Az Örkény-pecsét feltörése

Aki a cím alapján az Örkény István egész életművét átszövő titkos kód megfejtésére gondol, sajnos csalódni fog. A továbbiakban egyetlen írásról, a Pecsét című egyperces novelláról lesz szó.
Az Élő magyaróra című műsorfolyam első részében a költő (Varró Dániel), az irodalomkritikus (Hoványi Márton) és a magyartanár (Tóth M. Zsombor) a műelemzés, műértelmezés, azon belül konkrétan a verselemzés miértjéről és mikéntjéről beszélgettek, sőt helyenként vitatkoztak. A műsorhoz készült egy műértelmezési útmutató is; a műsort és az útmutatót egyaránt szívből ajánljuk.
A 2022. július 6. és 10. között Sátoraljaújhelyen megrendezett Élő magyaróra tábor esszékonferenciájának témája a résztvevők kedvenc magyar novellája volt. A következő elemzés eredetileg erre az esszékonferenciára készült.

Kétszáz éve született Orlai Petrich Soma, az első akadémikus képzettségű magyar festő, a történeti magyar festészet úttörője

Petrics Sámuel néven született Mezőberényben 1822. október 22-én, egy felvidéki eredetű evangélikus család első gyermekeként. Édesapja Petrics Sámuel jómódú csizmadia, édesanyja Salkovics Karolin volt. Édesanyja rokonsága révén másod-unokatestvére volt Petőfi Sándornak.
Középiskoláit Mezőberényben, Szarvason majd Sopronban végezte, ahol költészetet és szónoklatot is tanult, majd Pápán szerzett jogi végzettséget.
1839 nyarán az iskolai szünidőt Ostffyasszonyfán töltötte nagybátyjánál, Salkovics Péternél, itt találkozott először Petőfi Sándorral, és örök barátságot kötöttek egymással. Petőfi mellett többek közt diáktársa volt még Jókai Mór.

Magyar trauma, szlovák paranoia

Az újdonsült szlovák külügyminiszter a Rzeczpospolitának adott interjújában pszichológiai ihletésű gondolatokat fogalmazott meg a magyarság és szlovákság lelki világáról, nem mellesleg betekintést engedve a sajátjába is. Rastislav Káčer nyugalmának megzavarására is alkalmas a korábban már több szlovák politikus szemét szúró, Nagy-Magyarországot ábrázoló térkép, mely szerinte Orbán Viktor irodájának a falát díszíti (Korčokék Potápi Árpád János irodájában látták a párját).
Részben pozitív előrelépésnek tekinthetjük, hogy nem vizionált a szlovákság ezeréves magyar elnyomásáról, mint korábban sok szlovák „államférfi“, hanem kiemelte, hogy a szlovákok ezer éve együtt élnek a magyarsággal, ez „egy ezeréves házasság, amelyben voltak jó és rossz dolgok, de a szlovákok és a magyarok kapcsolata jó házasság volt, a két fél egyenrangú volt, ha ez nem lett volna, a szlovákok nem élték volna túl”.

„A nyelv ma tündérvár és katakomba” (Reményik S.)

Riasztó jelek utalnak arra, hogy az anyanyelv és az irodalom oktatása terén valami baj lehet. Ha abból indulunk ki, hogy az alapvető emberi adottságok, velünk született tulajdonságok az elmúlt néhány ezer évben lényegében nem változtak, viszont a társadalom jelentős részének az a véleménye, hogy az újabb nemzedékek olvasási kulturáltsága egyre gyatrább, kommu­nikációja egyre sivárabb, szövegértése veszedelmesen felszínes, akkor a problémák okait a társadalmi környezetben kell keresnünk. Fel kell tehát tennünk néhány kérdést!
– Tudott-e alkalmazkodni a nevelés a megváltozott feltételekhez (társadalmi rendszer, élet­mód, tárgyi környezet, információs csatornák, új életmód, magatartásformák, emberi kapcso­latok stb.)?

A kadicsfalvi Dávid kapufaragó dinasztia székelykapui Fenyéden

A Fenyédhez közeli Máréfalván élő és tevékenykedő Kovács Piroska, Europa Nostra-díjas néprajzkutató, tanár és nyugalmazott iskolaigazgató több évtizedes kutató- és gyűjtőmunka eredményeként vette számba az Udvarhely vidékén található, eredeti helyükön álló öreg székelykapukat, amelyekkel számos korábbi tanulmányában, illetve kötetében foglalkozott. A kutatások, felmérések eredményeit Elődeink hagyatéka. Udvarhelyszéki öreg székelykapuk katasztere 2001–2006 címmel CD-n is közkinccsé tette.
Az említett kataszter előszavában Kovács Piroska nagyszerű érzékkel világít rá a székelykapuk jelentőségére: „A székelykapuk a Székelyföld népi építészeti hagyatékának sajátos és értékes tárgyi emlékei. A fafaragó népművészet remek alkotásai.

Emlékezés Nagy Lenkére

Péter Sándor nyugalmazott sepsiszentgyörgyi magyar szakos tanár készülő könyvének egyik interjúalanya a nemrég elhunyt Nagy Lajosné Márkos Lenke. A szerző májusban beszélgetett a már nagybeteg nyugalmazott pedagógussal, aki azt vallotta, a tiszta magyar beszéd a magyarságtudat egyik fontos láncszeme és ezt az oktatás minden szintjén szem előtt kellene tartani. A Fiatalok, még itt vagyunk című kötetbe tervezett beszélgetés rövidített, szerkesztett változatát Nagy Lenkére emlékezve és kortörténeti visszaemlékezés gyanánt tárjuk olvasóink elé.

„Emlékezni és emlékeztetni kell, hogy ne történjen meg újra”

Az új, hegemón hatalom elnyomását megalapozó Vörös Hadsereg 1944. október 11-én bevonult Kolozsvárra. Alig másfél nappal később, október 12-e és 15-e között mintegy ötezer – zömében magyar – lakost lefogtak, bevagon íroztak, és el is indítottak a Szovjetunió hírhedt kényszermunkatáborai fele. A részben megtorlás, részben hadifogoly-pótlás céljával végrehajtott akció, akár egy emberéleteket felszívó sötét hullám végighaladt, valamennyi, a Szovjetunióval szembenálló félként elfoglalt kárpát-medencei állam területén. A „kis munkáról”, málenkij robotról, a Gulág-Gupvi táborrendszer embertelenségeiről hosszú-hosszú évtizedekig nem is eshetett szó. Az 1944 őszén elkövetett tömeges elhurcolások 78. évfordulóján a kérdéskört kutató Benkő Levente és Papp Annamária történész-újságírók által alapított Historikus Egyesület konferenciát szervezett a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Körével, illetve a Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társaságával együttműködésben.

Alkotótábor tizenharmadszor Borospatakán

Ma már az Erdély ízei gasztrofesztivál különleges kínálata, forgataga vonzza az érdeklődőket a Borospataki Skanzenbe, előtte viszont egy héten át a képzőművészek uralták a telepet, terepet, rájuk volt kíváncsi a közönség. Táborzáró kiállításuk október 3-án nyílt meg a tágas csűrgalériában. A tárlaton újra kidomborodott, a táj, a régió látványvilága, népélete, népművészete, színei, formái, hagyományai mekkora ihlető- és vonzerővel ragadják meg és szólítják őket évről évre vissza Borospatakára, a csíkszeredai Szász család, a művészetért rajongó, a művészeket támogató István, Marika, ifjabb Szász István és a többiek által 2009 óta működtetett művésztelepre.

Vécsey Károly pere

Az aradi vértanúk emléknapján Történelmünk rovatunkban a Katona Tamás által szerkesztett Az aradi vértanúk című, 2001-ben Budapesten a Neumann Kht. kiadásában megjelent könyvből közöljük Ernst Karl, a magyarországi osztrák hadsereg tábori törzshadbíróságának vezetője, az aradi vértanúk perének tárgyalásvezető hadbírája által gróf Vécsey Károly vádlottról szóló előterjesztését, valamint a per tizenkét vádlottjának ítéletét. A periratban csupán vezetéknevek szerepelnek, zárójelben kiegészítettük a neveket.
Gróf Vécsey Károly, aki Pesten, Magyarországon született, negyvenkét éves, katolikus vallású, nős, gyermektelen, 1820-ban lépett be hadapródként a Toscana dragonyosokhoz, és legutóbb a 2. Hannoveri király huszárezred első őrnagyaként szolgált, császári királyi kamarás, és a hadicikkekre felesküdött.

Egymillió csillag a nélkülözőkért – újra köztereken gyúlnak fel a szolidaritás lángjai

Két év virtuális adománygyűjtés után ismét visszatér a közterekre az Egymillió csillag a nélkülözőkért elnevezésű szolidaritási akció. Október 14-én, pénteken 18 órától ragyognak fel ismét az együttérzés lángjai. A Gyulafehérvári Caritas szervezésében idén hét városban gyújtanak gyertyát és adományoznak a rászorulóknak.
A 2008 óta működő akció lényege, hogy mécsesekkel világítanak meg egy-egy közteret, ahol minden egyes meggyújtott gyertya jelképes sorsvállalás a nélkülözőkkel.

NEHÉZ MAGYAR ÖRÖKSÉG MÁCS JÓZSEF ÉLETMŰVE

Laudáció – Mács József életművének méltatása

Amikor a felvidéki magyarok elmúlt évszázadának három kiemelkedő regényíróját szeretnénk felmutatni, bizonyosan köztük lesz Mács József is. Ő az, aki az élet valóságával szülőfalujában, Bátkában ismerkedett meg, hogy aztán Rimaszombatban, Sárospatakon és Miskolcon folytassa. Majd József Attilától azt is megtanulta, hogy a „múltat be kell vallani”, és e múltnak „adósai vagyunk szelíd jövővel”. Mert a hatalmi szóval némaságra és hamis valóságértelmezésre ítélt világ megöli az álmokat, eltorzítja a lelkeket, elrabolja a jövőt.
Nem akart próféta lenni, de hitte, vallotta és remélte, hogy az igazság felmutatása mentőöv lehet a hazugság tengerében fuldokló hajótöröttek számára. Megszerezte hozzá az írói készségeket is: a gömöri palócok sajátos elbeszélő mentalitásából, a magyar irodalom hagyományaiból és a vele született tehetségéből építkezve.

„Aki gondolattal, szóval, írással és alkotásokkal szolgálta hazáját”

Klebelsberg Kuno, a Magyar Királyság jogásza, országgyűlési képviselő, művelődéspolitikus, belügy-, majd vallás- és közoktatásügyi miniszter, 1875. november 13-án született Magyarpécskán. Váratlanul, 1932. október 11-én Budapesten hunyt el.
Az apai család grófi címét egy osztrák származású őse kapta, aki Buda 1683-as, török alóli felszabadításakor tanúsított hősiességével tüntette ki magát. Édesapja korai halála után családja Székesfehérvárott telepedett le. Az ifjú Klebelsberg a ciszterci gimnázium elvégzése után a bécsújhelyi katonai akadémiára került családja kívánságára, de végül saját érdeklődésétől vezéreltetve a pesti egyetem jogi karán szerzett diplomát, majd államtudományi doktorátust.

A jobboldal, melyre szükségünk van

A nemzeti fennmaradás ösztöne Chilében csapást mért a „megvilágosult” kisebbségek ambícióira.
Chile gyakorlatilag harminc éven át afféle fehér hollónak számított Dél-Amerikában. Mégpedig az 1990-ben létrejött politikai-intézményi stabilitásának köszönhetően éppúgy, mint makrogazdasági folytonosságának, amely a világkereskedelemre történő jelentős nyitást is magában foglalja. Aztán 2019 októberében, nemcsak a külföldiek, hanem nagymértékben saját maguk meglepetésére is, az országban elszabadult a pokol. Olybá tűnt, hogy az állam hetek alatt elveszíti az erőérvényesítés monopóliumát, a nagyvárosi régiót tönkretette a vandalizmus, és a legszélsőségesebb javaslatok kezdtek hangot kapni, melyek még a betegesen anarchista csoportokon túl is bizonyos mértékű visszhangra találtak.

Miért fontos a történelemről beszélni?

Az eltörléskultúra fő stratégiai célja, hogy megfossza múltjától a Nyugat társadalmát. A woke propagandagépezet fejébe vette, hogy a Nyugatnak szégyenkeznie kelljen múltjáért.
Első pillantásra úgy fest, mintha a történelemoktatásról zajlana valamilyen, csak a bennfenteseket érdeklő vita. Amikor azonban a Wisconsini Egyetemen eretnekvadász huligánok megalázták James H. Sweet történészprofesszort, az Amerikai Történettudományi Társaság (AHA) elnökét, ország-világ láthatta, mi múlik azon, hogyan látjuk történelmünket.
Sweet azért tette ki magát ellenséges tűznek, mert arról elmélkedett, hogyan terjed az egyetemi oktatásban a „jelenelvűség”. Ez az irányzat úgy tekint a múlt eseményeire, mintha ma történnének. Mintegy visszafelé olvasva a történelmet, megpróbálja felfedezni benne mindazt, amit elfogadhatatlannak tart a mában.

Villon és Shakespeare – Mészöly Dezső

Az olvasó a címből már tudhatja, hogy Mészöly Dezsőre emlékezünk. De melyikre is? A költőre? A műfordítóra? A színházi dramaturgra? A Színművészeti Főiskola tanárára vagy a televízió munkatársára? Netán az utolsó gavallérra?
Amikor 2011 októberében bekövetkezett halála előtt néhány hónappal utoljára találkoztunk budai, Nárcisz utcai lakásában, akkor a toronyszobában, takarókba bugyolálva, kilencvenhárom évesen, tar koponyája kétfelén hosszan lebegő hófehér hajával és megeresztett növésű, valaha shakespeare-ire nyírt szakállával még széles körű irodalmi, művészeti tudásának teljes birtokában beszélgethettünk.