Alexa Károly: Köd a Királyhágón

Erdéllyel nem nehéz bennünket megríkatni – így indítja rövid cikkét Kosztolányi Dezső a Nyugat 1920. márciusi számában, annak is a vége felé, a kritikai rovatban.
„Édes véreink szenvednek ott, kikkel már több mint egy éve nem beszélhetünk (…), és a szavukat se halljuk, mintha valami bányaomlás eltemette volna őket…” Különös könyvismertetés első mondatai kezdődnek így, ezekkel a feketén pátoszos szavakkal, és a méltatás azért különös, mert bár egy kötetet forgat és mérlegel a kritikus, lényegében ilyen-olyan másolatban szállongó lapokat kapkod össze, néha szinte a szavaló szájakról szed össze strófákat. Ráadásul olyan verselőről van szó – hihetünk a minden magyar költeményt számontartó Kosztolányinak –, akinek híre sem volt korábban.

Milyen előrelépésekről beszélünk 30 év után?

Így látja a brit Románia-szakértő az utóbbi évtizedek politikai és társadalmi folyamatait.
Románia politikai pályájában az utóbbi 30 évben a társadalom szintjén következett be a legdrámaibb változás.
Emberek kritikus számában fejlődött ki a hit és eltökéltség arra, hogy aktív módon vitassák a társadalom érdekeire nézve ártalmasnak és Romániát az időben visszafordítónak tekintett hatalom döntéseit. Ez óriási előrelépés az 1990-es évekhez képest, amikor az elidegenedés és széles körben elterjedt tehetetlenségi érzés uralkodott. Akkor a kommunizmus által az államhatalomnak behódolásra kondicionált emberek túl nagy száma volt könnyen manipulálható. Ez volt látható 1995-ben a Caritas piramisjáték népszerűségében. Ezen kívül annak az évtizednek a meghatározó eleme volt még a bányászok többszöri megjelenése a fővárosban, a posztkommunisták ezt a posztkommunista átmenet által fenyegetett ipari csoportot használták fel bábuként és irányítható tömegként a nem kívánt változások szétzúzására.

A győztesek a propagandaháborút is megnyerték

Ezerkilenszáztizenkilenc január 18-án kezdődött el Versailles-ban az a konferencia, amelynek végeredménye számunkra a történelmi Magyarország szétdarabolása volt. E folyamatnak az Apponyi-delegáció elindulásáig: 1920. január 5-ig tartó szakaszával foglalkozott a VERITAS-estek sorozat első idei vitája.
Hermann Róbert, a VERITAS Történetkutató Intézet kutatócsoport-vezetője az est moderátoraként először a helyszínnek és az időpontnak a kiválasztásáról kérdezte Vizi László Tamás főiskolai tanárt, a Kodolányi János Egyetem általános rektorhelyettesét és Anka László történészt, a VERITAS tudományos munkatársát.
Vizi László Tamás arra mutatott rá, hogy mindkettő szimbolikus volt, ugyanis a Német Császárság születését 1871. január 18-án a Versailles-i palota tükörtermében deklarálták, tehát a hely és a nap kiválasztásával is a Németország feletti győzelmet akarták hangsúlyozni.

641 faluval lett kevesebb Ukrajna a függetlensége óta

Ukrajna 1991-es függetlensége óta, vagyis az utóbbi 29 évben az általános demográfiai trend nyomán 641 önálló település néptelenedett el teljesen – közölte az ukrán parlament kedden. A közlemény szerint 40 nagyközség és 601 település néptelenedett el teljesen. Kárpátalján a már említett időszakban mindössze egy falu szűnt meg teljesen, ilyen jó mutatóval csak Voliny megye büszkélkedhet.

Gyöngyöspata-ügy: ne importáljunk rabszolgatudatot!

Aki Gyöngyöspatára százmilliós büntetést lát indokoltnak kiszabni, az tanítson fél évig magyart Gyöngyöspatán.
„És kudarc ül az emberek szemében; az éhesekében pedig nő a harag. Az emberek lelkében kitelik és elnehezül a harag szőleje.” (John Steinbeck: Érik a gyümölcs)
Néha azon tűnődik az ember, hogy vajon hol teremnek a jogászok, a bírák, a jogvédők, a kisebbségszakértők. Nem fér a fejébe az a bűbájos isteni fricska, hogy valahogy mindig a kertvárosi általános iskolákban cseperedett, Habsburg-sárgára vakolt elitgimnáziumokban a négyszázkilencvenhatodik istenverte felvételi pontot is behúzó, fővárosi elitegyetemekről Londonba, Párizsba és Leuvenbe kierasmusoló, porhanyósra művelt emberfők kerülnek olyan pozícióba, hogy megmondhassák a hevesi kisváros dizájnerdrogos levegőjében a szorzótáblával kínlódó tanárnak: alkalmatlan, rasszista dög vagy, öcsém!

A „demokrácia” vesztese: a nép

Az emberi társadalmak „gondolkodói”, politikusai, évszázadok óta igyekeznek tökéletesíteni a tökéletlent. Nem társadalmi igény a hatalmi, gazdasági és politikai előnyszerzésre használható homályos fogalom: a demokrácia. Hiszen a társadalom a vezetést igényli, nem az egyéni szabadságjogokat, a lovak közé dobott kantárt.
A demokrácia és a köztársasági államforma együtt, minden társadalomban káoszt, anarchiát és erőszakot szült. Amikor pedig csak az elnevezések játszottak szerepet, de a berendezkedés diktatórikus hatalomgyakorlás volt, akkor a demokrácia szóval leplezték az állami túlkapásokat, s igyekeztek a „népfelség elvével” hamisan alátámasztani a gyilkosságokat, a nemzeti szabadság megszüntetését, az idegen, megszálló hatalmak kiszolgálását, és a hazaárulást. Jól ismerjük ezt a társadalmi formát, hiszen a magyar nép nagyobbik hányada kivette a részét ebből a „szocialista demokráciából” amelyben a szocialista szó inkább fosztóképzőként szerepelt.
E demokráciáknak, és magának a demokrácia fogalomnak a vesztese, áldozata és kiszolgáltatottja maga a nép. Ez azt jelenti, hogy a nép önmaga ellenségévé tett eszköz, amely a ”szabad”választások útján a maga érdekében ültet bársonyszékekbe arra alkalmas, vagy – mint október 13-a óta látjuk – alkalmatlan embereket. A demokratikus berendezkedés tehát nem más, mint a nemzetek és társadalmak, az egyén és a közösség „törvényesen” és előre megszervezetten történő félrevezetése a hatalom érdekében. Ennek egyik fontos része a „demokratikus” választási kampány, ahol általában hazudozva, és ostoba ígéreteket téve veszik rá a választópolgárokat arra, hogy méltatlan, meggazdagodni, lopni, csalni akaró egyedek kerüljenek a nagy húsosfazékhoz. A választó pedig nem veszi észre, hogy korántsem a maga érdekeit, hanem egy szűk csoport, egy saját érdekét szolgáló bűnbanda kiválasztottjait segíti – az általa befizetett adóból biztosított – érdemtelenül megszerzett jövedelemhez.

Trianont relativizálni szaftos, címlapos sztori a ballib agymosó gépezetben

Az egyik legolvasottabb magyar nyelvű online portál (Hvg) szólította meg az MTA köztestületének történész tagját, a Politikatörténeti Intézet főigazgatóját, akinek szomorúan egyoldalú gondolatsorát nehéz másképp értékelni, mint egy megdöbbentő szellemi (történelmi?) rombolási kísérletsorozat részét, tudva, hogy a „szintén zenész” ÉS-ben hasonlóan vérlázító módon igyekeztek a minap megközelíteni a témát. (Erről itt olvashatnak.)
Különösen egy Egry Gábor-i gondolatot volna bűn szó nélkül hagyni. Idézzük.
„Miért ne lehetne, hogy valakinek akár közömbös legyen június 4-e? Hogy nem tekinti ma már tragédiának? Hogy azt gondolja, a kisebbségek problémáinak megoldásához nem szükséges a Trianonért való szimbolikus kárpótlás.”
Úgy tűnik, Trianont relativizálni, a határon túl rekedt magyarok évszázados elnyomását végképp eltörölni, az bizony következmények nélküli szaftos, címlapos sztori a ballib propagandában!

Muskátli - 2020. január

Miért is kellene bejutnunk….?

“A szellem embere önmagában keresi a felelősséget, vádat emel a kultúra papjai ellen, akik nem őrizték elég hősiesen a szent szöveget, alkudoztak a hamis prófétákkal, s egy mohó gépi civilizáció martalékának dobták oda az európai kultúrát… Európa nem a harctereken pusztul el, hanem a lelkekben… Elmerül a földrész végzetében. Egy üde és mohó imperializmus, az amerikai, mely a gépi civilizáció és a nyersanyagok kifogyhatatlan bőségével rendelkezik, érdeklődve pillant körül a világban, mert most látja, fiatal történelme során először, az alkalmat, mikor népek, földrészek, világnézetek és korhadó társadalmak fölött magához ragadhatja a vezetést, az uralmat a nyersanyagok , piacok, az emberek által lakott földrészek nagyobb fele, igen, a vezetést a világ fölött.” (Márai Sándor: Kassai őrjárat)
Most egy kicsit térjünk vissza a harminc éve történtekre, mert akkor adódott újra alkalom Esterházy megválasztása óta, hogy ismét valamiféle közakarat, népakarat teljesülhet, vagyis szabad választások lesznek. Azért mondom, hogy valamiféle, mert szabad választásokról csak akkor beszélhetnénk, ha minden jelölt vagy jelölő szervezet egyenlő eséllyel indulhatna, egyformán felkészülhetne, és a polgárok valóban teljes körű információkkal rendelkeznének a jelöltekről, pártokról és a választási programok fogalmairól.

Egy régi erdélyi karácsony. Meg egy alma

Tíz-tizenegy éves lehettem. Odakint tombolt a kommunizmus meg a tél. A kommunizmusból olyan sokat nem érzékeltem. Nagyapám kommunista volt, apám orvos, hát nem zargattak a szervek, és mindig került valami extra az asztalra. A télből viszont rendesen kijutott. Na ne félj, akkoriban nem volt se klímazűr, se klímagyász. Akkora torlaszok voltak a járdán, nem is kellett leguggoljunk hógolyócsata közben, ha ki akartunk térni egy-egy veszélyes lövedék ellen. Jó, időnként hideg volt a lakásban (olyan este hét után, meg reggel, amikor ki kellett bújni az ágyból), de kit érdekelt, hiszen ott volt a hó, a szán s a pajtások.
Ezért is utáltam, amikor karácsony előtt pár nappal apám bejelentette: magával visz Székelyudvarhelyre. Persze, vén orvosok közt kell ücsörögnöm napestig, gyerek egy szál se, itthon meg a többiek dicső hóhaditetteket hajtanak végre. Ám apelláta nem volt. Mentünk. És minden pont úgy zajlott, ahogy sejtettem: iszonyatos unalom közepette telt el az a pár nap, jó fiúként illedelmesen válaszolnom kellett a hülye kérdésekre, az egyik orvosnéni még meg is csipkedte az arcom, pedig azt kimondottan utáltam. De tűrtem, mint Toldi Miklós, sőt, jobban, ugyanis nem vágtam hozzájuk még egy biciklikereket sem. És ahogy a szólás mondja: a legrosszabb dolognak ugyanúgy vége szakad egyszer, mint a legjobbnak.

A csángók fájdalmas és megalázott karácsonya – 2019-ben is…

Nem hozott semmilyen kedvező változást az a látogatás, amely június 1-jén volt Csíksomlyón. A látogatás előtt Gergely Péter (alias: Petru Gherghel), Jászvásár érseke nagykegyesen engedélyezett havonta egyetlen magyar nyelvű misét a csángók számára, de azt sem saját faluikban, hanem Bákóban. És persze azt is csak akkor, ha megfelelő számú csángó-magyar jelenik meg a templomban e miséken. A havi egy misét az ostoba erdélyi klérus és a politika is kitörő örömmel fogadta, s csak néhányan – köztük Nyisztor Tinka néprajzkutató, a csángók tudós védangyala – merték leírni azt, hogy voltaképpen inkább egy gúnyos és megalázó intézkedés volt ez az engedély, semmint jó szándékú, a pasztorációs lehetőségek kiszélesítésére szolgáló lépés, a magyar anyanyelvű moldvaiak számára.

Péterfillérek

Amikor először hallottam a The Wall Street Journal péterfillérről szóló cikkéről, azon gondolkodtam, vajon mióta menetrendszerű, hogy nagyobb ünnepek előtt a katolicizmust – kereszténységet –, egyházat bátran támadó és leleplező vagy akár csak finoman kigúnyoló írás jelenik meg valamelyik független lapban vagy hírügynökségnél. Nem most kezdődött ez a sorozat. Hol valami rettenetes pedofilbotrány robban ki a szent idő előtt, hol Jézus koporsóját és csontjait találják meg kifejezetten húsvétra időzítve, máskor egy nagy kortárs szent teljes ateizmusát derítik ki a szorgalmas újságírók. Az idei karácsony előtt volt már homoszexuális paradicsomjelenet oltárképen és netflixes meleg Jézus, most pedig itt van ez a péterfillér-história.

Kódexek, okiratok, könyvek, könyvtárak Ipolyságon

Mielőtt a könyvnyomtatás gyakorlattá vált a történelmi Magyarországon, a középkorban már léteztek különféle, kézzel írt és másolt kódexek, liturgikus és formulárés könyvek. Az első ilyen gyűjtemények, a régi könyvtárak kialakulásának színterei a szerzetes rendek központjai, kolostorai voltak.
Hiszen ott sok minden történt: liturgikus tevékenységek egész sora, oklevelek kiállítása, papnevelés folyt. S ezekhez könyvekre volt szükség, melyeket a rendházak vezetői külföldről, nagyobb központokból szereztek be, vagy maguk másolták, állították össze saját műhelyükben. Ilyen központ volt a premontreiek sági kolostora is.
1470-től ennek a konventnek a jegyzője volt Thuróczy János /?1435–?1490/, a kiváló magyar történetíró, első nagy történeti összefoglalónk, a Chronica Hungarorum szerzője. Műve, amely Magyarország történetét foglalja össze a kezdetektől Mátyás uralkodásának közepéig, 1488-ban jelent meg Augsburgban.

Elhunyt Kiss László, a versmondás jeles képviselője

Hetvenkét évesen tragikus hirtelenséggel elhunyt vasárnap Kiss László, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke.Kiss László több szakmai és társadalmi szervezet vezetőjeként elvitathatatlan érdemeket szerzett az amatőr művészeti ágak kibontakozásában, a hazai és Kárpát-medencei tehetségkutatásban és tehetséggondozásban.
A Radnóti-, Csokonai- és Bessenyei-díjjal kitüntetett közművelődési és kulturális szakértő, rendező, szerkesztő alapítója volt a Magyar Versmondók Egyesületének, a Magyar Szín-Játékos Szövetségnek, az Országos Diákszínjátszó Egyesületnek, életre hívója és kuratóriumi elnöke a Latinovits Emlékmű Alapítványnak és főszerkesztője a Versmondó című, negyedévente megjelenő szakmai folyóiratnak.

Régi nagy úri murik színhelye

A hangulatos, Nyíregyházától alig 4 kilométerre található gyógyfürdőhely egyik legérdekesebb épülete a Svájci lak.
Mint a homlokzatán elhelyezett műemléki táblán olvasható, romantikus stílusban, hegyvidéki családi házakra emlékeztető alakban tervezte és építette 1868-ban a szászországi származású, munkássága nyomán nyíregyházi polgárjogot elnyert Melhouse János.