Cságoly Péterfia Béla: Aki szelet vet, vihart arat…

A cím gondolatébresztő, hogy pártállás, politikai, gazdasági érdekek vagy vallási hovatartozás okán írnak szörnyülködő, elképesztő, fölös feszültségkeltő vagy éppen szenzációhajhászó híreket hónapszerte, hol az orosz-ukrán konfliktus, hol most éppen a Hamasz izraeli támadásával kapcsolatosan, mert „Az igazságot mindenki tudni véli – jegyezte le Shu king kínai filozófus – de mindenki csak a magáét”. Miközben őszintén sajnálom e borzalmakat átélő zsidó és arab családokat, az azonnali bosszúért kiáltók elfelejtik, Izraelt megalapító atyáik bűneiért fizetnek most meg, ráadásul újabb palesztin „szent háborút”, újabb terrorcselekményeket, gyilkosságokat, újabb, válaszra válaszcsapásokat generálnak, amelyek még lélekromboló tragédiaként sújtja majd életük végéig a támadókat épp úgy, mint áldozataikat.
    Ha józanul végiggondoljuk a Hamasz eleve értelmetlen terrortámadását, eredőjét valamikor a XIX. század végén kell keresnünk. Az első cionista világkongresszust – a magyarországi lakhelyű, német ajkú zsidó családból származó Herzl Tivadar „Judenstaat” (magyar fordításban „ Zsidó-Állam”) című tanulmánya hatására – 1897-ben rendezték. Az itt részvevők széleskörű viták közepette eldöntötték az „új Izrael” létrejöttét – Palesztínában – az egykori zsidó királyság területén, teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy a mohamedán-török hatalomátvétel után az egykori Izrael földjén is elenyésző kisebbségben maradt a zsidóság, 1690-ben a mai Izrael területén nagyjából 2% volt a zsidó
lakosság aránya. Ekkor indult meg az első – akkor még kis létszámú – bevándorlási hullám, például David Ben Gurion későbbi államfő ekkor érkezett Jaffa városába, 1906. szeptember 9-én. A zsidó szándékokat elősegítette a későbbi, 1917-es Balfour- nyilatkozat. A levél a brit kabinet 1917. október 31-ei álláspontját mutatja, melyben a britek támogatják a cionistákat egy zsidó „nemzeti otthon” létrehozásában Palesztinában, azzal a kikötéssel, hogy „ez nem jár együtt a területen élő más népek önrendelkezési jogainak csorbulásával!”
    A betelepülő zsidóság több hullámban érkezett az ekkora szinte teljesen arabok lakta Palesztina területére, az alija, más néven hazatérési program keretében. A zsidó szervezők (később hatóság) által előre megtervezett letelepedési utasításokat betartva (a kibuc-mozgalomra támaszkodva alakult ki a későbbi Izrael mai település-rendszere /a terület addig kb. 10%-ban volt csak lakott/). A török hatóságoktól és az arab birtokosoktól (állítólag?!) megvett, addig javarészt rossz adottságú, vízhiányos területeket azonban egyre gyakrabban érték arab rajtaütések. Az újabb és újabb arab támadások miatt  megalakult a  Védelem (Hagana) mozgalom 1921-ben, a bevándorlók alapította fegyveres szervezet, melynek legfőbb feladata a telepek védelme lett. A Hagana defenzív berendezkedése számos tagjának nem tetszett, így a belső ellentétek miatt a kilépett tagok 1931-ben megalakították az Irgun milicista (Hagana Bet, vagyis Hagana B). Mind az Irgunt, mind az Irgunból kivált Lehit még radikálisabb (későbbi nevén: Stern-csoport), a rendszeres merényletek, robbantások és orvgyilkosságok (főleg brit katonák ellen) elkövetése miatt mind a britek, mind a mérsékeltebb izraeli szervezetek egyszerűen a mai Hamasz tükörképét megformáló terrorista szervezeteknek tekintették, tagjaik között később jelentős izraeli politikusok is voltak mint Golda Meir asszony, Menáhém Volfovics Begín vagy Jichák Sámír államfő. Gáza mostani sorsa még zsidó kutatók, történészek szerint is több, mint ellentmondásos. Izraelben az 1990-es évek elején egy új csoport, az ún. „új történészek”, vagy „poszt-cionisták” szerint „az eddigi izraeli történetírás az állam születésétől kezdve hibás alapokon nyugszik” Kétségtelen tény, az erőszakos területfoglalásokon túl (Jeruzsálem, Golán-fennsík), részben ennek is köszönhető az „Intifáda”, és egyéb véres merényletek,. Már Ben Gurion hatására teret nyertek az egykori színarab területek megszállásai. Egykor, a területen, melyet a Zsidó Államnak jelöltek ki több mint 520 000 zsidó élt (leszámítva a Jeruzsálemben lakókat, akik szintén állampolgárságot nyernek) és körülbelül 350 000 nem zsidó, majd’ mindegyikük arab. A jeruzsálemi zsidókat is számítva, a születendő állam lakossága nagyjából egy millió fő, amiből 40 százalék nem zsidó. „Ez a számarány nem biztosít erős alapot egy Zsidó Államnak: és ezt a tényt éles valójában látnunk kell. Egy ilyen összetétellel, még az sem állítható teljességgel, hogy a kormányzatban zsidó többség lesz – jelentette ki anno Ben Gurion – Addig nem lesz stabil és erős Zsidó Állam, amíg a zsidók többsége csak 60%-os, és amíg ez a többség csak 600 000 fő. Egy új kihívással találtuk szemben magunkat – sorsunk saját alakítóivá válhatunk. Ez új hozzáállást igényel, az élettel kapcsolatos minden kérdésünkre. Újra kell vizsgálnunk minden szokásunkat és cselekvési rendszereinket, aszerint, hogy milyen mértékben vannak összhangban új jövőnkkel”.  Az ezt követő eseményláncok mára már olyan történelem, amelyet minden háború ideológiájához hasonlan leginkább szenvedéssel, vérrel és fegyverrel írtak. Így, ha nem is megbocsátható, de némiképp érthető az arab (palesztin) „válaszok” mikéntje.
    A szentírásban Lukács apostol evangéliuma pedig világosan rámutat arra, hogy mi a fegyver segítségével elkövetett tettlegesség, agresszió következménye. „ Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt” (Lk 11, 22). (E bölcsesség mind a zsidó, mind a mohamedán szokásoktól eleve idegen, elutasítják.) Ráadásul a „keresztény” világ legújabb kori történetében, az utolsó száz-százötven évben, háborúk követtek háborút, amely igazságtalanságok és bűnök százezreit eredményeztek kiterjesztve az egész világra, olyat, mint az örmény népirtás, a zsidó soá, Németország terrorbombázása, Hirosima és Nagasaki... De bosszúvágy fellelhető máshol is, jó példák erre a Heinrich Himmler által létrehozott Lebensborn-hálózat következményei. A megszállt Norvégiában az egyik legiszonyatosabb feladata az elrabolt gyerekek germanizálása volt, aki szőke hajú és kék vagy zöld szemű volt. Ezeknek a gyerekeknek a sorsa összefonódott annak a kb. 12 000 gyermek sorsával, akik német katonák és norvég nők kapcsolataiból született. Ezek a gyermekek a német összeomlás után megvetésnek, kiközösítésnek, fizikai és lelki erőszaknak voltak kitéve Norvégia szerte. Vagy jó példa szintén az orosz Viktor Kravcsenko könyvében dokumentáltak, amelyet nem véletlenül emlegetik együtt Arthur Koestler „Sötétség délben” című, 1941-es regényével: ez a mű rádöbbenti a világot az (Anglia és az USA támogatott) szovjetrendszer valódi lényegére. Kravcsenko pedig (elsőként) – Szolzsenyicin Gulág-szigetcsoportjánál jóval előbb – adott hírt saját tapasztalatból a szovjet lágerek világáról, a totális terror működése mellett az árván maradt gyermekek, csavargó gyermekcsapatok sorsának nyers valóságáról, az ukrajnai holodomorról, mint megélt történelmi tényről.
    Visszatérve a Hamasz merényletre, az Egyesült Államok közölte, hogy csapást mért két létesítményre Kelet-Szíriában, azt állítva, hogy azokat iráni erők és velük kapcsolatban álló csoportok használták, írja a BBC. A légicsapásokat Joe Biden amerikai elnök rendelte el, így az ő lelkén száradnak majd a „járulékos veszteségként” itt meghalt civilek és gyermekeik. Izrael közben újra bombázza az arab területeket és megtámadni-, majd az arab lakosságot elűzni készül Gázában, az elhurcolt izraeli gyermekek és felnőttek szabadon bocsátását követelve. Több száz robbanást lehetett látni és hallani Gázában Dél-Izraelből, ahol elszabadult a pokol, miután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy országa szárazföldi hadművelete a Hamász elleni „hosszú és nehéz” lesz, a háború „második szakaszát” jelenti – írja a BBC. Mindeközben Gázában,  gázai egészségügyi minisztérium szerint a halálos áldozatok száma meghaladta a 18 000-et. A zsidó állam lakossága bosszúért kiált, amit az ország politikai vezetése nem akar és nem is tud figyelmen kívül hagyni. Közben a mohamedán Irán és Törökország is kezd egyre fenyegetőbb nyilatkozatokat tenni, aktívan
„beszállt a buliba” a jemeni huszi mohamedán lázadók, ezért újabb közelkeleti (akár évtizedig tartó) zsidó-muszlim háború körvonalazódik.
    A világ országainak egy része – sajnos a magyar külpolitika sem – azonban nem veszi figyelembe a tényeket, erőszak erőszakot szül. Miközben nagy keresztény írónk, Fekete István, így irt:” …nincs megnyert vagy elveszített háború, csak »HÁBORÚ« van! Pusztító, öldöklő, embertelen! A háborúk nem oldottak meg még semmiféle problémát, de mindig elvetették a magját a következőnek…”

(Fotó: 2023. októberében az izraeli bombázások után – Wikipédia)