Elhunyt Kiss László, a versmondás jeles képviselője
Hetvenkét évesen tragikus hirtelenséggel elhunyt vasárnap Kiss László, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke.Kiss László több szakmai és társadalmi szervezet vezetőjeként elvitathatatlan érdemeket szerzett az amatőr művészeti ágak kibontakozásában, a hazai és Kárpát-medencei tehetségkutatásban és tehetséggondozásban.
A Radnóti-, Csokonai- és Bessenyei-díjjal kitüntetett közművelődési és kulturális szakértő, rendező, szerkesztő alapítója volt a Magyar Versmondók Egyesületének, a Magyar Szín-Játékos Szövetségnek, az Országos Diákszínjátszó Egyesületnek, életre hívója és kuratóriumi elnöke a Latinovits Emlékmű Alapítványnak és főszerkesztője a Versmondó című, negyedévente megjelenő szakmai folyóiratnak.
A hangulatos, Nyíregyházától alig 4 kilométerre található gyógyfürdőhely egyik legérdekesebb épülete a Svájci lak.
Az 1918-1919-es felvidéki cseh expanzióval szembeni magyar ellenállást elsődlegesen az 1919. január 29-i balassagyarmati „csehkiveréssel” azonosítják sokan, pedig nem csak a „legbátrabb városban”, hanem máshol is önvédelmi fegyveres csoportok szerveződtek, hogy eleven torlaszt állítsanak a „birodalomépítő” csehek ellenében.
Amikor a Parlament előtt sétálva megpillantottam az idén október 31-én újra felavatott Nemzeti Vértanúk Emlékművét, valami magasztos érzés fogott el, mely érzés rideg gyásszal vegyült bennem. Füredi Richárd szobrászművész és Kismarty-Lechner Jenő építész a vörös terror áldozataira emlékező alkotása fenséges és megdöbbentő is egyben. Hungária királynő alakja erőt, elszántságot sugároz és tiszteletet parancsol, a kőpillér tetején fekvő kőkoporsó, a pillér hátoldalán látható, sárkányszerű szörnnyel vívó férfi harca pedig jelzi: bár a harcnak még nincs vége, de a magyarság (férfi) és a szörny (bolsevizmus) harcában már most is sok magyar vér folyt ki. A Nemzeti Vértanúk emlékművét 1934. március 18-án avatták fel a Vértanúk terén. 1945 szeptemberében az emlékmű a „spontán szobordöntögetések” áldozatává vált.
Mert az ember nem kimondottan jó, nem kimondottan racionális és nem kimondottan individuális.
Amikor Tamási Áron a piavei frontról hazatért, „gyászpéntekkel” végezte ifjúságát, földje románná lett. Novellában, regényben, drámában, káprázatos képekben beszélte el a székelység hogylétének állapotát: Töviskoszorú a fejben – utalt a krisztusi szenvedésre, máskor javíthatatlan bajnak nevezte szakadottságba jutásukat, „szívemmel csengető rab ministránsnak” mondta magát, s román rabságként szakaszolta életének második fejezetét. Az évtizedeken át tiltott mondat 1984-ben kerülhetett újra az Ábel-trilógia élére, miszerint: „Abban a nevezetes ezerkilencszáz és huszadik évben, vagyis egy esztendőre rá, hogy a románok kézhez vettek minket székelyeket, az én életemben még külön is igen nagy fordulat állott bé.”
A 20. század tragédiái a kárpátaljai magyarságot többszörösen is sújtották. Trianon után Csehszlovákiához került a régió, majd 1938–39 folyamán visszatért Magyarországhoz – hogy aztán 1944-ben elkezdődjön az újabb tragédiasorozat. A Vörös Hadsereg 1944. október végére gyakorlatilag elfoglalta Kárpátalja területét, és hamarosan döntés született a kényszermunka bevezetéséről, az itt élő emberek elhurcolásáról a Szovjetunió mélyére.
Az MMA Kiadó gazdagon illusztrált, mintegy 300 oldalas albuma részint jól ismert, részint korábban még nem közölt képekkel kelti életre Jankovics Marcell sokszínű életművét.
Immár tíz esztendeje, hogy a nemzeti kormány kétharmados parlamenti többséggel vezeti Magyarországot. E tíz esztendő alatt nagyot fejlődött az ország, a gazdaság, megváltozott az emberek életvitele, a dolgozó társadalom jobban él, és a nemzeti elkötelezettség is mintha pozitívan változott volna. Azonban néhány olyan mulasztásunk van, amelyek a fenti, jó irányba indult változásokat egyik pillanatról a másikra megsemmisíthetik.
Az 1989-es decemberi temesvári események „koronatanújával” beszélgettünk a Tőkés-féle ellenállásról, arról az evolúcióról, amely elvezetett a revolúcióig.
A felvidéki magyarság történelmi tapasztalata közösségünk megmaradása szempontjából röviden így hangzik: az iskola a minden. Ahol ugyanis iskola van, ott az anyanyelvet átadják és a kultúrát átörökítik, ott értéket alkotnak és őriznek, a hagyományokat ápolják, illetve magyarul gondolkodnak, álmodnak és imádkoznak. Az elmúlt egy évszázadban minden az iskolától indult, ami a felvidéki nemzetrészt a hazának megőrizte.
Homoszexuálisnak állítja be Jézust a hetekben megjelent Krisztus első kísértése című brazil film. A botrányos alkotás Szűz Máriát házasságtörő nőként, Jézus tanítványait pedig alkoholistaként ábrázolja. A brazil Porta dos Fundos (Hátsó ajtó) csoport által készített film forgalmazási jogait a Netflix vásárolta meg. A Netflix karácsonyi kiadásként hirdeti a filmet, amelynek egyes további elemei olyan megbotránkoztatóak, hogy nem szeretnénk velük olvasóinkat sokkolni. A film készítői és forgalmazói keresztények millióit sértik meg. A petíció aláírásával tiltakozó levelet küldünk a Netflix vezetőinek, és a megbotránkoztató film azonnali eltávolítását kérjük tőlük. Kérjük, hogy miután aláírta a petíciót, ossza meg minél több fórumon, minél több ismerősével! Összefogva sikerülhet eltávolíttatnunk a filmet.
Kár tagadni, a lelkekért folyik a harc. A hitünkért. Már akinek van. Ez itt a lényeg. Megerősíteni, elvenni, átformálni, netán kiölni…
Romániában, magyarként megszokhattunk pár dolgot. Például azt, hogy a mioritikus média előszeretettel, sőt, kizárólagos módon románokról beszél, mikor az ország lakosságára utal. A románok megszavazták Iohannist, a románok karácsonyt ünnepelnek, a románok fáznak. Mintha nem lennének itt más nemzetiségűek is, szép számmal, akik román állampolgárok (adott esetben is). Oké, ez talán szőrszálhasogatásnak, ultrapíszí dumának tűnik.
