Balassi Bálint: Tizenkilencedik/Titkos szerelméről szerzette/ azon nótára

1
Vajha én tüzemnek nagy tűrhetetlen volta,
Ki titkon énbennem életemet fogyatja,
Olyan természető volna, mint egyéb tűz,
dolgom mind helyin volna.

2
Mert egyéb tűz nemcsak önnen magát emészti,
Hanem mindent, amit szene gyújt, elégeti,
Amit lángja elér, szinte úgy, mint magát,
úgyan hamuvá tészi.

3
De nagy szerelemtől én meggyúladott tüzem
Csak egyedül nékem megemészti életem,
Szeretőmet penig, kihez égek fottig,
csak fel sem gyújtja nékem.

4
Régtől fogva égvén lassan-lassan elfogyok,
Szinte, mint magátúl gyúladott fa, oly vagyok,
Titkos szerelemtől, mint tűz hévségétől
fa, én is úgy száradok.

5
Miképpenhogy az oly tűznek nincs semmi lángja,
Ki magátúl gyúlt fát az erdőben fogyatja,
Én szerelmemnek is, noha nincsen híre,
de életemet rontja.

6
De ámbár romlanék, csak egyedöl ne élnék,
Ki úgy lehetne meg, ha én attól szót vennék,
Azki én szívemnek királnéasszonya,
ha annál kedvesb volnék.

7
Mint én, hogy így égjen, enmagam sem kívánom,
Kínját nem akarom, mert őtet igen szánom;
És csak úgy szeressen, hogy el ne felejtsen,
meg is enyheszik kínom.

8
Hiszem, hogy nem lenne hozzám oly háládatlan,
Szerelmem jutalma tőle nem lenne tiltván,
Csak megismérhetne, sok kínom helyébe
jóval lenne énhozzám.