Dóczi Székely Gábor: Érintőlegesen XIII.

Ismeretes, hogy az ókori görögök az embert zoon politicon-nak, politizáló állatnak tartották. Sokszor összemértük magunkat az állatokkal, azok vélt vagy valós jellemzői, tulajdonságai mentén. Jöjjenek hát az állatmesék, állattörténetek, állat-abszurdok. Most éppen három. A véletlen csokrába szedve. S talán egy ráadás…

Sinka István 1941-ben jelentette meg a Denevérek honfoglalása című eposzát, melynek lényegi mondanivalóját Szőcs Zoltán az alábbiakban foglalta össze:

„Hogy miről szól tulajdonképpen a mű? Minden magyarnak nagyon ismerős lesz ez az állatmese, hogy ’miként lehet hamisan győzni / és rút varanggyal, béka aggyal / az örök szellemet megelőzni’ azon idegen lelkű, idegen fajtájú, idegen stílusú, idegen érdekű és idegen célokat kergető jövevényeknek, akik szemet vetettek a hegyre, amely az idők kezdete óta a fehér galambok ősi otthona. Nagy változások történnek ezen a csodálatos hegyen: ’ragyogó kövek nőttek körbe, / köztük zengett a történelem, / de jött néhány komisz és gaz / s a szép tiszta zengést megölte.’ És persze országa sorsában a fehér galambok népe is osztozni kényszerült: ’A Vagyon, az Érdek, az Üzlet / a galambok szárnyát is tövig nyesték’, akiknek egyetlen módja maradt a továbbélésre: ’,kap egy denevér-feleséget / s annak karjába dőlhet’. Egy szerencséjük volt a már minden reményüket elvesztett galamboknak: a jövevények szörnyű bírvágyuk és mohóságuk közepette túlzottan is elvetették a sulykot, nem lévén érzékük az arányokhoz, képtelenek lévén érzékelni, hogy hol van az elég, amit semmiképpen sem szabad túllépnie egyetlen teremtménynek sem, magukra haragították az egeket, a Sors-angyalát és az őt megszemélyesítő, hatalmas sasokat, akik rövid időn belül megtisztították a hegyet a csúszómászó siserehadtól: ’,s megnő az örömök fája - / Új galamboknak új kor lesz itt / s új sasok szállnak nemsokára.’ ”

A Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország 2023. január 19-i adásában a vetési varjakról esett szó. A vetési varjak megváltoztatták életszokásaikat, beköltöztek a városokba és ellehetetlenítik a város szokásos, rend szerinti életét. A jelenlegi szabályok szerint védett állatnak minősülnek – azaz pozitív diszkriminációban részesülnek -, a természetvédelem a városban is őshonosnak – és egyre inkább nem őshonos kisebbségnek, hanem többségnek – tekinti őket. Sajátos madárkultúrájuk van, ami a fészekrakást illeti és ebben senki nem zavarhatja e madarakat. Enged ugyan a törvény új fészekrakókkal szemben némi háborgatást szeptembertől februárig, de a varjaknál a családalapítás pont februártól áprilisig tart, hiszen sajátos kultúra ez, így módfelett el vannak szaporodva. A városlakók, az intézmények, önkormányzatok mind megelégelték, hogy ellepik az életteret, megelégelték a sok piszkot, ami ottlétükkel sajnos együtt jár, hiszen ürülékükkel telerakják a várost, de a fészkeik nem verhetők le, nem távolíthatók el, elkeseredettségükben a szenvedő alanyok sokszor inkább kivágják a fát, hiába hogy a fa akár százötven éves értékes platánfa, akkor is. Ellenük hatásos módszert még nem találtak ki. A hatóság azt mondja, ezzel semmi baj nincsen, nem fertőzők, aggodalomra nincsen ok, és minden kezdeményezés, önvédelmi akció megfeneklik, visszapattan. A jobb sorsra érdemesek várják, hogy talán majd módosítják a természet- és környezetvédelmi törvényt, hogy a települések elfoglalásának, ürülékkel-piszokkal való teleszórásának egyszer elejét lehetne venni.

Az a bizonyos Eugene Ionesco (meg kell jegyeznünk, hogy minket, magyarokat nem igazán kedvelt, és Kamcsatkába űzött volna legszívesebben nem csak Erdélyből, még Európából is, de most legyünk nagyvonalúak) nem madarakról beszél, mint Sinka István, vagy a Magyar Rádió riportalanya, hanem bizony orrszarvúakról, tehát a gerincesek törzsének egy másik osztályáról, az emlősökről. Azokon belül is véletlenül se a ragadozókról, hanem békés növényevőkről. Bár, amennyire minden képtelenségből, abszurdból – ugye a szerző magának az abszurd drámának jeles képviselője – egyszer csak véres valóság válik, talán úgy válhatnak e békés és nyugodt fajból is eszeveszett predátorok. Ebben a történetben immár igazán keverednek emberek és állatok, hiszen egyfajta egymásba-alakulásról van szó. A megszokott, békés, unalmas emberi világban - az említett átalakulás révén – feltűnnek a rinocéroszok, nem kis félelmet keltve. Először csak néhány, de azután egyre több és több. S ahogy számuk nő, egyre erőszakosabbá válnak, tüntetnek jelenlétükkel, felforgatják a mindennapok állóvizét és végül mindenki azon kapja magát, hogy ő is orrszarvú szeretne lenni, mely vágy pedig hamarosan teljesül is. Emberi közösségből így lesz valami lényegileg más, valami olyan, ami elképzelhetetlen volt még tegnap, de ma már benne vagyunk, nyakig. „Végül is az orrszarvúak olyan lények, mint mi, akiknek ugyanúgy joguk van az élethez”, mondja, aki már orrszarvúvá vált. Pedig az orrszarvúak világa valójában már nem emberi világ, de azt akarják elhitetni, hogy nem a miénk, a letűnt volt az emberi, hanem ez az igazán emberi és progresszív, az övék.

Az idegenekről azt vallotta anno Domini 1000 körül az Árpád-házi I. (Szent) István, hogy az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő, az idegeneket be kell fogadni.

De: Ami fölemel, az veszejt el.

Valójában mindig mindenkit be- és elfogadott ez a haza. Itt vannak a denevérek s a béka, a vetési varjak és az orrszarvúak. És bizonyos, hogy ez csupán a jéghegy csúcsa.

Ami kezdetben – az Árpádok korában - talán üdvösnek tűnt (?), immár tisztán látszik: előbb itt, ezen a tájon, aztán ott, egy másikon, de végül mi húzzuk a rövidebbet … és nincs védőpajzs, nincsen megoldás – akinek esélye-hatalma lenne hozzá, nem teszi - , a magyar húzza a rövidebbet.

Engedtessék meg végül, megelőzve, hogy a hatóság az állat-fajizmus – a rassz, tág értelemben mindenféle fajt jelent – vádját süthesse ránk, megemlékeznünk egy nem gerincesek közé tartozó állatról is. Ez a tengeriuborka, mely a tüskésbőrűek törzséhez tartozik. Veszély, támadás esetén képesek testük egy részének leszakítására, hogy a támadónak zsákmányul hagyják. A veszteséget hamar regenerálják. Él Közép-Európában is egy tengeriuborka, speciális faja nem a tengerben él, tenger itt nincs, hanem a szárazföldön. Kihalófélben van. Jellegzetessége, hogy teste középrésze még mutat életjelet, testének java része már leszaggatva-leszakítva. Ha szerencsénk lesz, valamely nemzeti park, rezervátum, vagy szimpla állatkert megőrzi egy-egy példányát a jövő számára. Legyünk bizakodóak.

 

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf