Naszreddin Hodzsa tréfái III. - A forró leves

A fényes ábrázatú Bajazid szultán országlása idejében élt Kis-Ázsiában, Ak-Sehir városában a deres szakállú Naszreddin hodzsa, a törökök messzehírű tréfacsinálója. Ő volt az, aki hét feleségéből csak egyet tartott meg, vagyis hatot a szélnek eresztett azért, hogy őszülő fejét felesleges fecsegésükkel ne fájdítsák tréfaköltés közben.
Ment is az alkotómunka szaporán az illatozó rózsákkal teleültetett pompás kertben, melynek a kellős közepében egy árnyas mandulafa alatt foglalt helyet a hodzsa íróasztala. A megtartott feleség ezidőtájt sütött, főzött és egyéb ház körüli teendőket végzett. Persze, ő sem volt a hetedik mennyországból alászállott angyal, mert gyakori örömét lelte abban, ha incselkedő kacajjal beleturkálhatott férje-ura meghitt nyugalmába. A hodzsa ennek ellenére szerette feleségét, és ha az asszony bármiként is bosszantotta, néhány percnél tovább nem haragudott reá.
Egy alkalommal Szulejma – tudniillik, így hívták Naszreddinnét –, hogy huncutul megtréfálja férjét, forró levest tett az asztalra, de megfeledkezve róla, ő evett belőle először, s ezért úgy megégette a torkát, hgoy a könnye is megeredt.
- Miért sírsz, asszony? – érdeklődött csodálkozva a tréfaköltő a hirtelen feltörő könnyek láttán.
- Eszembe jutott, hogy mennyire szerette szegény megboldogult apám a levest – felelte meghatottságot színlelve a ravasz feleség, s Naszreddin elé tolta a gőzölgő ételt.
A jámbor férj gyanútlanul fogott neki a kanalazásnak, mivel előzetesen már alaposan megéhezett. Szulejma alig tudta egy időre visszatartani a nevetését, látván, hogy most a hodzsa égeti meg alaposan a torkát. Nosza, annak is potyogni kezdtek a könnyei a kíntól egyszeriben.
- Mi lelet, miért sírsz? – kérdezte most már nevetve a feleség.
- Azért sírok – hangzott bosszúsan a válasz –, hogy apád, anyád meghalt, te pedig életben maradtál!
.

Eredeti török forrás alapján írta Rakovszky József