mint te, olyan rózsaszál;
Még nagyobb díszt nyerne Sáron,
Csak te ott virítanál.

Rózsaszínnel játszadoznak
Két virító arcaid,
Rózsamézzel harmatoznak
Csókra termett ajkaid.

Látta kellmid Cythére.
    Látta, és irigykedett,
Hogy pirosló lába vére
    Képeden büszkélkedett.

Hófehér tekintetednek
    Hajnalán nyílásba jött
Rózsaszálacskák ferednek
    Tiszte téjhabok között:

Szűz melled fehér ölére
    Ők is úgy mosolyganak,
Mint mikor rózsák tövére
    Gyöngyvirágot raktanak. –

Rózsa vagy te, rózsa lészel,
    Rózsa még a selymed is:
Jaj, de bezzeg kínra tészel
    Hogyha van tövisked is!

Rózsa! enged d hadd heverjek
    Éltető bokrodba’ már,
S édes árnyékodba’ nyerjek
    Fészket én rideg madár!