Háromkirályok napi szokások a Csallóközben

HáromkirályokjárásJanuár 6-án ér véget a katolikus egyházban a karácsonyi ünnepkör, amely advent első vasárnapján vette kezdetét. Január 6-a vízkereszt napja, a farsang kezdete.
Vízkereszt az egyik legrégebbi keresztény ünnep, mely Jézus megjelenésének egyes részeit kapcsolja össze. Ez a nap a napkeleti bölcsek imádásának napja. Ezen a napon emlékeznek Jézus megkeresztelkedésére a Jordánban és Jézus első csodájára, a Kánai menyegzőn történt csodára, azaz a víz borrá változtatására is. A római katolikus egyház a Második vatikáni zsinatban megfogalmazottak értelmében ezen a napon csak a napkeleti bölcsek napját ünnepeli, a többi eseményre más alkalmakkor emlékeznek.

szozattovabbacikkhez

Madách Imre szülőhelyén és alsósztregovai emléktáblájánál

Madách kastély„A magyar csodák közt a Nógrád megyei ház olyan csoda, ahová levett kalappal, nemzeti sorsunkon való áhítattal, örökös hittel gondolhatunk. Költeményt írtak itt, amely költemény örök büszkesége a magyarnak” – Krúdy Gyula írta egykor e sorokat.
A remekművé lett drámai költeménynek, Az ember tragédiájának írója a mai rokokó klasszicista stílusú, barokk tornyos kastélyban született, az újabb kutatások szerint 1823. január 20-án. Madách Imrét 1823. január 21-én keresztelte a falu római katolikus plébánosa, Hliniczky Gáspár.

szozattovabbacikkhez

2017 legyen az összefogás, a bizalom éve!

csabatestverkorus... 2017 legyen az összefogás, a bizalom éve! Merjünk egymástól segítséget kérni, merjünk összefogni! Azért imádkozom, hogy Jézus akarata szerint arról ismerjen meg bennünket a világ, hogy szeretjük egymást. Ahogy a puzzle darabok, bár mindegyikük más, mégis csak egymásba kapaszkodva, együtt képesek megalkotni azt a képet melynek darabkáját hordozzák mindannyian, ugyanúgy mi, bár sokszor nagyon különbözőek vagyunk, mégis csak együtt tudjuk munkánkat eredményesen végezni, együtt tudjuk a világnak felmutatni az értünk kereszthalált vállalt Megváltónkat.

szozattovabbacikkhez

Kié lett a föld?

traktorszantKedves Olvasó!
Akiket érdekel, az részleteiben is elolvashatja Dr. Ángyán József legújabb, immár teljes körű elemzése a Fejér megyei állami földek árverezési eredményeiről.
„Az állam tulajdonában lévő közös nemzeti földvagyonunk – a villámgyors lebonyolítás tényeiből következtethetően bizonyára hosszasan előkészített, majd 2015 nyarán, a migrációs válság árnyékában, hirtelen bejelentett – kiárusítását a kormányzat részéről először hírzárlat övezte, majd a szándék nyilvánosságra kerülését követő tiltakozások hatására erősödő, sok azonnal szembetűnő, nyilvánvaló hazugságot és a közvéleményt félrevezető csúsztatást is tartalmazó kommunikációs propagandakampány kísérte. Számos nyilatkozat elhangzott, ám arra az egyszerű kérdésre, hogy miért is kell az állami földeket dobra verni, arra észérvek, értelmes magyarázatok alig születtek. Ahhoz, hogy a tényleges érdekeket, szándékokat és folyamatokat, a lépés valóságos – az egész társadalmat érintő – veszélyeit, fenyegetéseit megértsük, érdemes a közelmúltban törvénnyel is lezárt „Földet a gazdáknak!” program hátterét és tényeit is elemezni.” [Dr. Ángyán József]

Bővebben ...

A Vatikán megerősítette Merkel liberális migránspolitikáját

pope 300x300Az osztrák katolikus hírügynökség (KATHPRESS) Rómából jelenti, hogy Pietro Parolin, a bíborosi testület államtitkára Angela Merkel német kancellárt megerősítette menekültpolitikája irányvonalában. Parolin a Corriere della Sera lapnak nyilatkozott erről.

Merkel „azon populista támadások miatt nyomás alatt áll, amelyek szívesen akadályoznák meg, hogy akár egyetlen menekültet is befogadjon”, mondta Parolin.

szozattovabbacikkhez

Orwell mai gondolatrendőrei

berlingyaszbeszedDonald Trump elnökké választásával a PC, vagyis a politikailag korrekt (politically correct) beszéd- és szemléletmód látványos pofont kapott és megrendült. A berlini iszlamista terrortámadásnak szintén van egy olyan olvasata, hogy semmi értelme a továbbiakban is görcsösen ragaszkodni a valóságtagadó magyarázatokhoz. A karácsonyi sokadalomba kamionnal belegázoló véres valóság végül úgyis legyőzi a merkeli menekültpolitikát minden körülmények között támogató német közszolgálati médiát és sajtót is. Ám azért mégse gondoljuk, hogy a PC máris, automatikusan eltűnik a történelem süllyesztőjében és átadja a helyét a valósághoz hű beszédmódnak és a korrekt közszolgálatnak, mert óriási erők dolgoznak azon, hogy fennmaradjon és uralkodjon. Éppen ezért kell áttekintenünk: 1. kiknek az érdekeit képviseli, 2. milyen szellemi-ideológiai háttere van, s egyáltalán 3. mi valójában a PC?

szozattovabbacikkhez

B. Dombi Attila: Krisztus Király, a Napbaöltözött Asszony és a polkorrekt aposztázia diktatúrája

1.Csomooldo BoldogasszonyÖsszeállításunk többnyire hitvédő írásokból vett idézetkollázs formájában kiutat keres az Egyházban felerősödött szélsőséges liberális intézkedések zűrzavarából. Amint a korai Egyházban, úgy ma is mindenfajta zűrzavar fölött Isten után csak az Egyház Anyja rendelkezik hatalommal. Reménykedjünk, hogy rövidesen fényes csodára ébredhetünk, amelynek örömében a jelenlegi zűrzavar csupán egy rémálom rossz emléke marad.
A cím mellett Csomóoldó Boldogasszony kegyképe látható. Elsőnek „Szent Iréneusz írta le úgy Máriát, mint a csomók kioldóját Adversus haeresis (A hamis gnózis leleplezése és cáfolata) című írásában: «Éva engedetlenségének csomóját Mária engedelmessége oldotta ki. Amit a szűz Éva szorosra kötözött hitetlensége által, azt a Szűz Mária kiszabadította hite által.»” „A Szeplőtelen Szűz, akinek piros ruháját kék palást borítja, egymás után kioldja a két angyal által feléje nyújtott szalag csomóit. Lábával eltiporja a kígyó fejét, szétzúzza a poklot. A kép erőteljes szimbolikával rendelkezik: Mária feloldja életünk csomóit, amelyek gúzsba kötnek, eltávolítanak Istentől.”

szozattovabbacikkhez

Egy év a lágerben (A kurtapataki Polgár István visszaemlékezései)

polgaristvanPolgár István 92 éves, Kurtapatakon él. Második világháborús élményeiről, fogságáról kérdeztük. Felelevenítette az oroszországi lágerben eltöltött hónapokat is.
– Szülőfalumban, Aldobolyban jártam iskolába. 1940-ben, a második bécsi döntés után egy éjszaka felvertek minket, felpakoltak egy szekérre, és „átdobtak” Illyefalvára. Aldoboly Romániához, Illyefalva pedig Magyarországhoz került. Édesanyám szotyori születésű volt, így aztán Szotyorban telepedtünk le. 1941-ben, tizenhét évesen behívtak katonának. Marosvásárhelyen szanitécnek képeztek ki. 1944-ben az Úz-völgyébe vittek, ahol fogságba estem.

szozattovabbacikkhez

Nyelvi műveltségünkről

konyvonalszikNyelvtani és nyelvművelői szakirodalmunkban pontos és részletes leírást, magyarázatot találunk az aki, ami, amely kereszteződő szófajú szavaink használatáról. Mégis miért tartom aktuálisnak, hogy szóljunk róla a kárpátaljai magyar sajtóban? Azért, mert terjed az aki kapcsolása személyekből álló csoportok gyűjtőnevéhez, s hajlunk arra, hogy utánozzuk a tekintélyes közszereplőket, beszédüket mintának tekintsük.

Az utóbbi napokban ilyen példákat jegyeztem fel a televíziós adások közéleti szereplőinek nyilatkozataiból: A kitüntetést olyan vállalatok kapták meg, akik...; azok a települések, akik...; a csoportok, akik magukra vállalták...; azok a cégek, akik...

szozattovabbacikkhez

„Ha az a bűnöm, hogy magyarnak születtem, hát vigyenek!”

madarizadunajA második világháborút követően a csehszlovák elnök, Edvard Beneš deportálás és asszimiláció útján akart megszabadulni – az etnikai viszonyoknak nem megfelelően meghúzott határok következtében Csehszlovákiában rekedt – felvidéki magyaroktól. Az elnök 1945 és 1948 között több százezer magyart nyilvánított háborús bűnösnek, majd jogaiktól megfosztva egy részüket munkatáborokba száműzte, többségüket pedig kiűzte az országból.
A kitelepítések számos szomorú következménnyel jártak, Csehszlovákia magyarlakta területein jelentős mértékben érezhető volt a migrációs és asszimilációs veszteség. A csehországi kényszermunkáról visszatértek elveszítették földjeiket, otthonukat. Nem is beszélve azokról, akik mindenüket – házukat, családjukat – hátrahagyva teljesen idegen városokba kényszerültek.

szozattovabbacikkhez

Roráté Atyhában

rorateatyhabanA szeptember 18-án történt katasztrófa mintha még jobban összekovácsolta volna a falu maroknyi, templomba járó közösségét. A valós és a lelki életben egyaránt. Adorján Imre plébános heti három alkalommal tart hajnali szentmisét az adventi időszakban. Hétfőn, szerdán és szombatonként megtelik a ravatalozó kis kápolnája, amelyet e kényszerhelyzetben szentmisék tartására is használnak. Így történt ez az advent harmadik vasárnapja előtti szombaton is.

szozattovabbacikkhez

Mikszáth-emlékek a szülőfaluban, Szklabonyán

A Szklabonyai Mikszath ház az író korában.A Mikszáth Kálmán műveit kedvelő sok-sok olvasó s a legtöbb irodalombarát bizonyára tudja, hogy a nagy író a Nógrád megyei Szklabonyán született. A szülőház hajdan bent állt a faluban, közel egy kis tér Mária-szobrához s a katolikus templomhoz meg az iskolához.
Igaz, Mikszáthék evangélikusok voltak, de jól érezték magukat ebben a községben, s novelláiban az író gyakran emlegeti annak szakrális helyeit: a Szent Vendel-kápolnát, az imént megnevezett szobrot és templomot. De olvashatunk munkáiban a Kürtös patakról, azaz a Bágyról; a falu csevice-kútjáról, azaz savanyúvíz-forrásáról, mint ahogyan a helység megannyi lakójáról: a jó palócokról meg a tót atyafiakról is. Sokan megállapították már előttem, írók, irodalmárok és helytörténeti kutatók – de elmondtam s leírtam magam is többször –, hogy aligha van magyar író, akinek munkáit a szülőföld a maga rekvizitumaival és szellemiségével mélyebben áthatotta volna, mint a Mikszáthéit.

szozattovabbacikkhez

Fényünnep

fenyunnepŐrtűz gyújtása a téli napfordulón!

    A tűzet  2016. december 21-én  
                16 órakor  gyújtjuk meg

„…Keresd meg az embereket a környezetedben, akik hozzád hasonlóan szomjazzák a Fényt…együtt gyújtsatok tüzeket…”
A szent tűz tisztelete az ősi vallás legtisztább, legszakrálisabb, legigazibb vallása mind a mai napig. Ősi hitünk szerint a sötétség hatalmainak ideje az éjszaka – elűzésük legjobb fegyvere a Nap tükre és a tűz, amelyben az ősök tanyáznak.

      A tűz az ősök  megidézésére lángol fel.
      „ Őseink, hőseink, tekintsetek le ránk.
      Tinéktek áldozunk, Hozzátok száll imánk……”
                                                            Cey-Bert Róbert

Akik velünk szeretnék megélni ezt a magasztos pillanatot, azokat az L’88 várja az őrtűz meggyújtásának helyszínén, a  Budai hegységben fekvő Látó hegyen (Gugger-hegy) - az ÁRPÁD nagyfejedelmünkről elnevezett - kilátó alatti kis tisztáson.

Bővebben ...

Kelemen Hunor felelőssége

kelemen hunor1Korrekt, a választói várakozásokkal összhangban levő kijelentésekkel rukkolt elő a vasárnapi választások után Kelemen Hunor, még ha a győzelmi szólamok időnként túlhangsúlyozottnak tűnnek is.
Az RMDSZ elnöke már vasárnap este egy magyar–román társadalmi szerződés szükségességéről beszélt, amely mindenki számára egyenlő jogokat biztosít nemcsak szociális, gazdasági kérdésekben, hanem az erdélyi magyarok identitását érintő kérdésekben is.

szozattovabbacikkhez

Fontos ingatlant veszített el a katolikus egyház Nagyváradon

87426 foto google mapsA pénzügyi palotát visszaszolgáltatták, most a bíróság megváltoztatta a korábbi ítéletet.
A román legfelsőbb bíróság megváltoztatta a piteşti-i táblabíróság elsőfokú ítéletét, és jogerős ítéletben fosztotta meg a római katolikus egyházat a számára visszaszolgáltatott nagyváradi pénzügyi palotától – közölte pénteken a Bihon.ro portál.
A Nagyvárad belvárosában álló eredetileg irgalmasrendi ingatlant 2012-ben kapta vissza a püspökség, ám a megyei önkormányzat megtámadta az illetékes bizottság határozatát, arra hivatkozván, hogy az épület valójában a magyar állam tulajdona volt, amelyet a trianoni döntéssel a román állam vett át.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf