A háború elhozta a hipernacionalizmus korát
A realista iskola talán legnagyobb élő alakja, John Mearsheimer részletes és érdekfeszítő elemzésben fejti ki nézeteit arról, hogy Ukrajna miként fogja elveszíteni a háborút és hogyan válik jelentőségét vesztett, megcsonkított országgá („rump state”). A napokban megjelent tanulmányában (elérhető a news18.com oldalon) arról is hosszan ír, hogy Oroszország miként alakítja majd a háborús politikáját, s előreláthatóan hogyan fog további területeket elvenni Ukrajnától, valamint arról is, hogy mivel Oroszország nem bízik a Nyugatban, nem lehet tartós békére számítani, hanem csak a háborús helyzetet némileg elodázó befagyasztott konfliktusra.
Tanulmányának azon részleteit szeretném idézni, amire általában az elemzők kevés figyelmet fordítanak ebben a háborúban. Erdélyi magyarként engem sokkal jobban érdekel a háborúnak a nemzeti kisebbségekre gyakorolt hatása, az a vetülete, mely generációkra meghatározza majd a többség-kisebbség viszonyát. Számunkra, erdélyi magyarok számára kimondottan aggasztó jelenség az, amit Mearsheimer tűpontosan leír az elemzésében: a háború nemcsak felerősítette a nacionalista érzelmeket, de elhozta a hipernacionalizmus korát.
Mearsheimer érzékletesen írja le, hogy az ukránok miként „oroszmentesítenek” abszolút mindent Ukrajnában (teszem hozzá: ezt nem csak az oroszokkal teszik, egyúttal elintéznek minden nemzeti kisebbséget, bár az ukrán hipernacionalizmus katalizátora elsősorban az oroszellenesség). Az oroszok pedig ugyanezt teszik Donbaszban az ukrán nyelvvel és kultúrával. Míg Ukrajna épphogy el nem égeti az orosz írók műveit s drákói szigorúsággal lehetetleníti el bármilyen kisebbségi nyelv használatát az ukrán állami hatóságok által ellenőrzött területeken, addig Oroszország is elvégzi ennek a fordított mását Donbaszban: megszüntetik az ukrán oktatást, bevezették a rubelt és orosz útlevelet adnak a lakosságnak, akik most már az Orosz Föderáció lakosainak számítanak.
A Kelet-Európában élő kisebbségek számára horror-szcenáriók ezek, különös tekintettel arra, hogy az elmúlt harminc év során ezt a kérdést sikerült viszonylag stabil mederbe terelni. A régió országai az EU- és NATO-csatlakozás reményében alapszerződéseket írtak alá egymással, melyekben tisztázták a történelmi követelésekről való lemondást, és vállalták a kisebbségekkel szembeni viszonyuk valamelyest normalizálását. Ugyan Erdélyben rengeteg a kívánnivaló kisebbségi jogok terén, az erdélyi magyarság politikai képviseletének az elmúlt három évtizedben sikerült valamennyire szinten tartania a román nacionalizmus túlkapásait. Bár ennek a vadhajtásai mindig is jelen voltak és vannak a közéletben, s a mélyállam is besegít ezen erőknek, a fősodrú politika ezt igazából mégis csak akkor használta ki, amikor politikai tőkeszerzésre tudta fordítani, s e kilengéseket általában politikai alkukkal tudta korrigálni.
Most azonban a jó példa ragadós alapon elképedve látjuk azt, hogy olyan kezdeményezések jelennek meg a nemrég még ugyanazon kormányban dolgozó pártok képviselőitől Romániában, melyek az erdélyi magyarság politikai képviseletének megszüntetését idéznék elő. Ez a kezdeményezés az AUR-nak is becsületére válna. Nem mintha ők vagy mások nem próbálkoztak volna hasonlókkal korábban, csak akkor azok a kezdeményezések nem parlamenti többséggel rendelkező pártok képviselőitől származtak.
Azt gondolom, hogy a hipernacionalizmus jelensége elterjedőben van, a dzsinn kiszabadult a palackból. Ha a régiónkban azok az országok, melyek jelentős nemzeti kisebbségekkel rendelkeznek, azt látják, hogy Ukrajna zavartalanul azt tehet a kisebbségeivel, amit akar, miközben mindenki félrenéz és úgy tesz az unióban, mintha ez a jelenség nem létezne, mert a háború hipernacionalizmusa normalizálja az ellenfél dehumanizálását, akkor biztosak lehetünk abban, hogy ez a jelenség terjedni fog, ha nem is azonos mértékben.
Régiónkban az utódállamok nemzetépítése szinte még egyetlen országban sem fejeződött be, és messze van még a konszolidációs fázistól. Ezért biztosak lehetünk abban, hogy ezek az államok felhasználják azt az emberjogi vákuumot, amit a háború hipernacionalizmusa hozott el Kelet-Európába, s megpróbálják beilleszteni nemzetépítő mechanizmusaik közé. Éppen ezért nem lehet eleget beszélni a háború okozta emberi és kisebbségi jogok súlyos csorbulásáról, nem lehet elégszer felszólalni ellene és mértékletességre inteni a feleket.
Benkő Erika
(A szerző politológus, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetője)
