Sógor Zsuzsanna: Van
kövek kések kenyerek
sebzett kitárt tenyerek
világvégi tengerek
fénytelen mélyében
rejtező ősi lények áhítatosan
hordoznak egy árnyékot belőled
kések kövek kenyerek
kitárt sebzett tenyerek
fagyott kígyóként tekergő
gleccserek roppant jegében
félelmeid magjai dermednek
kenyerek kések kövek
sebzett kitárt tenyerek
forrón égő porba
szórt örömeidből bont
virágot a sivatag rózsája
kések kenyerek kövek
kitárt sebzett tenyerek
ódon templomlépcsők
csorbult sakain
megbotlanak erényeid
de bejutnak mind a bűneid
tárd ki késsel kővel
sebzett tenyered
mossa tisztára a langyos eső
van vized van kenyered