Ukrán képviselő: Zelenszkij valóban elmenekült, az amerikai nagykövetségen bujkál Lengyelországban

Ahogyan arról beszámoltunk, Zelenszkij elmenekült Kijevből. Volt, már olyan, hogy felreppent ilyen hír, akkor sajtó hírként kezelte mindenki, és azonnal videóban cáfolta Zelenszkij. A mostani elmeneküléséről szóló híreket, teljesen elhallgatta mindenki, ezért is van könnyebb dolga – még egy darabig, remélhetőleg – a gusztustalan liberális fertőnek.  Próbáltak kiadni valami cáfolatot ma is, de egy ukrán képviselő megszólalt az ügyben. Zelenszkij valóban Lengyelországba menekül, és az amerikai nagykövetségen bujkál.

Ukrajna azzal vádolja Magyarországot, hogy Kárpátalját akarja visszaszerezni

Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes megkérdőjelezte Magyarország “oroszbarátnak” nevezett retorikáját, azt sugallva, hogy az “olcsó orosz gáz” iránti vágy vagy akár egy esetleges területszerzés állhat Budapest politikája mögött.
Egy hosszú Facebook-bejegyzésben a tisztviselő azt állította, hogy “még a volt Szovjetunióból származó összes orosz szatellit sem viselkedik úgy, mint a magyar hatóságok”. Elmondta, hogy Magyarország nem támogatja az Oroszország elleni szankciókat, nem hajlandó fegyvereket szállítani Ukrajnának, sőt “nem engedi, hogy más országok fegyverei áthaladjanak a területén”.

Ünnepi tárlat Kézdivásárhelyen

Forradalom és kiegyezés
Az idei márciusi ünnepi tárlat az 1848-as forradalmat az 1867-es osztrák–magyar kiegyezéssel társítja – azzal a mozzanattal, amely a mai napig megosztja a közvéleményt.
A magyar történelem egyik legvitatottabb eseményének homálya 155 év távlatából sem látszik kitisztulni. Két narratíva, két poláris véglet feszítette ketté és uszította egymásra a magyar társadalmat: Magyarország pusztulásának kezdetét vagy a magyar polgári állam születését jelentette a kiegyezés? Felzárkózást és megújulást jelent vagy megalkuvásként és önmegtagadásként értelmezhető? Hogyan értékelhető egy állam erősödése, tekintélyének növekedése, ha azt saját népe elárulása és kizsákmányolása által valósítja meg?

Körték palatinusa – Jókai Mór svábhegyi kertjében

Nemrég, jeles írónk, Jókai Mór születésnapján, februárban ünnepeltük a magyar széppróza napját. Március 15-e verőfényes délelőttjén a márciusi ifjak közé tartozó író egykori kertjében jártunk, amely ma természetvédelmi terület, a Duna–Ipoly Nemzeti Park része.
A Jókai Mór svábhegyi kertjébe látogatók nemzeti ünnepnapunk délelőttjén verőfényes sétán vehettek részt. A kert múltjáról, jelenéről a nemzeti park munkatársa, Kővári Anita mesélt a délelőtti program résztvevőinek, majd a Petőfi Irodalmi Múzeum képviseletében Józsi Lajos kalauzolta a vendégeket a kertben álló emlékházban.
Az 1849-ben még bujkálni kényszerülő Jókai nem véletlenül választotta ezt a helyet.

Szövegkönyv #1 // Egy pályaudvar átalakítása

Felolvasóest Nemes Nagy Ágnes írásaiból

A szövegeket válogatta: Demény Péter író, költő, a Látó szerkesztője

Az az ellenállás, amelyre mindig szükség van a formához, minden költőnél másból veszi az erejét. Nemes Nagy Ágnesnél az intellektus mellett a műveltségből és az elfojtásból is, amellyel az ellen küzd, hogy magáról beszéljen, miközben mégis magáról kell beszélnie. Szemérmes, kemény, a mélyben tomboló költészet ez – annál inkább fellélegzünk, amikor az esszék vagy az amerikai napló lazább szemelvényeivel szembesülünk.

Ezért nem felejthet soha Kelet-Európa

Abban a pillanatban, amikor hírét vettem az Ukrajna elleni orosz inváziónak, nyomban a magyarországi nyilas és kommunista uralom sötét korszakát dokumentáló Terror Háza Múzeum belső udvarának képe villant fel előttem, s benne a lövegtornyával a látogató felé forduló T-54-es orosz tank. Ez a kép most nemcsak a múltat idézi bennem, hanem a jövőre is figyelmeztet. A Terror Háza Múzeum 2002. február 24-én nyílt meg és csaknem napra pontosan húsz évvel később Oroszország megtámadta Ukrajnát, ezzel is bizonyítva, hogy a hidegháború befejezése nem hozta el a történelem végét.

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója az élő emlékezet megjelenítőjének tekinti a múzeumot. Mint nemrégiben kifejtette, a Terror Háza Múzeum arra emlékeztet bennünket, hogy „a múltat be kell vallani”, s hogy az igazságot nem lehet örökre eltagadni.

Mansfeld Péter kivégzése

Budapesten, 1959. március 21-én végezték ki Mansfeld Péter vasesztergályos szakmunkástanulót. A Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa 1959. március 19-én mondta ki az ítéletet. Mansfeld Péter akkor 18 esztendős és kilenc napos volt. Kivégzése napján: 18 éves és 11 napos.
„Az ítélet-végrehajtó és segédei a kivégzést 9 óra 22 perckor megkezdték, és annak befejezését a tanács elnökének jelentették. A haláltusa tizenhárom percig tartott. Az orvosok csak 9 óra 35 perckor jelentették, hogy Mansfeld Péter elítélt szíve megszűnt dobogni.” - Stefka István - Az ítélet végrehajtható (Magyar Nemzet; 2003. március 21)
De miért is került bíróság elé?
"A forradalom idején a Szabó János ("Szabó bácsi") vezette Széna téri ellenálló csoporthoz csatlakozott. Először el akarták küldeni, mert túl fiatalnak találták, aztán mégis ő lett a csoport egyik gépkocsis összekötője, bár jogosítványa életkorából adódóan nem volt.

A gyarmati „falu rossza” és a többi

„Sipos Zsuzsa nenő felháborodásában szinte kikelt magából. …felnőtt emberek maskaráknak öltözve bohóckodni készülnek, nyilvánosan bolondot csinálnak magukból, és erkölcstelen történetekkel botránkoztatják meg a falut, a népet…” Duba Gyula, író, Hontfüzesgyarmat jeles szülötte szerint így fogadhatta a falu lakosságának– valószínűleg nagyobb – része egy, az akkori paraszti társadalom számára idegen, új szórakozási forma megjelenését a faluban.

De mi váltotta ki a „nenő” és a többiek felháborodását? Az az esemény, melynek alábbi meghívóját lányok és legények terjesztették a faluban.

Szinte minden magyar hordoz kelet-ázsiai géneket

A legújabb archeogenetikai vizsgálatok alapján elmondható, hogy igen változatos a mai magyarság génállománya, négy százalékban hordoz szinte minden magyar ázsiai géneket. A honfoglaló őseink genetikai összetételével, az államalapítástól a 20. század elejéig tartó demográfiai változásokkal, és a török pusztítás trianoni következményével is foglalkozott az M5 história legutóbbi adása.

Év elején kezdődött az M5 kulturális csatorna megújulása, amelynek részeként a kultúra több területe önálló magazinműsort kapott. Ilyen a szombat esténként látható M5 história is, mellyel a csatorna könnyed, szórakoztató formában szeretné közelebb hozni a nézőkhöz a történelem különböző korszakait.

Üzenet az ukrán hazafiaknak

Kedves Ukrán hazafiak.

Tegyük már tisztába a dogokat. Mit is vártok el tőlünk Magyaroktól.
Elöljáróban el kell mondani.
Minden menekülőt befogadunk. Papírral vagy anélkül, kivétel nélkül.
Aki kéri fedelet kap. Nem fázik , nem ázik, és nem éhezik. Ha akar ingyen tovább utazhat. Ha úgy dönt itt maradhat, letelepedhet. Befogadjuk. Biztonságban van. És biztonságban vannak gyermekeitek, szüleitek.

Amit szabad a Nyugatnak, az tilos Putyinnak

A nyugati civilációk a gyarmatosítások óta fenntartják maguknak a “jogot”, hogy ők az erővel, a háborúval dominálhatnak bármilyen más országgal, hatalommal, nemzettel szemben a világon.

Az USA-nak és koalíciós partnereinek évtizedek óta “megengedett”, hogy a világ bármely táján, ahol nekik nem tetsző rezsimek, kormányok, uralkodók vannak hatalmon szuverén nemzetek élén, azt fegyveres úton leválthassák. A világ beleringatta magát abba az illúzóba, hogy ez jogos, mert humanitárius mézesmázba burkolták ezeket a “jogokat”.
Mert az Amerika, mert az az USA, ők tudják. Nekik lehet.

Gyermekeid koporsója vagy gyermekeid boldog jövője – most a tét…

Amikor elkezdődött a választási kampány, még nem tudtuk, hogy mi vár a világra… igaz sejtéseink voltak, hiszen az USA háborús ámokfutása és világhatalmi törekvése nem csitult az elmúlt évtizedekben. Az Unió magyarellenességét is ismerjük a pozsonyi csata óta, és azzal is tisztában voltunk, hogy ennek a mentalitásnak sajnos, az eltelt évszázadok alatt, mindig akadt hazai kiszolgálója. Ma is ezt tapasztaljuk.
A mostani világ azonban sokkal rosszabb, mint a történelmi korok bármelyik magyarellenes időszaka. Hiszen, ma nemcsak a nemzet léte forog kockán, hanem annak az elősegítésén dolgoznak intenzíven a nemzet ellenségei, hogy mihamarabb belekeveredjünk a háborúba és ismét pusztulás és rombolás áldozataivá váljék a magyarság.

Petőfi-emlékév – Már lehet pályázni kultuszhelyek fejlesztésére, felújítására

Sajtótájékoztatón ismertette pénteken az Emmi Akadémia utcai épületében a Petőfi-bicentenáriumhoz kapcsolódó programokkal, kultuszhelyekkel, infrastrukturális fejlesztésekkel, felújításokkal, tartalmi fejlesztésekkel kapcsolatos új terveket és pályázati lehetőségeket Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója.
A miniszter bevezetőjében arra hívta föl a figyelmet, hogy tavaly június elején határozott arról az Országgyűlés, hogy Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából a 2022-es és 2023-as esztendőt Petőfi-emlékévvé nyilvánítja, és erre a célra 9 milliárd forintot biztosít. Ebből 3 milliárd jut a bicentenáriumi programokra.

Két Hont vármegyei honvédtiszt

Évről évre megemlékezünk 1848 március idusáról, és tisztelettel adózunk a semmiből megteremtett honvédsereg teljesítménye előtt. Beszélünk a honvédek hősiességéről, ám közülük leginkább Görgei Artúr tábornok és a tizenhárom aradi vértanú nevét őrizte meg a nemzeti emlékezet. Rajtuk kívül azonban még legalább 141–170 ezer fő harcolt a magyar zászló alatt, közülük most ismerkedjünk meg két felső-magyarországi magyar életével.

Hont vármegye nemesi családjai közé tartozott az 1836. december 9-én bárói rangra emelkedett – református vallású – nyáregyházi Nyáry família, amelynek köznemesi ága Pest vármegye egyik legrégebbi nemesi családja volt. A Nyáryak nemcsak Hont és Pest, hanem Bars és Nógrád vármegyékben is rendelkeztek földbirtokokkal.

A történelem bosszúja

Hallgassuk csak, mit mond a Cranberries együttes Zombie című számában: „Ez is újra csak a régi nóta; / Ezerkilencszáztizenhat óta. / A fejedben, a fejedben ma is harcolnak. / A tankjaikkal és a bombákkal. / És a bombáikkal és az ágyúikkal. / És meg is halnak, a fejedben, a fejedben.”
Ma már a vak is látja, hogy még mindig harcolnak az európaiak – és nem is csak a fejükben. És milyen váratlanul történt! Minden teketóriázás nélkül, mintha csak átugrottunk volna a hidegháború évtizedei felett, egyszeriben egy forró háború kellős közepében találtuk magunkat. „Milyen gyorsan éledt úja a hidegháborús ellenségeskedés” – olvassuk a hidegháború utáni kor történészétől, Mary Elise Sarotte-tól a The New York Timesban. Hirtelen fájdalmasan egyértelmű lett, hogy a hidegháború vége és a koronavírus-járvány között eltelt éveket önbecsapással és történelmi emlékezetvesztéssel töltöttük.