vitéz Somogyváry Gyula: Húsvéti hármas-ének

I.
Nagypéntek

Én Krisztusom, megváltó Istenem,
csak Te tudod, hogy mi a gyötrelem.
Te emberkönnyet síró,
irgalmas, égi bíró,
Te hallod az én gyarló énekem…

Sok vétkemet pirulva számolom
s hiába könny, hiába szánalom:
ha el nem érnél hozzám,
ha fény nem érné orcám:
nem lenne többé tiszta hajnalom!

Már látom azt, nem lesz oly érdemem,
hogy súly lenne a roppant mérlegen;
azért feléd kiáltok:
ó láss meg, százszor áldott
és simogasd meg sajgó életem!

Nem kérek csörgő ember-kincseket,
vak vágyaim már rég nincsenek,
nem kérek fényt, hatalmat.
Csupán azt mondja ajkad,
hogy megbocsátod gyöngeségemet!

Én Krisztusom, megváltó Istenem,
csak Te tudod, hogy mi a gyötrelem.
Te emberkönnyet síró,
irgalmas égi bíró,
öledbe hajtom gyöngyöző fejem!

II.
Nagyszombat

Bocsáss meg nékem: nem Téged siratlak
kősírban nyugvó árva áldozat,
bár öt sebedből még a vér szivárog,
öt bús sebed: öt megváltó patak.

Téged csak áld e hálatelt nyöszörgés:
a megváltottnak sóhajtása ez.
A sebverő szög s dárda sóhaja,
mely ölt, de melyben élet ébredez,

mert reáhullott megbocsátó véred
és tiszta lett már, tiszta s bűntelen.
Bocsáss meg nékem: nem Téged siratlak,
Te föltámadsz majd fénylő reggelen!

Föltámadsz holnap örök-csodamódra
s győzöl halálon, bűnön, bánaton.
A könnyel, mely most pillámon remeg,
a százszor-botló embert siratom!

III.
Vasárnap

Föltámadott, ha még oly érthetetlen,
oldódj hát föl te döbbent ámulás!
Föltámadott és harsog már a hajnal,
köszöntlek hajnal, szép allelujás!

Alleluja! Ha volna zengő hangom,
az égig szállna harsány éneke
és nem volna e széles nagy világon
riadóbb kürt és harsogóbb zene!

De ember nyelven csak dadogva szólal,
az allelujám gyöngye: visszahull.
Pacsirta zeng a kékpiros magasban,
be jó neki: őt meghallja az Úr!

Pacsirta, fönt, a sugaras egekben
trillázzad föl e gyönge dallamot,
az igazság, a szent, megölhetetlen:
él, él, pacsirtám, él - föltámadott!

S én, boldog porszem, fényben csillogok...

1938