Gyakran esik szó arról, hogy melyek a veszélyeztetett mesterségek. Nem a pár évtizede eltűnt foglalatosságokról beszélünk, az olyanokról, mint a kerekes, takács, tímár, csizmadia, hanem azokról, amelyek pillanatnyilag vannak végveszélyben. Magunk is tanúi lehettünk annak, hogy a szemünk előtt tűnt tova a klasszikus értelemben vett nyomdászat egyik alapfoglalatossága, a szedés, amikor szedőmesterek kézi módszerrel végezték az ólomból kiöntött betűk összeválogatását.
A kedves olvasó bizonyára minden héten olvassa Mathédesz Lajos írásait, melyek itt, a cikkem mellett jelennek meg. Ez a tény azért olyan különleges a számomra, mivel tízéves korunk óta barátok vagyunk, s bár útjaink sokszor vezettek más irányba, valahogy mindig úgy intéztük, hogy újra keresztezzék egymást. Most például itt, a Csallóköz hasábjain.
Lali barátom e heti cikkében a somorjai Pipagyújtó emlékhelyről ír, mely Csallóköz egyik ikonikus helye, s nekünk, somorjaiaknak, egyet jelent az 1848-49-es szabadságharccal, valamint az arról való emlékezéssel, a hűvös tavaszi széllel, a márciusi hideggel, mely átjárja a csontjainkat is, de a magyar szabadságharc szívmelengető üzenetével, a koszorúzással, az ünnepi szónokkal és a himnusszal is. 2018-ban a Pipagyújtóban tartott megemlékezés után egy nem megszokott kitérőt tettünk az emlékezőkkel, mégpedig a pár száz méterre lévő királyfiai temetőbe. Itt nyugszik Laube Antal, 1848-49-es honvéd-tüzérhadnagy, aki 1911-ben bekövetkezett haláláig itt, Királyfián élt. A síremlék az elmúlt két évszázad alatt nagyon rossz állapotba került, így 2017-ben, a királyfiai hadnagy születésének 200. évfordulója alkalmából a Via Nova ICS somorjai szervezetével és az Area Somorja Kft-vel úgy döntöttünk, hogy közösen felújítjuk azt.
A világjárvány magyarországi leküzdését irányító országos tisztifőorvosnak és törzsének – az egyébként kiválóan végzett napi feladatai mellett – még nyelvújításra is tellik az idejéből, a ki tudja, hogy ki által alkotott „oltakozás” szóra, és a „felveszi az oltást” kifejezésre gondolva. Azonban fel kell hívnom a szíves figyelmüket arra, hogy minden cipész maradjon a saját kaptafájánál, avagy ahogy anno Bessenyei György írta röpiratában, „minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem”. Anyanyelvünk tisztasága és szépsége egyébként is az utóbbi évtizedekben egyre sekélyesedettebb az eltorzított, főleg angolszász szavak és kifejezések hatására. Nyelvünk virtuális szemétládája immár tele van, főleg a tolakodó reklámok és az egyre felületesebb „közösségi média” hatására. Néhány példát mondanék ezekre a „virtuális buzernyákságokra”, amitől Kazinczy, a már említet Bessenyei vagy akár az elmúlt évtizedek kiváló nyelvészei, Lőrincze Lajos vagy Grétsy László biztosan meghökkennének. Ilyen, mint az influenszer, a lájk, a posztol vagy a helyes nyelvtanunkkal teljesen szembenálló „nem semmi és nem mondod” agyrémek. Sajnos hétköznapi szóhasználatunkba ma már több tucat ilyen „nyelvi vírushordozó” is található. Ez alól a hivatalos magyar kormányzati kommunikáció sem mentes, lásd a gyakorta ismételgetett „fake news”, helyesen magyarul az „álhírek” kifejezést. Az oltás szó eredendően nem a védelem főnév szinonimájának, az oltalomnak kicsinyítő képzője. Helyesen a népies beojt (mint a mész, gyümölcsfa stb.) tárgyas ige, beolt, vagy megkapja az oltást az erre szoruló beoltandó, beoltott. Ennél még helytelenebb a „felveszi az oltást” kifejezés. A felvesz ige (lent levő tárgyat!), gondoljunk csak bele, hogy a rendelő padlójáról vennék fel a kibontott vakcinás üvegcséket vagy injekciós fecskendőket…
A helyesen megválasztott szavak felelősei azonban nem csak a szülő és az iskola, hanem a jól megválasztott klasszikus magyar irodalom gyakori olvasása és még inkább az írott és elektronikus média. Mindennapi nyelvünk elsekélyesedésével párhuzamosan egyre védtelenebbek leszünk a nyugat-európai globalizációs fősodor erőszakosan ránk kényszerítésének hatásaival. Bár november 13-án van a magyar nyelv napja, azért a hétköznapokban is beszéljünk szépen, választékosan és helyesen magyarul!
Cságoly Péterfia Béla
Kossuth-díjat kapott március 15-én a Gyógyító hangok énekesnője, Lovász Irén. Az egyik legelismertebb magyar népdalénekes a Károli Gáspár Református Egyetemen tanít, egyetemi docens, a néprajztudomány kandidátusa. A szakrális kommunikáció témájából doktorált. 2003-ban megkapta az év legjobb énekesnője címet, a Magyar Rádió eMeRTon-díját. Művészi, énekesi pályája az évek során tudományos munkájával párhuzamosan bontakozott ki, az autentikus népzenétől a határműfajokig sokféle formációban és lemezen énekelt. Az ember és a művész szerepéről, az éneklésről, a gyógyításról beszélgettünk Lovász Irén előadóművésszel.
Tóth Krisztina a közelmúltban furcsa kirohanásaival vétette észre magát. Először azt követelte, hogy vegyék ki a kötelező olvasmányok közül Az arany ember című Jókai-regényt, majd legutóbb egy osztrák sajtóterméknek nyilatkozva nevezte (közös) hazánkat mérgező országnak.
Vegyék ki Az arany embert a kötelező olvasmányok listájáról – szólt Tóth Krisztina követelése néhány héttel ezelőtt. A nemzetközi trendekhez idomuló felvetésre a legtöbben – bölcsen – csak legyintettek, megfelelési kényszert sejtve a furcsa látásmód mögé.
Az írónő rövid szünet után azonban élesebb kirohanással vétette észre magát. A napokban az osztrák Falter magazinnak adott interjújában durván gyalázta (elvileg közös) hazánkat. Többek között úgy fogalmazott, Magyarország egy mérgező ország, ahol honfitársai nagyrésze gyűlölködő rasszista. Úgy látja, itthon az erkölcsök a pinceszinten vannak.
Nem háború vagy diktatúra tör az életünkre 2020-ban, hanem a legfontosabb keresztény értékeinket, az erkölcsöt, a családot támadják, a genderfilozófia köntösébe bújtatva. Számomra nagy megnyugvás, hogy egy keresztény kormány által vezetett országban élhetek – mondta Habsburg–Lotaringiai Mihály főherceg a Vasárnapnak adott interjúban.
– Nagyon fiatalon, kétéves korában kényszerült elhagyni Magyarországot. Mikor és milyen körülmények között tudott hazatérni?
– Sajnos menekülnünk kellett 1944-ben, mert a szüleim és a nagyszüleim az első világháború utáni tapasztalatokból kiindulva, úgy gondolták, hogy nem akarnak az országban maradni, ha jönnek a szovjet csapatok. Magyarországon az élet addig nagyon jó volt hozzánk. A családom hasonlóképpen érezhetett, mikor ezt a döntést meghozta, mint Mindszenty József hercegprímás, amikor el kellett hagynia az amerikai nagykövetséget, mert az volt életének a legnagyobb szenvedése, hogy itt kell hagynia a hazáját.
A liberális oldalon, újult erővel lángol fel hazánkban a keresztényellenesség. A katolikusok elleni támadás immár az igazságszolgáltatás jóváhagyásával válik mindennapjaink részévé, mintegy a legtámadhatóbb, a legtámadandóbbként. Semmi nem bűn, amit az egyház ellen elkövetnek, de minden égbekiáltó bűn, amit az egyházra – erőszakkal – ráhúzhatnak. Egy ilyen téma a papok által elkövetett pedofília is, amelyet külső és belső ellenségek arra használnak fel, hogy hiteltelenítsék azokat, azt a közösséget, amely a világon ma tapasztalható, gyermekek elleni bűncselekményekkel szemben felléphetne.
Amíg az európai liberálisok már nem csupán a gyermekekkel létesítendő szexuális kapcsolatot, de a testvérek közötti vérfertőzést és a halottakkal való nemi közösülés lehetőségét is törvényesíteni akarják, addig a katolikus egyházra kihegyezve, a pedofiliát vették elő fegyverként, saját, beteges halmaik elismertetésének egyetlen ellenzője, a kereszténység ellen. A zászlóshajó ebben az erkölcsi és a teremtés logikáját követő harcban a katolikus egyház, így ezt a zászlóshajót igyekeznek kilőni…
A Cseh Tamás (1943-2009) életművében található egyetlen induló éppen a dicsőséges és a belső ellenséggel is küzdő, a nagyhatalmak és a belső kommunista ellenség által is halálra ítélt Székely Hadosztály indulója.
Vajon tudjuk-e, hogy Cseh Tamás életműve csupán egyetlen indulót tartalmaz és az éppen az elmúlt korban szégyenletesen elhallgatott Székely Hadosztály indulója? Azé a Székely Hadosztályé, amelyet használhatatlan fegyverekkel “küldtek” harcba hontalan uraik – a hatalomra jutott liberálisok és a “baloldali értékrenddel” rendelkező bitangok.
Egy Balogh Imre nevű híres ipolysági cigányprímásról a város régi lapjában, A Hét 1932. január harmincadikai számában olvashatunk. Az újság munkatársa, Kollárovits László, a helybeli római katolikus elemi iskola tanítója a település öreg temetőjét járva idézi az egykor jól ismert zenészdinasztia tagjának emlékét.
Ráakadva nyughelyére, így ír a szerző: „A síremlékre egy kedves kis vers van vésve, melyet városunk nagy költője, Sajó Sándor írt, és vésetett rá az emlékre az elhunyt cigányprímás iránti kegyelete jeléül.”
A kegyelem állapota nyilatkozik meg abban a pillanatban is, amikor valamilyen fontos kérdésre választ kapunk, amikor a dolgok homályában valami teljes tiszta fénybe kerül, és megvilágosodik, amikor egy kis aprócska csodára bukkanunk megsejtve benne az isteni rend közelségét. Ilyet éreztem akkor is, amikor először láthattam teljességében a Magányos cédrust, vagy amikor egy Petőfi, Ady, József Attila vagy Nagy László vers kitárulkozott előttem, és akkor is, amikor Vári Fábián László Útban Törökország felé című verse a kezembe került, majd rövidesen személyesen is találkozhattunk Váriban. Ezt az élményemet osztottam meg 1986-ban nagykaposi látogatásakor Dinnyés József barátommal, aki még aznap éjszaka kézzel írva másolta füzetébe a Sugaras utakon antológia neki tetsző többi versét is, és nemsokára a vershez méltó dallammal felruházva a nyíregyházi rádió közvetítése által a vers üzenete visszatérhetett szülőföldjére...
A főszervező Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola a Vörösmarty Emlékházzal együttműködve a Vörösmarty-emlékév alkalmából online versmaratont hirdet, amelynek összefűzött felvételét az emlékév záróeseményével együtt a Magyar Költészet Napján, április 11-én teszi közzé médiafelületein.
A koronavírus-járvány miatt személyes jelenlét nélkül, virtuálisan bonyolították le a jubileum alkalmából, gyerekeknek szervezett rajzpályázatot és a versünnepet is. Az emlékév zárórendezvényére április 11-én, a magyar költészet napján kerül sor szintén internetes formában, neves művészek és a versünnep díjazottjainak közreműködésével.
Szomorú szívvel vettük tudomásul, hogy életének 73-dik évében, 2021. március 15-én elhunyt az utolsó magyar trubadúr, „daltulajdonos”. Szegeden született és mindig is tősgyökeres szögedinek vallotta magát, miközben az élet Budapestre sodorta. A KISZ építőtáborokban és más ifjúsági rendezvényeken kezdett egy szál gitár mellett énekelni az 1967-es polbeat fesztiválon elért 2. helyezése után. Egy szál gitáros, szájharmonikás, közéleti témákat megéneklő dalai miatt egy ideig „Bob Dinnyésként”, a magyar Bob Dylantként emlegették, annak dacára, hogy Bob Dylan ekkor már egészen más utakon járt, és Dinnyést is egyre jobban foglalkoztatta a magyar költészet. Számtalan más hangszeren is játszott, de az örök kedvenc öreg, kiszolgált gitárja volt. Első lemezén az 1956-os forradalom szabadságharcos költőjének Buda Ferencnek két versét zenésítette meg, ezt az utat később is folytatta. 
Dalaiban olyan kuriózumok is előfordultak, mint az Amerikában elhunyt Tűz Tamás papköltő és Fáy Ferenc volt honvédhadnagy, Kannás Alajos és Zas Lóránt verseinek megzenésítése. Sokan nem tudják, hogy a református egyház buzgó híveként, hétvégeken egyházi zenével szolgálta a hitéletet, valamint sok szeretettel börtönpasztorációs munkát végzett legendás dalaival. Vidám embernek ismertem, noha sok keserűség szorult benne a háttérben különböző okok miatt. Szerette a sört, a birsalmapálinkát és az eredeti szögedi halászlét sok belsőséggel. Az alább látható fénykép és videó 2017. október 21-én készült Szegeden, néhai szerkesztőnk Jagos Pista által szervezett 56-os forradalomról szóló megemlékezésen. Daltulajdonos Úr, nyugodj immár békében!
– cspb –
Az emberi agy nehezen fogja fel az ijesztő és kilátástalanságot generáló valóságot. Ennek következménye pedig az, hogy a valóságnál szebb ígéreteket feltétel nélkül elfogadja. Ezt az emberi gyengeséget kiválóan alkalmazza a baloldali és liberális politika, hiszen ma ott tartunk, hogy a kormány jól átgondolt és tudományos érvekkel alátámasztott intézkedéseit, már a kormánypárti választók is megkérdőjelezik és a radikálisabb, de a magyarságtól igen messze álló „jobboldali” formációk felé kacsintgat.
Hasonló a helyzet, mint volt az önkormányzati választások előtt. A társadalmat fellázították, Fidesz ellenes légkört teremtettek, és ennek tudhatóan ma Karácsony és a hozzá hasonló baloldaliak, jó néhány település és budapesti kerület teljhatalmú urai lettek.
Ma a járvány miatti megszorítások, a vakcina vásárlás az az ok, ami által a Fideszt és a V4-ek kormányait igyekeznek a nemzetközi politikai erők – belső segítséggel – megbuktatni. Sajnos ma is előkerülnek a Fidesz-ellenes gondolatok a Fideszes elkötelezettek részéről is, ami azért veszélyes, mert a bajban sokkal jobban rezeg a léc a kormányok alatt minden olyan országban, amely országok vezetői valóban a rájuk bízott társadalom érdekeit szolgálják.
Kékesy Raymund jogásszal beszélgettünk, aki tiltakozó akciót kezdeményezett az LMBTQ-érzékenyítés ellen.
– Tiltakozó akciót kezdeményeztél a Magyarországon is aktív LMBTQ-érzékenyítés ellen, a nagy port kavart Meseország mindenkié című mesekönyv apropóján. Miért éppen a gyermekek a kiemelt célcsoportja a genderideológiának?
– Az LMBTQ ma már vagy 70 féle nemi identitást különböztet meg. Érzékenyítése a teljes családot és az egész társadalmat célozza, ám például óvodai vagy általános iskolai foglalkozásokba emelve rendkívül hatékonyan művelik, ahogy azt az amerikai példák is igazolják. Azokban a demokrata vezetésű USA-tagállamokban ugyanis, amelyek oktatási intézményeiben az elmúlt évtizedekben bevezették a hasonló érzékenyítő programokat, a fiataloknak már csak alig 70 százaléka vallja magát heteroszexuálisnak, a többi pedig az LMBTQ-skála különböző fokain helyezi el magát. Európában is ez a cél. A még ellenálló republikánus államokban egészen más a helyzet.
