Német miniszter: Átvertük Ukrajnát

Robert HabeckRobert Habeck, Németország gazdasági minisztere erős szavakkal ismerte el, hogy a nyugati hatalmak feleslegesen hitegették Ukrajnát.
Habeck a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjújában beszélt arról, hogy a nyugati hatalmak nem voltak egyértelműek Ukrajnával az euróatlanti integrációt illetően, amellyel egyszerre keltettek reményt és csalódottságot:
„Szerinte az volt Európa, a NATO és a Nyugat hibája, hogy kinyitottuk Ukrajnának az ajtót, majd közöltük velük: egyébként nem jöhettek be. Ez frusztráló lehet Ukrajnának, hogy a demokráciáért, a szabadságért és a Nyugatért dolgoznak folyamatosan és mégsem engedik nekik, hogy oda tartozzanak.”

szozattovabbacikkhez

 

Bárki győz Ukrajnában, a kisebbségeknek rosszabb lesz a háború után

Erre figyelmeztet egy Romániába menekült csernovici román újságíró. Az általa felvázolt jövőkép cseppet sem szívderítő.
„Az igazság Ukrajnáról jóval bonyolultabb és kellemetlenebb, mint amilyennek látszik”
– írja a Libertateán megjelent cikkében a Csernovicból (Cernăuți/Csernyivci) a háború elől családostul Romániába települt román újságíró, Marin Gherman.
Egy Putyin által véres pusztítás árán elfoglalt Ukrajna ugyanis könnyen Európa Afganisztánjává válhat, felfegyverzett ellenállókkal, akik a megszálló hatalom ellen vívnak gerillaháborút.Egy győztes Ukrajna pedig radikalizálódott társadalom lesz, amely folyamatosan európai támogatásokat követel, de cserébe nem hajlandó semmilyen EU-s elvárást teljesíteni, amely nem egyezik saját nacionalista jövőképével.

szozattovabbacikkhez

 

Perecesek között

Régi ragadványneve ez Berecknek, mert itt épült meg az ötvenes években a térség péksége – magyarázta Márkos Imola, aki éppen 30 esztendeje végzi itt a könyvtárosi és kulturális referensi szolgálatot. Az iskolában a martonosi gyermekek pereceseknek hívtak minket, mi pedig csomborosoknak a martonosi osztálytársainkat – magyarázta.

A legjobb az, hogy jelenleg is működik a pékség, dicsérik a berecki mindennapit. A nagy aszálykor sütött ugyan nekünk édesanyánk árpalisztből is kenyeret, de azt is tudom, hogy Illyefalván „zablisztből is sírítettek laskát”. A Háromszéki-medencének mérsékelt kontinentális éghajlata nagyon kedvez a búzának, amit aranyéremmel tüntettek ki egy Triesztben tartott világkiállításon. Így hát nem csoda az, ha háromszéki búzalisztből jó perecet, sütőipari termékeket tudtak-tudnak készíteni a vérbeli pékek és háziasszonyok.

szozattovabbacikkhez

 

Privát hangulatok

Fekete rigók

Február 26-án, vasárnapra virradólag, fél hétkor már kezd pirkadni. Ablakbéli kandi kamerámmal kukkolva meglátom a tiszta égen, a Jövő utca végétől jobbra srégvizavi, valahol a láthatatlan Vácmány fölött kb. tíz-ujjnyira a hajnalcsillagot s a társául szegődött vékonypénzű holdsarlót, mennem kell a fürdőszobába.
Lentről a fák még lombtalan korcsmáiból a fekete rigók élénken furulyáznak.
Az elmúlt hétről annyit, hogy Czirmay Szabó Sanyinak kivették a fél veséjét, de jól van.
A rigók nem a tavaszt köszöntik, egyszer valaki magyarázta, hanem naponta vagyonelosztási procedúrán vesznek részt, az otthonteremtési program jegyében koncertezik agyon egymást.


szozattovabbacikkhez

 

 

Csángóföldi reflexiók a Bernády Házban

A vizualitás jegyében, tegyük hozzá azonnal a címhez, hiszen kiállítás, a csernátoni Ika Képzőművészeti Alkotóműhely tárlata hozta az érdeklődés előterébe, nem valamilyen különösebb aktualitás. Bár úgy tűnhet, február vége felé kiemelt fontosságúvá vált Marosvásárhelyen e hányatott sorsú népcsoport életének, helyzetének mindenkor időszerű kérdésköre, véletlen volt, hogy a megnyitó előtt egy nappal egy másik érdekes rendezvény, a Maros Művészegyüttes és a Marx József Fotóklub közös előadása, értekezése, fotós bemutatkozása hozta közelebb a vásárhelyieket a csángó világhoz. Így, akit városunkban foglalkoztat ez a tematika, kettős, illetve többes tükörben tekinthetett rá újra.

szozattovabbacikkhez

 

 

Irodalom háború idején – Interjú

Bár próbáltuk lebeszélni szándékaikról, kárpátaljai barátaink – Lőrincz P. Gabriella és Kertész Dávid – mégis úgy döntöttek, hogy hazalátogatnak, és részt vesznek a beregszászi és környéki prózanapi rendezvényeken. Az a tény, hogy vállalták az utazást, így utólag is azt jelenti, hogy teljes bizonyossággal néhány napja még senki nem számított a háború kitörésére. A helyzet egyre feszültebb a térségben, és csak bízhatunk abban, hogy épségben el tudják ma hagyni Ukrajna területét.Amikor néhány nappal ezelőtt úgy döntöttetek, hogy mégiscsak vállaljátok a kárpátaljai rendezvényeket, gondoltatok a háború reális esélyére?

szozattovabbacikkhez

 

A Magyar Zene Háza a Highlights of Hungary díjazottjai között

A Magyar Zene Háza - fotó: Palkó György / Liget BudapestFebruár 24-én adták át az idei Highlights of Hungary elismeréseket az Eiffel Műhelyházban. A legkiválóbb, legszeretnivalóbb és leginspirálóbb történetek közül választotta ki a közönség, hogy melyik jelölt érdemli meg a legjobban a kétmillió forinttal járó fődíjat.

Tavaly az Országos Mentőszolgálat kapta az elismerést, akik koronavírus-hullámok idején is erejüket megfeszítve küzdöttek, hogy minden esethez minél gyorsabban kijussanak.

szozattovabbacikkhez

 

Egy felvidéki teológus, Szecsey Ferenc írói és papi tevékenysége

Felvidékhez is megannyi szállal kötődött római katolikus teológus, Szecsey Ferenc  rövid papi pályája során is méltán lopta be magát a három Túr község híveinek szívébe. Arról nem vagyok pontosan meggyőződve, hogy jeles elődünk irodalmi munkálkodásáról is tudtak volna  valamit az itteniek, de hogy pasztorációs tevékenységét nagyra értékelték, az biztos. Hiszen felsőtúri plébánosként bő egy évtizedig fáradhatatlanul munkálkodott: plébániát, iskolát, templomot javíttatott és újíttatott fel; a hitélet sokoldalú fellendítésével kísérletezett. Hívei buzgólkodásának bizonyítékai pedig a keresztállítások, a szobrok, kegytárgyak adományozásai, a körmenetek szervezése, a vallási társulatokban való aktív részvétel.

szozattovabbacikkhez

 

Egymás otthonai II. // ÖnKép – Ady-portrék, Székely-fotográfiák

Az Ady Endrét középpontba állító beszélgetések második alkalmán a PIM muzeológusainak tolmácsolásában alkothatunk képet egyfelől a bohém művészről, másfelől a korabeli fotográfia technikai hátteréről, valamint a fényképészetet akkoriban jellemző esztétikai sajátosságokról.

Vizualitásában a reprezentatív képzőművészeti hagyományokat örökíti tovább, ugyanis a tehetősebb polgárság, mint új társadalmi réteg, ezen kiváltság révén arisztokratikus jegyeket kölcsönöz.

szozattovabbacikkhez

 

Kiszebáb égetésével búcsúztatták a telet Zselízen

Egy régi hagyományt elevenített fel Zselízen a helyi magyar tannyelvű alapiskola azzal, hogy nemcsak klasszikus farsangi jelmezbálos karnevált tartanak idén, hanem kiszebábot is állítottak, aminek elégetésével búcsúztak az idei téltől.

A babona szerint a kiszebáb égetése megszabadítja az embereket minden bajtól. A téltemető népszokás igen kedvelt volt a falusi nép körében. Ma már csak elvétve találkozhatunk ezzel a szokással. A lényege, hogy a gyermekek kiszebabát és zajkeltő szerszámokat készítenek, mellyel a felvonulnak. Vonulás közben hangosan zörgetik szerszámaikat és télűző rigmusokat kiabálnak.

szozattovabbacikkhez

 

Ábel – táncjáték Tamási Áron műve alapján –

… az előadás a tánc nyelvén fogalmazza meg Ábel figuráját. Annak a csíki székely fiúnak a figuráját, amely Tamási Áron Ábel trilógiájában született meg számunkra, amely a nagyközönség által jól ismert és kedves alak. Ábel személyét főleg a tánc eszközeivel állítjuk a nézők elé, de elkerülhetetlen a verbális megjelenítés is. Újra meg újra előkerülnek Ábel fő gondolatai az igazságról, a székely létről, a lélek tisztaságáról, arról, hogy miért vagyunk a világon… Egyre fontosabb kérdések vetődnek fel, amelyek kapcsán Ábel rámutat a lényegre, hogy csak megtisztulva, szabad és tiszta lélekkel tudunk válaszolni életünk alapkérdéseire. „Tisztán az Isten lelkével válaszol minden feltett kérdésre… mert… az emberek fényes világa után az Isten tiszta világába vágyik az ember.” Ez a gondolatkör végkifejlete.

szozattovabbacikkhez

 

Háború és béka

<a href=Nem tévedés! Arról a békáról van szó, amit meg akarnak etetni a világgal. Engem már kedden eltiltott a FB, ki tudja milyen elvek alapján, pedig csak tényeket közöltem, hogy nekünk nem kell bemutatni a Kárpátalját 1945 óta megszálló ukránokat, akik gyűlölik a magyarokat (törvénybe iktatott diszkrimináló nyelvtörvénnyel megpecsételve!), ott vannak a magyarok vérével áztatott szolyvai tömegsírok. S jeleztem, hogy megérdemelnének egy kis leckéztetést. Még csak azt sem írtam, hogy milyen lecke lenne az.  Az oroszok keményebbet mutattak.

 

szozattovabbacikkhez

 

Lakosságcsere kis hibával

1946 február 27-én írták alá Budapesten a magyar-csehszlovák lakosságcsere egyezményt.

„Ha Csehszlovákia a magyaroktól jövőjének biztonsága érdekében meg akar szabadulni, ami lehet egy nagyon helyes felfogás, akkor csupán a határt kell megfelelően kiigazítani, és nincs szükség arra, hogy embertelenül a lakosok százezreit mozdítsák ki helyükről.” - szólt a magyar kormány válasza, mikor 1945-ben, csehszlovák részről felvetődött a lakosságcsere gondolata.

A nyugati szövetségeseknek semmi kifogása nem volt az 1938-as első bécsi döntés alapján meghúzott határok ellen.

szozattovabbacikkhez

 

A palesztin ENSZ-nagykövet apartheiddel vádolta meg Izraelt

Apartheiddel vádolta meg Izraelt helyi idő szerint szerdán este a palesztinok ENSZ-nagykövete, aki a világszervezet Biztonsági Tanácsában (BT) elmondott beszédében felszólította a tagországokat, hogy tegyenek lépéseket a palesztinok hátrányos megkülönböztetése ellen.

Rijád Manszúr – akinek a szavait az Arabnews szaúdi hírportál is idézte – leszögezte: bár Izraelt vélhetően megbotránkoztatja az „apartheid” kifejezés, a világnak az izraeli kormány palesztinokkal szembeni fellépésén kellene megbotránkoznia.

szozattovabbacikkhez

 

Megjelent a Volt egyszer egy beatkorszak szerzőinek, olvasóinak és főhőseinek közös kötete

A Mindenki! ‒ koncertek, történetek a beat és a rock aranykorából címmel, a Cser Kiadó gondozásában készült könyv a hatvanas, a hetvenes és a nyolcvanas évek hazai koncertjeinek világába kalauzolja az olvasót. A rajongók és az előadók visszaemlékezéseiből összeállított, az NKA Hangfoglaló program támogatásával készült kötet jobbnál jobb sztorikkal és gazdag képanyaggal mutatja be a korszak könnyűzenéjét.
alok jutnak eszünkbe, amikor öröm ér bennünket, amikor szomorúak, szerelmesek, elcsigázottak vagy büszkék vagyunk. Lemezeket teszünk fel, ha elveszítünk valakit vagy ha társra lelünk, de dalokhoz fordulunk akkor is, ha egy régi érzést keresünk. A Mindenki! ‒ koncertek, történetek a beat és a rock aranykorából című kötet hősei az élőben előadott dalok.

szozattovabbacikkhez

 

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf