Stoffán György: Nyílt levél Niedermüller Péter polgármester úrhoz

Polgármester úr!
Igaz, hogy Ön egy budapesti kerület vezetője, ám, mert nem magyar, nem is értheti a magyarságot, annak fájdalmait és történelmi megpróbáltatásait.
A magyarság ugyanis homlokegyenest más célokat tart magáénak, mint az Ön népe. Így nem is vettem sértésnek, az Ön Trianonnal kapcsolatos, gyűlöletet és tudatlanságot tükröző véleményét. Hiszen Ön kommunista, liberális eszméket vall és magyargyűlölő közegben tölthette el első hét, mai gondolkodásmódját is meghatározó életévét. Csak azt nem sikerült észrevennie, hogy antirasszista díja ellenére Ön rasszista és egy olyan Európát szolgál, amely ismét német vezetéssel a hitleri nácizmust valósítja meg, hiszen egy ország, Oroszországot és az orosz embereket kifejezetten származásuk okán kívánja kizárni az emberi társadalomból. Teszi ezt úgy, hogy kettős mércét állít fel más, így a magyar nemzettel szemben is.

szozattovabbacikkhez

 

Ika és Póka a regékben él

Nem kerestek rossz telephelyet azok az elődeink, akik a Bodoki-havas keleti nyúlványának előterében szálltak le a lóról. Nem egyedül jöttek, de nem is voltak sokan. A XIV. század elején már ott voltak, keresztény templomot építettek. Magasan volt a telephely, nem kellett félni az árvizektől, két patakocska szolgáltatott tiszta vizet, a közeli erdő téli tüzelővel kecsegtetett. Velük együtt vezéremberek is érkeztek: lehet, Ika, lehet, Póka, akik megtanulták, hogyan kell megülni azt a helyet, amelyet sokkal régebb már másfajta népek is magukénak mondtak.

szozattovabbacikkhez

 

Búcsú és legendája

Csíksomlyói búcsúA rendszerváltozás után az össz­magyarság egyik legjelentősebb vallási és immár nemzeti ünnepévé vált a pünkösdszombati csíksomlyói búcsú. Máig tartja magát az a legenda, miszerint a búcsú eredete a hargitai, Tolvajos-tetői vagy nagyerdei, illetve lónyuggatói csatához köthető – ki, hogyan ismeri –, ám ilyen csatáról nem tud a korabeli történetírás.
Valaminek a vélt vagy valós történetéről először a legendákból, mesékből szerzünk tudomást. Legalábbis így volt ez még a gyerek- s ifjúkoromban, amikor még nem ömlött szembe az ellenőrizetlen információdömping. Aztán, ahogyan nő az alany, kiszűri a történetekből, mi a valós, s mi legendaszerű elem.

szozattovabbacikkhez

 

A Magyar Unitárius Egyház főpásztorának ünnepi üzenete

„Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, és ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, testvéreim, férfiak?” (ApCsel 2,37)
Pünkösd a mi ünnepünk. Rólunk szól. Az emberről. A mindenkori Péterekről. A mindenkori tanítványokról.
Amikor eljött pünkösd napja, mindnyájan együtt voltak, egy helyen. Megteltek szentlélekkel, és nyelveken kezdtek el beszélni. Aztán előállt Péter, és szólt az ott lévőkhöz. Bátor, őszinte és meggyőző volt. De nem egyedül volt az. Lelke tizenegy társának erejébe is kapaszkodott. És szólt. És akik hallgatták, azokat szíven találta az, amit mondott, és ezt kérdezték: „Mit tegyünk?” Péter pedig így válaszolt: „Térjetek meg!” Azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk, és megalakult az első keresztény gyülekezet. Ők pedig kitartóan részt vettek a tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. Egy szívvel, egy lélekkel voltak együtt.

szozattovabbacikkhez

 

Ünnep Erdélyben

Pünkösd egy vallásos happy end: karácsonykor jön egy „Üdvözítő”, akit az emberiség nem akar elfogadni; húsvétban átlépjük a hit határkövét: élet vagy halál, és a kétezer éves keresztyénség igazolja – mi az életre figyelünk. Pünkösdkor átéljük az isteni erő jelenlétét az emberi életben, a világban. Ennek bibliai háttere az a titokzatos esemény, amikor a pár héttel azelőtti csütörtökön a jézusi tanítványok vezetője, Péter apostol félelmében még letagadja Jézussal való kapcsolatát, de pünkösdkor többezres tömeg előtt úgy vállalja fel Jézus melletti elkötelezettségét, hogy irányt szab egy olyan világnak, amely aztán átalakította Európát, és teletelepítette gótikus, barokk, egyszerű vagy modern templomokkal, igazolva máig, hogy a pünkösd alkalmával megszületett egyház ma is él. Ez a mindenkori pünkösd forrása, a Lélek embert és világot formáló ereje.

szozattovabbacikkhez

 

„Kitárom reszkető karom…”

Beérni látszik a 2013-ban összetalpalt „Barackfa” dal gyümölcse, hiszen 2022. június 4-én megemlékezés helyett már egyre több helyen ünneplik a nemzeti összetartozás napját, ahová színes illusztrációként külföldi magyar néptánccsoportokat hívnak meg – mert az olyan „trendi” –, a Margitszigeten pedig az egyik ismert könnyűzenei énekes Örömzene címmel ad koncertet. A nemzeti gyásznapon süllyedhetünk ennél mélyebbre?
Legyünk mi is optimisták, s e napon emlékezzünk olyan eseményekről, amelyek bizakodásra adtak okot anyaországi és elszakított magyarnak egyaránt.
Az 1921-es nyugat-magyarországi felkelés kirobbanását követően, olasz közvetítéssel ült tárgyalóasztalhoz Velencében a magyar és az osztrák fél.

szozattovabbacikkhez

 

Miközben Délvidék nyakig úszik az illegális bevándorlókban: Szlovénia kerítésbontásba kezd egy határszakaszán

A szlovén kormány prioritásai közé tartozik az ideiglenes műszaki akadály eltávolítása Horvátországgal közös határáról – közölte a belügyminisztérium a STA állami hírügynökséggel.
A kerítés lebontását év végéig tervezik, a hónap végéig pedig elkészül hozzá az operatív terv is.
Szlovénia még 2015-ben 176 kilométer hosszú pengés drótkerítést épített a migrációs hullám miatt a Horvátországgal közös, mintegy 670 kilométeres határán.
Ezt később fokozatosan panelkerítésre cserélték, valamint bővítették. Jelenleg 135 kilométer pengés drótkerítés és 60 kilométer panelkerítés húzódik a közös határszakaszon. Ennek lebontását tervezi az új szlovén kormány.
Tatjana Bobnar, a Robert Golob miniszterelnök vezette balközép kormány belügyminisztere nemrég a szlovén parlamentben azt mondta:

szozattovabbacikkhez

 

A szerzetesek nem tagadták meg hitüket, inkább vállalták a mártírhalált

SzvjatogorszkJúnius 1-én a Szvjatogorszk Lavrában a helyiek arról számoltak be, hogy a Jobb Szektor és a náci Azov zászlóalj harcosai azt követelték a szerzetesektől, hogy tagadják meg hitüket és csatlakozzanak a NATO szakadár „egyházához”, amelyet az Egyesült Államok utasítására hoztak létre. Azzal fenyegetőztek, hogy amennyiben ezt nem teszik meg, akkor kivégzik őket.
Az értesülések szerint a szerzetesek nem tagadták meg hitüket, inkább vállalták a mártírhalált. Az információk szerint – melyek a helyiektől származnak – 3 szerzetest és egy apácát lőttek agyon az ukronácik, amikor tűz alá vették a szerzetesek és apácák celláit. Többen megsérültek, majd két nappal később belehalt sérüléseibe egy másik szerzetes és egy apáca. Összesen 6 áldozata van eddig a Szvjatogorszkban elkövetett mészárlásnak.

szozattovabbacikkhez

 

Biden woke imperializmusa

Biden UkrajnaHetek óta egyik kommentátor figyelmeztet a másik után arra a növekvő veszélyre, hogy az Ukrajna elleni orosz agresszióból kinövő konfliktus Washington és a Kreml közti proxyháborúvá válhat. Zajlik azonban egy másik konfliktus is, amely proxyháborúra hasonlít, ez pedig még az Ukrajna elleni orosz támadás előtt kezdődött. Elindítója Biden elnök volt, fő célpontja pedig az úgynevezett nemzetközi autoriter populizmus. Biden elnök keresztesháborújának hátterében belpolitikai igyekezet áll, a Fehér Ház lakója ugyanis Trump támogatóival és az amerikai társadalom politikailag inkorrekt részével igyekszik leszámolni, ámde úgy állítják be, mintha a harcot a demokrácia vívná az autokráciának minősített nemzetközi ellenséggel szemben.

szozattovabbacikkhez

 

Megújul a PIM

Napjainkban jelentősen megváltozott a múzeumok társadalmi funkciója. Látogatói és fenntartói elvárás lett, hogy az intézmények speciális ismeretanyaggal, tapintható, kipróbálható tárgyakkal, makettekkel, korszerű eszközökkel szórakoztatva tanítsák a hozzájuk betérőket, az óvodásoktól a szépkorúakig. Mindeközben ezzel ellentétes tendenciaként egyre nagyobb teret nyer a „lassú múzeum” koncepciója, amely az elmélyülésre, az olvasására, a kontemplatív látogatói magatartásra helyezi a hangsúlyt, néhol az „okos eszközök” tudatos mellőzésével.
A Petőfi Irodalmi Múzeum az elmúlt két évtizedben a hazai közgyűjtemények között mindig élen járt innovatív, kreatív megoldásaival, látogatóbarát szolgáltatások megvalósításával. Tudományos tevékenységével, kiállításaival, kiadványaival, múzeumpedagógiai programjaival és közművelődési rendezvényeivel mind a szakma, mind a látogatók elismerését számtalan esetben kivívta.

szozattovabbacikkhez

 

Betűbe zárva – megjelent Márai feleségének naplója

Márai Sándor feleségének harminc éven át írt naplója most kerül először az olvasók elé.
Matzner Ilona, vagyis Márai Lola, akit Márai Sándor saját naplóiban csak L. betűvel jelölt, hatvankét éven át volt a híresen nehéz természetű író hűséges társa. Lola több mint harminc éven át írt naplóinak szerkesztett változata izgalmas háttérdokumentum, ennélfogva irodalmi szenzáció, egy nagy író hagyatékának felbecsülhetetlen alkotóeleme, amely most kerül először az olvasók elé.
„Nekünk már minden életforma idegen. Be vagyunk zárva a betűbe, az írásba, ebbe a mindent kizáró magányos műfajba! Minden más már idegen számomra. Az írás életmód!” – írta Márai Lola 1949. február 23-án.

szozattovabbacikkhez

 

Gabriella könnyei

A felvidéki magyar sajtóban elsőként adtunk hírt a Sajón zajló természeti katasztrófáról, és azóta is folyamatosan követjük a fejleményeket. Az ilyen cikkek megírásához számos háttérinformációra van szükség, amelyek nem feltétlenül kerülnek bele a közölt anyagba, de ahhoz, hogy átfogó képet kapjon az újságíró, óhatatlanul szükségesek ezek a háttérbeszélgetések a helyiekkel, az aktivistákkal, a téma szekértőivel.
Emlékszem, az elsők között Lőrincz Árpád bányamérnökkel beszéltem, hogy egyáltalán megértsem, mi zajlik a közel 400 méter mély bánya mélyén, amiből a szennyezett víz kifolyik és kipusztítja a Sajó élővilágát, amely nem mellesleg, egy európai jelentőségű védett területen folyik. Tehát Az elfelejtett bánya szerzőjétől tudom, hogy több mint százéves az a bánya, amiből megállíthatatlanul folyik a jellemzően vas-oxiddal, szulfátokkal és egyéb, a környezetre, a folyó élővilágára káros anyagokkal szennyezett bányavíz. Ezt a bányát gróf Andrássy Manó, közismertebb nevén a Vasgróf, feleségéről, Pálffy Gabriella grófnőről nevezte el.

szozattovabbacikkhez

 

Halálának 450. évfordulóján Dobó Istvánra emlékeztek a lévaiak

Május 26-án a lévai Reviczky Házban került sor a Reviczky Társulás berkein belül működő Léva és vidéke helytörténeti szakosztály immár 115. helytörténeti előadására, melyen Dobó Istvánra emlékeztek, halálának 450. évfordulója alkalmából.
Az előadót, Novák Margarétát, a Barsi Múzeum nyugalmazott régész-történészét Müller Péter, a Reviczky Társulás helytörténeti szakosztályának vezetője köszöntötte.
Ezt követően az előadó lebilincselő módon, számtalan kordokumentumot felvonultatott gazdag vetített előadásban – melynek „A levéltárak porában, a múzeumok csöndjében is az élő embert kell keresni” alcímet adta – mutatta be Dobó István életét.

szozattovabbacikkhez

 

Trianon 100: itt az ideje, hogy az igazság utat törjön magának

Kedves Olvasó, a legutóbbi írásomat azzal fejeztem be, hogy az igazságtalan trianoni diktátum miatt nincs béke a lelkünkben, hisz dédszüleinket, nagyszüleinket kitelepítették, meghurcolták, 100 éve próbálnak tőlünk megszabadulni. De megbánást máig nem láttunk.
Az írás megjelenése után kiderült, hogy az új kormányfő, Igor Matovič és Berényi József kétórás megbeszélésen vettek részt és meg nem erősített információk szerint annak kétharmada trianon 100. évfordulójáról szólt. A miniszterelnök meg akarta érteni, mit jelent számunkra ez a 100 év és nyitni akart felénk ebben a témában.

szozattovabbacikkhez

 

A végvár őrzői

A Dél Pacsirtái gyermekkórus (Fotó: Kecskés István)Csaknem négyszáz fellépője volt a hétvégén Versecen megtartott a Dél-bánáti Magyar Művelődési Egyesületek 32. Szemléjének. Szakmai tanácskozást szerveztek a városháza dísztermében, a részvevők szentmisén vettek részt a Szent Gellért katolikus templomban, a Millennium sportközpontban bemutatott két és fél órás műsorban pedig húsz csoport lépett fel.
A korábbi évekhez képest a rendezvény most bizakodóbb hangulatban zajlott. Egyrészt, mert újabban hathatós anyagi támogatás érkezik a déli végekre, másrészt azért, mert a művelődési élet mozgatói kitartanak a magyar kultúra és hagyományok megőrzésében.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf