Nagy Horváth Ilona: Bárhogyan
Munka után nyújtózik az Isten,
behúzott függönyén fennakadt, megkésett imák,
megágyaz, köntösét veszi, s fáradtan ráncolja
fenséges homlokát.
Asztalán félkész holnapok, beszáradt tollak, tégelyek,
firkás szélű, gyűrött jegyzetek mellett égi órán áll a végtelen idő.
Mormogva még poharakkal zörög, széket igazít,
s mikor megmaradt tintájával gondolatomban
felönti a hideg éjszakát,
már nem félek,
mert mióta hallgat engem,
jóságában néhány pontot kegyesen mindig kihagyott,
így születtek meg bennem a csillagok
neked.