Erdélyi János: Egy székely ballada – „Barcsai”
A Magyar Kultúra Napjára egy érdekes tanulmányt közlünk Erdélyi János, Felvidéken, a Kassa közeli Kiskaposon 1814. április született tanár és költő, a Kisfaludy Társaság egykori titkárának tollából. Korának egyik polihisztora volt, ügyvédi diplomája megszerzésre után lelkes művelője és kutatója lett a magyar irodalomnak, a magyar múltnak, a magyar kultúrának. A közölt székely ballada, „Barcsai,” más olvasatban is fellelhető, Kriza János néprajzkutató, unitárius püspök gyűjtéséből, amit érdekességképpen az eredeti közlemény után bemutatunk.
„Legkönnyebben össze lehet téveszteni a népköltészetet a nemzetivel. Itt azon alapvonások teszik a különbséget, melyeket akkor vesz föl a népjellem, mikor nemzet lesz a népből. Bárminő szerződések, alkotmány és uralkodási forma íratnak is a nemzet oklevelébe, mindez a nép szellemén nem változtat, hanem csak új vonásokat tesz ahhoz.
* A Facebook live videón a 18 éves, fogyatékos fehér fiút, négy, afroamerikai – betörésért is körözött – fogvatartója megkötözte, száját leragasztották, majd a ruháját levágták róla. Ezután cigarettacsikkeket nyomtak el rajta, majd késsel vágták le a haját egészen addig, amíg nem vérzett a fejbőre. Kínzói közben nevettek és ettek, és különböző fehérellenes rasszista megjegyzéseket tettek. A megkínzott áldozatot súlyos állapotban vették észre az utcán, miután két napig kínozták. A chicagói rendőrség nem sokkal később megtalálta az elkövetőket: két-két néger férfit és nőt.
Nagy mesemondónk, Benedek Elek is abból a gyerekkönyvből tanult meg olvasni, amelyet még az 1800-as évek elején írt egy édesanya lányának. Ki volt ez az anyuka? Hogyan született meg műve: a Flóri könyve egy olyan korban, amikor nő kezében szívesebben láttak fakanalat, mint pennát? Cikkünkben nemcsak Bezerédy Amáliáról, de a magyar gyerekirodalom kezdetéről is mesélünk.
Bár a főhős jellegzetes magyar népmesei figura, akit körbevesz a magyar táj, a magyar parasztok, ráadásul szókincsében is fellelhetők a népnyelvi fordulatok, tájszavak, az eredeti történet mégsem magyar eredetű. Sokan talán nem is sejtik, hogy Lúdas Matyi esete vándormotívum, amely sok-sok nép mesekincsében megvan. Míg Fazekas Mihály kötete előtt Matyi nevét egyetlen magyar népmese- vagy közmondásgyűjtemény sem említi, addig Róma környékén úgy él a történet, hogy a kárt elszenvedett parasztfiú lányruhában bünteti meg a hatalmaskodó urat. A katalán és szicíliai mese főszereplője szintén nőnek öltözve áll bosszút, az azonban minden történetben hasonló, hogy egy kegyetlen feljebbvaló: földesúr, apátúr vagy rablókapitány eszén jár túl a hős. Fazekas Mihály művéhez egy 18. századi francia verses mese áll legközelebb, amely egy szegény özvegyasszony Trubert nevű fiának kalandjait mondja el.
Egy lépéssel közelebb került az aranybányászatáról híres erdélyi Verespatak (Rosia Montana) ahhoz, hogy az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) felvegye a települést a védett kulturális örökségek listájára. 
Épültek autópályák, vagány nagyváros lett Budapest – ám a polgárosodás érdeklődés hiányában elmaradt. Azt, hogy érdeklődés hiányában, nem véletlenül írom. Ennek a kegyetlenül elkoptatott frázisnak ebben az összefüggésben tényleges tartalma van. Mivelhogy az ezredforduló után kiderült: a polgári Magyarország nevezetű politikai termék sokkal kevésbé értékesíthető, mint az a másik, középpontjában az atyáskodó állammal, a keménykezű, határozott politikával, a bölcs vezérrel. Kádár János népe szívósabbnak bizonyult, mint valaha is sejthettük volna. Nem fizikailag. Szellemiségében. Meg se kottyant neki az idő múlása. Egy fejét levágják, kettő nő a helyére. Rendre újratermeli önmagát. A legzordabb körülmények között is.
A nyugati vagy mondjuk euroatlanti világ fejlődésében a második világháború óta két szakaszt figyelhetünk meg. Az első nagyjából a hetvenes évek közepéig tartott, ez volt az az időszak, amikor Nyugat-Európa és Észak-Amerika is gyorsan fejlődött, ráadásul egy olyan jövedelemelosztási rendszerben, amely a fejlődés eredményeit minden társadalmi réteghez eljuttatta. Ez az időszak volt Nyugat-Európában a szociális piacgazdaság kiépülésének ideje, és az Egyesült Államokban is olyan rendszer működött, ahol a személyi jövedelemadó felső határa a ma már hihetetlennek tűnő kilencven százalékot is meghaladta (jelenleg negyven százalék). A gyors növekedés és a jövedelmek jelentős mértékű újraelosztása azt eredményezte, hogy széles középosztály épült ki, amely egyben a társadalmi stabilitás alapját is képezte. Akár jobbközép, akár balközép párt került hatalomra, az a jóléti állam alapvető jellemzőit alig változtatta.
A német tévé ezzel a nyalintással kezdi híradását : „Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter nem riad vissza attól, hogy bírálja EU-partnereit. Legutóbb azt akarta, hogy Magyarországot dobják ki a közösségből. Most dühe Kurz osztrák kollégája ellen irányul.”
Az 1957 elejére megszilárdulni látszó Kádár-rendszer vérbírói segítségével hozzálátott a még évekig tartó bosszúhadjáratához. Két erdélyi származású forradalmár kivégzésére 1957. január 19-én – hatvan éve – került sor. Szabó Jánost (Zaguzsén, 1897. szeptember 17.–Budapest, 1957. január 19.), a Széna téri jelentős ellenállási csoport parancsnokát mindenki csak Szabó bácsinak szólította. Dudás József (Marosvásárhely, 1912. szeptember 22.–Budapest, 1957. január 19.), a kalandos életű műszaki mérnök ellenmondásos tevékenysége a forradalom radikális szárnyához tartozott, nem ismerte el Nagy Imre kormányát. Szabó János és Dudás József a társadalmi igazság elkötelezett híve volt, sok ezer magyarhoz hasonlóan fegyvert ragadtak, amikor azt tapasztalták, hogy Rákosi–Gerő bandája miatt Magyarország a koncepciós perek és kivégzések, a romló gazdasági helyzet kettős átkának a terhét viseli.
„Elmondták, hogy egy hét vagy kettő, és ki kell menni Bukovinából. Apámék csináltak ládákat deszkából, és abba pakoltak. Jószágot nem volt szabad hozni, csak az ágyneműt és a felvevő ruhát. A ládákat kivitték tehervagonokba, mi személyvonatokkal jöttünk, az emberek külön, az asszonyok a gyermekekkel megint külön.” Benkő Márton akkor tizenkét esztendős volt, de azoknak a napoknak minden pillanatára emlékszik. Hetvenöt esztendővel ezelőtt hagyta el a kilencgyermekes család a bukovinai Hadikfalvát, néhány hét alatt velük együtt több mint tizenháromezer bukovinai székelyt telepített le a magyar kormány a frissen visszafoglalt Bácskába. Alig telt el három esztendő, és a székelyeknek menekülniük kellett a visszatérő szerbek elől. A telet legtöbben Zalában töltötték, 1945 márciusában a gelencei származású Bodor György kormánybiztos szervezte meg újabb letelepedésüket Tolna, Baranya és Bács-Kiskun megyében. Szenvedéseik egy apró morzsáját Benkő Márton és felesége nemrég teveli otthonukban mesélték el.
Optimizmusra ma több okunk van, mint egy évvel ezelőtt – állapította meg újévi köszöntőjében Petro Porosenko államfő, hozzáfűzve azonban azt is, hogy könnyű továbbra sem lesz, jóllehet az ország gazdasága már túl van a legrosszabbon. Elemzők szerint az elmúlt esztendő legnagyobb eredménye, hogy Ukrajnának sikerült elkerülnie az igazán nagy megrázkódtatásokat, és ezzel együtt megőriznie az ország viszonylagos stabilitását, ezen belül a Donbaszon kialakult, meglehetősen törékeny egyensúlyt. Egyébként pedig változatlanul tartja magát az a nehezen megcáfolható végkövetkeztetés, amely szerint Ukrajnában semmi nem az, aminek látszik.
Ion Iliescu és bűnöző bandája elindult a börtön felé. Utolérik őket az 1990. június 13–15-i bányászjárás szörnyűségei. A forradalom gyilkosságai is egyre közelebb kerülnek, lépésről-lépésre…
A Haáz Rezső Múzeum, a Honvédelmi Minisztérium által fenntartott Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Nemzetstratégiai Kutatóintézet közös szervezésében 2017. január 4-én, szerdán, 18:00 órakor nyitják meg a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum első, „A DOBERDÓ HŐSE” - Kratochvil Károly altábornagy, a sokoldalú hazafi című kiállítást. 
