Jóna Dávid- Szentjánosi Csaba: Gazduram 2017. október

Gazduramék: két versgazda, lassan elkezdik őszi munkálataikat, mondatokat kapálnak, rímeket faragnak, és leülnek a csend asztalához, hogy a Nap belebukjon poharukba...

Gazduram
 
A betűk, mindig gyalogolnak,
nem rakétából lövik ki őket,
nem űrhajón utaznak,
hanem gyalogolnak,
 
olyanok, mint mi,
verseinkkel mindig
átgyalogolunk egymáshoz,
ajándékba visszük a Napot,
kiteregetjük az eget:
az Űr újságját,
kezet fogunk, mint
hidakkal a partok,
megigazítjuk fáink árnyéksapkáit,
köszönünk egymás múltjának,
 
szélkezünkkel megsimogatjuk
felhőkutyáinkat,
és elültetjük a végtelenben az időt,
hátha kihajt belőle pár évezred,
 
átgyalogolunk egymáshoz verseinkkel,
ahogy Petőfi tette,
gyalogolunk? Összeszedjük a km-eket,
hogy az elsuhanón világ felett
szivárványnak dobjuk fel a strandlabdát…
 
megszomjaztunk a versekre,
a gondolat szőlőfürtjeiből vannak…

Szentjánosi Csaba
2017. augusztus 14.

Gazduram,
a képzelet néha súlyfeleslegét felejtve elrugaszkodik,
menekül a kurzusok által táplált konfliktusok elől
és a hitel mázsáitól fellélegzett háza teraszán
kacsacombokat grillez és padlizsánt,
közben a parazsat fotózza, örül kedvesének, gyermekeinek,
vagy örül annak az időjárásnak, amit a szomszédok épp szidnak,
örül a szónak, hol a csendnek, hol a folyónak, hol a hídnak.
a szép benne az, hogy néha valósággá lesz,
az ívek összeérnek,
körbeérnek,
beteljesül a kör,
a képzelet és a valóság egymásra hatnak, hisz egymásra vannak utalva…
barátság lehet a felismeréseikből!
önvédelmem az írás,
néha egy-egy összekacsintás
a pályatársakkal, ha valami csoda születik része lenni, hozzászólni,
mert a képzelet, a gondolat, és a nyelv együtthatása kedvelt játék,
kézműves portéka, finom holmi.
sikátorkonoksággal oltalmazom, mindazt, ami megmaradt,
hagyom, hogy átitasson, hogy érzékeimen át felszívódjon a kiválogatott világ,
gyakorlott mozdulatsorban harapjuk ki a magunkét,
boldog az, velem együtt, aki valóságot rág.
mi már nem állunk lábujjhegyen, amit elérünk, elérünk,
a többit mögé tesszük képzelettel,
mint ahogy felfut a borostyán az omladozó falon,
elrejtve a romot, a golyó nyomot, a salétromot,
s beleszeret mondjuk egy kovácsoltvas rácsba egy bérházi balkonon.
már nem kell mindenáron, van lezárt borítékunk bőven,
Isten szemében tükröződünk, értő szemnek észrevehetően…

Jóna Dávid
2016.08.30.

Gazduram
 
Hajnali órán olvasom újból versedet,
az idő még percromokban:
amikből fel kell építenem majd a napot,
ha irodalmi üzletember lennék,
azt írnám: nagy vállalkozás a vers,
pedig helyette: nagy ajándék,
 
az égen az éj félig lehúzott takarója,
beszívja a város az autókat, az embereket,
mint egy porszívó,
felhőporzsákjai megtelve lógnak az égen,
versedet olvasom, versedet?
követem betűid-lábnyomában, hogy
lelked merre jár,
milyen messze vagy, hová mész, merről jössz,
 
a fák összehajtják fejüket,
talán rajtad gondolkoznak vagy egy verseden,
míg a munkaidő 8 órás fogásait gyakorolja rajtad,
hogy kibírod-e,
 
a verslap lassan felszívja, magába szívja a hajnalt,
én a fáradtság óperenciás tengerén túl-
megpróbálom olvasni a jeleket,
és elrabolni az örök Múzsákat:
a hitet, a szeretetet…

Szentjánosi Csaba
2017. szeptember 13.

Gazduram

A többiek az áldozatokról írnak,
mi a túlélőkről, és nem a hősökről,
hanem a mellettük állókról - gondolj itt arra, akire… -
a zarándoklatunkon baktatunk egymás mellett,
Ady óceánjától alig százméternyire.

A csönd gyanútlan szerelmében
mondatokat izzad a lélek-súlyfeleslege,
nyúlt árnyékra vadászik, s betakarja,
ahogy áldozatát a denevér-köpönyege.

Hajnalodban, hajnalunkban
a jövő is mögöttünk, előttünk pedig megnyúzva a jelen,
felkoncolt, felboncolt szavaival
naponta lesz úrrá a szükségszerűségeken…

Bizonyosságunk katarzisa: a versírás maga,
az éjszakai vadászatba képzelt napi metamorfózisa,
ami az ájult közöny kiszolgáltatottságából enged,
már ha a naiv égieket édes szavakkal sikerült kiengesztelned.

Az alvásról leszokott agy felkeresi az egykorvolt találkozások helyeit,
a homlok sejtéseit ilyenkor a képzelet szolgálja már,
a valóság bent van, elzárva mélyen:
több ponton zár, a hevederzár.

Míves túlélési ösztön, teremtői kegy, nem akármilyen.
A rímekben pácolt döntéskor jobb ízű az igen,
(és talán finomabb a nem).
A szellem pedig pakol, szétszed, összerak, átfest, javít,
felöltöztet és ha úgy, hát lecsupaszít,
feldob, elkap, megmutat és elrejt, és néha eltalál: nem ritkán telibe,
ahogy Faludy írta ilyenkor: kapaszkodsz, mint a festő a pemzlibe!

Jóna Dávid
2017.09.14.

szozattv


szozat a tiszta hang mma plakat1 B1 FIN 2 aranykonferencia 2017. 11.19. VASÁRNAP   ArchiRegnum Könyvkiadó Napja   plakát 03 Sinka est meghívó szentlászló szentkorona OMLI Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf