Andrzej Zybertowicz, a lengyel elnök egyik tanácsadója a Polska Times-nak nyilatkozva azt mondta, a zsidóknak a passzivitása a náci korszak idején megmagyarázza Izrael dühös reagálását az új lengyel törvényre, amely megtiltja a lengyelek hibáztatását a holokausztért, illetve az abban való részvételért.
1919 elején, Pozsonyban, senki sem fogadott volna arra, hogy egy magyar-német többségű várost elcsatolhatnak Magyarországtól és azt, egy sosem létezett ország simán bekebelezheti.
Addigra már többé-kevésbé lenyugodtak a kedélyek az 1918. október 31-i támadás után, mikor az olaszországi hadifogságukból - érdekes módon, fegyveresen - szabadult cseh és szlovák katonákból toborzott légió megkísérelte megszállni a várost. Akkor a soproni kadétiskolából átruccant kamaszfiúk és Csatay Lajos tűzérei szétkergették őket.
Az antantnál jó pontokat szerezni kívánó Károlyi-kormány semmi kockázatot nem látott abban, hogy 1918. december 31-i határidővel kivonták a magyar csapatokat a Felvidék déli részéről. Területvesztésre ugyan számíthattak - legalábbis, aki a fejét másra is használta, mint a bólogatás -, de az ősi koronázóváros, Pozsony elvesztésére senki nem gondolt.
Az antant akkori ígéretei szerint az új határokat nemzetiségi elvek alapján fogják meghatározni, tehát egy olyan várost, melynek lakossága 41 százaléka németnek vallja magát, 40 százaléka magyarnak és csak 15 százaléka mondja magát szlováknak, semmilyen veszély nem fenyegethet. Ráadásul, ha megkérdik, még a szlovák anyanyelvű lakosság jó része is a Magyarországhoz való tartozás mellett voksolt volna. De kit érdekelt a polgárok véleménye?
Ötszázhatvan éve, 1458. február 9-én történt, hogy Podjebrád György cseh régens – 1458. március 2. után cseh király – és I. Mátyás (uralkodott: 1458-1490) a magyar-morva határon fekvő Strassnitz (Strážnice) mellett kötött szövetséget, amelynek megerősítése gyanánt Hunyadi Mátyásnak nőül kellett vennie a cseh kormányzó lányát, Podjebrád Katalint.
Az országhatárra ekkor érkezett meg a magyar küldöttség, hogy kiváltsa választott királyát a csehektől. Mátyás nagybátyja, az országgyűlés által öt évre megválasztott kormányzó, Szilágyi Mihály indult el seregével, hogy a cseh kormányzóval kötött előzetes megállapodás szerint kiváltsa az ifjú királyt és fényes külsőségek között vigye Budára. A váltságdíj valóban busás volt, hiszen egyesek negyvenezer, mások ötven-, sőt nyolcvanezer aranyról tettek említést. A strassnitzi várban legelőször ezt kapta meg Podjebrád.
Azt mondta a lengyel kormányfő, hogy a készülő lengyel törvény értelmében a történelem hamisítása, ha valaki a „lengyel haláltáborok” kifejezését használja. Izrael ezzel kapcsolatban azt állítja, hogy ez a holocoust és benne a lengyelek részvételének a tagadásához vezethet.
Csakhogy a lengyelek szerint a kifejezés azért sértő és igaztalan, mivel a haláltáborokat nem a lengyelek, hanem a náci németek hozták létre – többek között – lengyel területen.
Szójáték?
Nos, az ilyen kifejezés valóban félreértésre adhat okot. Ha úgy akarjuk, „nyelvi problémának” is nevezhetjük ezt. Ha csak ennyi volna, legyinthetnénk rá, de nem olyan egyszerű ez: következményei is vannak. Mert a szavaknak értelmük van, ezért értelmüknek megfelelően kell használni, nem lehet önkényesen más jelentést belemagyarázni, átértelmezni.
Sajó Sándor halálának 85. évfordulója alkalmából szervezett a Palóc Társaság megemlékezést Budapesten. A február 2-ai esemény a Sajó Sándor-emlékév nyitánya volt.
„Sajó születésének 150. évfordulója egy jelentős alkalom, melyen a költészetére irányíthatjuk a figyelmet. Kora hazafias költészetének lángoszlopa volt, a mai világban is példaként szolgál, érdeklődésre tart számot” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke. Mint hozzátette, legutóbb tíz évvel ezelőtt szerveztek hasonló, nagyobb szabású megemlékezést Budapesten.
Az alkalomra a Felvidékről egy autóbusznyi megemlékező érkezett, nagy részük ipolysági volt. Diákok, tanárok, honszerető és az irodalmat kedvelő felnőttek, a Honti Múzeum és Galéria Baráti Kör tagjai szintén ott voltak a soraikban. Emellett a szobi, illetve a váci múzeumbarátok körének tagjai is tiszteletüket tették a Fiumei úti sírkertben.
Cságoly Péterfia Béla, a Szózat című elektronikus folyóirat főszerkesztője elsősorban Sajó Sándor költői munkásságára hívta fel a figyelmet, de szólt az utókor általi megbecsülés hiányáról is. „Sajó poézisében fájdalmas hang, amikor az elveszett hazát siratja” – hangsúlyozta a méltatásban. (Itt olvasható: http://szozat.org/index.php/emlekezet/tartalommutato/13880-csagoly-peterfia-bela-sajo-sandorrol - a szerk.)
Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, az ukrán parlament képviselője az MTI-nek telefonon megerősítette, hogy garázda cselekményt követtek el a KMKSZ ungvári székháza ellen a hajnali órákban. Az épületben komolyabb kár nem keletkezett.
„Nagyon örülök annak, hogy a rendvédelmi szervek igen operatívan reagáltak a történtekre” - tette hozzá. Reményét fejezte ki, hogy a történteket a hatóságok gyorsan kinyomozzák, és az eset nem okoz kárt az ukrán-magyar kapcsolatokban.
Az RMDSZ-ben mindenki mindig a lelkiismerete szerint szavaz. Vagy mégsem? Persze, van a cikkben kis uszítás is. Enélkül a román média jó része nem tud írni a magyarokról.
Most komolyan, tényleg nem mindegy, hogy milyen kormányt rak össze Dragnea és Tăriceanu, hisz hamarosan amúgy is nagy pénzügyi trutyiban leszünk. Így hát mi értelme a miniszterek parlamenti meghallgatásokon nyújtott teljesítményeit elemezni? Egy nézők nélküli előadás, néhány szolgalelkűvel a mellékszerepekben. Az abszolút Hatalom két korifeusa a sztár, a fővezér. Feleslegesen járatjuk a szánkat, koptatjuk az ujjainkat. A hatalom lehengerlő többséggel rendelkezik, tehát bármit megtehet.
Valami mégis figyelemre érdemes: az RMDSZ-es parlamenti képviselők teljesítménye. Úgy tűnik, magyar testvéreinket nem érdekli, mi történik Románia többi részében, ők csak HarKovval (Hargita és Kovászna megyék nevéből alkotott betűszó – a sszerk.) és Maros megyével törődnek.
A második világháború végén, a több ok miatt frusztrált cseh és szlovák társadalom teret engedett a lelkekben felgyülemlett szemétnek és dühét a köztük élő német és magyar kisebbségre próbálta kiönteni. Most nem elsősorban a nagypolitikai szereplőire gondolok, Benešre vagy Gottwaldra, hanem az egyszerű emberekre. A kettő persze összefügg, a politikusok kijelentései mindig befolyásolják a közember gondolkodását. Az persze tény, hogy Beneš és Gottwald már 1942 óta elsősorban a német és másodsorban a magyar kisebbség kitelepítésében gondolkodtak. Volt még egy harmadik kisebbség is, a zsidók, akik már korábban, a második világháború idején szembesülhettek a csehek és szlovákok igazi véleményével róluk. Igaz, a csehek némiképp védekezhetnek azzal, hogy a Protektorátusban főleg a németek nyomására és azok vezetése mellett végezték el a „piszkos munkát”, ám a szlovákokra ez nem áll. Ők – kis, történelem nélküli nemzet lévén – minden lépésükben bizonyítani akarták, hogy „pápábbak a pápánál”: a kis fasiszta szlovák állam zsidótörvényei egy fokkal keményebbek voltak, mind a Harmadik Birodaloméi, ráadásul a szlovákok 500 birodalmi márkát fizettek (!!!) a németeknek minden elvitt zsidóért – pontosabban azért, hogy az elhurcolt zsidó már soha nem tér vissza, s így az ingatlanát árjásító szlovák újgazdag nyugodtan alhat. S hogy még durvább legyen a dolog: az elszámolást évente bartelben végezték a Harmadik Birodalommal, tehát a zsidók a ki- és behozott tárgyak között szerepeltek tucattételként.
Ha az úgynevezett “européer értelmiség” közé kívánsz ma tartozni, akkor felejts el mindent, amit eddig tanultál! Légy perverz, celeb (vagy együtt mindkettő), felejtsd el született nemedet, bőrszínedet és követett hitedet, írj alá Orbán ellen petíciót, majd harsányan röhögj a magyarság hagyományain. Talán bevesz majd maga közé a belvárosi agora.
Amerikai híreket nézek. Látom, hogy kamaszkorom “szellemi tekintélye”, Pamela Anderson új könyvét dedikálja valahol, a már nem is oly távoli tengerentúlon. Sokan vannak. A hosszú sor egész idáig, Magyarországig kígyózik már. És hozzák az amerikai kultúra (?) színes-szagos, könyvekbe erőltetett celeb-bölcsesség kultuszát. Nemrég a gyönyörűen felújított Aquincumi Múzeumban jártunk, Óbudán. Bámulom a sírköveket, szobrokat, boltíveket. A rómaiak mindenre írtak valamit. Csak el kell olvasni. Kétezer éve a rómaiak sora kígyózott Pannóniáig. Összehasonlíthatatlan a kettő.
A magyar nemzet, történelme során már számtalanszor volt abban a helyzetben, hogy egyfajta tetszhalott állapotból kellett felkelnie. Most sincs ez másként, de itt az idő, hogy büszkén felegyenesedjen és felvállalja az Istentől rendelt küldetését, elinduljon az ég felé, hogy beteljesítse sorsát – vallja Tóth Norbert kurátor, felidézve ezzel Párkányi Raab Péter szobrászművész életmű kiállításának koncepcióját.
Vitéz Duska László Bártfán született, 1912. február 5-én és a kanadai Calgaryban hunyt el 1987. október 1-én. Azért a két dátum között történt egy s más… Például megjárta a Don-kanyart…
Ha egy magyar ember azt hallja, Don-kanyar, 1943, II. Magyar Hadsereg, óhatatlanul elkomorodik. A kőkemény orosz tél, a hiányos felszerelés, a veszteségek. De akkor is, ott is, ragyogtak fel csillagok, születtek hősök. És volt, aki Don-kanyartól az egyetemi katedráig jutott…
1943 januárjában, a Donnál, igencsak szorult a kapca. A harcok hevességéről csak, annyit, hogy a 13. könnyű hadosztály 31. gyalogezred négy nap alatt elveszítette harcoló állományának hetven százalékát. A megmaradtakat két csoportra osztotta Rumy Lajos ezredes, az egyiknek Szüts alezredes, a másiknak Duska László százados lett a parancsnoka.
Mindnyájan tudták, hogy Osztrogorzsszkban nemigen van „tovább”. A városba már több ízben is küldtek vissza az oroszok elfogott magyar és német katonákat üzenettel, hogy adják meg magukat. De az üzenetekre nem válaszolt senki… Az egyetlen lehetőség - hogy megússzák a hadifogságot, vagy a még annál is rosszabbat - a kitörés maradt.
A nagyajtai unitárius templom a falu déli részében, egy magaslaton látható. A község közösségi építkezéseinek legrégibb és legjelentősebb műemléke egy szabálytalan alakú, magas várfallal övezett udvar közepén áll. A település korai templomát a XV-XVI. században gótikus stílusban átépítették. Ebben az időszakban készült a harangtorony is, melynek védelmi rendeltetése volt. Az épület legrégebbi része a hajó, melynek készítését a XIV. század idejére teszik. Egyházi feljegyzések szerint a szentély alatt eddig még feltáratlan kripta rejtőzik, melyet a XVIII. század végéig használtak.
Jókai Mór írót nem kell bemutatni egyetlen magyar olvasónak se. Az ő művészete mindannyiunk kincse, műveivel minden korosztálynak sokat ad. Idén a születésnapján, február 18-án ünnepeljük legelőször a Magyar Széppróza Napját. Az eseménysorozat alkalmából számtalan kedves írónkkal találkozhatunk. Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke elárulta: csaknem 105 program lesz 126 szerző részvételével.
Idén nem kell áprilisig várnunk, hogy elmerüljünk az irodalmi élet forgatagában, hiszen február közepén első alkalommal rendezik meg a Magyar Széppróza Napját a Magyar Írószövetség kezdeményezésére és szervezésében.
Lesz irodalmi séta, tematikus prózaest, rendhagyó irodalomóra, gyermekeknek szóló játékos program és író–olvasó találkozó is. Munkácstól Rimócon át Sepsiszentgyörgyig, könyvtárakban, művelődési központokban, kávéházakban, múzeumokban találkozhatunk kedvenc íróinkkal.
Őexcellenciája Marian Eleganti, a svájci Chur segédpüspöke ma a neve hozzáadását kérte a "Hitvallás a szentségi házassággal kapcsolatos változhatatlan igazságok mellett" címet viselő dokumentumhoz. Vele együtt a dokumentumot nyolc püspök és egy bíboros írta alá. [Az aláírók közül Rene Gracidáról, a texasi Corpus Christi egyházmegye emeritusz püspökéről nem adtunk külön tudósítást. Mint ismeretes, Gracida püspök korábban az Amoris Laetitia "filiális korrekciójához" is csatlakozott. - KV szerk.]
2017. december 13-án a Facebook előzetes figyelmeztetés nélkül törölte a híres francia író, Alain Soral Facebook oldalát, amelynek 288 000 követője volt.
Lakonikusan csak azzal „indokolták” a megszüntetést, hogy „a közösségi háló nem hatalmaz fel gyűlöletre uszításral”.
Soral a Geopolitica.ru orosz honlapnak adott interjújában elmondta, hogy letiltása érdekes módon röviddel azután történt, hogy Macron francia elnök harcot hirdetett az „álhírek” ellen.
Elmondta, Franciaországban több mint ötven bírósági eljárás folyik ellene.
Kifejtette: Franciaországban a Facebookon most már rutinszerűen törölnek oldalakat és azt mondta: „Franciaország a diktatúra küszöbén áll”.
