Demeter Szilárd és Gina Carano közös sorsa
Sokan emlékeznek arra furcsa esetre, amikor Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója egyik írásában párhuzamot vont a holokauszt borzalmai és a mai liberálisok politikája között. Eddig az volt az utolsó írása. Demeter Szilárdot ugyanis az eltörlés kultúráját követő baloldaliak meghurcolták, egy héten át ütötték-verték, virtuálisan meglincselték, addig-addig támadták, míg a nagy harcos, a barátunk, kénytelen volt visszavonulni.
A történet azért volt rémisztő, mert komoly írástudók vezényelték a lincselését, olyanok nácizták a PIM főigazgatóját, akik egészen biztosan tudták – írni-olvasni tudó emberekről beszélünk –, hogy a hazai és nemzetközi baloldal haragját kiváltó írás nem antiszemita.
De Demeter nagyvad, óriási küzdő, egy olyan író, publicista, aki az Origón hetente többször is az őrjöngő és képmutató liberálisok vérébe mártotta a tollát, minden egyes új írásával csatákat és vitákat nyert, kemény és logikailag helytálló dolgozatai rengeteg embert értek el, így a gentlemen’s agreement és a politikai háborúk írott és íratlan, nyomokban fair playt tartalmazó szabályai sem vonatkoztak rá, bármilyen aljas fegyvert be lehetett vetni ellene.
A rádió mellé kiküldött igazolóbizottság folytatólagosan tárgyalta Somogyvári Gyula, a rádió igazgatójának s volt országgyűlési képviselőnek igazolási ügyét.
Tilos lenne a magyar himnusz éneklése is a plenáris üléseken.
Mielőtt a lényegre térnék, el kell mondjam, hogy szeretem a tényekkel alátámasztott közléseket, mert ez jelenti a tiszta gondolkodás alapját. Nyilván különböző sajtós műfajok léteznek, melyekben tényeken kívül akár eszmei vagy etikai nézetkülönbségeket jelenítenek meg, de egy közös mindig van bennük, nem állítanak valótlanságot, nem mérgezik hazugságokkal a közösséget.
A Monarchia által biztosított békeidőben egyre több figyelem irányult a szabadságharc idején a hazáért és a nemzetért küzdő honvédekre. Az abszolutizmus elnyomó rendszerét követő kiegyezés egyik következményeként már nemcsak titokban, félelemmel a szívekben lehetett beszélni az 1848-49-es eseményekről, hanem különböző kiadványokban publikálhatták a veteránok visszaemlékezéseit. Közéjük tartozott az Amade családba benősült, a hon szolgálatában huszárezredesként harcoló báró, aki bátorságával és leleményességével vívta ki a tiszteletet. A külföldről származó Üchtritz Emil német anyanyelvű nemesként, fegyverrel a kezében védelmezte Magyarországot.
Életének 77. évében súlyos betegség után vasárnap este elhunyt Farkas Árpád Kossuth-díjas költő, a Magyar Művészeti Akadémia tagja.
Irodalom, kultúra, hagyományok – kulcsszavak, amelyekkel össze tudnám foglalni a tevékenységed. Hogyan kapcsolódnak egymáshoz a régmúltból átvett, szülőhelyedhez kapcsolódó hagyományok, az iskoláidban tanult történetek az éppen alkotó Gergővel?
Kínának van vakcinája. Kifejlesztette, legyártotta, s eladja. Akinek kell, az megveszi, s átvizsgálja saját szakembereivel, hogy az ő oltási rendszerében működőképes lehet-e a bizonyos oltóanyag. Ha megfelelőnek találja, beilleszti az oltási rendbe. Ez ilyen egyszerű is lehetne. De sajnos ennél sokkal bonyolultabb a helyzet, ugyanis hiába hisszük azt, hogy most az egész emberiség együtt küzd a vírus ellen, egy pillanatra se állt le az egymás elleni harc. Mert lesz holnap, s lesz olyan időszak, amikor már nem lesz vírus, addigra pedig kész tervvel kell rendelkeznie minden országnak, miként tud repülőrajttal kilőni a startvonalról.
Amikor azt halljuk, hogy Budapest „felszabadult”, akkor érdemes a tömeges erőszakolásra és a málenkij robotra elhurcolt zsidókra gondolni.
„Nekünk, magyaroknak, nemzeti jelképeink különösen fontosak, az elszakított területeken élőkre ez hatványozottan igaz. Jelzést küldünk az uniónak azzal, hogy egy napra bevonjuk a zászlókat.”
Európa jövője szempontjából döntő fontosságú, hogy merre fordul Franciaország. Tovább erodálódik-e a belső rend a radikális szélsőbaloldal és a szélsőséges iszlamisták térnyerésével, vagy pedig képes lesz megálljt parancsolni a negatív trendnek? Ez a következő néhány év egyik legfontosabb kérdése lesz. Vigyázó szemünket ezért ma is érdemes Párizsra vetni. Megálljt parancsolnak-e a nyelvükre, kultúrájukra, történelmükre oly büszke franciák az erőszakos globalizációnak? Felismerik-e, hogy az erős nemzetek Európája lehet az a mentsvár, amelyben megmaradhatnak franciának? Ha idén sikerül úrrá lenni a járványon, akkor talán sikerül majd más szemmel látni világunkat. Nem eshetünk abba a hibába, hogy úgy teszünk, mintha semmi sem történt volna.
Az újpogány diktatúra a szemünk láttára születik meg a tengerentúlon
Cudar esztendő volt ez a dupla húszas, a hamarosan mögöttünk maradó. Nem erre vártunk, a kezdetén nem erre koccintottunk, testi-lelki épülésünkre nem sok jót hozott. Újabban váratlan fordulatokkal, gonosz akarattól irányítottan zajlik a történelem, s a kereszténység ellen irányuló gerjedelme egyre nyilvánvalóbb. Már a feltámadást sem ünnepelhettük szívünk szerint, és nyarunk egykedvűséggel vánszorgott tova. Előre hozott adventben élünk azóta, ki a Megváltóra, ki a megoldásnak hitt védőoltásra várva, és egyre több okunk van hinni, hogy várakozásaink egy tőről valók.
