Sziklay Ferenc: Öt lépés…

Öt lépés előre, öt lépés hátra. –
Zajtalan lépésem
Kíséri kiskocsi vetélő-járása.

Álmodó kis fiam és álmos apja
Szőnyeget szövünk:
Álomfonálból, láthatatlanba.

Jóna Dávid- Szentjánosi Csaba: Gazduram – 2015. július

Gazduram
 
amikor elnyújtózkodnak a percek,
majd zsugorodnak lüktető pillanatokká,
s Te a hiányaiddal az ölben remegsz.
 
a túlélés közönye nem metaforikus,
a fűszálakba kapaszkodás görcse után
ironikus a Mindenható és az Üdvözlégy.

Arany-Tóth Katalin: LÉT-REFLEXIÓK

1.
A pókhálóban vergődő
aprócska rovar
egy szoba sötét sarkában
senkit nem zavar.
Minden, ami láthatatlan,
tudaton kívüliként
porlad szét. Így lesz belőle
talp alatti söpredék.

Báger Gusztáv: Ballada

Valaki egyszer, valahol
egy tiszta forrásra lelt.
Senki nem tudta addig, hol volt.
Izmai újjászülettek,
gerince kiegyenesedett,
láthatatlan szárnyai nőttek.
Az újságok és a tévé hírt faragtak
az új patak felfedezéséből.

Botz Domonkos: Visszanézve

Megsarcoltak az évek.
Inkább csak elvettek, mint
adtak, 's tovaléptek.
Kérhettem, ... és tán kaptam
volna békét, kegyelmet,
irgalmat és jó szót, de
nem kellett. Megmaradt a
gerinc, az egyenes hát,
és persze szakadt maradt
a cipő és a kabát....

Czipott György: Fölmagzott idő

Poklok
lakkos karmú
kufárai jönnek.
Jönnek kútmérgezők,
kínbombacsináló
szelídített apák,
rácsosíriszű anyák,
bársonytokú kést örökítők
és aprószent tekintetű
kilencéletgyermek katonák.

Fülöp Kálmán: Forma és utánzat

Vannak pillanatok

amikor nem ismerek

magamra, formát keresek

s úgy öntöm szavakba

a ruhátlan éjet öltöztetve

a Göncölszekér

rúdjának dölve

Füzesi Magda: Lamenta

egyre rosszabb versek
akarják magukat megíratni
porosodnak gondolataim
mint nagymamák fekete ovális asztalán a csipkék
elszürkült álmokba takaródzom mindig
már minden bugyrát ismerem
ennek az elpiszkolódott
satnya kis világnak
úgy elhajítanám ezt az ócska életet
a turkálóban keresnék másikat

Lőrincz P. Gabriella: Csönd

Nekem az Úristen
Máma nem beszél
Ő lett néma
Vagy én vagyok süket
Éjjel lázas álom
Nappal a nincs kényszerít
Térdre
Vaksi szememet hiába
Meresztem
Végtagom még Dombászon
Megfagyott
Értem hiába kiált a
Fiú a kereszten
Rongyos lett az égbolt

Pethő László Árpád: SZÍVEDEN ÉLNEK

Reggelre mindig
kiderül:Hold körüli
pályán landolt-e

fekete rigónk
vagy itt benn a cinegék
alatti bokron

Varga Rudolf: FEKETENEMES

Kékülnek nyomai
vámpírfogaknak, elporladnak
égi mezőiden a pipacsok,
árnyékmesterek rángatnak
madzagot, paraziták rágnak
atlantiszi szirmot, bérencek, bankárok,

Vasi Ferenc Zoltán: Felsóhajtás

Álmodra áldás
Békédre ébredés
Rést ki üt szívemre
kakukktojáson?
Színekre szín legyen:
láncon viselt álmok
Ki költ tenyeremből
májusvirágot?

Bakos Kiss Károly: Júdás monológja

Bár harminc pénzük visszadobtam
De már e harminc pénz vagyok
Hogy eszem váza összeroppan
Gyilkosaim az angyalok
A csillaghalálig bűntudat
Uram elhasznált eszközöd
Hogy a légiókat kardokat
Róma lovait elkötöd
Hittem elég a Jézus-arc
Lehettem volt zelóta bár
Ő nem egy volt a sok között
Ő Egy volt
S azóta …

Csornyij Dávid: Nyomtatásügyi problémák

Szökni vágyó gondolatok
koponyám belső falán.
Ha kinyomtathatnám őket…
ötleteket,
másnaposságot,
titkokat,
nemes eszmét…
nyomtatnák érzelmeket,
ábrándozó reményt,
karácsonyt, csalódást,
nyári szerelmet.
Mindent
magamból.
Zavarják elmémet.
 
Kifogyott a tinta.

Ráti Emese: Bújócska

Megbújtál bennem
kapaszkodtál a kilincsbe
féltél hogy el leszel feledve
 
én kiabáltam rád
te még jobban szorítottad
az ajtót nagyobb résre nyitottad
 
Azóta sem lelem
pedig keresem magam –
 
mosolytalan kilinccsé alakultam…

Füzesi Magda: Szimultán

Mint tűzhányó a hegy gyomrába,
Úgy van bezárva önmagába
Az én világtalan anyám.

Csak tapogat, mint magzat a méhben,
Egyforma napok sűrűjében
Kitartóan fohászkodik.

Magába néz csak, hosszan, mélyen,
És fényt keres a feketében:
Emberhez méltó ütközet.

Lőrincz P. Gabriella: Ellenállás

a sarokban egy maroknyi isten
kukoricán térdel
kiirtják a fákat
mindenki jól vizsgázott
a jegyek
szép kerek számok
ha vége lesz
majd kiderül
melyik mit jelent
számmisztikát fejtegetnek
lótuszülésben
az éhező gyermekek
bálványok vigyorognak
feszül a hurok
nem tudod ki tartja a kötelet

virágot ültetek

Jóna Dávid-Szentjánosi Csaba: Gazduram - 2015. június

"a képzelet nem más, mint háborúban
egy életmentő árok."  (JD)
 
Könyvespolcaimon a könyvek:
mint egy hadsereg,
a fal története, előttem lepereg,
 
tíz ujjam, mint tíz-ágyú,
védik kezemet,
de összekulcsolva, meggörbíti
őket a szeretet,
 
olyan változatlan minden,
ezt csak a változásban látom,
hogy öröktől létezik,
ami megszólít ezen a világon,

Arany-Tóth Katalin: MAJD MEGPIHEN

Ebben a torz magányban
vergődve múlok el.
Sikolyom oly hangtalan,
hogy foszló csöndjével
temetkezem.

Monoton szív-ütemek
remegő bánatát
tűröm. Csak ölelnétek
fojtva, szorosan át!
Nyújtom kezem…

Tébolyult gondolatok
örvényébe vesztem.
Állatként hantoljátok
el majd hideg testem!
Én vétkezem,

Báger Gusztáv: Barázdák

még elhagyni: már kezdeni
aratni búza, vetni tengeri
a tanácstalanság: legföljebb emberi
csak föld kell és egy kis ész – ahogy az Úr rendeli
a tanácstalanság: legföljebb emberi
aratni búza, vetni tengeri
még elhagyni: már kezdeni

Czipott György: Úrnapja

Jönnek,
csak jönnek hírek.
Már megint gyász…,
nahát!, már megint!
El is határozza.
Vasárnap... igen,
legalább vasárnap.
Tűvé tesz érte.
Éjbőrkötésű, tenyérnyi.
Szíve fölötti zsebbe.
Emelkedett, beleborzong
az olcsó tükör előtt.

Fülöp Kálmán: Esernyőt tart

Egy

jó

vers

simogat

vagy

éget

Oravecz Diána: Múzsa

Nem moccan a perc, mert minden percünk egy,
A végtelenség egyetlen megfagyott pillanata.
Belegravírozott jókívánság, bennem a hited
Így nincs jelenem múltam és jövőm nélküled.
De a történelem tegnapi múltja mást irt sorsomba
Egy vágyak nélküli ént, de zenét dalolt tollamba
Nem lehetsz kedvesem, csak illúzió, halovány visszhang,
Megélt vallomásaimban egy megálmodott múzsa vagy!

                                                                                                     2010.01.19.

Pethő László Árpád: CSODASZARVAST VÁRVA,

-  Apám emlékére -

Kifeszítve itt
                    „jurópa” közepén
azért vigyázz
                     istenedre
szólj hozzá
                    kérjed – tereld
tartsa föléd
                    ernyőjét
ha zivatar
                   kerget s lélek
nélküli szelek
                   üldöznek ott
hol nincsen
                    kegyelem sem

Varga Rudolf: BARIKÁD

I.
 
Forgószél a fákat égbe rántja,
felszállnak a libák trombitálva.
Ugatva köhögnek ázott-vének,
kalimpálnak csúzlizott emlékek,
álommaradványok, madárcsontok.
Futásom fordul, visszafelé fut,
az anyaméhtől messzebbre, mélyre,
kapaszkodom sugárba, fénybe,
decemberi szél léghajójába,
csapódnék az Északi-Sark-Határba,
riannék, mindegy hova, csak innen el,
elbotorkálnék szívverésemben.
 

Vasi Ferenc Zoltán: Évfohász

Az első tavaszi pillangóban
megláttam, hogy ez a tavasz
az a Tavasz, miről csak
Édesanyám álmodhatott.
Édesanyám énekelhetett,
hogy: fia nem lesz soha
Isten elmázolt mocska,

Gaál Áron: Május közepén, a rigó

Május közepén, akár a kések
hosszú esőcseppek szabdalják szét
az élet apró dolgait
a szoba kirakatából, mint, ama város
csatornáinak partján
az ezerféleképpen is ugyanaz a nő
megélem a percet
egyiket a másik után
ahogy odakint a szélben bókol a birs
egy keskeny és hosszú városi kertben
ami szegény Modigliani szögletes arcát
vetíti furcsamód elém

Mécs László: Öregúr! Fut a nyúl!

Sétálok a parkban föl-le,
s fészekrabló utcakölykök
bozótban kisrigót ölve
búnak tőlem. Mind lapul,
csak egy szól, ki nyelvet öltött:
„Öregúr! Fut a nyúl!”

Mint vén Toldit víg apródok,
csúfolnak a vásott kölykök.
Én botommal forgolódok
erre-arra s konokul
zeng a négy kis faun vagy ördög:
„Öregúr! Fut a nyúl!”

Ölvedi László: Levél a táborból

Holnap talán ássák valahol a sírom –
Hozzád suhan a lelkem, míg a levelet írom.

Pislákol a parázs, fölpiheg a tábor, –
Integet a lámpa fénye a fehér szobából.

Kilobban a fáklya, vérpiros az alkony, –
Bekopogok tihozzátok ott a Duna parton.

Őrszem kiált néha, vagy muskéta roppan. –
Megismersz-e vajon így is, véresen, kopottan?

Pósa Lajos: Nekem is van…

Nekem is van, szó sincs róla,
Elég bajom a világon,
De azért én sok emberrel
Nem cserélnék semmi áron.

Míg sok ember ki sem látszik
Az adósság tengeréből:
Én csak fülig vagyok adós
A jó Isten kegyelméből.

Sajó Sándor: És mégis, mégis, – hinni kell…

És mégis, mégis, – hinni kell,
Jaj, hinni kell még Valakit,
Ki megterem e csonka földön
Lejerikózni itt e börtön
Halálbafojtó falait, –
Ki tűzcsóvát gyújt itt az éjban
S hatszázezer halott nevében
Dörömböl e süket világra
S míg rettentően szétkiáltja
Egy jobb jövendő szent jogát:
Ó, hinni kell, hogy majd e hangon,
Mint jajveszékre félrevert harangon,
Az Isten lelke harsog át!

Sebesi Ernő: Ady felé

Csak egyszer láttam volna kínzott testét,
szomorú szeme látnoki csodáit,
hallgattam volna füttyét is sokáig,
ha Magány hozta Elébe az estét.

Vagy borgőzbe, ha úszott pár barátja,
hogy ittam volna gyöngyös, szűz igéit
ért Mámoroknak lázas venyigéit,
ha zengve villant Vágyak Ararátja.

De fájt Néki a Vér és Arany piszka,
hát menekült a halhatatlan, tiszta
nagy Egekbe és árván hagyott minket,

kik sose láttuk – s végtelenre várva
csak Őrá esküszünk: a Prófétára,
mert megbünhödte minden bűneinket!

Sziklay Ferenc: Háború

Vágtató lovak… Dübörgő ágyúsor…
Minden torokban lappang száz halál! –
– S előttük egy lepke, játszva, kacéran,
Libbenve, csillogva, vígan tovaszáll. –

… Kis lepke! Mit neked ez a nagy háború! –

S vidám az idő és ragyog a napfény,
Elborul. – vihar zúg, – nyár, ősz jön sorra,
Mint máskor, mint tavaly, mikor az ember
Ezrivel egymást nem űzte, gyilkolta. –

…Nagy Világ! Mit neked ez a kis háború!

Jóna Dávid-Szentjánosi Csaba: Gazduram - május 2015.

Megbocsátás,
nekem valójában ésszel megy, de szívből nem…
bennem a tapasztalat az ésszerűséggel szemez,
érzem én, hogy itt valami nem jó,
a megbocsátás nem ez.
 
„Megbocsátás”, hallom innen-onnan,
nekem egy döntés csupán, a felülírt emlékezet,
szerintem egyszerű, sima önvédelem,
sérelmek emlékét tovább lapozza az értelem,
és az ellopott időnek új órát szerez.
 

Arany-Tóth Katalin: MIELŐTT

Mielőtt elmennél,
csomagold ki lelkemből
az érted gyúlt fényeket.
Gyenge lángom arcodra vetül,
sziluetted viaszként bőrömre feszül
s a hiány árván integet
neked.

Csöndemből feléd száll
a buborékba zárt várakozás
és markodból kéreget.
Légy bölcsőm és vágyam,
hogy békém megtaláljam.
Hitem valamit itt felejtett
benned.

Botz Domonkos: Falfirka

A gesztenye már ráncos, amit a kezedbe
adtam, és a padon is talán mások ülnek,
szenvtelen talpak taposnak a kavicsokon,
idegen arcokon villódznak pimaszul a fények.
Magunkat írtuk, rajzoltuk porba, papírra,
kapaszkodtunk görcsösen egymásba,
hurkolódtak a szavak, de óvatlanok
voltunk. valami végleg elszakadt.

Czipott György: Zengő ércz

elfőtt már
az éjek habja
minden vágy lehetőség
penészlőn belesorvadt
nappalok darabolós ágyaiba
és pengőn megcsömörültek inak
szakadatlan felmutatásba
mert már új szüreten
rozsdálló kordonok közé
súvad lapos ég
vállamra seregélyek árnya
arcodat nézem
kérdések égtek bőre alá
reménylő angyalok szárnya
karcolta betűk fénylenek
mosolyod árnya

Deák Mór: ROSSZ A SZAGA

Hát álljunk itt délcegen,
hogy mindenki lássa:
itt állunk délcegen.
A nap süt
és belé mindig szerelmes voltam,
ha nem mondtam is meg,
a nap süt
és elfolyik ez a furcsa
kilátástalanság,

el a csatornába,
el a víznyelőbe,

Fülöp Kálmán: Ma és holnap

Csak nevetek a
rongy idő túlkapásain,
a tegnap igérete
valami más volt-
átalakult a bárpult
s nem mosolyog
a pohár ha lágyan
szemébe nézek,
kesernyés,áporodott,
borízű perc
ordít bele a csendbe
s valakik rendre
kiokttnak,vigyázz,
magad kárára teszed-
szememben másik arcát
zokogja a holnap!

Gavallér János: Lassú ősz

Nekem nem jutott nyár, tél és tavasz,
nekem csak az ősz, lassú ősz jutott,
nem jutottak fák, virágok, álmok,
nekem csak az ősz, lassú ősz jutott.

Tűzben olvadó esték és vágyak,
szüzek, galambok, repkedő mámor,
nekem nem jutott más a világból,
nekem csak az ősz, lassú ősz jutott.

Mint jelfa várok: Jöjjön valaki,
láncfűrésszel, kellő hittel, bárki!
Jövő folyamnak új krónikása,
nekem csak az ősz, lassú ősz jutott.

                                                           2010. 07. 27.

Madár János: Hullong az idő

Ki hagyta rám ezt a földet,
a hófehér csontoktól fekete tájat,
hogy szívemhez ér a csönd,
lélegzetvételnyi alázat?!

Mintha nyelvemet vágták volna ki,
úgy nyomorítja lelkemet a szégyen,
a bennem élősködő gyász,
romló anyagba falazott éden.

Dr. Pázmándy László: Kopott bőrkabát

Emlékek alszanak a szív pitvarán,
Mint képek, kopogtatnak a falán.
Felébreszti őket az örök titok,
Amit megfejteni úgysem tudok.

Éjfél után sétáltam a parkon át,
S szembe jött velem, egy kopott bőrkabát.
Valami régi békét éreztem én,
Amely a múlt ködében volt enyém.

A kamraajtó belső oldalán,
A szögre akasztva volt egy kabát.
A tékozló időben sok vihart látott,
Ősszel, tavasszal szabadba vágyott.

Pethő László Árpád: PROFÁN VÁGTA

Szokjál hozzá már
újrakezdés napján is
pofán vághatnak

jöhetnek lózung-
szövegek: temess és húzd
fejedre dörgő

villámait e
önmagába fúlt, már nem
létező világ

Varga Rudolf: VAGYUNK, VAGYUNK

Olyan.
Olyan mélyről.
Olyan mélyről,
olyan mélyről,
milyet feneketlen kút
sem ás, föld alól világló
belső napod
parazsából, olyan,
olyan mélyről gyere,
gyere hozzám, gyere
hozzám vissza,

Darvas János: Vulkán völgyében

(Oh, hogy zuhog kint. Zúg a förgeteg.
Hogy döng a föld, oh, hogy búg, háborog.)
– Szívem túlzengi, hallod, hogy dobog?
Szívem neked zeng búcsú-éneket.

(Oh, hogy zuhog kint. Kénkő fojtogat.
A láva minden utcát elfogott.)
– Ajkamban forróbb, égőbb láng lobog.
Ajkam most adja búcsú-csókomat.

(Oh, hogy zuhog kint. Mért üvöltenek?
Oh, ölnek, hallod, embervér csorog.)
– Ölelj, mi élünk s itt halok veled.
 
(Oh, hogy zuhog kint. Mért e mély dörej?
Oh, jön, jön, látod, láva, láng-torok.)
– Csak csókolj, mindegy, meghalunk, ölelj.

Győry Dezső: Az igazi Triumfálók

Kacagjatok! E nagyvásári zsivajban
Pénz, vér, piszok, por, Júdások bomolnak
És szörnyűséges, égverő a vétek.
       Adjátok el apátok örökét,
       A koporsótok utolsó szögét,
Én nem hiszek a triumfáló kornak.
Mert nem igazak azok a beszédek!

Kacagjatok! Én: valaki, senki, költő
(Pénztelen, rongyos) szép hitekről zengek,
Ahol dúsasztal csak csalóknak terül.
       Kacagjatok: öntelte diadal,
       Sértetlen szent a próféta-dal.
S én mint fehérfény fölöttetek lengek,
Én Velemhívők, mi leszünk felül.

Komlós Aladár: Elszabadult csillag

Keringtem, mint a többi kerge csillag:
amerre vonzottak, kimért körökbe,
éppúgy zokogva és éppúgy röhögve,
de engem új, szabad körpályák hívtak.

S fényben, dalolva egyszercsak kitértem.
Vihar dúlt, bombáztak mögöttem átkok…
Csillag-sereg, kimért körök, nem láttok!
Engem szabad, új útra hív az éltem!…

Utánam átkok bombáznak, vihar dúl,
egy r égi fájás bennem meg-megsajdul,
úgy hívnak vissza régi jó körök…

Én meg felejtve átkot s szürke békét,
új szent utakra, hol csillag nem élt még,
bús egymagamban, büszkén feltörök…

Mécs László: Tavaszi körtánc öreg gyerekek számára

Zöld ág, zöld ág,
zöld levelecske,
tavasz-kertbe arany ajtót
nyitogat a fecske.
Furcsa kulcsa:
nyitogató nyelve,
csicsergő kis csodacsőre
varázsdallal telve.
Ringó bimbó
bólogat ottan,
hívogató rózsaselymű
rügyek ajka pattan.

Ölvedi László: Orgonavirág a gyárban

Fojtó, gyilkos köd, tülök, dübörgés,
Kormot, könnyet, sóhajt ont a gyár.
Görnyedt árnyak némán loholnak,
Ott áldoz a falánk Molochnak
Testvérem: egy ifjú proletár.

Vad motorok szilaj dühe lendül,
Anyag s erő döntő harcra kél,
A ragyogó, sötét szemekben
Álmodott csók varázsa rebben.
Csöndes otthon, asszony és kenyér.

Urr Ida: Magyar költők

Egyszer a vérünk felcsobog,
Egyszer tett lesz az akarat
és szívünk dörgő zenéje:
szétzúzza a börtönfalat!

Egyszer az álmunk felriad
és lesz belőle puskatus,
egyszer acél lesz mindenünk:
az agy, a szív, a vér, a hús!