A lukanényeiek deportálása, bebörtönzése a „felszabadulás” után
A második világháború befejezésével Lukanényén sem ért véget a szenvedés és a bizonytalanság. A háborús áldozatok miatt keletkezett sebek még be sem gyógyultak, a falu népe még fel sem eszmélt, máris jött az újabb megaláztatások sora: a magyarság üldözése, a reszlovakizáció, a deportálás, a földek kisajátítása, az elviselhetetlen adóterhek. Lukanényén az üldöztetés hatványozottan érvényesült.
Ehhez asszisztáltak a katonák és a rendőrök, a felsőbb és a helybeli hatalmasságok. Akik eldöntötték, kiket kell innen marhavagonokban az ország másik felébe kényszermunkára hurcolni, kiket kell kuláklistára tenni, börtönbe vagy urán- és ércbányákba küldeni.
A meghurcolt emberek sorsát bemutatta falukönyvében 1996-ban Híves György is. Adatközlői, a téli hidegben fűtetlen marhavagonokban utaztatott lukanényeiek, az éhbérért dolgoztatott magyarok, a megalázottak s a bebörtönzöttek elbeszélték tragédiájukat.
Magyarország számára szomorú év kezdődött február 28-án, mely azt jelzi, hogy száz éve lett négyszer kisebb. A román hadsereg 1918. december 1-e után lépésről lépésre felszabadította az erdélyi területet egészen a Maros vonaláig, majd az Erdélyi-középhegységig, hogy aztán 1918 karácsonya környékén – végre – Kolozsvárt is felszabadítsa, ami megfelelt a magyarok és az Antant erők között Nándorfehérváron (Belgrád) megkötött tűzszüneti megállapodásban rögzített demarkációs vonalnak.
Tavaly áprilisban tartott előadást Rómában a német 
A gödöllői kastélyban 1950 és 1990 között egymás mellett kapott helyet szovjet laktanya, idősek otthona és honvédségi lakássor. A kastély dolgozóinak szakmai irányításával egy csapat diák felkutatta ennek a 40 évnek a még fellelhető emlékeit, és a korosztályuk számára is befogadható kiállítást rendeztek belőle.
Ma már bizonyíthatóan nemzetközi bűnténynek könyvelhető el az ezer évig egységes területű Magyar Királyságot feldaraboló trianoni békeszerződés, amelyet sem békét hozónak, sem szerződésnek nem lehet nevezni... ...a békediktátumot önző haszonélvezési célból, aljas indokokkal, hamis adatokkal és hamisított dokumentumokkal támasztották alá, ahol a magyar félnek csak látszólagosan adták meg a védekezés jogát, mert a tárgyalásokon nem vehetett rész, s amikor megszólalási jogot kapott (1920, január), akkor már a döntés megszületett, és csak a látszat megőrzése miatt kapott szót az odarendelt magyar delegáció. Magyarország részéről az aláírás június 4-én erőszak és zsarolás hatására történt, mert Magyarország idegen megszállás alatt állt.
2013. január 1. óta törvény tilalmazza a XX. századi diktatúrák utcaneveit, ennek ellenére mai napig közel ezer utcatábla élteti a vörös diktatúra bűneit vagy őrzi kiszolgálóinak emlékét. 
Korábban is beszámoltunk róla, hogy Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa nagyon határozott lépésekkel halad a 
Politikai foglyaink, Beke István és Szőcs Zoltán lelki békéjéért és mielőbbi szabadulásáért fohászkodtak vasárnap este Sepsiszentgyörgyön, a belvárosi református templomban meghirdetett ökumenikus imaesten.
“és lehull nevedről az ékezet…” – ezt a Halotti beszédéből való sort megérthetjük Márai San Gennaaro vére című regényéből pontosabban, amikor az amerikai bevándorlási hivatal embere Olaszországban egy–egy kelet-európai országból érkező nevéről lehagy egy ékezetet, írásjelet, s a csehek, lengyelek, magyarok lázadoznak, háborognak, mert talán ez az ékezet, jel, ö vagy ő betű számukra annak az otthonnak az utolsó darabja, amit kényszerűségből kellett elhagyniuk, itt meg önként kellene lemondaniuk arról, hogy nevüket anyanyelvük írásmódja szerint írhassák. Mert írásunk, nyelvünk , beszédünk titkokat őriz. Valóban az anyai szeretet és gondoskodás, az otthon melege és biztonsága, a szülőföld felnevelő hangulata, a népünk kultúrája, hagyományai, történelme sűrűsödik néha egyetlen szóban s talán írásjelben is. Ahogyan az óvónéni nem érti, hogy egy-egy gyerek miért nem akarja letenni az otthonról hozott kicsi játékot, mert őt az köti össze az otthonnal, családjával, az emlékezteti mindig arra, hogy van otthon, s talán mert nem érzi jól magát az óvodában, amely számára idegen… az amerikai semmi nemzeti közösséghez sem tartozó világpolgár sem értheti a száműzöttek érzéseit: Pedig csak egy ékezet, egy betű. De mi lesz a szabadságból, a SZÁRNYALÁSBÓL, ha lehagyjuk az ékezetet??? Mi lesz az emberből, ha feladja édesanyjához, családjához, népéhez kapcsoló nyelvét?
Száz esztendővel ezelőtt a forradalmi fertőbe taszított Magyarország kellő elszántság és katonai erő hiányában képtelen volt megvédeni magát újdonsült, gyenge hadi potenciájú szomszédaival szemben, akik természetesen minden területrablásukat az antant és a párizsi „békecsinálók” jóváhagyásával vitték véghez.
Egyre inkább taszít az a velejárója a világhálónak és főleg a szociális médiának, hogy bárki bármiről véleményt nyilváníthat.
Vannak kommunistákról elnevezett utcák és a kommunizmusban adott utcanevek, amelyeket illenék visszaállítani. Mindkét verzió fontos volna, hiszen egy diktatúra emléke semmiképpen sem építő, s mint a náci Németország elnevezéseit megváltoztatták, úgy a kommunisták magyarországi ámokfutásának emlékeit is el kellene törölni – de végleg.
