A „demokrácia” vesztese: a nép
Az emberi társadalmak „gondolkodói”, politikusai, évszázadok óta igyekeznek tökéletesíteni a tökéletlent. Nem társadalmi igény a hatalmi, gazdasági és politikai előnyszerzésre használható homályos fogalom: a demokrácia. Hiszen a társadalom a vezetést igényli, nem az egyéni szabadságjogokat, a lovak közé dobott kantárt.
A demokrácia és a köztársasági államforma együtt, minden társadalomban káoszt, anarchiát és erőszakot szült. Amikor pedig csak az elnevezések játszottak szerepet, de a berendezkedés diktatórikus hatalomgyakorlás volt, akkor a demokrácia szóval leplezték az állami túlkapásokat, s igyekeztek a „népfelség elvével” hamisan alátámasztani a gyilkosságokat, a nemzeti szabadság megszüntetését, az idegen, megszálló hatalmak kiszolgálását, és a hazaárulást. Jól ismerjük ezt a társadalmi formát, hiszen a magyar nép nagyobbik hányada kivette a részét ebből a „szocialista demokráciából” amelyben a szocialista szó inkább fosztóképzőként szerepelt.
E demokráciáknak, és magának a demokrácia fogalomnak a vesztese, áldozata és kiszolgáltatottja maga a nép. Ez azt jelenti, hogy a nép önmaga ellenségévé tett eszköz, amely a ”szabad”választások útján a maga érdekében ültet bársonyszékekbe arra alkalmas, vagy – mint október 13-a óta látjuk – alkalmatlan embereket. A demokratikus berendezkedés tehát nem más, mint a nemzetek és társadalmak, az egyén és a közösség „törvényesen” és előre megszervezetten történő félrevezetése a hatalom érdekében. Ennek egyik fontos része a „demokratikus” választási kampány, ahol általában hazudozva, és ostoba ígéreteket téve veszik rá a választópolgárokat arra, hogy méltatlan, meggazdagodni, lopni, csalni akaró egyedek kerüljenek a nagy húsosfazékhoz. A választó pedig nem veszi észre, hogy korántsem a maga érdekeit, hanem egy szűk csoport, egy saját érdekét szolgáló bűnbanda kiválasztottjait segíti – az általa befizetett adóból biztosított – érdemtelenül megszerzett jövedelemhez.
Az egyik legolvasottabb 
“A szellem embere önmagában keresi a felelősséget, vádat emel a kultúra papjai ellen, akik nem őrizték elég hősiesen a szent szöveget, alkudoztak a hamis prófétákkal, s egy mohó gépi civilizáció martalékának dobták oda az európai kultúrát… Európa nem a harctereken pusztul el, hanem a lelkekben… Elmerül a földrész végzetében. Egy üde és mohó imperializmus, az amerikai, mely a gépi civilizáció és a nyersanyagok kifogyhatatlan bőségével rendelkezik, érdeklődve pillant körül a világban, mert most látja, fiatal történelme során először, az alkalmat, mikor népek, földrészek, világnézetek és korhadó társadalmak fölött magához ragadhatja a vezetést, az uralmat a nyersanyagok , piacok, az emberek által lakott földrészek nagyobb fele, igen, a vezetést a világ fölött.” (Márai Sándor: Kassai őrjárat)
Tíz-tizenegy éves lehettem. Odakint tombolt a kommunizmus meg a tél. A kommunizmusból olyan sokat nem érzékeltem. Nagyapám kommunista volt, apám orvos, hát nem zargattak a szervek, és mindig került valami extra az asztalra. A télből viszont rendesen kijutott. Na ne félj, akkoriban nem volt se klímazűr, se klímagyász. Akkora torlaszok voltak a járdán, nem is kellett leguggoljunk hógolyócsata közben, ha ki akartunk térni egy-egy veszélyes lövedék ellen. Jó, időnként hideg volt a lakásban (olyan este hét után, meg reggel, amikor ki kellett bújni az ágyból), de kit érdekelt, hiszen ott volt a hó, a szán s a pajtások.
Nem hozott semmilyen kedvező változást az a látogatás, amely június 1-jén volt Csíksomlyón. A látogatás előtt Gergely Péter (alias: Petru Gherghel), Jászvásár érseke nagykegyesen engedélyezett havonta egyetlen magyar nyelvű misét a csángók számára, de azt sem saját faluikban, hanem Bákóban. És persze azt is csak akkor, ha megfelelő számú csángó-magyar jelenik meg a templomban e miséken. A havi egy misét az ostoba erdélyi klérus és a politika is kitörő örömmel fogadta, s csak néhányan – köztük Nyisztor Tinka néprajzkutató, a csángók tudós védangyala – merték leírni azt, hogy voltaképpen inkább egy gúnyos és megalázó intézkedés volt ez az engedély, semmint jó szándékú, a pasztorációs lehetőségek kiszélesítésére szolgáló lépés, a magyar anyanyelvű moldvaiak számára.
Amikor először hallottam a The Wall Street Journal péterfillérről szóló cikkéről, azon gondolkodtam, vajon mióta menetrendszerű, hogy nagyobb ünnepek előtt a katolicizmust – kereszténységet –, egyházat bátran támadó és leleplező vagy akár csak finoman kigúnyoló írás jelenik meg valamelyik független lapban vagy hírügynökségnél. Nem most kezdődött ez a sorozat. Hol valami rettenetes pedofilbotrány robban ki a szent idő előtt, hol Jézus koporsóját és csontjait találják meg kifejezetten húsvétra időzítve, máskor egy nagy kortárs szent teljes ateizmusát derítik ki a szorgalmas újságírók. Az idei karácsony előtt volt már homoszexuális paradicsomjelenet oltárképen és netflixes meleg Jézus, most pedig itt van ez a péterfillér-história.
Mielőtt a könyvnyomtatás gyakorlattá vált a történelmi Magyarországon, a középkorban már léteztek különféle, kézzel írt és másolt kódexek, liturgikus és formulárés könyvek. Az első ilyen gyűjtemények, a régi könyvtárak kialakulásának színterei a szerzetes rendek központjai, kolostorai voltak.
Hetvenkét évesen tragikus hirtelenséggel elhunyt vasárnap Kiss László, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke.Kiss László több szakmai és társadalmi szervezet vezetőjeként elvitathatatlan érdemeket szerzett az amatőr művészeti ágak kibontakozásában, a hazai és Kárpát-medencei tehetségkutatásban és tehetséggondozásban.
A hangulatos, Nyíregyházától alig 4 kilométerre található gyógyfürdőhely egyik legérdekesebb épülete a Svájci lak.
Az 1918-1919-es felvidéki cseh expanzióval szembeni magyar ellenállást elsődlegesen az 1919. január 29-i balassagyarmati „csehkiveréssel” azonosítják sokan, pedig nem csak a „legbátrabb városban”, hanem máshol is önvédelmi fegyveres csoportok szerveződtek, hogy eleven torlaszt állítsanak a „birodalomépítő” csehek ellenében.
Amikor a Parlament előtt sétálva megpillantottam az idén október 31-én újra felavatott Nemzeti Vértanúk Emlékművét, valami magasztos érzés fogott el, mely érzés rideg gyásszal vegyült bennem. Füredi Richárd szobrászművész és Kismarty-Lechner Jenő építész a vörös terror áldozataira emlékező alkotása fenséges és megdöbbentő is egyben. Hungária királynő alakja erőt, elszántságot sugároz és tiszteletet parancsol, a kőpillér tetején fekvő kőkoporsó, a pillér hátoldalán látható, sárkányszerű szörnnyel vívó férfi harca pedig jelzi: bár a harcnak még nincs vége, de a magyarság (férfi) és a szörny (bolsevizmus) harcában már most is sok magyar vér folyt ki. A Nemzeti Vértanúk emlékművét 1934. március 18-án avatták fel a Vértanúk terén. 1945 szeptemberében az emlékmű a „spontán szobordöntögetések” áldozatává vált.
