Tarts ki, Kárpátalja!
Vitán felül álló tény, hogy a világ magyar közösségei közül a legnehezebb helyzetben ma a kárpátaljai magyarság van. A közelmúltban Beregszászon járva azonban nem a kétségbeesés, vagy a lemondás jeleit tapasztaltam, ellenkezőleg: egy élni akaró, küzdő, öntudatos magyar közösség tagjaival volt alkalmam beszélgetni – akiknek egyébként a világon semmi bajuk nincs a beregszászi ukránokkal (sem a tucatnyi további nemzetiséggel). Ahogy jellemzően a beregszászi ukránoknak sincs semmi bajuk a magyarokkal.
A feszültséget sokkal inkább Kijev generálja, amikor időről-időre politikai tőkét kovácsol a nemzetiségi kártya kijátszásából, amikor felhergeli a marginális nacionalista erőket és azt szajkózza, hogy az ukrán államra éppen a magyar kisebbség jelenthetne bárminemű fenyegetést. Felelőtlen és rövidlátó politika, sebeket okozó, téves politika.
És lám, eljött az idő, amikor visszasírjuk a maiakhoz képest akár jelentősnek is nevezhető román vezetőket, mint Adrian Năstase vagy Ion Iliescu. Közben persze kiráz a hideg is.
100 évvel a trianoni békediktátum után nem lesz magyar képviselet a pozsonyi parlamentben. A fél éve még az MKP-nak egy őszinte koalíciós ajánlatot tévő Igor Matovič, akit akkor a közvéleménykutatók csak 5-6 százalék körül mértek, vasárnap 25 százalékos eredménnyel 53 képviselőt vitt be a parlamentbe, így ő alakíthat kormányt valószínűleg Richard Sulík és Andrej Kiska pártjával, de az Egyszerű Emberek és Független személyiségek elnöke Boris Kollárral is tárgyalni akar, hogy alkotmányozó többségű kormány jöhessen létre. Öröm az ürömben, hogy nem került a parlamentbe a felvidéki Momentum, a kampányt óriási arccal kezdő, ultraliberális, család és nemzetellenes Progresszív Szlovákia/Együtt koalíció, akik 7 helyett 6,96 százalékot értek el, így a szintén nagyon magabiztos „biztosbejutunk“ magyar platformjuk is hoppon maradt. Ehhez valószínűleg nagyban hozzájárult Miroslav Beblavý undorító kisvideója, melyben Orbánt mocskolja. Nagy köszönet érte, a hazájukat féltő szlovákok legalább megismerhették ennek a külföldről finanszírozott genderpártnak az igazi oldalát, s akik így tettek, azok valószínűleg szintén Matovičra adták a voksukat, akinek párttársa, Grendel Gábor vasárnap kijelentette, hogy az eddiginél is keményebb álláspontot fognak képviselni a migránskérdésben. Szóval ez már magában jó hír. Ha kárörvendő lennék, akkor azt is annak tartanám, hogy a Most-Híd nevű hazug projekt végre kipukkadt, s mivel 2009 óta tanítja Bugár szlovákokra szavaztatni a magyarokat, ezért ez inkább tragikus, mert 2020-ra megtanulták a leckét és bizony nagy számban szavaztak rájuk. Csak nem a Most szlovákjaira, hanem pl. Matovičra.
Ma ismét Lenin-szobrot avatnak, méghozzá a polgári demokrácia egyik mintaállamában, Németországban, de hogy még szebb legyen a dolog, nem a kommunista múltú Kelet-Németországban (a valahai NDK-ban), hanem a háború után mindig is demokráciában élő Nyugat-Németország városában, a Ruhr-vidéki Gelsenkirchenben.
Két nagyobb katolikus oldal is komoly cenzúrával szembesült az elmúlt hétvége folyamán: a Katolikus Válasz blog és a karizmatikus.hu is a „közösségi alapelvek” áldozatául esett. E két oldal linkjei a közösségi felület egyetlen szegmensében sem oszthatók meg, a szerkesztők közel egy napja nem kaptak magyarázatot a helyzetre.
Irigykedve nézem a réges-régi, megbarnult, töredező dokumentumokat, amelyek a demokráciától meg nem fertőzött egészséges, rend-centrikus világból maradtak ránk… hosszú évszázadokig porosodva levéltárak és padlások rejtekén. S miért vagyok irigy, az ezekben az iratokban megbúvó információk korára? Mert 1400-as évektől kezdve, plusz négy évszázadot átfutva azt tapasztalom, hogy normális élhető világ volt Európában, még a nagy járványok idején is. Persze voltak azokban az időkben is olyanok, akik mások szenvedéséből busás hasznot próbáltak húzni, ám az efféle ögyeskedők feje a pallosnak köszönhetően, gyorsan beleesett egy fonott kosárba…etc.
...Nekünk, vezetett polgároknak most fel van adva a lecke. Mert ha a határok mégis lezárhatók, ahogyan a koronavírus elleni óvintézkedések ezt egyértelműen bizonyítják, akkor mi a helyzet azokkal, akik ennek az ellenkezőjét állították? Tették ezt úgy, hogy tökéletesen tisztában voltak kijelentéseik, nyilatkozataik valótlanságával. Előbb-utóbb azért is reagálnunk kell, mert ezen hölgyek és urak nem fogják levonni lelepleződésük konzekvenciáját, és nem állnak fel székeikből, ahová az európai emberek szavazataival kerültek.
2018 májusa környékén azt mondták nekem, hogy az Európai Bizottság folyosóin, Brüsszelben Leonard Orban elnöki tanácsadót „the good Orban”-nak nevezik, hogy megkülönböztessék a „bad Orban”-tól, azaz Orbán Viktortól, a budapesti kormányfőtől.
Ilyen áron bátrak is lehettünk volna …
A VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatóját csaknem egy évig hiányolnunk kellett a különböző konferenciákról, fórumokról és a médiából, miközben hírek, találgatások keringtek súlyos betegségéről. Most, hogy hála Istennek, 226 kórházban töltött nap és tíz hetes otthoni lábadozás után visszatért az intézetbe, kollégái rábeszélésének engedve, a VERITAS Hírlevelében röviden tájékoztatta az érte aggódókat.
Az épületet 1895-ben építtette téglából Müller Salamon. Az 1900-ban a Szabadsághoz szerződött Ady Endre is figyelmet szentelt a kioszknak, több cikket is írt róla, egyik törzshelyévé vált. 1913 októberének végén az Amerikából visszaérkezett holnapos költőnő, Miklós Jutka a kioszkban rendezett be magának fényképészeti műtermet. Nem volt a legszerencsésebb választás, ugyanis egy hónap elteltével a városi tanácsban arról vitatkoztak, szabad-e az egykori kioszkot műteremnek használni, mert a Müller Salamonnal harminc évre megkötött szerződés szerint a helyiségben nem lehet más, mint cukrászda, kávéház vagy vendéglő. A következő tavaszon az egyik helyi lapban az jelent meg, hogy Miklós Jutka rövidesen az Apolló palotába helyezi át fényképészeti műtermét.
Az 5. helyre került a Muzsikás és az Amadinda közös lemeze a World Music Charts Europe (WMCE) legfrissebb, márciusi listáján. A tavaly év végén megjelent, Párhuzamok és kontrasztok című koncertalbumot a Fonó Budai Zeneház jelentette meg.
Paul Tillich, a XX. század egyik legkiemelkedőbb német teológusa elbeszéléseiben visszaemlékszik arra a pillanatra, amikor végleg szakított az emberi gonoszság társadalmi és politikai úton való megreformálásának gondolatával. Az első világháború alatt tábori lelkészként négy évet töltött a nyugati fronton, ott tapasztalta meg az öldöklés és szenvedés minden elképzelhető vagy elképzelhetetlen formáját. Az egyik ilyen pokoli éjszakán Verdun lövészárkaiban, amikor a halottak és haldoklók közt bolyongott, a kimerültségtől elnyomta az álom. Amikor reggel magához tért, hirtelen egy monumentális felismerés árasztotta el tudatát: „Ez itt gondolkodásom idealisztikus részének vége. Ebben az órában felismertem, hogy az idealizmus darabjaira hullott.”
... Észak-Olaszországban terjed a koronavírus, amelytől legalább annyira retteg az emberiség, mint a pestistől, csak ma már van internet, így ennek a félelmének hangot is tud adni. Az első, teljesen jogos és hatékony védőintézkedés az utazások korlátozása. Az olasz tartományok útjait lezárják, vesztegzár még nincs, de nem zárható ki, hogy az is eljön majd. A focimeccseket elhalasztják, a szálláshelyek üresek. Ausztria pedig azt fontolgatja, leállítja a vasútközlekedést, mert hiába vagyunk egy ilyen szédületes európai projekt közös megélői, tartsa csak határain belül a kórt Róma. Nem kérünk az olaszok vírusából, senki se akar megfertőződni.
A lakosságcsere nem összeesküvés-elmélet – véli Kiriákosz Velopoulosz, a Görög Megoldás nemzeti párt vezetője, aki szerint könyörtelen invázió zajlik Európában, ami veszélyezteti a görög-római kultúrán és a kereszténységen alapuló életmódot. Demográfiáról, az uniós elitek pénzügyi rémuralmáról, a sikeres magyar gazdaságpolitikai példáról és görög szimbólumokat használó szlávokról is beszélt a Makronómnak.
