A bátrak iskolája

03 iskolaA felvidéki magyarság történelmi tapasztalata közösségünk megmaradása szempontjából röviden így hangzik: az iskola a minden. Ahol ugyanis iskola van, ott az anyanyelvet átadják és a kultúrát átörökítik, ott értéket alkotnak és őriznek, a hagyományokat ápolják, illetve magyarul gondolkodnak, álmodnak és imádkoznak. Az elmúlt egy évszázadban minden az iskolától indult, ami a felvidéki nemzetrészt a hazának megőrizte.
Tudták ezt őseink is, akik kisközösségi összefogással és egyéni példamutatással ragaszkodtak a templomhoz, az iskolához és az óvodához.

szozattovabbacikkhez

Törölje a Netflix a Jézust buzinak beállító „karácsonyi” filmjét!

netflixHomoszexuálisnak állítja be Jézust a hetekben megjelent Krisztus első kísértése című brazil film. A botrányos alkotás Szűz Máriát házasságtörő nőként, Jézus tanítványait pedig alkoholistaként ábrázolja. A brazil Porta dos Fundos (Hátsó ajtó) csoport által készített film forgalmazási jogait a Netflix vásárolta meg. A Netflix karácsonyi kiadásként hirdeti a filmet, amelynek egyes további elemei olyan megbotránkoztatóak, hogy nem szeretnénk velük olvasóinkat sokkolni. A film készítői és forgalmazói keresztények millióit sértik meg. A petíció aláírásával tiltakozó levelet küldünk a Netflix vezetőinek, és a megbotránkoztató film azonnali eltávolítását kérjük tőlük. Kérjük, hogy miután aláírta a petíciót, ossza meg minél több fórumon, minél több ismerősével! Összefogva sikerülhet eltávolíttatnunk a filmet.
ITT lehet aláírni a petíciót!

szozattovabbacikkhez

Nehézzé lett a kereszt

nehezkeresztKár tagadni, a lelkekért folyik a harc. A hitünkért. Már akinek van. Ez itt a lényeg. Megerősíteni, elvenni, átformálni, netán kiölni…
Hitünk megtiprása a hitetlenek alapvetése volt mindig. Ma is.
Mindszenty József bíboros-hercegprímás írja egy helyütt: „De minden időben úgy van, hogy az ördög a kevés magyart egymással szembefordítja, egy kis odavetett konccal, csonttal, üresen puffanó, megtévesztő szajkó jelszavával felejteti velük a közös magyar vért, az egy szent hitet és mindannyiunk drága kincsét, a magyar múltat.” Nem véletlen, hogy a főpapot kitartó hitéért nem csak a kommunisták küldték rács mögé, Szálasi is börtönbe hurcoltatta. (Szegény a saját bőrén tapasztalhatta, amit most mi is megint: a szélsőbal és a szélsőjobb egy tőről fakad.) Az 1948-ban hatalomra került Rákosi Mátyást felbőszítette Mindszenty hatalmas népszerűsége, hisz a templomok, körmenetek, misék látogatottsága a fokozódó diktatúra dacára folyamatosan nőtt. A kommunista vezér egyházüldözésének csúcsán, 1951-ben még a Városligetben álló Regnum Marianum-templomot is porig romboltatta. Rákosi, akinek hitetlen, megvezethető tömegre volt szüksége, már hatalomra kerülésének pillanatában tudta, a hazai kereszténység legmarkánsabb személyiségével kell leszámolnia ahhoz, hogy megtörhesse a magyarság szellemét. Mintha nem lett volna elég, hogy az istentelenek elvették keresztény ünnepeinket.

szozattovabbacikkhez

Mangalica, a román

mangalicaRomániában, magyarként megszokhattunk pár dolgot. Például azt, hogy a mioritikus média előszeretettel, sőt, kizárólagos módon románokról beszél, mikor az ország lakosságára utal. A románok megszavazták Iohannist, a románok karácsonyt ünnepelnek, a románok fáznak. Mintha nem lennének itt más nemzetiségűek is, szép számmal, akik román állampolgárok (adott esetben is). Oké, ez talán szőrszálhasogatásnak, ultrapíszí dumának tűnik.
Na de ott vannak a román állampolgárságú, ám történetesen magyar nemzetiségű emberek, akik valami nagyot értek el a szakmájukban. Az örök példa Bölöni László (de még sok van). Ugye, amikor sikerre vitte a hazai focit, akkor Lóci volt, a román. De ha véletlenül jött egy bukta, rögtön „elvesztette” románságát. Magyar lett.
Ami viszont most történt, az enyhén szólva nemzeti közröhej. A patrióta média ugyanis az állatvilágra is kiterjesztette a románságot. Mégpedig nem is akármilyen fajtára vonatkozóan: a mangalica sertésről van szó.

szozattovabbacikkhez

Papot, jegyzőt és tanítót szántak a bitóra

01vjAz első világháború veszteségei után a Tanácsköztársaság 133 napja nemzetünk történelmének legsötétebb időszakának egyikét jelentette (1919. március – augusztus). Vezetői Leninék példáját követve diktatúrát vezettek be, majd megkezdték az üzemek és a földek állami tulajdonba vételét, harcot indítottak az egyházak, a nemesség, a polgárság és a gazdák ellen. A lakosságot a szovjet mintára létrehozott terrorkülönítmények tartották rettegésben: kegyetlenkedések, túszszedések és gyilkosságok kísérték az útjukat. Az általuk felállított Vörös Hadsereg a Felvidéken harcba szállt a megszállókkal, majd Eperjesen kikiáltották a Szlovák Tanácsköztársaságot.

szozattovabbacikkhez

Halálosan megfenyegették, de nem fog meghajolni – Zuzana Falathovával beszélgettünk

343451 zuzana„Ha bocsánatot kérnék, még fizetésemelést is kapnék, de a büszkeségem nem enged meghajolni, hazugságban pedig nem óhajtok élni” – szögezi le az életveszélyesen megfenyegetett Zuzana Falathová szlovák muzeológus, akit azután bocsátottak el a munkahelyéről, hogy egy magyar lapnak beszélt a szlovák történelemszemlélet hazugságairól. A fiatal nővel a pozsonyi vérengzésről, a szlovák-magyar megbékélés lehetőségéről és arról is beszélgettünk, hogy mit kezd magával, ha felébred az őt ért sokkból. A Mandiner megszólította a múzeum igazgatóját is.
Még a leghátborzongatóbb rémálmában sem gondolta Zuzana Falathová, a Pozsony Városi Múzeum legújabb kori történelemmel foglalkozó kurátora, hogy a Magyar Hírlapnak adott interjúja miatt bocsájtják el a munkahelyéről, ahogy érzése szerint most történik. Arra pedig főleg nem gondolt, hogy véleményét ország-világ előtt felfedve több száz gyűlölködő, a meggyilkolását kilátásba helyező e-mail árasztja el postafiókját...

szozattovabbacikkhez

A Momentum identitástipró ideológiája

identitástipró1990-et írtunk, hárman álltunk, felvidéki magyar gimnazisták a pozsonyi Hviezdoslav téren egy ötszáz fős szlovák ultranacionalista tömegben. A rendszerváltás után elkezdtek az országba visszaszivárogni a második világháborús fasiszta szlovák állam képviselői, kiszolgálói, hóhérai. Viszonylag kicsi, de annál lelkesebb hallgatóságra találtak a szlovák főváros körüli települések lakói között, akiket buszokkal hoztak fel a volt elnököt, Jozef Tisót éltető és a magyarok ellen durván uszító rendszeres tüntetésekre. Egy ilyen alkalom során, eleinte nem tudván, miről lesz szó, mi is beálltunk a hallgatóság közé. Az összejövetel befejeztével valami rendkívül észszerűtlen késztetésből megszólítottam a közvetlen közelemben álló első idegent, legyen olyan kedves megmagyarázni, hogy ezt a magyarok Dunába fojtását pontosan hogyan is gondolták.

szozattovabbacikkhez

Az „emberarcú” megtorlás

emberarcuMától kezdve nem tárgyalunk, mától kezdve lövünk” - közölte Marosán György világosan és érthetõen 1956. december 8-án reggel, a Parlamentben, a munkástanácsok küldöttségével folytatott tárgyalások során.
És „Buci Gyuri” - ez volt Marosán bece-, de inkább gúnyneve - tudta mit beszél. Nem hazudott. Ugyan a forradalmat ekkor már  több, mint egy hónapja leverték a szovjet megszálló csapatok, de a kommunisták által elképzelt „nyugalom és rend” még csak ködös álom volt. Az önszervezõdõ munkástanácsok mûködtek, mintegy, másik, valódi, társadalmilag elfogadott hatalmat testesítve meg az országban, szemben az orosz fegyverekkel uralomra segített „néphatalommal”. Folytatódtak a tüntetések, mint például a december 4-én, a Hõsök terén, a Névtelen Hõs sírjánál lezajlott „asszonyok tüntetése”. 

szozattovabbacikkhez

 

Német püspöki kar: „A homoszexualitás normális dolog”

kna 170929 93 000037 bischoefe betenA német "szinódusi út" első megállapítása: a homoszexualitás a szexualitás normális formája.
Mindezt a német katolikus püspöki konferencia a házasság és a család témáiért felelős bizottsága (a katholisch.de cikkében nevesítve: a bizottság elnöke, Heiner Koch berlini érsek, valamint Franz-Josef Bode osnabrücki, Wolfgang Ipolt görlitzi, és Peter Kohlgraf mainzi püspökök) mondta ki egy csütörtökön orvos- és teológus szakértőkkel folytatott megbeszélés után. A fórum a vasárnap kezdődött és várhatóan két éven át tartó reformtárgyalás-sorozat, vagyis a német "szinódusi út" egyik első rendezvénye volt.

szozattovabbacikkhez

Veszprémi interjú Stoffán György íróval

Stoffán GyörgyDecember 7-én tartotta rendi adventi lelki napját a korábbi Jeruzsálemi Templomos Lovagok baráti társasága Veszprémben, Nagy Károly címzetes apát, kanonok, esperes plébános vezetésével. A lelki nap szentmisével kezdődött, amelyet a Ferences Templomban tartottak. Innen vonultak át a Szaléziánum előadótermébe, ahol a meghívott előadó Stoffán György író volt.

szozattovabbacikkhez

Petőfi Sándor, a mitikus hős

petőfi konf e1573655051600Petőfi alakját már élete során számos legenda övezte, halála óta pedig ezek a sokszor mesei, mítoszi történetek hihetetlen mennyiségben burjánzanak. Miért alakult ez így? Margócsy István irodalomtörténész példákkal gazdagon illusztrált előadásával járta körbe, hogy a mítoszképző közösségi fantázia milyen szabadsággal kezeli a történeti tényeket.
Felhívta a figyelmünket egy paradoxonra: miközben példátlan adatnyomozás folyik, „hogy pontosan dokumentálva legyen Petőfi petőfisége”, addig az életrajz a leképtelenebb állításokat megtűri maga mellett. Ennek az oka pedig elsősorban az, hogy Petőfi életének minden mozzanata ismert, csak épp annak a kezdete és a vége nem. Ezáltal válik Petőfi olyanná, mint a mitikus hősök, akiknek szintén nincs időbeliségük, nincs kezdetük és végük, csak a „van állapotában” találkozunk velük.

szozattovabbacikkhez

Maia Sandu kormányának megbuktatásával megerősödött Bukarest moldovai befolyása?

moldovaÉrdekes, hogy amikor Magyarország törődik a határon túli magyar közösségekkel, az agresszió. Amikor Románia beleszól a moldovai politikába, az törődés.
Egyes bukaresti intézmények valószínűleg elégedetten fogadták a kisjenői (Chişinău) kormány bukását.
Meglepetést okozott Maia Sandu kormányának november 12-i bukása, amikor a Moldovai Köztársasági Szocialisták Pártja (PSRM) és a Moldovai Demokrata Párt (PDM) képviselői megszavazták a bizalmatlansági indítványt.
Ám ez egy gondosan és ügyesen előkészített művelet volt.

szozattovabbacikkhez

Éljen a magyar szabadság

kossuth 320x308„Kossuth Lajos azt üzente,
Elfogyott a regimentje.
Ha még egyszer azt üzeni,
Mindnyájunknak el kell menni.
Éljen a magyar szabadság!
Éljen a haza!”

A Kossuth-nótát a Rákóczi-kor zenéjének egyik toborzó nótájából is eredeztetik, és az 1848–49-es forradalom és szabadságharc legnépszerűbb toborzó dala volt. Az idézett két utolsó sor mára nemzeti szimbólummá vált.

szozattovabbacikkhez

Ma van a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja

gulag2019Több megemlékezés is lesz ma a magyar fővárosban a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapján.
Az Országházban délelőtt megemlékezést és nemzetközi tudományos konferenciát tartanak. A Gupvi, gulág – magyarok a szovjet lágerbirodalomban 1944/45 – 2019/20 című rendezvényen köszöntőt mond Bognár Zalán, a Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társaságának elnöke. Megnyitja Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke és Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára. Nyitó előadást tart Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója.

szozattovabbacikkhez

Revízió cigánymuzsikával

revcigA trianoni békediktátum következtében Magyarország területének és lakosságának jelentős részét elveszítette, a magyarság harmada pedig idegen országba került. Az új államhatárok színmagyar tömböket (például a Csallóközt) és magyar falvakat, köztük a csallóközi Bakát szakították el. A súlyos gazdasági–pénzügyi–katonai következményekkel és az egyéni tragédiákkal együtt ezt jelentette az 1920-as esztendő. A csehszlovák állam korlátozások egész sorát vezette be (például a nyelvhasználat terén), de a falusi emberek igyekeztek igazodni a demokráciának nevezett új rendhez.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf