Nagyobb nemzetközi nyitás Gyergyószárhegyen

A marosvásárhelyi Bernády Ház közönsége évek óta elsők közt ismerheti meg a Gyergyószárhegyi Művésztelep előző évi alkotótáborainak válogatott anyagát, és első kézből, a művészeti és kulturális központ művészeti vezetőjétől, Ferencz Zoltán grafikustól értesülhet a művésztelep újdonságairól, időszerű foglalatosságairól, terveiről. Ez a gyakorlat idén is folytatódott, a január 19-én nyílt kiállítás Szárhegy 2022-es alkotó eseményeinek tükreként mutat fel szelekciót a tavaly készült munkákból, az anyagot Csíkszeredából elhozó kurátor pedig az azt elemző méltatás mellett a művésztelep múltjához szervesen kapcsolódó jelenükről és a lehetséges távlatokról folytatott párbeszédet a házigazda Nagy Miklós Kund művészeti íróval.

„Mindenkinek ajánlom, akinek volt gyermekkora”

Miként hat a fogantatás és a születés a későbbi jellemfejlődésre? Milyen szerepe van az anyai, apai mintának a személyiség alakulásában? Hogyan befolyásolja a gyerekkor a felnőttkori döntéseket? Mindezekre választ ad dr. Berentés Éva, a pszichológia tudományok kandidátusának Mindenható gyermekkor című könyve.
Berentés Éva több évtizedes egyetemi munkája során legalább egy kisvárosnyi embert tanított egyetemi keretek között, felnőttképzéseken, vállalati tréningeken, itthon és külföldön egyaránt. Az érett személyiség című könyvének megírása után arra vállalkozott, hogy a Mindenható gyermekkor – A korai életévek hatása a felnőttkorra című új könyvében a fogantatástól kezdve rendszerezze azokat a tényezőket, amelyek segítik, illetve gátolják az egészséges személyiségfejlődést.

Magyar Írórezidencia Marosvásárhelyen is

A tavaly márciusban írtunk először a Petőfi Kulturális Ügynökség által elindított és működtetett Magyar Írórezidencia programról, amely több városban és településen várja az alkotókat. Az írórezidencia-hálózat létrehozásának egyik fő célja, hogy Magyarországon és idővel az egész Kárpát-medencében egyszerre több helyszínen biztosítsák a kortárs írók, költők számára a zavartalan alkotómunka lehetőségét. A projekt keretében a részt vevő írók és költők elvonulhatnak egy-egy magyar városban rendelkezésre álló szálláshelyre, hogy ott szabadon alkothassanak. Legalább két hetet, de akár három hónapot is eltölthetnek egy-egy rezidencián, miközben napló formájában rendszeresen beszámolnak helyszíni élményeikről.
A Magyar Írórezidencia Program 2022-ben nyitotta meg első határon túli rezidenciáját Sepsiszentgyörgyön. 2023 januárjától pedig Marosvásárhely is várja az elvonulni vágyó hazai és külföldi írókat, költőket, műfordítókat, tudósokat kéthetes időtartamtól, akár három hónapon át.

Cárok, trónörökösök és királyok kastélya

Dr. Fekete Albert Az erdélyi kertművészet című könyvében tesz említést arról, hogy Görgényszentimre legrégibb történetét homály fedi, a környéken azonban több római telepről is tudunk. Továbbá tudni véli, hogy a középkorban felépített királyi vár lendületet adott a falu fejlődésének, fontosabb szerepet azonban a nemzeti fejedelmek korában, a 17. században játszott a település, mely a 18. század végi katonai felmérés szerint már mintegy száz házhellyel rendelkezett.A krónika szerint:
„…Rákóczi, Apafi uram valaha ott űzték a vadat, sőt a Mocsáron – ott lőtték a legutolsó bölényt Erdélyben…”
Maga I. Rákóczi György írja fiának a görgényszentimrei várkastélyból 1640 szeptemberében: „tegnap is öt medvét, négy őzet, két rókát, egy nagy erdeit (kant) ölettem mind puskákkal, ma is ebédig öt medvét, egy nagy erdei kant, kinél soha nagyobbat nem láttam…”.

Tompa Andrea író székelyföldi körútja elé

Harminc alatt ritka a jó prózaíró, idő, tudás, tapasztalat kell a kitűnő prózához. Ritka, aki igazán újat ad az olvasó kezébe, még ritkább, aki tüzet gyújt lelkében, elméjében, mert valójában már mindent megírtak – fogalmaztak. Tompa Andrea pontosan ennek a már-már közhelyszámba menő kijelentésnek a ragyogó alakja, aki mindössze négy regényével, viszonylag késői indulása ellenére egyszerűen megváltoztatta a magyar irodalmat. A szerző 1971-ben született Kolozsváron, 1990-ben költözött Budapestre. Első regénye 2010-ben, 39 éves korában jelent meg, ám az elmúlt idő ugyancsak jót tett az írónak  – A hóhér háza. Történetek az aranykorból (Kalligram Kiadó) rendkívüli módon idézi fel a romániai diktatúra nyolcvanas éveit, mutatja be egy felnövő lány történetét. Mi tagadás, nem könnyű olvasmány, ugyancsak hosszú mondatok nehezítik olvasását – ám ez a módszer történetek hömpölygését igyekszik érzékeltetni.

A harminc ezüst másik oldala

„Nem voltak bölcs vezetőink. Mindig a rossz oldalra álltak, azért vagyunk itt, ebben a helyzetben… mert gazdagabbak, nagyobbak is lehetnénk, ha mindig a jó oldalra állunk…” – de gyakran olvasom, hallom ezeket a kijelentéseket, még a magukat akadémikusnak neveztető szerzőktől is. Ugyanakkor ugyanezek írják, mondják, hirdetik s még taníthatják is, hogy „jó diplomáciai húzás volt István részéről a kereszténység felvétele”. Szóval ennek a haszonelvű, a szerzésre, nyereségre, birtoklásra és jóllakottságra kiélezett történelemszemléletnek csak ennyire telik, hogy mikor, mit, mennyiért lehet adni, venni, köpönyeget fordítani. Harminc ezüstökért feladni hitet, elvet, nyelvet, kultúrát: eladni testvért, családot, barátot, országot, szülőföldet!

A málenkij robot borzalmaira emlékeztek Nagybalogon

Szomorú történelmi eseményre, a málenkij robotra emlékeztek Nagybalogon 2023. január 21-én.
A Szolyván 1944-ben ismeretlen szerző által írt írt Lágerballada című verset nt. Gebe László, a község református lelkésze szavalta.
Ezt követően Pál Csaba, a Csemadok helyi alapszervezetének elnöke köszöntötte a jelenlévőket és beszélt a málenkij robot előzményeiről, borzalmairól: „A második világháború végéhez közeledve a várva várt béke helyett a szovjet hatalom kegyetlen megtorlása következett. A Vörös Hadsereg bevonulásával már 1944 őszén megindult a civilek tömeges elhurcolása. Ennek legfőbb oka az óriási munkaerőhiány volt, ugyanis a Szovjetunió a háborúban 30 millió embert veszített.

Ki mondja a Hymnust?

Végeredményben kicsoda a Hymnus lírai alanya?

A Hymnus szövegében négy nyelvtani személy váltakozik öt jelölttel, amelyek érzékenyen jelzik a szerző szinte rapszodikus viszonyát tárgyához: Ő („a magyar”), MI (magyarok), TE (Isten), TE (haza), és egyetlen helyen az ÉN, birtokos személyjel formájában (szép hazám).
Az egyik izgalmas, a sajátos beszédhelyzetből adódó jelenség, hogy Kölcsey váltakozva tekinti magát a magyarok közül való személynek (őseinket, értünk, felettünk, árvánk), és egyfajta elkülönülő, a sorsunkat kívülről szemlélő megszólalónak (feléje, akit, e nép). Ez a váltakozó szerep érthető, hiszen egyrészt a közösség (a MI) nevében szólal meg, másrészt a történelmet, sorsot elemző attitűdnek természetes velejárója egyfajta objektivitás, kívülállás.

A legkorábbi magyar nyelvemlékek

Nyelvemlékek megítélése terén az utóbbi bő évtizedben gyökeres fordulat következett be a magyar nyelvtudományban. Örvendek, hogy e fordulatot én kezdeményezhettem. Az OSZK 2009-ben rendezett nyelvemlék-kiállításán - a javaslatom ellenére - még egyetlen rovásírásos nyelvemlékünk sem szerepelt. Ugyanis a Soros-alapítvánnyal szerződéses kapcsolatban állt MTA (52. ábra) csak a latin betűsek kiállítását rendelte meg. Az ezt bíráló cikkeim többek között megjelentek pl. az Osservatorio Letterario hasábjain is. Hiller István kultuszminiszter ennek hatására adminisztratív lépéseket tett és azóta az MTA, az ELTE és az MKI nyelvemléknek tekinti a rovásszövegeket. Igaz, hogy azokat máig sem voltak képesek jól elolvasni, mert a szójeleink nem olvashatók el betűként. Ezért szükség van egy következő lépésre is: a szakma figyelmének felhívására a hieroglifikus (vallásos jelentőségű szójeleket alkalmazó) nyelvemlékekre. Ezt szolgálja ez a cikk és ez az előadás.

Amit a klasszikusok nyújtanak

Kivételes percek, pillanatok azok, amikor az ember olyan intenzitással érzékeli az alkotói láz páratlan éltető erejét, hogy azt szavakkal ki sem tudja fejezni. Karácsony táján ilyen élményben volt részem, és noha már január derekát tapossuk, s inkább a farsangi vigasságok derűjébe burkolóznék, mégis mindegyre előjön bennem az az ünnepváró, varázsos hangulat, ami akkor DATU VIKTOR marosvásárhelyi otthonában fogadott. Képnézőbe hívott a Mester, tudtam, hogy súlyos betegségből lábadozva, legyengülve, egyedül, súlyosan nyomaszthatja a magány, el nem mulasztottam volna a látogatást. Aztán hamar kiderült, nincs egyedül.

Megemlékezés a doni áldozatokról

Több részből álló, tartalmas és érdekes előadás-sorozattal emlékezett meg a Don-kanyari áldozatokról Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete és a Marosvásárhelyi 23. Hagyományőrző Csoport. 

A történelmünk egyik legtragikusabb eseményének számító Don-kanyari offenzíva 80. évfordulóján, január 12-én, csütörtökön került sor az eseménysorozatra, amelynek első felvonásaként a római katolikus temetőben, a Don-kanyari áldozatok emlékművénél ökumenikus megemlékezésen, koszorúzáson és gyertyagyújtáson vehettek részt az érdeklődők, ezt követően a Bolyai téri Studium Hub konferenciatermében vette kezdetét a vetítéssel, második világháborús hadtörténeti kiállítással és könyvbemutatóval egybekötött történelmi megemlékezés. 

Az 1568. évi tordai országgyűlés és az erdélyi vallásszabadság

Az 1568. január 6–13-a között Tordán tartott országgyűlésen a világon először Erdélyben iktatták törvénybe a lelkiismeret és a vallásgyakorlás szabadságát, arra a meggyőződésre alapozva, hogy a hit Isten ajándéka. 2018-ban, a történelmi jelentőségű határozat megszületésének 450. évfordulóján Magyarország parlamentje ellenszavazat nélkül döntött az emléknap megünnepléséről. A Magyar Unitárius Egyház az idei évben is emlékünnepséget tart Tordán és a püspökség székhelyén, Kolozsváron. Az alkalomból Történelmünk rovatunkban Benda Kálmán (Nagyvárad, 1913 – Budapest, 1994) levéltáros, Széchenyi-díjas történész, akadémikusnak a 425. évfordulón elhangzott előadása szerkesztett változatát közöljük a szerkesztő alcímeivel. (Az Erdélyi Múzeum folyóirat 1994-i 3–4. összevont számában megjelent előadásból közöltünk már részleteket 2015-ben, ezúttal a teljes szöveget közzétesszük.)

A Heródesek örökségének árnyékában, mégis…

(Csak a test száll a sírba. Gondoljuk tovább Duray Miklós álmait!)

Mi már vesztésre állunk: ez a nemzedék lassan elvonul, kihal. De ők, akik megkeserítették az életünket, akik belerondítottak értékeinkbe, életünkbe, ételeinkbe, álmainkba, ők sem nyertek Mert ők lesznek ám az igazi nagy vesztesek! – mondja keserűen, de mégis egy élettapasztalat bölcsességével ismerősöm.

Érzem, igaza van. Így múlik el a világ dicsősége, de hogyan is jutottunk idáig?
Naponta tapasztaljuk, hogy a szellem katonái újabb és újabb vereséget szenvednek a nyomuló emberidegen lélektorzulások ellenében az evilági frontokon.

Tíz nap a pokolban: egy ismeretlen honvéd naplójának részletei

Nyolcvan esztendeje, 1943. január 12-én indult meg a magyar királyi 2. honvéd hadsereg doni állásai elleni szovjet támadás. Honvédeink keményen ellenálltak, mégis kivetették őket állásaikból és a farkasordító hidegben, folyamatos harcban az ellenséggel és olykor saját szövetségeseikkel, nagy veszteségek árán sikerült elkerülniük a teljes bekerítést és megsemmisítést.
Az elmúlt években több alkalommal írtam a magyar 2. hadsereg 1943. évi januári visszavonulásáról, megemlékezve a felvidéki születésű honvédek helytállásáról is.
Idén egy híradó honvéd vonatkozó naplórészleteinek közlésével kívánok emlékeztetni az 1943. januári eseményekre. A napló egy padláslomtalanítás során került elő, s egy jó ismerősöm, Szőnyi Attila juttatta el hozzám.

Gróf Edelsheilm-Gyulai Ilona születésének évfordulóján

Előttem villogó monitor és egy fénykép. Egy fénykép Ilona asszonyról.

Elapad a szó és csendesebben ver a szív. Tíz esztendeje már, hogy nincsen közöttünk. Tíz éve, hogy mégis közöttünk maradt...

Ily grófnő számomra mindig a törékeny szépséget, az asszonyi bájt, a lelki finomságot, és azt a szívbéli jóságot formálta meg, amely egész női létéből sugárzott. Valahogyan úgy volt, ha ránézett az ember, akkor valami megfogalmazhatatlan boldogságérzet, öröm, és a felé való, mindent átható tisztelet fogta el.

Sokáig azt hittem, hogy a saját szépségeszményem befolyásol, de másokat megkérdezve is erre jutottam. A grófnőnek kisugárzása volt, áradt belőle a szeretet. Élő, emberi, mindenkire egyaránt áradó szeretet.