Mi köze van a kanásztáncnak a Himnuszhoz?
Mitől vált nemzeti himnusszá a Himnusz, és mi volt a himnusz a Himnusz előtt? Miért tartotta közepes versnek saját művét Kölcsey Ferenc? Többek közt ezekre a kérdésekre keresi a választ Nyáry Krisztián Általad nyert szép hazát – a Himnusz és a himnuszok kalandos élete című könyve.
„Ez a könyv annyiban különbözik a korábbi könyveimtől, amelyekben emberek életét meséltem el, hogy itt egy műalkotás életéről mesélek” – fogalmazott a szerző az online könyvbemutatón. Nádasdy Ádám kérdéseire válaszolva hozzátette: Kölcsey Ferencnek nem állt szándékában himnuszt írni. „Amennyiben egy nemzetállam zenei jelképét értjük himnusz alatt, biztos vagyok benne, hogy Kölcsey nem ezzel a szándékkal írta, bár efféle igény bizonyos emberekben már akkor megfogalmazódott.”
Hálásak lehetünk az Alapjogokért Központ néhány perces kisfilmjéért, mely az Igazság, erő, felemelkedés címen vonult be a köztudatba és váltott ki hatalmas vitát. Hálásak lehetünk, egyrészt azért, mert látványosan, szépen vitt filmre valami olyasmit, amit az utóbbi évtizedekben nem igazán volt trendi megfogalmazni: mégpedig azt, hogy siránkozás és csodavárás helyett elsősorban magunkra számíthatunk, ha sorsunk felvirágoztatásáról van szó, és azt, hogy olyan nemzet vagyunk, amely eddig is betöltötte történelmi hivatását, és ezután is be fogja tölteni.
Évek óta megosztja a felvidéki magyarságot a beneši dekrétumok ügyének kezelése. Akad, aki megoldásokat, jogi lépéseket szeretne, vannak, akiknek nézete szerint már „elévült” a dolog.
Most jelent meg a Kairosz Kiadó gondozásában Csóti György legújabb könyve Trianon után száz esztendővel címmel, Beteljesedik-e a herderi jóslat az elveszített magyarlakta területeken? alcímmel. Szakály Sándor előszavával, Potápi Árpád János epilógusával.
Hadisírok nyomában címmel nyílt kiállítás a párkányi múzeumban, amely a Memoriae Patrum Honismereti Társulás, a Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület, valamint a Bényi Múzeum közös szervezésében valósulhatott meg.
Kiállnak a Mazsihisz által elbocsátott Róna Tamás főrabbi mellett a hitközségek, ahol rabbiként dolgozott – számolt be a Smúzoló Facebook-oldalán a Budapesti Zsidó Hitközségre (BZSH) hivatkozva. A közösségi oldal szerint ha szétszakad a zsidó szervezet, akkor a felelősség a világi elnöké, Heisler Andrásé.
Őszödi Gyurcsány Ferenc a minap a Facebook-oldalán arról értekezett, hogy a kormány intézkedései a határlezárásokkal kapcsolatban következetlenek és áttekinthetetlenek, hiszen a határzár nem vonatkozik a V4-országok állampolgáraira. Persze azt ír, amit akar, de a bejegyzés vége mégis egyszerre mindent felül- és alulmúl. Azt írja: „Ez lenne a kormányzás? Ez nem az. Ez esztelen kapkodás, rögtönzés, menekülés a felelősség elől. Pedig utol fogja érni őket a számonkérés. Nem dühvel, hanem megfontoltan, okosan, törvényesen. Mert megérdemlik.”
Az embertelenség a háborúk terméke – és fordítva. Ma is háború dúl, de ez a háború, sokkal embertelenebb, mint amelyeket a történelemkönyvek lapjairól ismerünk. Hiszen háborút a felek vagy támadás, vagy a védekezés okán/miatt vívtak. Ma egy egészen másféle háború dúl körülöttünk. Az embertelenség, az emberi ostobaság, a kapzsiság és az árulás európai és hátországi háborúját szenvedjük. Mindenki háborúban áll most Magyarországon, mert a járványtagadók, az ellenséges politikusok, az MVSZ, a fellázított egyetemisták, a liberális sátánisták, a kereskedők, mind a józan ész, a tények, a közakarat és az egészség, tehát a magyar nemzet és a megmaradás ellen vívják harcukat.
Szőcs munkásságának meghatározó műfaja a lendületes irodalmi publicisztika és a tudományos igényű, de olvasmányos, szubjektív hangvételű esszé. Több százra, talán több ezerre tehető irodalommal is foglalkozó cikkeinek, kritikáinak száma, rendkívüli olvasottsága, széleskörű műveltsége különös elevenséggel mutatkozik meg művelődéstörténeti írásaiban is, amelyekben történelem és nyelvtörténet, őstörténet, nyelvpszichológia és etimológia szétszálazhatatlanul összefonódott.
Nem túlzás, ha azt mondjuk, a FÉSZEK Művészklub minden szeglete megannyi történetet rejt, hiszen fennállásának 119 éve alatt a magyar kultúra meghatározó képviselői fordultak meg falai között a nap minden szakában. Voltak, aki adott eseményre, előadóestre, felolvasásra vagy kiállításra jöttek, mások megbeszélt találkozóra, míg sokan csak úgy betértek egy ebédre vagy egy vacsorára. Itt hangzott el azoknak az anekdotáknak egy része is, amelyeket Sumonyi Zoltán Tessék mondani, milyen vallású? című új könyvében gyűjtött össze. Az író-költővel, aki a FÉSZEK Művészklub vezetőségének egyik alelnökeként az irodalmi tagozatot képviseli, erről a kötetről és az intézmény Új Írás estjeiről beszélgettünk.
Jiří Menzel édesapja újságíró volt. Kamaszkorában ő maga is erre a pályára készült, és arra, hogy a nyilvánosságot szolgálja. Mindannyiunk szerencséjére filmrendező lett, és csak jóval később, mintegy mellékesen lett belőle újságba író. Nem mintha nem lett volna különös tehetsége az íráshoz is, de azért csak jobb, hogy így alakult. 
Nézem a fényképet a Magyar Nemzet oldalán. 1975-ben készült. Rajta van minden, amitől szabadulni akartunk egykoron.
A német és a német tulajdonú lengyelországi liberális sajtó tán Báthory István erdélyi fejedelem, lengyel király és litván nagyherceg nevét sem hallotta. Netán csak annyit, hogy cégérként használja az uralkodóéval merőben ellentétes céljaihoz. Így aztán Soros az ottani alapítványa, a Fundacja im. Stefana Batorego pénzügyi támogatásával a választások előtt intenzíven támadhatta Andrzej Duda köztársasági elnökjelöltet, ugyanakkor ellenfelét, az egyházellenes, a melegházasságot, a párok örökbefogadási jogát és az úgynevezett genderelméletet nyíltan támogató Rafał Trzaskowskit propagálta. Azt, aki a messzemenően indokolt lengyel törvénykezési reform esküdt ellensége.
