Kiss Menyhért: Új március

Ibolyaillat reszket a légben,
Tüze van a kacagó napsugárnak,
S a friss szántású ugarak felett
Tavaszi madarak suhogva szállnak.
Zsendül a föld s a pajkos kankalin
Kidugja a réten selymes fejét:
Hallod az élet vidám muzsikáját
Erdőn, mezőkön szerteszét.

Oh, Március, nagy idők szép tanúja,
Itt vagy és soha meg nem változol,
Kezedben most is illatos virág van,
S szemedben pajkos, sugaras mosoly.
A szívedben ott ragyog-e az álom,
S a szabadságnak piros mámora.
Lesz-e a mi fájó honszerelmünkből
Hős cselekvések gyönyörű sora?

Paloták, kunyhók ormán trikolor leng,
S a szóvirágok dúsan ömlenek,
S lezajlanak erős fogadkozással
A kápráztató, fényes ünnepek.
Oh, Március, taníts meg cselekedni,
Hogy tetteinkkel csüngjünk a hazán,
Mint egykor ők, a márciusi hősök,
A bilincstördelés nagy tavaszán…

Oh, taníts meg a néma cselekvésre,
Alkotók kora mindig hallgatag:
A «Hazáról» ne kongjanak üresen
Fennen puffogó rakétaszavak.
Százszor meghalni szóban a hazáért:
Csak törpe kornak jelszava lehet;
Áldozz a honnak eszméz, dicsőséget,
Áldást, diadalt, életet!

Jövel, Március, új korszak sugára,
Népek munkája zsendüljön fel itt,
Édes testvérként vonjuk a szívünkre
A munkás nép szorgos százezreit.
Donkvihotként ne küzdjünk szélmalommal,
Pörölyé, tollé, tetté: a jelen –
És ne szánkon hordjuk a hazánkat,
De a szívünkben, benn…