Czóbel Minka: Hó-nyomok

Nincs nyugta, nincs helye
Az édesanyának,
Elvitték a fiát
Messze, katonának.

Nyoma még ott látszik
A kis kerten végig,
Sárgás, puha hóban
Kékesen fehérlik.

Leszalad az asszony
Százszor is napjába,
Forró könnyeket hint
A fia nyomába.

„Most még itt van, látom,
De mi lesz majd holnap?
Mi lesz majd tavasszal,
Ha a jó elolvad?”

Kizöldült már a fű
A virágos réten,
De a nyom még ott van
Az asszony szemében.

Hajlongó fűszálon,
Frissen hullt hó alatt,
Ő még mindig látja,
A nyom merre haladt.

Tízszer borult a tél
Fehéren a földre,
Tíz tavasz festé már
A kis kertet zöldre.

Ő csak mindig ott jár,
Vágyva, várva, lesve,
Elhalt fia fehér
Hónyomát keresve.