Elhunyt az utolsó csíkszentkirályi magyar honvéd
A hírről Németh Szilárd számolt be közösségi oldalán.
„A Jóisten nagypénteken, Krisztus kínszenvedésének, kereszthalálának és temetésének napján magához szólította az utolsó csíkszentkirályi magyar honvédet, a 94 éves Lakatos Mihályt. Isten nyugosztalja, legyen neki könnyű az föld, amelyért ez az egyszerű falusi székely ember a II. világháborúban magyar honvédként küzdött. A hazáért, mindhalálig!” – írta közösségi oldalán Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára.
Minden tiszteletem és főhajtásom a pápáé, hiszen római katolikus vagyok. Ám ezzel együtt is, a Tablet nevű katolikus folyóiratnak adott interjúját egyszerűen nem értem.
Úgy tűnik, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeumban találkoztunk. Épp azzal foglalatoskodott, hogy egy román turistacsoportnak mutogatta a berendezési tárgyait, a töltőtollait, a noteszeit, a kalapjait. Mármint a saját íróasztalát, az ülőgarnitúráját, egy-két komódot. Ugyanis van ott egy egész szobára való relikvia, amit az Alkotás utcai lakásból vittek át.
Hetven évvel ezelőtt, 1950. április 13-ról 14-re virradó éjszaka szervezte meg a csehszlovák kommunista hatalom a titkos Akció K –ként elhíresült, a Csehszlovákia területén lévő szerzetesrendek megsemmisítését célzó rajtaütést. A hetven évvel ezelőtti éjszakán erőszakkal hurcolták el a férfi kolostorok lakóit. A számos kolostor és egyházi rend mellett a lévai Getszemáni Vigasztaló Testvérek Kongregációjának tagjait is elhurcolták.
Hétszáz éve a firenzei pestisjárvány elől egy vidéki kastélyba menekült tíz fiatal, és derűs történetekkel szórakoztatták egymást. Ebből született Boccaccio száz novellát tartalmazó Dekameronja, amitt máig a világirodalom remekművei közé sorolnak. Tanulságai közé tartozik az is, hogy ha a társadalom nem tud határozott erkölcsi értékrendet fenntartani, akkor a derűs életöröm könnyen romlottsággá züllik, ami a legjobb táptalaja a terjedő járványoknak is…
„Most megpróbálok felidézni verseket, amelyek kedvesek voltak, titkon gyógyítók, ápoltak, ha beteg voltam, fölemeltek, ha elestem, és néha amikor rajtam volt a fény, repülni is tudtam általuk” – fogalmazott Latinovits Zoltán, majd sorolta Radnóti Miklós, József Attila és más költők remekeit, köztük Kosztolányi Dezső Akarsz-e játszani? című versét. Alább ezt hallgathatják meg a művész előadásában. A színművész Verset mondok című kötete tanulmányokat, nyilatkozatok és műsorok leiratát gyűjti össze, amelyben költészetről vall, költői módon: „a vers az ember legtöményebb megnyilvánulása, leganyagtalanabb röpülése, legforróbb vallomása a létről. A legszentebb játék. A kifejezhetetlen körbetáncolása, megidézése, ritka szertartás, míves fohász. Valami, ami születésének pillanatában, a halhatatlanságra tart igényt.”
Kedves ellenzéki politikusok!
De írhatnánk akár poloskákat, patkányokat, büdösborzokat vagy más, az ember által rettegett és gusztustalannak tartott élőlényeket is [a jobbikos Jakab Péter, az MSZP, a DK Gyurcsány, az LMP, Szabó Tímea, Párbeszéd, a Momentum, a Liberálisok, valamint Hadházy Ákos és Szél Bernadett független képviselők] akik közös nyilatkozatot adtak ki, akik most magyarázkodnak arról, hogy miért tagadták meg a koronavírus-törvény keddi elfogadását: „nem bízunk Orbán kormányában. Ezért nem adhatunk korlátlan felhatalmazást még ilyen válságos időben sem a regnáló rezsimnek”. A Soros-quislingek, ezek a koncra mindig éhesen leső elvtelen sakálok nem bíznak… miközben nagyszülők és unokák élete a tét!
A magyar ellenzék és lakájmédiája úgy viselkedik, mint az a beteg, aki felajzott pereputtyával együtt rátámad az érte kiérkező mentőkre. Csak azért sem szavazták meg, hogy sürgősséggel lehessen dönteni a veszélyhelyzet meghosszabbításáról. Nekik fontosabb volt ismét nácizni egy öblöset, „felhatalmazási törvénynek” titulálva a jogszabályt. Sürgősebb volt újra előadni az unásig ismételgetett haláltáncot a jogállam és a demokrácia általuk kitalált sírja fölött. Szánalommal vegyül a döbbenet róluk gondolkodva.
A Nemzeti Színház nagyasszonya nemcsak színészi teljesítményénél fogva volt különleges, hanem személyiségében is meghaladta korát.
„És miért zárták ide a nőket?
Kétségbeesett üzenetet kaptam a minap. Keres a nagylányom. A délutáni tagozat gimnazistáit, középiskolásait szállító buszra az egyik falusi megállóban fölnyomakodott vagy két tucat illegális bevándorló. „Büdösek, hangosak, félünk” – írja a lányom. Zaklatott, rövid közlése érzékelteti, dermesztő lehet a riadalma. Sosem volt ijedős fajta, most mégis a segítségemet kéri. Tőle tudom, hogy a fiatal férfiakból álló kompánia jegyet sem hajlandó venni. A buszsofőr tehetetlen. A jövevények ellepik, uralják a buszt, miközben lapos tekintettel méregetik a gyereklányokat, és a saját nyelvükön megjegyzéseket tesznek, amelyeken a többi sötét bőrű férfi heherészik. Így megy ez hosszú kilométereken keresztül, mígnem végre letakarodnak a buszról. Célközelbe értek: alig órányi gyaloglásra már Magyarország kezdődik.
