Ne azt nézzük, hogy milyen jó volt, amíg nem volt! – Böjte Csaba Trianonról és a koronavírusról

A koronavírus-járvány miatt a trianoni emlékév és világszerte a 2020-as év nagy része is máshogy alakult, alakul, mint előre sejtettük volna. Ennek lelki, illetve a határon túli magyarokat érintő vonatkozásairól beszélgettünk telefonon Böjte Csaba erdélyi ferences szerzetessel.
A trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulóján a meglévő országhatárok ellenére megmaradt, azt felülíró nemzeti összetartozásunkat kívántuk megünnepelni itt, a Kárpát-medencében. Sok plébániaközösség is készült az ünnepre, Csaba testvérnek is biztosan tele volt a naptára számos ehhez kapcsolódó programmal.

Felvidéki sorsok: a Kossányiak

Néhány évvel ezelőtt „egy félig elfeledett költő” alcímmel hirdették Kossányi József estjét Budapesten, de a felvidéki előadóművészek jól ismerték, és gyakran mondták is a verseit, hogy ne csupán szülőfaluja, Komáromszentpéter magyar iskolájának neve emlékeztessen a hányatott sorsú költőre. Azon az irodalmi esten ott volt a lánya, Kossányi Katalin, akivel az alábbi interjút készítettem akkor a Kossuth Rádiónak.

Mi köze van a kanásztáncnak a Himnuszhoz?

Mitől vált nemzeti himnusszá a Himnusz, és mi volt a himnusz a Himnusz előtt? Miért tartotta közepes versnek saját művét Kölcsey Ferenc? Többek közt ezekre a kérdésekre keresi a választ Nyáry Krisztián Általad nyert szép hazát – a Himnusz és a himnuszok kalandos élete című könyve.
„Ez a könyv annyiban különbözik a korábbi könyveimtől, amelyekben emberek életét meséltem el, hogy itt egy műalkotás életéről mesélek” – fogalmazott a szerző az online könyvbemutatón. Nádasdy Ádám kérdéseire válaszolva hozzátette: Kölcsey Ferencnek nem állt szándékában himnuszt írni. „Amennyiben egy nemzetállam zenei jelképét értjük himnusz alatt, biztos vagyok benne, hogy Kölcsey nem ezzel a szándékkal írta, bár efféle igény bizonyos emberekben már akkor megfogalmazódott.”

Gyűlöletkeltő történelmi hősök?

Hálásak lehetünk az Alapjogokért Központ néhány perces kisfilmjéért, mely az Igazság, erő, felemelkedés címen vonult be a köztudatba és váltott ki hatalmas vitát. Hálásak lehetünk, egyrészt azért, mert látványosan, szépen vitt filmre valami olyasmit, amit az utóbbi évtizedekben nem igazán volt trendi megfogalmazni: mégpedig azt, hogy siránkozás és csodavárás helyett elsősorban magunkra számíthatunk, ha sorsunk felvirágoztatásáról van szó, és azt, hogy olyan nemzet vagyunk, amely eddig is betöltötte történelmi hivatását, és ezután is be fogja tölteni.
És hálásak lehetünk azért is, mert kiprovokálta a „másik oldal” hörgésbe fulladó, unásig ismert érveinek teljes arzenálját. Legalább tudjuk, hogyan gondolkodnak azokról a kérdésekről, melyek megjelennek a filmben: hazaszeretetről, a haza megvédéséről, küzdésről, soha fel nem adásról, történelmi csúcspontokról és mélypontokról.

AZ ÚZ-VÖLGYI SZOVJET BETÖRÉS ÉVFORDULÓJÁN

Most múlt hetvenöt esztendeje, hogy 1944. augusztus 26-án Erdély – és ezzel az akkori Magyarország területe – a második világháború szárazföldi harcainak színterévé vált. Az elsőként magyar földre lépő szovjet kötelék nagy valószínűséggel a 2. Ukrán Front „Gorskov” lovas-harckocsi csoportja 5. gárda-lovashadtestének 11. gárda-lovashadosztályából (Szlanov ezredes) kikülönített előrevetett osztag volt. Az osztagot a hadosztály 71. harckocsiezrede (Taranyenko alezredes), a hadtest 1896. önjáró tüzérezrede (Zajcev alezredes) és a páncélosokon ülő géppisztolyos kísérőlövészek alkották.
A 71. harckocsiezred 1944. augusztus 20-án egy T–34 és 21 amerikai gyártmányú M4A2 (brit közkeletű nevén Sherman) harckocsival kezdte meg a jaşi–kisinyovi hadművelet végrehajtását. Az 1896. önjáró tüzérezred ugyanekkor 19 SzU–76M önjáró löveggel rendelkezett.

Beneši dilemmák

Évek óta megosztja a felvidéki magyarságot a beneši dekrétumok ügyének kezelése. Akad, aki megoldásokat, jogi lépéseket szeretne, vannak, akiknek nézete szerint már „elévült” a dolog.
A szitáló lélektani ködben mosogatta ki lassú csendességgel a kérdést a közgondolkodásból a többségi nemzetpolitika alig érzékelhető lelki nyomásgyakorlása, melynek szerves része volt a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának 2007-es, a beneši dekrétumok „sérthetetlenségét” megerősítő határozata. Ez akár egy üzenetként is felfogható a magyaroknak (a németek már elkoptak), hogy bizony ne is gondoljanak közösségi jogokra, mert hát „bűnös egy nemzet vagytok ti, vigyétek a keresztetek és legyetek szépen csendben”.
Évek teltek el, amíg a közgondolkodásba hirtelen a – rózsatövisbe kapás fájdalmas érzéseként – hasított bele a felismerés, bizony napjainkban is történhetnek vagyonelkobzások a beneši nemzeti kollektív bűnösségi elve értelmében.

„Trianon után száz esztendővel”

Most jelent meg a Kairosz Kiadó gondozásában Csóti György legújabb könyve Trianon után száz esztendővel címmel, Beteljesedik-e a herderi jóslat az elveszített magyarlakta területeken? alcímmel. Szakály Sándor előszavával, Potápi Árpád János epilógusával.
„A Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatójaként mindenütt ott van – fizikai valóságában, vagy „csak” írásban –, ahol a magyarság sorskérdései szóba kerülnek, jogaiktól megfosztott vagy jogaik kurtításával veszélyeztetett nemzettársaink ügye szóba kerül. Gyakorlatilag egy életet áldozott – és áldoz ma is – erre. Ennek az áldozatvállalásnak — ami számára a legtermészetesebb és soha nem teher – megnyilvánulásait olvashatják most mindazok, akik a kezükbe veszik ezt a kis kötetet” – írja Szakály Sándor a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója a szerzőről, míg a könyv tartalmáról egy idézet Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkártól: „A trianoni békediktátum századik évfordulója lehetőséget ad arra, hogy felmérjük a magyarság jelenlegi állapotát. Erre tesz kísérletet a Trianon után száz esztendővel című kötet, amely összegzi a jelen kihívásait és azokat a veszélyeket, amelyekkel közösen kell szembenéznünk. A százéves távlat azonban ma alkalmat biztosít nekünk arra is, hogy számba vegyük azokat az erőforrásokat, amelyeknek megmaradásunkat köszönhetjük.”

Hadisírok nyomában

Hadisírok nyomában címmel nyílt kiállítás a párkányi múzeumban, amely a Memoriae Patrum Honismereti Társulás, a Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület, valamint a Bényi Múzeum közös szervezésében valósulhatott meg.
A barti Bréda Tivadar sok éve foglalkozik hazai magyar hadisírkutatással, hivatalosan a párkányi székhelyű LIMES-ANAVUM Regionális Honismereti Társulás keretén belül végezte munkáját 2017 és 2019 között. Ennek eredményeként is jött létre a magyar állam anyagi támogatásával a Központi katonai emlékhely Barton, amely e szervezet keretében, és neve alatt jött létre, de már az új társulás nevében került átadásra. 2017-ben a társulás együttműködési szerződést kötött a szentendrei központú Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesülettel, mellyel közös kiállításokat is szerveznek.

Szakadás szélén a Mazsihisz?

Kiállnak a Mazsihisz által elbocsátott Róna Tamás főrabbi mellett a hitközségek, ahol rabbiként dolgozott – számolt be a Smúzoló Facebook-oldalán a Budapesti Zsidó Hitközségre (BZSH) hivatkozva. A közösségi oldal szerint ha szétszakad a zsidó szervezet, akkor a felelősség a világi elnöké, Heisler Andrásé.
A BZSH a honlapján a Mazsihisz taghitközségei közleményükben úgy fogalmaznak: „Mélységes aggodalommal figyeljük a dr. Róna Tamás PhD. körül kialakult méltatlan szituációt.”

Gyurcsány egyszerűen tragikomikus

Őszödi Gyurcsány Ferenc a minap a Facebook-oldalán arról értekezett, hogy a kormány intézkedései a határlezárásokkal kapcsolatban következetlenek és áttekinthetetlenek, hiszen a határzár nem vonatkozik a V4-országok állampolgáraira. Persze azt ír, amit akar, de a bejegyzés vége mégis egyszerre mindent felül- és alulmúl. Azt írja: „Ez lenne a kormányzás? Ez nem az. Ez esztelen kapkodás, rögtönzés, menekülés a felelősség elől. Pedig utol fogja érni őket a számonkérés. Nem dühvel, hanem megfontoltan, okosan, törvényesen. Mert megérdemlik.”
Az ilyen mondatok után tényleg meg kell kapaszkodni valamiben.
Eszembe jutnak Gyurcsány klasszikus szavai 2004-ből; amikor a parlamentben Szijjártó Péter interpellálta őt a volt elvtársak és persze Gyurcsány meggazdagodásának kétes és minimum erkölcstelen módozatairól, így válaszolt: „Ha azt kérdezik, hogy kell-e szégyenkezni Magyarországon a sikerért, azt mondom, hogy nem. Ha azt kérdezik, hogy lehet-e Magyarországon tisztességesen boldogulni, azt mondom, hogy igen. Ha azt kérdezik – mert ne hallgassuk el –, ha ön azt kérdezi, hogy én tisztességesen boldogultam-e, azt mondom, hogy mi az, hogy! Nagyon is! Törvényesen és tisztességesen!”

Hátországi járványháború - MVSZ segédlettel...

Az embertelenség a háborúk terméke – és fordítva. Ma is háború dúl, de ez a háború, sokkal embertelenebb, mint amelyeket a történelemkönyvek lapjairól ismerünk. Hiszen háborút a felek vagy támadás, vagy a védekezés okán/miatt vívtak. Ma egy egészen másféle háború dúl körülöttünk. Az embertelenség, az emberi ostobaság, a kapzsiság és az árulás európai és hátországi háborúját szenvedjük. Mindenki háborúban áll most Magyarországon, mert a járványtagadók, az ellenséges politikusok, az MVSZ, a fellázított egyetemisták, a liberális sátánisták, a kereskedők, mind a józan ész, a tények, a közakarat és az egészség, tehát a magyar nemzet és a megmaradás ellen vívják harcukat.

Elhunyt Szőcs István kolozsvári író és művelődéstörténész

Szőcs munkásságának meghatározó műfaja a lendületes irodalmi publicisztika és a tudományos igényű, de olvasmányos, szubjektív hangvételű esszé. Több százra, talán több ezerre tehető irodalommal is foglalkozó cikkeinek, kritikáinak száma, rendkívüli olvasottsága, széleskörű műveltsége különös elevenséggel mutatkozik meg művelődéstörténeti írásaiban is, amelyekben történelem és nyelvtörténet, őstörténet, nyelvpszichológia és etimológia szétszálazhatatlanul összefonódott.
Sokoldalú munkásságának jelentős vonulatát képezi hozzájárulása a romániai magyar könyvkiadás megújulásához.

Régi és Új Írások – Beszélgetés Sumonyi Zoltánnal

Nem túlzás, ha azt mondjuk, a FÉSZEK Művészklub minden szeglete megannyi történetet rejt, hiszen fennállásának 119 éve alatt a magyar kultúra meghatározó képviselői fordultak meg falai között a nap minden szakában. Voltak, aki adott eseményre, előadóestre, felolvasásra vagy kiállításra jöttek, mások megbeszélt találkozóra, míg sokan csak úgy betértek egy ebédre vagy egy vacsorára. Itt hangzott el azoknak az anekdotáknak egy része is, amelyeket Sumonyi Zoltán Tessék mondani, milyen vallású? című új könyvében gyűjtött össze. Az író-költővel, aki a FÉSZEK Művészklub vezetőségének egyik alelnökeként az irodalmi tagozatot képviseli, erről a kötetről és az intézmény Új Írás estjeiről beszélgettünk.

Jirka, avagy Menzel úr

Jiří Menzel édesapja újságíró volt. Kamaszkorában ő maga is erre a pályára készült, és arra, hogy a nyilvánosságot szolgálja. Mindannyiunk szerencséjére filmrendező lett, és csak jóval később, mintegy mellékesen lett belőle újságba író. Nem mintha nem lett volna különös tehetsége az íráshoz is, de azért csak jobb, hogy így alakult.
Hogy miért, arról így beszélt: „Csak éppen nem fűlt a fogam ahhoz, hogy kötelességből írjak, hogy naponta leüljek a tiszta papírhoz. Házi feladat­ra emlékeztetett a dolog, márpedig a házi feladatot ma is gyűlölöm. A szerkesztők végül rábeszéltek, de mint ifjú koromban a leckéim, ezek az írások is szinte mindig az utolsó pillanatban készültek el.” Vajon miért olyan ismerős nekem mindez és honnan? Van egy jellegzetes cseh kifejezés, így hangzik: Hát nem tudom. A magyarok között az rögzült valami miatt, hogy „háttal” nem kezdünk mondatot, ami persze nettó hülyeség.

Muskátli - 2020. augusztus