Szentmihályi Szabó Péter: Kossuth Lajos levele ismeretlen tisztelőjéhez, Turinból

Tisztelt Uram, ki oly kegyes vala,
hogy soraival felkeresni méltóztatott,
biztosít arról, hogy a néptömeg
el nem felejtett számkivetettségem
túlságosan hosszúra nyúlt évei alatt.
A rám osztott történelmi szerep
folytán én már csak itt halok meg
idegen ég alatt, egy harmadrendű
kis állam szerencsétlen sorsú
volt kormányzójaként, ám elmondhatom,
időnként megfordul fejemben:
megírom már a régen szorgalmazott
kegyelmi kérvényt keménykezű
Közös Atyátoknak, ki már lehiggadt,
hogy majd parlamenti képviselő gyanánt
a negyvennyolcasok dicső nevében
én is nyilatkozhassam néhanapján
a honi helyzet kibírhatatlanságáról
s mindazonáltal nagy eredményeinkről.

Usztics Mátyás: Penészleki temető

Állok a hóban, a dombon.
Vékony cipőben topog a gyász,
nem férnek el a koszorúk,
nem fér el a jajgatás.
A bádogszínű ég alatt
egykedvű varjak.
Varjak az ég alatt, a dombon.
Kántáló, fekete varjak:
"bűnös volt, bocsáss meg néki, Uram"
A dombra feküdt temetőn rokonok,
talpam alatt ők is mocorognak.
Emitt nagyapám, dédem,
látom nevemet
fejfákra írva.

Jóna Dávid- Szentjánosi Csaba: Gazduram - 2017. május

Gazduramék még eltévednek a hónapokban, de verseikkel próbálnak irányzékba állni, hogy   Magyarországon a lélek-mindenségében hol is lehetnek....

Gazduram
 
Április. A betűk hólánca a gondolatokon,
a bizonytalanság mámorában kitör
az extázis,
mert azt hisszük, hogy minden felszabadító,
az „Erzsébet-híd: pántoknál felemelt melltartó”,
pedig talán fogadnak ránk az évek,
talán a vers is az elsőszülöttség jogán-
magának követeli a szavakat,
„pórázon a gőg”, pórázon a tigrisek-
járnak velünk összekarmolt házfalak között.

Arany-Tóth Katalin: LÉLEKSIKOLY

Nem kell, hogy megszeress. Közelségedben tanulom
az elfogadást, kutatom az ártó szándékban megbúvó
hiányt. Tanulmány vagy. Fejlődésem íratlan könyve,
a megértés záloga, mely hozzád közelebb emel.

Bereti Gábor: Inkább nem repül

    Föld hátán út,
Sebességét berregve a motor
azon szalad.

Futásától hízó por kergeti.

   Ahogy lohol,
ráterjed a mezőre, bokrot,
füvet fullasztani.

A gödrökbe szél bágyad –
inkább nem repül.

Most vele vagyok, nem
egyedül.

BÍRÓ JÓZSEF: visual poem - 1

Buda Ferenc: A vétkeim hatalmasak

A vétkeim hatalmasak,
ezért csücsülök itt benn,
s nem szabadulhatok, hacsak
jövő csütörtökig nem.

Veszélyes verseim hamar
ügyészi kézbe mentek,
s megtettek miattuk magyar
hazámban idegennek.

Most itt ülök a zár alatt
és néznék ki a napra,
ha őröm, e hitvány alak
kitekinteni hagyna.

De mindezért csak köszönet!
Kutya legyek, ha félek,
hogy nem nyújt senki majd kezet
ily börtöntölteléknek.

Czipott György: Színlap

hézagos morzeidő
kovászol levegőkását
bukásraszánt színdarabbá.
hajlongj csak csörgősbolond,
hajlongj, hisz hústépő fogak
látásáért mit megadtál!
aggatva zsinórpadláségre,
elkoszlott sorsok várnak
még rendezett feloldozást
vagy mosókonyhagőzt.
koromcsönddé hűdött némajáték.
foggal fizetett színlapon
betűzhetlen játszó személyek
és esőnapra halasztott dalok.
mértéke odaveszve rég,
hát bolond sem pontos tudója
hány hétté nyílt világ.
sikettapsrendig jutottál
árnyéktócsán megszirmult dögvirág,
holdmögöttszőtt szavakon túlig.
ajándékos Ősten, Mama,
köszönöm ha múlik.

Deák Mór: MINDEN FALNAK

Ó
jaj
mennyien szeretnek
szeretetből nekivezetnek
minden fának
és minden falnak
ó
tudom
hogy csak jót akarnak

ó
tudom
ez egy kicsi ország
mégis nehezen tudatják
velem hogy ez itt a vége
nyugodj bele a sötétségbe

Ernst Ferenc: Túlélők

Földbe gyökereztem
elvetélt virágaim
a szavak
száradó szirmok
halott fákat túlélő
papírfecniken.

Fülöp Kálmán: A Mócs-i dombok alatt

                                     Ágnesnek
Én mindig féltem
a korházi ágytól,
az elmúlást,halált
juttatta eszembe,
de aztán megszerettem
mert téged
szerettelek meg benne-

a percek történései
feledtették
a hamis illuziót,
az álomból
ébredő betegek
elfolytott sóhaját,
 szemünkben
valósággá vált
a korházi ágy-

ott a Mócs-i dombok
szorításában, egy időre
megszépült bennünk a világ.

Füzesi Magda: Stuart Mária utolsó levele

a védtelenség keresztútján állok
mögöttem kockás napok sorakoznak
és sápatag esték
amikor
a csillagok is levetik
rőtszín palástjaikat
a gondok vasketrecében
mosolyodból jut
némi sugár
a börtönfalak nyirkos hidegében
gesztenye-láng melegít

Gaál Áron: Vendégség

/В гостях у... * ПОСРЕЩАНИЕ НА ГОСТИТЕ**/

A Mindenség kapuja zárva
tart még a fogadás
Tenyeredben hideg a kilincs
bátorságodra vársz
Belépsz azután
még mindig félve egy kicsit
de eltűnt már mind a vendég
odabent senki sincs
Csupasz az asztal
felfalták róla az étket
a Báránynak csak csontja fehérlik
középen.

*Szerzői fordításban, Alexandra Krjucskova válogatásában és lektorálásával megjelent a költő „Записка в бутылке или Расколотые слова”
 (Feljegyzések a palackban, avagy Felszakadt szavak) kötetében a Литера М. kiadó gondozásában 2012-ben, Moszkvában.
**Neli Piguleva bolgár fordításában megjelent Ruszéban, a Брод bolgár irodalmi folyóirat 2010 / 8-as számában.

Gavallér János: Sokat mondják

Pusztán a kimondott szó semmit nem jelent!
Nem véd. Nem minősít. Csak, mint szélbe szórt mag,
nem tudja befogadni a földi lélek,
kering, s ütközik a dobhártyával,
de hamis.
Nem ér semmit sem a szajkófeleselés.
Más idők visszhang-harangja kong legbelül,
kiüresedett életsikoly-nevetés.
Kiskapun közlekedni törvénytelenül,
hamisság.
„ A tett minősíti az embert!” – de a tett,
tükör mögött bújócskázva álszent beszéd!
Mert látva lát, sötétben érez az ember.
Szörnyű sötét van ma. Máma szörnyű sötét
a világ!
Érzi a hajnalban ébredő szempár,
mikor még énekelnek a madarak,
a szél se fú, csak a nap perzseli a határt,
hogy mégis-mégis rend van, bennünk csak
a sötétség.
Bábeli zűrzavarban fecseg a felszín,
semmi sincs úgy, semék törvény, ahogy mondják,
szajkó ugrál a fán, valamit ismétel,
valami torz-visszhangot, mendemondát
keresztre feszít.

2017.05.04.

Jagos István Róbert: NAPLEMENTE A ZÖRGŐ NÁDAS FELETT

egykoron naplemente voltam zörgő nádas felett.
vászonra álmodott andalgó pillanat. ecsetszőrtől
karcosodott, repedezett álomkép. nézd meg jól
a nádast! hallod a békák hangolását? a sirató éji
zenét? temetni jöttek fényes tegnapokat. A léket
kapó csónak már kidobta emberét,

Jóna Dávid: Dráva jó szüleim

Dráva jó szüleim, nem ittam alkoholt, nem vettem Bo-drogot, de Marcal az önvád, és ezért írok e folyóiratban, akkor is, ha néha Zagyva az egész, mert Ipoly nehéz hallgatni, mint beszélni folyó ügyeinkről, ha híd akarsz lenni, taposnak majd rajtad, ezt olvastam, és hogy Tisza vizet öntsünk végre a pohárba, mert túl sok a közhelyes Duna, Sajó sebeink pedig figyelmeztetnek, Mura csinálnánk valamit már késő, így könnyen Rába...., szebben Bódva, mert ez olyan hullámtéri: szóval Körös körül szemét, szennyezés, könyékig Túr az ember benne, miközben vizét isSza-most még, pedig már érződik Lajta a népek felelőtlenségének íze, így hát tölcsért csinálok a kezemből, mint az egykor igen Kapos Zala-tnay, hátha egyszer Titeket is Által-ér és megtalál, ezen a kompon találkoznánk. Várom Tőletek is a folyó-sítást! Na, Sió, puszi a családnak!

Kaiser László: Nem tudsz vele szembenézni

Nem tudsz vele szembenézni,
bár jön feléd, de ő se néz,
sejted, itt lesz nemsokára –
és nem fogja fel semmi ész.

Bár jön feléd, de ő se néz,
vibrál mégis a kapcsolat,
felsírás óta van veled,
élet vagy, és nem áldozat.

Sejted, itt lesz nemsokára,
ideged és húsod súgja:
ha kezdet volt, lesz utaknak
egyetlen egy végső útja.

És sem fogja föl semmi ész,
(minek írom, hogy így igaz),
nem fogom föl, el sem hiszem,
s nincsen vigasz – vagy van vigasz.

Kapui Ágota: Emlék

Kerek tóban megfürödni
Selyemfűben szárítkozni
Holdlámpásnál téged várni
Melegedbe burkolózni
Ifjúságom szélruhája
Felakadt egy csipkeágra
Lerántotta, elszaladtam
Érintésem rajtad hagytam
Medve cammog fenyők között
Homloka holdba öltözött
Hátán hordja hajnal zsákját
Két mancsában csillag-fáklyát
Selyemfűben elterülve
Tücsökhúron hegedülve
Ott ülsz azóta is várva
Mikor nézek végre hátra
Hívó szavad muzsikája
Megakad a hegy hajában
Visszhangot ver, messze zendül
Amerre a nap leszentül.

Mészáros László: Időmértékes szerelem

Látod, a testmeleg ágyon már horgonyt vet az este,
s tisztán vibráló fényt szűr arcunkon a bánat.
Mint a kihunyt csillagnak kortalan, árva szilánkja
reng izzó feketén az örök rend érctelen öblén,
gyöngéd szívünk gyöngye a csönd kongatja az éjfélt.
Röpke a perc, ha egész a halálig fordul az álom,
mégis időtlen, mert langy válladat érzi a vállam.
S míg vénáira görcsöl a hűs, harmat-teli hajnal,
ringat egyetlen nyughelyem: óvó, szép öled árja.

Móritz Mátyás: Lesz még egyszer…

Lesz még egyszer tavasz, mikor
minden szivárvány felragyog,
amit úgy kerestünk mint az
elveszett kedvesünk mását;

a folyó újra folyni fog,
és felengednek a fagyok,
hogy érezhessük a meleg,
– a jó kikristályosodását.

Lesz még egyszer tavasz, mikor
lehullik rólunk a lakat,
amire a lelkünk annyi
hosszú hónap óta áhít;

hogy elűzze a rettegést,
a kételyt, a borzalmakat,
hogy felcsiholjuk magunkban
az igaz élet szikráit.

Oravecz Diána: Semmi

Egy semmi vagyok, egy szilánknyi álom, mi őrülten szúrja az ujjad
Nem látod, csak piszkálod, vélt lelőhelyén a véred kibuggyan.
Elkened a szádon, sós izében az ajkaidra vándorlok, ott is sebet ejtek!

Egy semmi vagy, mondod, egy vándorló kedélygyilkos
Sorsokba fonódsz, kis parazita virág, élvezed, mi másoknak kínos.

Pethő László Árpád: NAPFOGYTÁN

Határidőre
feltámadt  a Nap – íme:
Holdfutamodás…

Szentjánosi Csaba: Amikor

Amikor szenved egy ország,
szenved egy század,
a hamis öröm léggömbjét,
leereszti az alázat.
 
Amikor eltéved az anyag,
szikrázik a fém, törik a műanyag,
a távolságban a fény,
egy örök utazó marad.
 
Amikor nem nő tovább a remény,
a hit is elapad,
Michelangelo a faragatlanságból,
valamit kifarag.

Sógor Zsuzsanna: Inkvizíció

idegsejtjeidről lehántja a burkot
a stressz csorba kése
gyomrodban emésztetlen szavak
szemedben napok mocskából
épült zátonyok
gyűlölet kövei zúzzák dobhártyád
bőröd pórusaiba telepszik a közöny

minden nap eléd áll az inkvizítor
arcát elrejtve szól
tagadd meg hited

hány nap lesz még elég erőd
azt felelni

nem tagadom meg
hiszek

Vaday Attila: Gondolat

Gondolat görcsök görnyeszetenek,
Számban a szók szottyadt, poshadt íze,
A Mammonfertőzte évek jobbulása nincsen,
Vértüzű mondatok nem születnek a mának.
Szorgalmam kopni látszik akár az ázott plakát,
Szövegeim szétszótják a kritika szelei,
Mi magam volnék, már abban sem vagyok biztos,
Tán tudathasadt már az ég is,
Esőkönnyekkel siratja egykori létét,
Fuvallatsóhajai lombokat borzolnak,
Akár a magam bajai is lehetnének bennük,
De porszem csak, ami rólam szól.

Varga Rudolf: MINTHA MESE

Meghőköl. Ettől.
Meghőköl ettől a vidéktől.
Ettől a vidéktől mintha
mese lenne, még a vaskígyós,
szikrát, füstöt okádó acélbika
is meghőköl. Egetkarcoló
áramszedőjével mintha mese lenne,
messze elkerüli
minden inter, minden sziti.
Minden mese valóság,
minden való mese.
Rajtad kívül, Veronkám,
itt már se tér, se erő, mesék
falának repedéséből időtlen
pókként figyelsz, hálód
szövöd, káprázat kenderfonalát,
itt nem szól, nem szól semmi,

Vasi Ferenc Zoltán: Istenhatás

Isten,
ki vagy az ember  a költőben?
Milyen szikrázó ékkő,
mi a szavakat ihletre  fakassza.
Isten és szerelem –
nász és halál!
Fokozd az életet tovább –
csillaguszály
Charon ladikja után!
Fázom az öröklét alá rekedten.
Hókristály olvad könnyé szememben.

Verebics Dániel: Dunai séta

Sétát veszek magamon,
Hajamon megül a szellő, a csavargó,
Palástját a környék tere megveszi,
Ezt teszi velem is az ősz,
Majd egyszer megérted Te is,
Ha egyszer felnősz,
Már csak egy kandalló hiányzik,
S körém páran, csillagszem gyermekek,
Öregítem magam s öregebb is leszek,
Vérszín tapsolnak meg százan
A megfáradt, száraz falevelek,
A Duna is oly lomhának látszik,
Gondolatban még ő is
A fülledt nyárban játszik,
Visszahúzza valami, mi engem is,
Mi ketten így andalgunk egymás mellett,
Mint idős házaspár a múlton merengve,

Zsirai László: Angyalok kísérik

Lovai közé csap a bánat,
vinné az idő az anyámat.
Vinné, ám nem engedem mégse,
kapaszkodom tekintetébe.

Meleg szíve aranynál drágább,
jó lelke tükörnél fényesebb,
aggódó küzdelmeink árán
gyógyulgat a derekán a seb.

Majd hófehér kórházi ágyon
találom mozdulatlan fekve,
búcsúzik – várva örök álmot –
ujjperceivel integetve.

Feszül a ragaszkodás lánca,
nagy próba gyengülő karoknak,
elkísérni a mennyországba
átengedem az angyaloknak.

B. Barabás Zsuzsa: Mama várj!

Mamám, a halál szaporán arat,
De Te ugye még megvársz engem?
Nem mész el a vézna rút lovaggal,
Arcod simítom még szememmel.

Kezemmel megfoghatom még kezed…
Ajkunk szerető puha szóval
Köszönt majd otthont, emlékeket,
Mamám várj, s álmodj leányoddal!

Diószeghy Tibor: Anyámhoz

Anyám, az nincs miről beszéltél,
sok meghitt, csendes délután;
egy ártatlan fehér világról,
mely emberszemek ablakán

hinti el fényét fogyhatatlan,
a szíven és a lelken át;
Anyám, még eddig nem találtam
utamon ilyen szent csodát!

Talán csak Benned élt ily álom,
s valónak mondta a szíved,
hogy vágyakból szőtt párnácskákon
boldog lehessen gyermeked.

S most száz emlék vérző sebével
köszönöm mégis álmodat,
mert fáj a seb bár, ámde mégis
hisz világodban „vén” fiad…

Hámory Várnagy Dalma: Számadás

Anyámtól kaptam beszédhez szót.
Tőle, ki soha nem tett, csak jót.
Neki köszönöm érző szívemet,
becsülve ismerni népemet.

Keresztúton megtett életfáján,
öt szép gyermek fakadt szíve táján.
Korán elhunyt, életének nyarán,
boldogtalan – pedagógus – anyám.

Családfánknak levelei hulltak…
- idő előtt Istenhez indultak, -
dermesztően csupasz ágat hagytak,
létszámukból énreám apadtak.

Iváni Zoltán: A Tejút

Valahol messze távol,
keletre fekvő tájon,
hol gyermekidőm színes álma él,
esténkint egy asszony jár tejért.

Áldja meg az Isten őt ezért,
s mindenért.

Kíséri hű kutyája,
s fülét ha megcibálja,
hűtlen fiával ekkor társalog,
akihez már nem mehet gyalog.

Vigasztalja Isten őt ezért,
s mindenért.

Kis kannája kezében;
a két fia eszében.
Ilyenkor szegény arról nem tehet,
elhullat kis könnyet és tejet.

Könnyű László: Anyám képe

Egy fénykép függ az ágyam felett,
nézem sokszor órákon át,
szívembe véstem mindörökre
bájos, szelíd-szép mosolyát.

Hóruhában, mirtuszos hajjal,
csendes mosollyal néz felém,
oly lágyan, kedvesen, álmodón
és egy kis bánat ül szemén.

Itt szoktam csendben imádkozni
és sírni is, ha fáj nagyon
a szomorú, bús árvaságom,
a szívem és a bánatom.

A képről ilyenkor biztatón
tekint le rám szép, jó anyám, -
és én megbékélt mosolygással
megyek tovább a Golgotán.

Arany-Tóth Katalin: REPEDÉSEK

Kettétört bennünk
sokadik sóhajtásra
a bizakodás:
megbántásokká
hasadt a jövő.

*

Sebeink lázas
fájdalmát felszakítva
gerjed új harag:
lélek-lázadás.
Veszélyes játék.

Bereti Gábor: Hiába kiáltozom

Hiába kiáltozom neved.
A  hóesés téged is befedett.
    Hiányod megérint
fekete szalaggal kötve be szemem.

Kinyújtott kezeimbe
befészkel a félelem.
Nyomon nyomot hagyok
ha most látnál
    azt hinnéd táncolok.
A keresés megszállottságával
csipkebokrot vérzek a hóra
hogyha mégis elindulnál
pihenhess alatta.

Buda Ferenc: Hőből, fényből

hőből fényből a hűs ködig
eljutván végső tűntödig
léted leegyszerűsödik

elmúlnak idők és terek
nem vagy se felnőtt sem gyerek
fölösleged mind szétpereg

voltál valaha csecsszopó
leszel ha leszel ősz apó
s elrejt a föld
belep a hó

Czigány György: Boldogság

Ébren, meztelenül.

Sötétlő havazásból
kel föl a megterített
asztal, az egyre üresebb.

Hallgatás cseng, akár a szó:
az óvóhely pokrócai
közt nevetgélünk, dél van.

Estére meghalunk

Czipott György: Imacserép

               Steffyért

súvad végső határ,
kétség guggol földre.
elcsempült imát már
mi ragaszthat össze?

mi van, enyészik,
csak nincsből hajt virág.
potyán karmol égig
önmeddő, csontos ág.

mit őrzöl, ereszd el.
föloldást ne remélj,
békélj meg kereszttel –

fölszegel napra éj.
sárral megkeresztel
csillagűrtúli mély.

Deák Mór: Két ősz

Két őszből így lehet tavasz,
ne nézd,
hogy az ablak alatt
száraz levelek gyűlnek.
Húzd be a függönyöket,
én vagyok én!,
gyere, szeresd
a vén vagányt, a tűznek
a csendes hamu alatt
még lángjai parázslanak,
hagyd őket égig futni.
Ebben a fényben lássalak,
ahogy Te bennem önmagad,
s ki tudjunk tavaszodni.

Ernst Ferenc: Határfeszegető

elindulok
határaimon túlra
itthagyva a bennem
dúló forradalmakat
migrálok
sajátos világom enged
útlevelem
lapjain múltpecsétek
korszakok furcsa
hieroglifái
zsír és kávéfoltok
gyűrődések mentén
elmosódott
régi képletek
ködfoltokat
idéz meg a láz
leigáz meggyaláz

Fucskó Miklós: In memoriam Mindenki

A halál kiürítette testeteket,
s kiürítette ruháitokat,
csontjaitokat már
leszopogatta a föld,
én meg itt maradtam
az édenkerthelyiség asztalán
elgőzölt csészék
keser emlékével,
félbehagyott soraitokkal,
nyárfavirágnyálas söreitekkel,
növekvő hiányokkal
magamból fogyatkozva –

És gyűjtögetem sorra a ti neveiteket is,
mint folyton növő rózsafüzér-gyöngyöket,
mormolom össze maradékaim;

Fülöp Kálmán: Harmatcsepp a fény porában

Harmatcsepp
a fény porában

bolyhos reggel
szúr a nap

bor nevet
rám a pohárból –

kristály-hű
szelíd szavak

távolban egy
vén harang szól

áhítatra hív
szegény

Füzesi Magda: Útban hazafelé

Ezüst cérnám elfogyott régen,
nem vezet erdei ösvényen.
A vadak nyomát fű takarja,
alszik a mesék birodalma.
Krumplicsősz lett a nagy király,
Hófehérke a gyárba jár,
bujdosik a hétfejű sárkány,
Erős János falat rak, sárt hány…
Foszlik az álom, menthetetlen…
Gonddal csatázó felnőtt lettem.

Gyalogutak langyos porában
bokáig süpped fáradt lábam.
Látom, gesztenyék tenyerén
hogy villan meg a kósza fény,
gyilkos vesszőfutás alatt
vérző igazság mint szalad…
Az aszfalton nincsen gyökér,
a veréb is szeméten él,
autó száguld, kazán visít,
por lepi a nyár színeit.

Gaál Áron: Vendégség

/В гостях у... * ПОСРЕЩАНИЕ НА ГОСТИТЕ**/

A Mindenség kapuja zárva
tart még a fogadás
Tenyeredben hideg a kilincs
bátorságodra vársz
Belépsz azután
még mindig félve egy kicsit
de eltűnt már mind a vendég
odabent senki sincs
Csupasz az asztal
felfalták róla az étket
a Báránynak csak csontja fehérlik
középen.

*Szerzői fordításban, Alexandra Krjucskova válogatásában és lektorálásával megjelent a költő „Записка в бутылке или Расколотые слова”
/Feljegyzések a palackban, avagy Felszakadt szavak) kötetében a Литера М. kiadó gondozásában 2012-ben, Moszkvában. ISBN: 978-5-98458-020-1
**Neli Piguleva bolgár fordításában megjelent Ruszéban, a Брод bolgár irodalmi folyóirat 2010 / 8-as számában. ISSN: 1312-1855

Gavallér János: Új levegőt

Rozsdafolt testem pókháló-labirintusában
kering a végzetes göröngy. Néha remeg a pók.
Kevés a levegő. Csak az Isteni akarat
segít megélni az újabb és újabb sóhajok
fogságát. Szárnyam letépte az őrző angyalom.
Révkalauz vezet egy sötét sikátoron át,
élek valami rothadó bűzben. Faltörő kos
bennem a gondolat; az út nem vezet sehová,
csak újabb sikátorok nyílnak, még büdösebbek,
még több leprás-eszme kupacok között a mélybe.
Üvöltök, s a visszhang tömegek sikolyát löki
hullámokban dobhártyámra, a csontok csörögnek,
ébresztenének évezredes álmomból! Senki
nem hallja a harangzúgást, félrevert kolompot,
ott belül a pókháló közepén remeg a szív.

Jagos István Róbert: KÖLTŐ ÉS IDEÁL

Nincs már annyi madárlátta,
ahány éhes száj vesz körül.
Fogakkal és fogatlanul
már a véres húsnak örül.

Tagbaszakadt kiáltással
tépjük szét a sovány jelent.
Közepette ki értené,
számomra ez mit is jelent.

Elment, hagyott, elmenekült,
vagy csak kokottá változott.
Holt apám vélik arra is,
mikor aranylón ragyogott.

Egykor szép volt: a Minden.
A rímek szerelemtánca.
Az ember, ki csak élni mert
Itten: Hetedhét országban.

Mára könnyed lábanyomát
eltaposták beste árnyak.
Légy átkozott! Légy átkozott!
Költőnek és ideálnak.

Kaiser László: Dőlésszögben

Most végre kiengedek,
nem volt ámokfutás,
csak szele meg förgetege.

Most végre kiengedek,
aludni talán, álmodni nem –
éjek halott szörnyetege.

Most végre kiengedek,
örvény nem, egyelőre –
de kavarog, de kavarog.

Most végre kiengedek,
nyugtatóan messze a mély,
dőlésszögben megvagyok.

Kapui Ágota: Hibátlanul

hibátlanul működünk
amíg lehet
amíg bírja szusszal
a lélek
s mozdulattal a
test
amíg győzi szóval
a száj
és gondolattal
az agy
amíg az ébredésnek
megadod magad
tetted is
robot
foglyul ejt
napod
börtönébe zár
léted majd
felold
fölpattan a
zár 

Mészáros László: Inventarium

Mindazt, mi taníthatatlannak tűnt, csakis
a tehetetlenségélményért, de megtanultam.
Akár a kigyúlt Napnak hajított kavics,
mely éppen tulajdon árnyékába zuhan