Az 1848-as forradalom elfeledett pap hőse - Tamás Brúnó szerzetes, nemzetőr

Szűz Máriáról címzett Szent Ferenc-rendi áldozár született 1798-ik évben Rumban, Vas megyében. A szabadságharc kezdetekor Székesfehérvárott lakott, mint nevelő.
Mint jeles lövő, megyeszerte ösmeretes vala. A horvátokat igen gyűlölte a fehérvári nép, mert tömérdek kárt okoztak, különösen a szőlőhegyekben, a pincékben, hol csapra verték a hordókat, mit meg nem tudtak inni, a hordók fenekeit bevervén, kifolyatták. – Igaz, sok horvát eltűnt a szőlőkben – örökre; máig is titok, hogyan, kik által?
Augusztus hó elején híre szárnyalt, hogy mintegy 800 portyázó horvát készül Székesfehérvárt elfoglalni. Tamás rögtön népgyűlést hívatott össze. Felszólította a népet fölkelésre. Augusztus hó 6-án kora reggel megszólaltak a harangok, jeléül annak, hogy itt az idő ellent állni. Nagy számmal jöttek össze, ki puskával, ki fejszével, fokossal, pisztollyal és más gyilkoló szerszámmal. Dobszó mellett indultak; a többi puskásokkal elől ment Tamás, mint legjobb lövő, ura lévén a legjobb fegyvernek. – A budai vámsorompónál szemben állott a két ellenség. Kezdődött a tüzelés. Célzott és először lőtt Tamás, utána a többi néhány puskás. – Ezután célzottak és lőttek a horvátok. Golyójok zápora elől kénytelen volt a népfelkelés hátrálni, össze-vissza zavarodva futott, ki merre Tudott. Útközben néhány népfelkelőt el is fogtak a horvátok, kiket pár nap után Budán agyonlőttek. Ezek után bejöttek a városba, azt felgyújtották és 60,000 frt sarcot vetettek a városra.
Tamás kimenekült a városból Veszprém, Füred felé; később visszajött lakhelyére, de azonnal, szeptember 6-án elfogatott, katonai fedezett alatt kihurcoltatott a zárdából a katonai törvény elé. Két rác volt a vádlója és személyes ellensége. Pár napig Fehérvárott tartatott fogva a megyeházi börtönben, innét megláncolva a budapesti újépületbe vitetett. Itt katonai törvényszék öt évig vasban eltöltendő várfogságra ítélte.
Egy szomorú, szenvedésdús esztendő után akkor szabadult meg, mikor a vérszomjas Haynau kegyvesztett lőn, ki is ekkor bosszúból rögtön több száznak megkegyelmezett. Ezek közt volt Tamás Brúnó is. – Kiszabadulása után káplánkodott a Zichy grófoknál. Utóbb ismét Fehérvárra ment lakni. – Meghalt 1872. évi március 21én. Bátor szíve a csikvári köztemetőben nyugszik. Legyen édes a pihenése!

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf