Nemcsak múzsa, hanem költő is volt – Szendrey Júlia életéről
Szendrey Júliát már tízéves korában lánynevelő intézetbe küldte az édesapja, Szendrey Ignác. Ez meglehetősen szokatlannak számított akkoriban, mivel a lányok inkább otthon vagy más családoknál nevelkedtek. Az apa ambíciói érhetők tetten a döntésben: azt szerette volna, hogy úri kisasszonyokhoz méltó neveltetést kapjon, aztán jól mehessen férjhez, felfelé házasodhasson. Szendrey Ignác mindig is arisztokraták szolgálatában állt: először a Festeticsek, majd a Károlyiak gazdatisztje volt. Úgy vélte, hogy a lányának akkor lesz esélye jó életre, ha intézetbe adja.
Júlia először Mezőberényben nevelődik, majd 12 éves korában Pestre, Tenczer Lilla tanintézetébe küldi az apja, ahol nyelveket, kézimunkát, muzsikát, táncot, festést és illemet tanul. A lányok napirendje pontosan meghatározott, az intézetet csak csoportosan vagy gardedámmal hagyhatják el. Az itt kialakított kapcsolati háló a későbbiekben sokat számíthatott. Neki Fleckl Mária (Térei Mari) lett a barátnője, akivel rendszeresen írtak egymásnak; leveleik sokat elárulnak a mindennapjaikról.
Úgy van az, hogy szinte bármiben sikerül megtalálni az ideológiát, csak igyekezni kell. Szép példáját adta ennek a 24.hu újságírója, bizonyos Vincze Miklós, akinek valami egészen sötét munkát sikerült készítenie egy sima, egyszerű, benyalós cikkből.
Minden ünnep alkalom. Lehetőség, hogy kettőt hátralépjünk, és távolabbról tekintsünk arra, mi is zajlik körülöttünk. Igaz, nekünk, székelyföldi és erdélyi magyaroknak többet kell lépegetnünk vissza – fizikai értelemben is –, mert jó félezer kilométerre és egy minket elválasztó országhatárnyira kerültünk az anyaország fővárosától. Önhibánkon kívül, és ezt azért mindig el kell mondani akkor is, ha sokak számára közhely és unalmas. Köszönhetünk-e valamit az anyaországnak? Annak, hogy a magyar nemzet részei vagyunk? Vitathatatlanul.
A két héttel ezelőtti cikkemben arról írtam, hogy ez az egész vírussal teli év olyan, mint egy nagy-nagy gyász, mivel nincs lehetőség a feloldozásra. Jön az év egyik-másik fontos szakasza – például a karácsony, a farsang –, melyek úgy telnek el, hogy nem tudjuk azokat igazán megélni, mint korábban, mert nem ölelhetjük meg a szeretteinket, nincsenek bálok, elmarad a találkozások öröme, a másik embernek való megörülés érzése. Ehhez most az is hozzátartozik, hogy szentmisére sem járhatunk, bár több helyen, így Somorján is a hívek élő közvetítés formájában részt vehetnek rajta. Mivel segítek a közvetítésben, tapasztalom, milyen szomorú, ha a pap az üres templom előtt egy kamerába prédikál, miközben csak a szentély van megvilágítva, a templom hajója kivilágítatlan. Ez főleg az esti miséken elszomorító, mert délelőtt a napocska megvilágítja az egész templomot.
Politikai, vallási hovatartozástól függetlenül minden magyar számára a legfontosabb nemzeti ünnepünk március tizenötödike. A magyar érzület kiteljesedésének napja ez, amely azáltal válhat még erősebbé, ha azt közösségben, vagyis tömegben ünnepeljük. Az idei március idusa azonban már a második, amikor a járványhelyzet miatt tétlenségre vagyunk kényszerítve, odahaza kell maradnunk, nem vonulhatunk ki szabadon ’48-as emlékhelyeinkhez, ahol méltán emlékezhetnénk meg történelmünk egyik legszebb fejezetéről.
A 240 oldalas tanulmánykötet a ma Kárpátaljaként ismert régió nyelvi tájképét vizsgálja nyelvpolitikai kontextusba ágyazva. A kiadvány nem Kárpátalja nyelvi tájképének teljes és részletes leírása, hanem olyan tanulmányok gyűjteménye, amelyek szorosan kapcsolódnak a nyelvpolitika és a nyelvi tájkép témaköréhez.
„Mind a két oldalon van hiba: Ukrajnában sokan elhiszik, hogy Magyarország el akarja venni Kárpátalját, Magyarországon pedig sokan csak az ukrán nacionalizmust látják” – vallja Dmitro Tuzsanszkij ungvári politikai elemző. Az Institute for Central European Strategy kutatóközpont igazgatóját az ukrán politikai játszmákról, Kijev és Budapest viszonyáról, valamint az orosz befolyásolási kísérletekről is kérdeztük.
A történelem már számtalanszor bebizonyította, hogy nem az az erő, ha egy kis nemzetiségi közösséget összeroppantanak, hanem az, ha létezését elfogadják, értéknek tekintik.
Fischer-Colbrie Ágoston, Santhó Károly, Niszler Teodóz, Maár Károly: kassai megyéspüspök, pozsonyi kanonok, pannonhalmi perjel és pápai kamarás. Közös bennük, hogy mindannyian jeles egyházi tisztséget töltöttek be, s valamennyien Zselízen látták meg a napvilágot. Van ugyanakkor egy ötödik egyházi személy is, aki nem az egyházi, de a világi pályán jutott magasra. Bár Fischer-Colbrie is volt a Magyar Királyság országgyűlési képviselője, de a püspökségből fakadó főrendi házi (Felső Kamara) tisztség esetében inkább szimbolikus, mint politikai volt. Annak ellenére is, hogy később, Csehszlovákia megalakulásával kimondottan aktívvá vált politikailag és egyik alapítója lett a később Esterházy János által is fémjelzett Országos Keresztényszocialista Pártnak.
1947. február 10-én írták alá a második világháború győztes szövetséges hatalmainak és a tengelyhatalmak államai közül Olaszország, Magyarország, Románia, Finnország és Bulgária képviselői a párizsi békeszerződéseket. Mindenik vesztes állammal külön békeszerződést kötöttek, a győztesek oldalán nem minden esetben ugyanaz a felállás. Románia megkapta Észak-Erdélyt, de elveszítette Besszarábiát, Észak-Bukovinát és Dél-Dobrudzsát. Magyarország esetében visszaállították a területét drasztikusan megcsonkító trianoni határokat, sőt, még három települést Csehszlovákiához csatoltak. A dokumentum kimondja, hogy Magyarország és Románia között a hadiállapot megszűnik. Mai Történelmünk rovatunkban a Gyöngyösi János külügyminiszter által aláírt magyar békeszerződésből közlünk részleteket az 1947. július 25-én kihirdetett 1947. évi XVIII. törvény alapján – cikkelyszámozás nélkül.
„Ahogy maga a társadalom az embert mint embert termeli, úgy a társadalmat az ember termeli” – vessenek meg érte, de nagyjából ez az egyetlen mondat maradt meg bennem az egykor kötelezően tanult tudományos szocializmusból (vagy dialektikus materializmus volt?). Így aztán a gyurcsányizmus mibenlétének efféle hangzatos, de tökéletesen értelmetlen meghatározását a ma is köztünk és velünk élő marxizmusra kell hagynom. Be kell érniük egy kevésbé „tudományos”, ámde legalább igaz definícióval.
Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után általános volt a vélemény, hogy Gyurcsány Ferenc politikai pályafutása befejeződött. Tizenöt évvel később ugyanez a Gyurcsány Ferenc a legerősebb ellenzéki formáció vezetője, a baloldali kényszerkoalíció legbefolyásosabb személyisége, az ő döntésén és stratégiáján múlik, hogyan és kikkel fusson neki az ellenzék a jövőre esedékes országgyűlési választásoknak.
Sokan emlékeznek arra furcsa esetre, amikor Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója egyik írásában párhuzamot vont a holokauszt borzalmai és a mai liberálisok politikája között. Eddig az volt az utolsó írása. Demeter Szilárdot ugyanis az eltörlés kultúráját követő baloldaliak meghurcolták, egy héten át ütötték-verték, virtuálisan meglincselték, addig-addig támadták, míg a nagy harcos, a barátunk, kénytelen volt visszavonulni.
