A kárpátaljai emberek soha nem fognak magyarellenes provokációkat támogatni, nem értenek egyet azzal a negatív hozzáállással, amit Kijev tanúsít; Beregszászon nincs semmiféle ukránellenes hangulat, ezért Ukrajnának nem kellene kardcsörtetéssel foglalkoznia az Európai Unió határán – jelentette ki Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója a Szegodnya című ukrán lap portálján csütörtökön közzétett interjúban.
Magyarázatot kért a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) Jurij Lucenko ukrán főügyésztől csütörtökön tett kijelentései miatt, amelyek szerint megfosztják ukrán állampolgárságuktól azokat a kárpátaljai lakosokat, akikről az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) nyomozása kideríti, hogy magyar állampolgársággal rendelkeznek.
Nyíltan kell beszélnünk: micsoda valójában Románia? Min alapul, mire támaszkodik? Melyek az értékei a területen és a népességen kívül? Nyugati vagy keleti? Jó itt tanyázni?
Erdélyiként jogom van – és ugyanakkor kötelességem is – kérdéseket feltenni magamnak.
És megteszik ezt a moldvaiak, a bánságiak, a bukovinaiak is. Igen, a bukarestiek is. Amikor Vlachia nyakába szakadt a történelmi szerencse, azt választottuk, hogy elfogadjuk.
Először a moldvaiak tették meg 1859-ben – két-három év után a moldovai metropolitával és Ion Creangăval az élen utcára vonultak és a szétegyesülést követelték; a bukaresti kormány csendőröket küldött rájuk, akik nyomában halottak és sebesültek maradtak.
1918 márciusában a besszarábiaiak is elfogadták; igaz, nem szokás arról a kétmilliós megvesztegetésről beszélni, amit Marghiloman vlach kormánya adott Inculeţnek (Ion Constantin Inculeţ 1918 márciusában a Moldovai Demokratikus Köztársaság országgyűlési elnöke volt – a szerk.) – a besszarábiai képviselők 1924-ben levelet írtak a királynak: „Fenség, Besszarábiát hat éve oly módon igazgatják, ahogy ma még az afrikai fekete gyarmatokat sem lehetne igazgatni.”
Nem lehet tudni, hogy a módosítások után milyen törvényt fogad el az ukrán parlament, mert jelenleg több javaslat van a képviselők előtt – mondta a Karc FM reggeli hírműsorában a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke.
Brenzovics László szerint ismét felerősödtek a nacionalista elképzelések Ukrajnában, ezért akarják szigorítani a hivatalos nyelvhasználatot és elterelni a gazdasági bajokról az emberek figyelmét. Szerinte jelenlegi formájában kivitelezhetetlen a törvény, mert nyomtatott sajtótermékek esetében, ha magyarul jelenik meg az újság, akkor a magyar tartalom mellett ukránul is meg kell jelennie.
Legutóbb 1989-ben, a rendszerváltozás előtti pillanatban hagyományosan kormányzati támogatással jelent meg Magyarország Nemzeti Atlasza (MNA). Az atlasz elkészítését akkor is a Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezte, még Szentágothai János elnöksége alatt, 1983-ban.
Most Lovász László elnöksége alatt 18 szerkesztő, 140 fejezetszerző, 219 térképszerző, 14 térképész, valamint több tucat szakmai és nyelvi lektor munkája eredményeként készült el az új kiadás, amelynek első kötetét szeptember 27-én mutatják be a Magyar Tudományos Akadémia Székházában.
Újdonságot jelent, hogy az MNA 2018-tól megjelenő kötetei nem csupán Magyarországra, hanem a Kárpát-medencére és annak szomszédságára (a Kárpát–Pannon-térségre) – tehát 12 ország kb. félmillió négyzetkilométernyi területére és 34 ezer településére – vonatkozóan mutatják be a természet, a társadalom és a gazdaság térszerkezetét.
Nincs jogalap a magyar útlevél elvételére az ukrán állampolgároktól - jelentette ki Kárpátalja humán ügyekért felelős helyettes kormányzója pénteken az unn.com.ua ukrán hírportálnak.
Jaroszlav Halasz furcsának nevezte, hogy ilyen nagy visszhangja lett annak a titokban készült videónak, amelyen a magyar állampolgársági eskütétel látható a beregszászi magyar konzulátuson.
Az Ungváron és Beregszászon működő főkonzulátuson és konzulátuson már hét éve adnak magyar állampolgárságot ukrán állampolgárságú kárpátaljai lakosoknak. Ezért kissé furcsa, hogy miért most váltott ki ekkora visszhangot a videofelvétel - tette hozzá.
Az RMDSZ székelyudvarhelyi szervezete szerint kettős mércét alkalmaz az oktatási minisztérium, amikor szeparatista jellegű politikai megnyilvánulásnak tekinti és elítéli, hogy a helyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskola diákjai az iskola udvarán az egykori Nagy-Magyarország térképét rajzolták fel, de nem kifogásolja a román iskolák által centenáriumi vizuális elemként használt, Besszarábiát is magában foglaló térképeket Nagy-Romániáról.
A románok az Egyesülés Centenáriumában egymásnak esnek egy értelmetlen csatában, amelynek semmi értelme, mert csak vesztesei vannak.
Olyan országban élünk, mely árnyéka annak, amely száz évvel ezelőtt óriási kockázatokat vállalt, hogy az összes románra kiterjessze a nemzeti határokat. Ebből a történelmi sikerből semmi sem maradt. Folyamatosan elvesztettünk mindent: területeket, lakosságot, intelligenciát és identitást. Valószínűlegaz egyetlen dolog, amit érdemes megünnepelni, hogy úgy-ahogy van egy országunk, ahol felidézhetjük a hajdani dicsőséget.
Végtelenül rosszabb is lehetett volna. De végtelenül jobb is. Az ünneplés irányt vesztett műünnepélyessége az elképzelések és konkrét eredmények hiányában az egység absztrakt eszméjére helyez nagy hangsúlyt. Azt szokták mondani, hogy együtt vagyunk. Egységesek. Tényleg?
Illendő-e megtapsolni a kórust a mise után? Jóváhagyott gyakorlat ez?
Egyáltalán nem. Nagyonis helytelen, és a lelkipásztor felelőssége megbizonyosodni arról, hogy a hívő közösség megérti ezt. A kórus nem azért énekel, hogy bárkit is szórakoztasson. Azért énekelnek, hogy Istennek hódoljanak. Egy imádságot nem tapsolunk meg. Hanem imádkozzuk.
Még egyszer: erre nincs lehetőség. Bármi más helyen ez más kérdés lenne. De a liturgia az liturgia. Az az Isten imádása, amit megfelelő módon kell végezni, úgy, ahogy azt az Egyház megfelelőnek találja. Helyes dolog elismerést adni a kórusnak, de ezt a liturgián kívül kell megtenni. A taps a liturgia ideje alatt nem illendő dolog.
Vannak olyan alkalmak, amikor épp erre hívnak fel, mint például a papszentelési ceremónián, amikor arra kérik a híveket, hogy jelezzék, ha a jelöltet alkalmasnak találják a felszentelésre. Itt azonban nem erről van szó. Ez valami más. Nem tapsolsz a mise végén, csak mert jól érezted magad. Ez ugyanis nem erről szól.
„Kérve a jó Istent, hogy mi is hasznos, munkás polgára lehessünk visszanyert hazánknak, megköszönve segedelmét kérjük: Isten áldd meg a magyart!” E sorokkal zárul – 1938. november 14-én – özv. Hornyák Gézáné Irma, a losonci Református Nőegylet aktív tagjának naplója. E napló részletekben való közlésével egy páratlan történelmi utazásra invitáljuk a kedves olvasót, mely során betekinthetünk a harmincas évek végének felvidéki mindennapjaiba – és átélhetjük a várakozás, majd a Hazatérés szavakba is nehezen önthető pillanatait…
1946. március 5-én Winston Churchillnek az egyesült államokbeli Fultonban tartott híres beszédében hangzott el a következő: „A baltikumi Stettintől az Adriánál levő Triesztig vasfüggöny ereszkedett le a kontinens teljes szélességében. E vonal mögött van Közép- és Kelet-Európa ősi államainak összes fővárosa.”
Azt gondolom, hogy a Sargentini-jelentés szeptember 12-i európai parlamenti elfogadásával, egy hosszú és örömtelen folyamat végeredményeként, ismét vasfüggöny hullott le Európa közepén. Ezúttal azonban nem politikai és katonai, hanem kulturális vasfüggöny.
És ez a vasfüggöny szinte ugyanazon a vonalon húzódik, mint az első. Csakhogy van egy nagy különbség: akkor mi, közép- és kelet-európaiak a rossz oldalon rekedtünk. Most pedig a jó oldalt választottuk és választjuk.
A magyar kormány a 2000-es évek eleje óta folyamatosan napirenden tartotta a Szovjetunióba hadifogolyként és kényszermunkásként került, mintegy 600 ezer magyar adatainak megismerését, és erre a vegyesbizottság döntése alapján lehetőség nyílik. Ezután kiderülhet, hogy ki hol esett hadifogságba, mely táborba került, milyen egészségi állapotban volt, illetve, hogy hol nyugszik az a 60 ezer magyar, aki soha nem tért haza a Szovjetunióból – áll az Emmi közleményében.„A megállapodás azért is jelentős, mert a szovjet hadifogság és kényszermunka majd minden családot érintett a II. világháború során és az azt követő években. Most ezek a családok új információkhoz juthatnak szerettük sorsát érintően”
Egy ország csak akkor tud fennmaradni, ha egy olyan kultúra, szokásrend és erkölcs tartja össze, amelyet elfogad és amelyhez alkalmazkodik a társadalom meghatározó része. A domináns kultúra léte tehát nem igazán vita kérdése, hanem egy nemzet létéről vagy nemlétéről szól.
Hamlet szavaival: „Lenni vagy nem lenni, az itt a kérdés.”
Egyet kell ugyanis tisztán látnunk: azok az országok vagy népek, amelyek huzamos ideig nem képesek létrehozni egy egységes értékrendet és kultúrát, amely a közösségi lét kereteit adja meg, előbb vagy utóbb felbomlanak.
Erre kiváló példa a történelemben a Római Birodalom, amely akkor indult hanyatlásnak, amikor fokozatosan elveszítette a köztársasági korszakát jellemző közéleti, kulturális és vallási egységét, erkölcsileg meggyengült, és hagyta, hogy a legkülönfélébb népek szokásai, vallásai és egyéb hagyományai „behatoljanak” a birodalom területére.
Részletek a 2018. szeptember 1-jén megjelent interjúból:
Azt mondod, többé-kevésbé váratlan volt a társadalom számára az összeomlás. Valóban, 1918 nyarán még nem is álltak rosszul a központi hatalmak. Bizakodóak voltak a német és osztrák-magyar birodalmak népei?
Tíz évvel ezelőtt ifj. Bertényi Iván kollégám írt egy kitűnő tanulmányt a Kisebbségkutatásba az 1918 májusi bukaresti béke magyar fogadtatásáról. Ebből az derül ki, hogy az akkori közhangulat szerint mindent megnyertünk, csapataink mindenhol ott vannak Odesszától a Piavéig, leigáztuk Bukarestet, mi osztjuk a lapokat a Balkánon, elértük a hadicélokat, megnyertük a háborút. Ebből a státuszból jön aztán a már említett zuhanás őszre. Tisza István 1918 szeptemberi útja a Balkánon figyelmeztető jellegű: Szarajevóban neki memorandumot átadó délszláv küldöttekkel szemben azt mondja, ilyen stílusban nem lehet vele beszélni, és Magyarországnak jogai vannak a Balkánon, és azokat, akik szétesésre játszanak, azokat szét fogja zúzni. Erre a küldöttek Hajdemo!, azaz Menjünk! felkiáltással otthagyják őt. Ilyesmi korábban elképzelhetetlen volt. Tisza aztán maga jelenti be a Parlamentben október 17-én, hogy ezt a háborút elvesztettük.
A Horthy Miklós Emlékére Alapítvány és Kenderes fideszes vezetésű önkormányzata ökumenikus istentisztelettel, koszorúzással, fotókiállítással és tudományos konferenciával egybekötött emléknapot tartott a településen született Horthy Miklós volt kormányzó emlékére.
A rendezvényen köszöntőt mondott Pádár Lászlóné fideszes polgármester előadást tartott Szakály Sándor, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója, aki 2014-ben országos botrányt robbantott ki, amikor 18 ezer zsidó 1941-es deportálását idegenrendészeti eljárásnak állította be "emlékező beszédet" mondott Kovács Sándor fideszes országgyűlési képviselő a Horthy család mauzóleumánál Horthy István emlékezett a negyedszázaddal ezelőtti újratemetésről 1993-ban nagy szervezés előzte meg nagyapám, nagyanyám és Miklós bácsi temetését Kenderesen.
Több mint 70 ezer ember tette tiszteletét és kísérte nagyszüleimet utolsó útjára" - mondta Horthy István, és hozzátette, a kripta azóta is zarándokhely, évente több ezren látogatnak ide, hogy leróják kegyeletüket családtagjaim előtt. Jóleső érzés, hogy ennyien tisztelik és ápolják nagyszüleim örökségét. Horthy István szerint ezt a tiszteletet mutatja az is, hogy most vasárnap ilyen sokan elmentek Kenderesre megemlékezni. "BÍZOM BENNE, HOGY EZ ÉVEK MÚLÁSÁVAL EGYRE TÖBBEN JÖNNEK KENDERESRE EMLÉKEZNI A NAGYSZÜLEIMRE, ÉDESANYÁMRA, ÉDESAPÁMRA, MERT MONDJANAK BÁRMIT, ÉN TUDOM, HOGY ŐK SZERETETT NEMZETÜKÉRT, HAZÁJUKÉRT ÉLTEK ÉS DOLGOZTAK" - mondta Horthy István a Szolnok megyei lap beszámolója szerint.
