Az 1710-ből származó templomi falkarcok

IMG 0561 800x533A nagyajtai unitárius templom a falu déli részében, egy magaslaton látható. A község közösségi építkezéseinek legrégibb és legjelentősebb műemléke egy szabálytalan alakú, magas várfallal övezett udvar közepén áll. A település korai templomát a XV-XVI. században gótikus stílusban átépítették. Ebben az időszakban készült a harangtorony is, melynek védelmi rendeltetése volt. Az épület legrégebbi része a hajó, melynek készítését a XIV. század idejére teszik. Egyházi feljegyzések szerint a szentély alatt eddig még feltáratlan kripta rejtőzik, melyet a XVIII. század végéig használtak.

szozattovabbacikkhez

Ünnepeljük együtt a magyar prózát!

maurus jokai 600x476Jókai Mór írót nem kell bemutatni egyetlen magyar olvasónak se. Az ő művészete mindannyiunk kincse, műveivel minden korosztálynak sokat ad. Idén a születésnapján, február 18-án ünnepeljük legelőször a Magyar Széppróza Napját. Az eseménysorozat alkalmából számtalan kedves írónkkal találkozhatunk. Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke elárulta: csaknem 105 program lesz 126 szerző részvételével.
Idén nem kell áprilisig várnunk, hogy elmerüljünk az irodalmi élet forgatagában, hiszen február közepén első alkalommal rendezik meg a Magyar Széppróza Napját a Magyar Írószövetség kezdeményezésére és szervezésében.
Lesz irodalmi séta, tematikus prózaest, rendhagyó irodalomóra, gyermekeknek szóló játékos program és író–olvasó találkozó is. Munkácstól Rimócon át Sepsiszentgyörgyig, könyvtárakban, művelődési központokban, kávéházakban, múzeumokban találkozhatunk kedvenc íróinkkal.

szozattovabbacikkhez

Újabb püspök csatlakozott a püspökök "hitvallásához"

bishop marian eleganti o s b 810 500 55 s c1Őexcellenciája Marian Eleganti, a svájci Chur segédpüspöke ma a neve hozzáadását kérte a "Hitvallás a szentségi házassággal kapcsolatos változhatatlan igazságok mellett" címet viselő dokumentumhoz. Vele együtt a dokumentumot nyolc püspök és egy bíboros írta alá. [Az aláírók közül Rene Gracidáról, a texasi Corpus Christi egyházmegye emeritusz püspökéről nem adtunk külön tudósítást. Mint ismeretes, Gracida püspök korábban az Amoris Laetitia "filiális korrekciójához" is csatlakozott. - KV szerk.]

szozattovabbacikkhez

Alain Soral : Franciaország a diktatúra küszöbén

soral ÉGALITÉ ET RECONCILIATION

2017. december 13-án a Facebook előzetes figyelmeztetés nélkül törölte a híres francia író, Alain Soral Facebook oldalát, amelynek 288 000 követője volt.
Lakonikusan csak azzal „indokolták” a megszüntetést, hogy „a közösségi háló nem hatalmaz fel gyűlöletre uszításral”.
Soral a Geopolitica.ru orosz honlapnak adott interjújában elmondta, hogy letiltása érdekes módon röviddel azután történt, hogy Macron francia elnök harcot hirdetett az „álhírek” ellen.
Elmondta, Franciaországban több mint ötven bírósági eljárás folyik ellene.
Kifejtette: Franciaországban a Facebookon most már rutinszerűen törölnek oldalakat és azt mondta: „Franciaország a diktatúra küszöbén áll”.

szozattovabbacikkhez

Küzdelem a keresztény és nemzeti eszméért

tormaycecilTormay Cecil, az egymás után kétszer Nobel-díjra jelölt írónő írása, 1921
Magyarország minden keresztény asszonyához és leányához szólunk most, a behordott aratás után. Szűken volt az aratás, üszök és konkoly keveredett belé. Másként képzeltük. A magyar nemzet az elmúlt esztendőkben bűnein felül bűnhődött és véres leckéje súlyosabb és iszonyúbb volt, mint tévedései és mulasztásai. Mikor a balvégzet szinte elsöpörte országunkat az emberiség életéből, voltak hónapok, melyekben fajunk szívverése kimaradt az emberiség szívveréséből. Hazátlanok és hazaárulók eladták, elprédálták az országot, és mi, asszonyok mindig vártuk, hogy eljön az, aki megment bennünket. Eljött, de nem ember volt, hanem egy eszme, a kereszténység és a hazaszeretet eszméje, mely magában foglalta a harmadikat is, országunk osztatlan, ősi határait.

szozattovabbacikkhez

Élő közösség Ikafalván

ikafalvaNem kerestek rossz telephelyet elődeink, akik a Bodoki-havas keleti nyúlványának előterében szálltak le a lóról. Nem egyedül jöttek, de nem is voltak sokan. A XIV. század elején már ott voltak, mert azonnal keresztény templomot építettek. Magas volt a telephely, nem kellett félni az árvizektől, két patakocska ontotta a tiszta vizet, a közeli erdő téli tüzelővel kecsegtetett. Velük együtt vezér-emberek is érkeztek: lehet, Ika, lehet, Póka, akik tudták, hogyan kell megülni azt a helyet, amelyet sokkal régebb már másfajta népek is magukénak mondtak.
Nehéz lehetett a lúdtoll itt is a mindenkori írni tudó embereknek, mert nem születtek, nem maradtak fenn kézzel írott régi krónikák, amiben most mi, a későiek kutakodhatnánk. Megfordulta itt magát a vaskor embere, áthaladtak a szkíták, edénytöredékeiket is itt hagyták, került elő az ikafalvi talajból olyan római kori kerámia is, amit a Székely Nemzeti Múzeumban őriznek.

szozattovabbacikkhez

Szemlér Ferenc: Válogatott versek

szemlérferencHa valaki végképp eltűnni látszik a XX. századi irodalomtörténet süllyesztőjében: ő az. Olvasni ugyanis nem (nagyon) olvassák, szavalni nem szavalják, neve és életműve az irodalomtörténetek és a könyvtárak raktárai mélyén szunnyad, várva az újrafelfedezését. Ezek így nagyon kegyetlen mondatok. Amikor azonban fellapoztam a marosvásárhelyi orvos-költő barátomtól ajándékba kapott, a harmincas évek elején megjelent kötetét, az volt az érzésem, hogy méltatlanul van ott, ahol van, és hogy megérdemli, hogy újra elővegyük, kihalásszuk abból a vélt vagy valós süllyesztőből.
Egyébként azt tartják róla, hogy jó költő (is) volt. Különösen a két világháború közötti időszakban. Kíváncsi voltam: hát akkor lássuk, hogy mi is van igazából. Az volt? Vagy milyen költő volt?  S vajon mit ér, mennyit nyom a később két város könyvtárából, meg egy magánkönyvtárból beszerzett, előzetes válogatásban is bő 1500 oldalnyi, kisebb szünetekkel egymás után (1967-ben, 1969-ben és 1983-ban) Bukarestben, a Kriterion Könyvkiadó gondozásában megjelent háromkötetes (válogatott) gyűjtemény anyaga?

szozattovabbacikkhez

Újabb szög a kárpátaljai magyar oktatás koporsójába

ujabbszög2018-01-26. Még meg sem száradt a tinta a kisebbségeket hátrányosan érintő ukrán oktatási törvényen, máris újabb rendelettel sokkol az Ukrán Oktatási Minisztérium. Míg a kárpátaljai magyar iskolákban a világirodalmat a magyar irodalom részeként tanították, szeptembertől az ukránnal integrálnák, így az államnyelvet – az elhibázott módszertannak betudhatóan – pocsékul elsajátító tanulóknak ezentúl ukránul kellene Shakespeare, Rousseau műveit értelmezniük vagy verselemzési készségeiket Edgar Allan Poe Hollóján megcsillantaniuk.
A helyzetről Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora tájékoztatta a Magyar Nemzetet. – Az új oktatási törvény még életbe sem lépett, tehát át sem tértünk a 12 éves oktatásra, amikor az oktatási minisztérium – véleményem szerint minden szakmailag megalapozott indok nélkül – egyik napról a másikra változtatott a 10–11. osztályosok óratervén, főként az irodalom kapcsán. Kárpátalján a világirodalom mindig is a magyarral integrált tantárgy volt, míg az ukrán iskolákban az ukrán és a világirodalom külön tantárgyként szerepelt.

szozattovabbacikkhez

Zen bíboros a pápai konzultáció után: A Vatikán „kiárusítja” az Egyházat Kínában

p14 zen 800x500Joseph Zen bíboros azzal vádolja a Vatikánt, hogy "kiárusítja" az Egyházat Kínában.
Egy a saját honlapján közzétett bejegyzésében Hong Kong korábbi püspöke azt írja, hogy korábban a hónap során Ferenc pápa magánkihallgatáson fogadta őt, ahol a pápa a bíborost a vigasztaló szavainak tolmácsolására kérte Kína "földalatti" egyháza felé. A bíboros ennek ellenére továbbra is azt gondolja, hogy a Vatikán a kínai katolikus egyház ellen dolgozik.

szozattovabbacikkhez

Európai őrjárat és száz éves üzenet

maria2 320x240Azt ugye épelméjű ember nem merné kijelenteni, hogy a Szűzanya orosz ügynök lenne, és azt is nehéz józan ésszel elképzelni, hogy a fatimai jelenéseket száz éve az orosz titkosszolgálat szervezte volna. Az viszont tény, hogy száz éve kaptunk (mármint az emberiség kapott) egy üzenetet, hogy a világ békéjének feltétele Oroszország megtérése. Akkor, 1917-ben tettek is annak érdekében, hogy ez nem megtérés, hanem letérés legyen a kommunizmus pokla felé. A német titkosszolgálat Lenint küldte el, a cionista Rotschild pedig Bronsteint exportálta Trockij fedőnév alatt az orosz nemesség és az egyház felszámolására, ami az ő értelmezésükben több millió ember legyilkolását, további milliók kisemmizését, száműzetését jelentette, és természetesen az istentagadás tudományos bevezetését.

szozattovabbacikkhez

Horthy Miklós antiszemitizmusa

horthymiklósAz eddigi kutatási eredmények alapján pontosan nem rekonstruálható, hogy Horthy Miklós miként viszonyult 1918 előtt a zsidósághoz. A háborús vereség által is befolyásolt 1919 utáni nézetei azonban ismertek. Az összeomlás után történtek, az elbukott demokratikus forradalom, az ország megszállása, az ateista és internacionalista tanácsköztársaság létrejötte hatására, 1919 tavasza után Horthy Miklós szemében a Károlyi Mihály és Kun Béla nevével fémjelzett politika, illetve a szociáldemokrácia és a bolsevizmus lényegét tekintve nem különbözött egymástól. A történtek árnyalt értelmezésének hiányát jelezte az is, hogy a közelmúlt eseményeit az I. világháború alatt a háborús konjunktúrát kihasználó, majd 1918 őszén, az őszirózsás forradalom idején „cezaromániába” esett „söpredék-zsidóság” irányította a háttérből, akiknek hatalomgyakorlását a „pénzhamisítás, terror, kínzások és embertelenségek” határozták meg – mondta a jobboldali radikalizmus egyik szócsövének adott interjúban. A zsidóság 1918–19-es politikai szerepvállalásával kapcsolatos véleményét a háborús vereséghez és Trianonhoz kapcsolódó bűnbakképzésen és felelősségáthárításon túl az befolyásolta, hogy nem akart, nem tudott származás és identitás között különbséget tenni. Emiatt csak azt látta, hogy a tanácsköztársaság vezetői, a Forradalmi Kormányzótanács tagjai között 60, majd annak április eleji átalakulása után majdnem 68%-ot ért el, míg júniusban 57%-ra csökkent a zsidó származásúak aránya. Az, hogy a népbiztosok nem zsidónak, hanem kommunistának és forradalmárnak tartották magukat, nem érdekelte. A zsidóság bűnbakká válása minden bizonnyal összefüggött Horthy nézeteiben azzal is, hogy flottaparancsnokként, az I. világháború végén hitelt adott a „tőrdöfés-elméletnek”.

szozattovabbacikkhez

Kártékony Göncz-kultusz

gonczaÁrpád fejedelmet a kukába hajítják, helyére Göncz Árpád kerül a budapesti 3-as metró felújítása örvén. Nem, ez nem egy rossz vicc. A főváros XIII. kerületének szocialista polgármestere, Tóth József kezdeményezésére az Árpád híd megállót a jövőben Göncz Árpád városközpontnak fogják hívni, miután 2016-ban a kerületnek azt a részét már elnevezték az egykori köztársasági elnökről.
E cinikus és vérlázító döntéssel ismét szembeköpték a nemzetet. Egy könnyed csuklómozdulattal törlik a dicső magyar fejedelmet, hogy helyébe ültessék a valódi rendszerváltás elszabotálásának egyik főbűnösét, a magyarellenes SZDSZ által joystickkal irányított paktumállamfőt, aki a nyílt hazaárulástól sem riadt vissza, ha pártja érdekei úgy kívánták. A második világháború idején a megszálló szovjet hadsereggel paktáló zászlóaljban partizánkodó, államfőként a trianoni országcsonkítás fölött örvendező Göncz emléke méltatlan a megörökítésre, nevét a jövőben megírandó hiteles történelemkönyvek a magyar történelem kártevőinek sorában említik majd. A nemzet lelki gyógyulásának érdekében hagyni kell, hogy a feledés homálya boruljon erre az ártalmas politikai szélhámosra.

szozattovabbacikkhez

Kegyelmi állapotban a délvidéki magyarság

pásztoristvánA Duna Televízió díjával minap kitüntetett vajdasági magyar politikussal, a legerősebb, legmeghatározóbb délvidéki magyar érdekképviseletnek, a Vajdasági Magyar Szövetségnek az elnökével, Pásztor Istvánnal a Hirado.hu exkluzív interjút készített.
    – A balkáni helyzet mindig képlékeny szokott lenni. „Délen” mindig történik valami. Ön miként látja a szerbiai belpolitika helyzetét?
    – Aránylag stabilnak élem meg a szerbiai belpolitika helyzetét, függetlenül attól, hogy nap nap után a médiát kísérve, arra odafigyelve az embernek lehet olyan érzése, hogy nagy csatározások vannak, de a mostani körülmények között ez inkább egy hatalomgyakorlási eszköz. Itt is megvan az ellenzék, és az ellenzék megpróbálja erkölcsileg, teljesítményben és szervezetileg is meghatározni, de nemigen tudja definiálni önmagát. Elég stabil parlamenti többség van. Nem látok olyan jeleket, amik arra mutatnának, hogy ez az állapot belátható időn belül megváltozna. Ennek a politikai mezőnek, ennek a politikai főáramlatnak egyik résztvevője a Vajdasági Magyar Szövetség. Köztudott: nekünk az az érdekünk, hogy a parlamenti ciklus végigmenjen, érdekünk továbbá, hogy – ha csak egy mód van rá – ne legyenek előre hozott parlamenti választások.

szozattovabbacikkhez

Pók Katalin: Antifasiszta szótár

antifa mozgalom usa 2017 Afp getty imagesSzavakkal akarják legyőzni a jobboldalt Amerikában, de az új hazug címkékkel tele van a baloldali értelmiségünk zsebe is. Korábban nem létező új szavakat vezetnek be, melyek csupán az álhumanizmus jelszavai és az európai keresztény kultúra ellenében jöttek létre. Legjellemzőbb új kreált fogalmai, a heteronormativitás, transzfóbia, homofóbia és lehetne sorolni. Az álhumanizmus nem elégszik meg az egyenlőséggel, többet akar, olyan humanizmust, amiben a morál magja már szavak által megsemmisített. Minderre kitaláltak egy kiterjesztett értelemmel bíró, megbélyegzésre alkalmas gyűjtőszót, a fasizmust.
Aki a 2000 éves keresztény morál alapú normalitást, humanizmust képviseli, az fasiszta. Ellenük erőszakkal lehet fellépni, az amerikai Antifa mozgalom és a neoliberális értelmiség szerint. Legalább is ez derül ki Mark Bray antifasiszta szótárából, az amerikai egyetemi elit egyik képviselőjének könyvéből. Minden jobboldali, keresztény kormány és ember ellenség, akit meg lehet támadni. Ugyanezt a szavak általi legyőzési stratégiát képviseli az EU és a hazai baloldali értelmiség. Hazánkban az álhumanista szótárhoz hazug, negatív címkék is társulnak a jobboldali kormányról. E kártékony fogalmi gyomokat elhintették a világban. Ezért esett Magyarország negatív ítélet és támadások össztüze alá az Európai Unióban, a jobboldali kormány győzelme óta.

szozattovabbacikkhez

A zsidó értelmiségiek és a jobbágyok – Politikailag korrektül

schmidtmaria 144x172A magyar „demokratikus ellenzék” egyik legtekintélyesebb, ha nem a legtekintélyesebb tagja, Vajda Mihály. Életrajzi kötetét a Magvető adta ki Szög a zsákból címmel. A könyv irodalmi ihletettségű visszaemlékezés, töredékeket, illetve egy szakmai interjúfélét is tartalmaz. (Vajda Mihály: Szög a zsákból. Tények és tanúk. Magvető Kiadó, Budapest, 2017)
Ez utóbbi egy fontos részletéből idézek azért, hogy segítsen tájékozódni arról, hogyan is gondolkoznak rólunk és hazánkról azok a Nyugaton is beágyazott, az ottani „haladó”, értsd: marxista körök számára is eligazítást nyújtó megmondóemberek, akik közül Vajda úgy teljesítményét, mint személyes integritását tekintve is kiemelkedik. A szöveg önmagáért beszél, különösebb elemzést nem igényel. Csak azt teszi egyértelművé és nyilvánvalóvá, amit úgyis mindenki érez és tud, de amiről a politikailag korrekt kánon béklyói miatt senki sem mer beszélni. Le a kalappal előtte, hogy ő megtette. Hiszen, ha bárki ilyet, vagy ehhez hasonlót feltételezne, azt azonnal antiszemitának bélyegeznék.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf