Muszlim fiatalok: a saría fontosabb, mint az európai törvények
„A 25 évnél fiatalabb franciaországi muszlimok 57 százaléka úgy véli, az iszlám mindent átfogó és örök érvényű törvénye, a saría fontosabb, mint a Francia Köztársaság törvénye. Ez az arány négy évvel ezelőtt, 2016-ban még csak 47 százalék volt.”
A négy évvel korábbi felméréshez képest jelentősen nőtt azoknak az aránya, akik úgy gondolják, hogy a saría vallási előírásai fontosabbak, mint a befogadó országuk törvényei.
Az Ifop francia közvélemény-kutató intézet felméréséből az derül ki, hogy a muszlim fiatalok jelentős része osztja azt a nézetet, amely szerint a saría vallási előírásainak elsőbbséget kell élvezniük a francia törvényekkel szemben – irja a Valeurs Actuelles hetilap.
– Csalást követtek el az amerikaiak sérelmére. Ez egy hatalmas csalás. Bízunk benne, hogy a jogállam működni fog. Nem hagyjuk, hogy a választások után beérkezett szavazatokat beleszámolják majd a végső eredménybe
Egy normális világban, ahol az igazság kimondása nem bűn, ahol a kereszténység nem üldözendő, ahol a hazaszeretet nem nácizmus, ahol a nemzet nem szitokszó – ahol magától értetődő, hogy amit jogtalanul vettek el, azt jogosan követelhetjük vissza, ahol tizenéves kislányok nem a klímaváltozást akarják megoldani, hanem a házi feladatot, ahol a fehér életek is számítanak… ahol az ember földi élete a fogantatással kezdődik és a természetes halállal végződik, ahol a családot papa, mama, gyerekek, csupa szív, szeretet alkotják, ahol a liberálisok is toleránsak, ahol a határok biztonságot adnak, ahol nemcsak az országnak, hanem mindennek van határa, ahol a polgárpukkasztás negatív kifejezés, ahol a meleg szó hőfokot jelöl, ahol a szivárvány mindenkié, ahol a tanulók tanulnak, a tanárok tanítanak (és nem tanácsköztársaságosat játszanak), ahol a hősöket tisztelik, az ártatlanokat fölmentik, a bűnösöket elítélik, ahol Dugovics Titusz nem aggódik Ahmed napi ötszöri imájáért és halal étkeztetéséért a tranzitzónában, hanem csak úgy egyszerűen leugrik vele a várfalról – ugyanakkor elmebeteg karikaturisták nem rajzolgatnak vallásgyalázó képeket Jézusról sem, Mózesről sem, Mohamedről sem –, szóval egy normális világban talán nem is láttam volna soha a Gucci divatház 2020-as őszi-téli férfi divatkollekcióját.
Megannyi sír maradt ma világítás, látogatás nélkül Erdélyben, a Partiumban, a Felvidéken, a Déli végeken, Nyugat-Magyarországon és a Kárpátok alján… mert nem mehetünk temetőinkbe, őseink nyughelyére. Ha megyünk, akkor hazatérve majd két hétig egyhelyben járásra ítél a törvény. Szülők, nagyszülők, rokonok és barátok sírhantjaira ma csak emlékezhetünk… és a tájra, amelynek része a temető, a múlt elföldelt tanúinak pihenőhelye. És fáj, hogy nem tehetünk virágot a fejfa mellé, hogy nem beszélgethetünk el a falubeliekkel, nem járhatjuk végig a főutcát a templomig, s nem idézhetjük fel családi beszélgetésben az ifjúságot, és azokat, akik ma már kint pihennek a csendes, nyugalmat és valami megfoghatatlan meghittséget nyújtó temetőben.
Behozhatatlan az amerikai elnök előnye Trump szerint.
1517. október 31-én tette közzé Luther Márton wittenbergi ágoston rendi szerzetes híres 95 tételét, melyeket a bűnbocsánat és a búcsúcédula-árusítás gyakorlatának kapcsán fogalmazott meg.
Nyolcvankét éve, 1938. november 2-án hirdették ki az első bécsi döntést, amelynek értelmében hazatért a Felvidék déli, magyarlakta területe és Délnyugat-Kárpátalja. Tizennyolc esztendővel Trianon után leomlott az északi „gúnyhatár”, a Magyar Királyi Honvédség virágesőben menetelő csapatai pedig útlevél nélkül, fegyverrel a vállukon hozták el a szabadságot felvidéki testvéreik számára.
A forradalom előestéjén, a budapesti Pinceszínházban rendezett könyvbemutatón a Menedékben című forráskiadvány elhivatott fordítói jóvoltából kis időre szinte mi is beköltözhettünk a budapesti amerikai követségre, annyira élményszerű volt, ahogyan Mindszenty bíboros 1956-tól 1971-ig ott töltött 15 évének mindennapjait bemutatták.
A Tűzfalcsoport Blogstar oldal talált rá a Catholic American Thinker című lap írására, mely azzal a megállapítással indít, hogy a pápa vezeti az összes nemzeti szuverenitás elleni támadást, hogy felszámolja az országhatárokat a teljes globalitás javára, látszólag a bolygó és a szegények érdekében. 
Egy pillanatra csukják be a szemüket, és próbálják elképzelni, milyen lehet levágni egy emberi fejet. Ne, most ne az áldozat helyébe próbálják beleképzelni magukat, az úgy is lehetetlen, hanem az elkövetőébe. Azt próbálják elképzelni, milyen lélek kell ahhoz, hogy valaki hozzáfogjon levágni egy emberi fejet. Hogy fogja a kést, és addig vágjon, csiszatoljon vele, addig hallgassa a csont, a porcok, az inak recsegését, nézze a kiömlő, kifröccsenő vért, ameddig a fej elválik a törzstől, aztán tartsa a kezében egy embertársa fejét, üvöltve, hogy „Allahu akbar!”, és megelégedve önmagával és tettével nyugodtan várja az elkövetkezendő sorsot, legyen az bármi is: agyonlövés vagy élethosszig tartó rabság.
Állításom végtelenül egyszerű: amennyiben Soros György, a közismert irgalmas szamaritánius és hálózata már átvette vagy nemsokára átveszi az Európai Unió vezető szervei felett az irányítást, akkor valóban kérdésessé válik, hogy van-e helyünk az európai nemzetközi szervezetben.
Ki akarta lakoltatni a kolozsvári Szent Mihály plébánia azt a magyar származású görögkatolikus papot, aki 13 éve költözött be az egyház szolgálati lakásába, most 14 ezer eurót, vagyis több mint 5 millió forintot követel rajta a plébánia azt állítva: hogy közben nem is nekik dolgozott.
Ha Věra Jourovának igaza van, akkor nekünk egy ilyen unióban nincs keresnivalónk.
Európában, de talán az egész világon nincs még egy nemzetnek olyan történelme, mint a magyar történelem. Mátyás király halála óta, máig(!) vagy ránk erőltetett, vagy szabadon választott igában élünk. Mindig valahová tartoznunk kellett, s mindig voltak olyan hazaárulók, akik az éppen rajtunk uralkodó hatalom érdekeit pénzért kiszolgálták.
Két érdekes, kiemelkedő esemény történt a múlt héten. Az egyik az óceán túlpartján, ahová a magyar külügyminisztert egyedüli európai uniós miniszterként hívták meg egy nemzetközi szerződés aláírásának a ceremóniájára Washingtonba. A magyar polgári kormány ellenségeinek ez felérhetett egy kisebb földrengéssel, hiszen az elmúlt százötven évben hasonlóra nemigen volt példa. Orbán Viktor előtt talán Kossuth Lajos volt az utolsó magyar, akit szívesen láttak Amerikában.
