106 éve kezdődött az örmények elleni hatalmas méretű népirtás

Az egyik legősibb keresztyén nép, az örmények világszerte április 24-én, a népirtás, a genocídium kezdetének napján emlékeznek a tömeggyilkosságokra. Ennek kapcsán Joe Biden amerikai elnök kijelentette: „Megemlékezünk mindazokról, akik az örmény népirtás során vesztették életüket az Oszmán Birodalomban, és mindent megteszünk azért, hogy hasonló ne történhessen meg újra”.
1915 és 1917 között Törökország másfél millió örményt telepített ki, kutatások szerint 600-800 ezer örményt mészároltak le. Vannak, akik másfél millióra teszik ezt a számot. Három részletben beszámolunk olvasóinknak az örmény népi tragédia hátteréről; megismertetjük a német protestáns lelkésznek, Johannes Lepsiusnak, „az örmények védőangyalának” személyes és önkéntes, hatalmas kockázattal járó helyszíni tudósításait a korabeli eseményekről. A lelkész először hívta fel az európai uralkodók figyelmét a történésekre; majd arról olvashatnak, hogy milyen jelentős szerepe volt az örmény bibliafordítóknak abban, hogy Kínába már a Kr.u. 8-9. században eljutott az evangélium.

Ilyen volt magyar indiánnak lenni

Februárban nyílt meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban a „Rézbőrű volt az alkony” – A magyar indiánozás nyomában című kiállítás, amely a pandémiás helyzet miatt jelenleg még nem látogatható. Wirth Imre, a kiállítás kurátora online tárlatvezetésen mutatta be a legfontosabb ereklyéket és történeteiket.
A kiállítás kiindulópontjaként Borvendég Deszkáss Sándor Fehér Szarvas – A Sziklás Hegyek varázslója című könyve szolgált. Ezt a kurátor még gyerekkorában, a szocializmus zárt világában olvasta, és már akkor felkeltette az érdeklődését, hogy miként válhatott egy magyar fiúból indián törzsfőnök.

„Jelenczki a művészi dokumentumfilm egyik megteremtője”

Jelenczki István a legkiválóbb kortárs filmrendezőnek tartom, ízért írtam róla szakmai pályaképet az MMA honlapján. Jelenczki összes filmjét láttam, és valamennyi megfelel a legmagasabb etikai és esztétikai mércének. Azért hangsúlyozom mindkettőt, mert az etikairól hajlamosak megfeledkezni az utóbbi évtizedek gyakorlata és művészetelmélete alapján. Pedig a kettő még szorosan össze is függ, hiszen a filmek és más műalkotások vonatkozásában nincs magas művészeti érték és műélvezet kifogástalan emberi minőség nélkül, illetve fordítva.

Jelenczki István nyílt levele a közmédia vezérigazgatójának

Jelenczki István filmrendező egy héttel ezelőtt nyílt levelet fogalmazott meg a Trianon filmjét letiltó közmédia vezérigazgatója részére. A filmrendező az írást elküldte a magyarországi konzervatív szerkesztőségek számára is. Jelenczki István levelét senki nem közölte le, a számtalan díjjal kitüntetett, 45 éves szakmai múlttal rendelkező alkotót válaszra sem méltatták.

Oroszlán jobboldali volt – de hát mi is lehetett volna?!

Egy magamfajta – valójában és bensőséges körülmények között – inkább introvertált embernek nehéz igazán személyes módon megnyilvánulnia, most mégis ez következik. Nagy megállapítások, szívhez szóló mondatok és egyebek nélkül, csak úgy pőrén.
Megírtuk nemrég, hogy a Facebook egyszerűen törölte Pintér Tamás, vagy ahogy a legtöbben ismerték, Oroszlán emlékoldalát. Azt az oldalt, amin soha, semmilyen politikai tartalom sem volt, csak képek és sztorik Tamásról. Alighanem az jelenthetett megbocsáthatatlan bűnt valami házmester-lelkületű jelentőben – legalábbis Tamás özvegye, Balogh Erika színésznő nekem ezt mondta -, hogy halálának évfordulóján megosztotta azt a nekrológot, amit annak idején Bayer Zsolt írt Oroszlánról.

Így szívasd a magyarodat jobboldali módra! A védettségi igazolvány esete a jogalkotással

Először azt hittem, hogy rosszul látok. Majd azt gondoltam, a felfogóképességem űz velem bolond játékot, amikor olvasom a következő hírt: „A karanténkötelezettség alól csak negatív eredményű PCR-teszttel lehet mentesülni – jelentette ki Kiss Róbert, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője szerdán az operatív törzs tájékoztatóján, ugyanis, mint mondta, a határokon egyre többen kérik a határátlépésnél, hogy a határon lévő rendőr vegye figyelembe a védettségi igazolást. Ezt azonban még nem teheti meg, mert ennek egyelőre még nincs meg a megfelelő jogszabályi feltétele.”

Az ukrajnai magyarok és románok ügye akkor is fontos, ha az AUR karolja fel

Nem tudom, emlékeznek-e még arra a kedves olvasók, amikor – közel másfél évtizede már – Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-es és Funar Gheorghe Nagy-Románia párti szenátor közös törvénytervezetet nyújtott be a verespataki cianidos bányászat ellen. Egy magyar és egy magyarfaló román politikus egy, mindkét nemzeti közösség számára fontos ügy érdekében képes volt félretenni az etnikai és aktuálpolitikai ellentéteket és időleges tűzszünetet hirdetni.
Nem állítom, hogy az akkori eset párhuzamba állítható lenne az AUR fedőnevű diverzionista szekuspárt minapi, RMDSZ-hez való óvatos dörgölőzésével, már csak azért sem, mert a ciántechnológia-ellenes együttműködés egyéni és eseti jellegű volt.
Egyvalamit azonban határozottan állítok: a Simionék pártja által felvetett kérdés, nevezetesen az Ukrajnában élő román és magyar kisebbségiek ügye – hasonlatosan a Verespatak-témához –, nagyon is reális, sürgető probléma.

Lehetünk-e bizakodók? Csak egy kérdés erejéig!

… mert csak annyi, hogy összeállunk egy csoportképre, hogy az emberek azt lássák, együtt vagyunk, ez biz nagyon kevés ahhoz, hogy követőkre találjunk… vagy ez az összeállás már az önfelszámoló csődeljárás megbízotti testülete lenne csupán? Hogy jajgatás és huzavona nélkül, a befektetési folyamatokat nem gátolva hajtsunk fejet a hóhérjaink pallosa előtt?
Amint az eddigi kommunikációból kiderült, a legnagyobb érték, hogy összeálltak, és mivel mindenkinek meg akarnak felelni (pl. az istenhívőknek és istentagadó ateistáknak, a magyarságukhoz ragaszkodóknak és a hagyományaikat elhagyóknak és megtagadóknak egyaránt), ezért aligha hihetjük, hogy létezik egy határozott és előre mutató irányvonal, sem egy alkalmassági értékrend a vezető testületekbe. Csupán annyi, hogy borítsunk fátylat a múltra (amint a kedvenc szocreál nóta is mondta: a múltat végképp eltörölni). Marad a parttalan egyhelyben tocsogás és szemfényvesztő locsogás az időjárásról, búzatermésről, nemzetközi helyzetről, koronavírusról és az EU és NATO iránti feltétlen elkötelezettségről, a szlovák államhatalom iránti alázatos lojalitásról. Mindenről, csak a felvidéki magyarok tarthatatlan jogállásáról nem! Sem Trianon, sem Beneš, sem Esterházy, sem az állampolgársági, sem a nyelvtörvény nem kérdőjelezhető meg, mert ezek úgymond a háború természetes következményei voltak. De akkor a szlovákiai terület Magyarország részeként azonos elbírálást kellett volna kapjon. A második után pedig a háborút Németországgal együtt elkezdő Szlovák Állam a vesztesek oldalán kellett volna szerepeljen, ha már az egyébként Lengyelország elleni háborút ellenző Magyarország oda került!

Neves emberek, híres személyiségek az ipolysági megyeháza épületében

Hont megye új székháza a mintegy 35 évig húzódó építkezés után végül 1857-re készült el. Mivel a bécsi kormány 18 ezer forinttal járult hozzá a költségekhez, Ferenc József császár is megjelent az avató ünnepségen, ám meglehetősen (és érthetően) hűvösen fogadták őt Ipolyságon.í
Rajta kívül az egykor itt dolgozott hivatalnokok, vagy az itt megfordult személyiségek közül is többen érdemelnének említést. Járt itt például Bartók Béla, Györffy István, Móricz Zsigmond, Mécs László s még sokan mások.

MEGERŐSZAKOLT ÉDES ANYANYELVÜNK - ÉS A MÉDIA

Bencsik Gábor, nemrégiben joggal vetette föl a televíziós beszédhibákat egy facebook posztban. Kapott is szegény hideget-meleget, pedig csupán egyetlen kifogást említett. Mondhatnánk, ezt a kifogást a jéghegy csúcsának. Azonban, ha nem Edward John Smith a kapitány, akkor a jéghegyet ki lehet kerülni. A médiában azonban, rengeteg Edward John Smith van manapság. Ezért mint a Titanic, szép magyar nyelvünk is menthetetlennek látszik.
Ugyanis, elenyészően kevés kivétellel az összes televíziós műsor nyelvhasználata, az ötven évvel ezelőtti általános iskolák hatodik osztályában szekundát kapna. Elterjedt néhány olyan beidegzőség, amely értelmetlen, haszontalan és a szép beszédtől messze eltávolodott. Mint régebben az „izé”, a „hogyishívják” a „ban”-„ben” nehézkes használata, ami sajnos már egyes egyetemi tanároknak is súlyos problémát okoz. A nyelvtan persze, mint megtudtuk a minap, a fehér ember úri hóbortja… ám, ha már a fehér ember is így beszél, mint a magyar televíziós csatornák műsorvezetői, interjúalanyai, akkor mi magyarok nem fogunk szemet szúrni az Új Világrend és az új Európa „igényes” hangadóinak…

Az újraindítás gomb megnyomása

Válságban van és válaszút előtt áll az Európai Unió. Talán erre is reagálva határozta el magát a brüsszeli elit, hogy ez évben konferenciasorozat kezdődik az unió jövőjéről. A kérdés tehát: merre tovább?
A jövő lehetséges alternatíváit kutatva, ezúttal a gyökerekhez visszatérve arra szeretnék rámutatni, hogy a térjünk vissza az unió alapító atyáinak szelleméhez már-már közhellyé vált gondolata nemzeti és szuverenista szempontból alapvetően téves.
Az a helyzet ugyanis, hogy az úgynevezett alapító atyák – eltérő hangsúlyokkal ugyan, de – összességében föderális, nemzetek feletti szövetségi államnak képzelték el a jövőbeli európai közösséget. Ezzel szemben mi, nemzeti szuverenisták, konzervatívok egy szuverén nemzetekre épülő, alulról építkező államok közötti szabad szövetségként képzeljük, illetve képzelnénk el az uniót. Ha tehát azt hangoztatjuk, hogy az alapító atyákhoz térjünk vissza, s őket kövessük, akkor magunk ellen beszélünk. Ezért ehelyütt javaslom, hogy szakadjunk el ettől a gondolattól, mert ez tévútra visz.

„Szent a költő lantja…”

            Napjaink egyre fertőződöttebb környezetében: beszédünk és a lelkünk is szenved. Mivel is gyógyíthatnánk magunkat?! Ehhez, a költészetet és napját (április 11.) kérhetjük segítségül – annál is inkább, mert az ÚJJÁSZÜLETÉS; a FELTÁMADÁS időszakát éljük. (Akár – egy” messiási” zene szólhat a háttérben.)

„Költőnek szült, anyám!
Költőnek lenni, isteni!”
„Nagy munkát vállal az magára,
Ki most kezébe lantot vesz:
Előre hát, mind, aki költő!”

            A különböző irányzatok; törekvések; korok; korszakok kialakulása miatt – a magyar tollforgatók próbálkoztak társulni; tömörülni egymással – érdek és érték közösségeket alakítva ki vérmérsékletük és elkötelezettségükhöz híven.

Bővebben ...

Édes és keserű – BARA MARGIT IGAZSÁGA

Bara Margit Éva (Kolozsvár, 1928. június 21.) Kossuth-díjas magyar színész. Székely eredetű családnevének eredeti formája Barra volt, édesapja változtatta meg Barára. 1955-ben települt át Magyarországra. Állandó szerződései (Petőfi és Jókai Színház 1955–1957, Nemzeti Színház 1957–1966, József Attila Színház 1966–1977) azt jelzik, mintha folyamatosan jelen lett volna színházi életünkben. Már első filmszerepe országos és nemzetközi ismertséget és népszerűséget hozott. Sikerei csúcsán, 1964-ben, egy politikai kirakatper hátsó kertjéből alaptalan pletykahadjárat indult ellene, mely lelkileg megtörte, a színpadon elbizonytalanította. A hatalmon lévők meg sem hallgatták, a szakma nem állt mellé, a Nemzeti Színházból kitették, a filmek elmaradtak, a József Attila Színházban méltatlan feladatokat kapott. 49 évesen, 1977-ben úgy döntött, hogy végleg visszavonul a színészi pályáról. Többen nem értették, vajon miért?

ÚTI LEVELEK A SZÉKELYFÖLDRŐL

Ezt az útleírást a Magyarország és a Nagyvilág című folyóirat 1881 októberi számában találtam. Egy részletet emeltem ki nagyobb terjedelme miatt,de így is érdekes lesz, gondolom. Akkor még tutajoztak a Küküllőn és kiderül mit követtek el a szászok annak idején a Tábor negyedben. Érdekes a Jézus szíve kápolnáról és a Budvár hegyről készült rajz is, figyeljünk a részletekre. Az útleírás szerzője "Jenő", és Édes Margitomnak írja.
Beszéltem a Székely-támadtról eleget, de nem irtani le, milyen. Alakja majdnem szabályos négyszög, ide nem értve a kiszögellő bástyákat. Védfala kettős volt, ma ugyan egy sincs meg belőle, templomának csak a négy fala áll még. Nyugati bástyája mellett van egyetlen bejárása, két bástyától őrizve.
A bástyatornyok még megvannak s ha a szemlélő veszi magának a fáradságot, hogy meg- mássza őket, elszakadt cipőjéért kárpótolni fogja a szép kilátás.

„Szakolca elmélyülést és elcsendesedést jelentett számomra”

1937. április nyolcadikán temették Szegeden a Nyugat első nemzedékének jeles költőjét, Juhász Gyulát. A szertartás után Sík Sándor piarista szerzetes, egyetemi tanár a bölcsészeti kar nagy előadótermében hosszabb előadásban méltatta az elhunyt költő életútját. „Juhász Gyula rögtön egyéni hang volt a magyar lírában” – mondta. – „Költészetének alapvonása a passzivitás, a békesség vágya és az elvonultság.” Ezeket a szavakat olvasva óhatatlanul a nevezetes felvidéki város, Szakolca jut az eszünkbe.
Az a város, ahol a jeles 18. századi író, Gvadányi József töltötte utolsó éveit, s amely város az utolsó királykoronázó esztergomi érseket, Csernoch János bíborost adta a magyarságnak.