Ki az áldozat?

chebA párizsi Charlie Hebdo (Heti Karcsi) szatirikus folyóirat elleni január 7-ei támadás rettenetes eredménnyel járt. Nemcsak újságírók, hanem rendőrök, civilek estek áldozatul. Európa és a világ megdöbbenve gyászol. Minden országban a szorongás és nyugtalanság ütötte föl fejét, mely abban a kérdésben fogalmazódott meg: Nálunk nincs terrorveszély? Kiderült, nincs, mert nálunk nem adtak ki gyilkos karikatúrákat.

    Napokkal korábban volt egy olyan bizonytalan érzésem, valami történni fog. Fogalmam sem volt róla, mi. Miután tudomást szereztem a történtekről és figyelni kezdtem az eseményeket, egyre inkább hiányérzetem támadt, mely csak azután enyhült, amikor meghallgattam és elolvastam néhány véleményt. Egy sor olyan tényre és összefüggésre mutattak rá, melyeket figyelembe kell venni a események megemésztésénél.

 

    Mi indította el ezt a tragikus eseménysort? Egy mindenkire fröcsögő lap nemcsak visszaélt a sajtószabadsággal, hanem az emberek vallási érzéseivel. Itt nemcsak arról van szó, hogy Mohamedet kifigurázták, hanem arról, hogy a Krisztus-hívőket és izraelitákat. A „zsidónácikat” is. A francia katolikus egyház tizenkétszer jelentette föl a lapot. Nem lehet a sajtószabadság bajnoka, aki számára semmi sem szent, ahogy azt sem tarthatom elfogadhatónak, ha valaki kalasnyikovval akar érvényt szerezni akaratának, vagy karikatúrával álcázza fóbiáit. Mindkét szélsőség elítélendő, de világhírnevet és példányszámnövelést hoz. Bármilyen áron!

    Ha ezek a karikatúrák nem jelennek meg, most nem történt volna semmi. Az ok okozati összefüggést nehéz tagadni. A támadók név szerint szólították a lap munkatársait. Tehát nem vaktában lövöldöztek. A kóser bolti támadás már más volt, de az az előbbiek kiszabadítását szolgálta. A Sharia Hebdo néven megjelenő lap szerkesztőségét négy évvel ezelőtt gyújtóbombával “világosították föl”, amikor idétlenül Mohamed prófétával viccelődtek. Nem tudták, hogy „a próféták pecsétjével” ilyen durva módon tréfálkozni nemcsak rettenetes bűn, hanem megalázó? Fóbiájukat izléstelenül és visszataszító módon élték ki. Itt nem lehet a sajtószabadság fügefalevelével takarózni. Kilátszik a lényeg, a gyűlölet! A sajtószabadság állítólagos bajnokai visszatértek a sztálinista gyakorlathoz, amikor a kommunista vicclapok színvonalát „alulszárnyalva” gúnyolódtak a keresztyén egyházakon. Nem volt elég nagy figyelmeztetés a dán Jyllands-Posten c. lap esete, mely 2005. szeptember 30-án egy tucatnyi Mohamed karikatúrát közölt? Ez elsősorban nem a szélsőségesek soraiban, hanem az egész muzulmán világban hatalmas zavargásokkal kísért felháborodást váltott ki. A lap belátta hibáját és bocsánatot kért. De úgy látszik, egyesek mások baklövéseiből nem okulnak. A németek is közzétették a karikatúrákat. Ennek is meg lett a pokoli következménye.

chparis    A gyászolók ugyan kiírták: „Je suis Charlie” (Én Karcsi vagyok), de ezt nem gondolták végig. Remélem, ezzel nem azt kívánták kifejezni, egyetértenek azzal, hogy mások vallási meggyőződését kigúnyolják a hamisan értelmezett szólásszabadság mögé bújva. A szellemtelen lap munkatársai állítólag a vallási fanatizmus ellen kívántak ilyen módon harcolni. Az említett példák nyomán tudhatták, ez ilyen formában emészthetetlen. Bebizonyosodott, ez a fegyver visszafelé sült el. A franciáknak már lehetne annyi ismeretük az iszlámmal kapcsolatban, hogy tudják, ez egy más kultúra. Franciaországnak vérrel átitatott gyarmatbirodalma volt. Leigázták a muzulmánokat így valamelyest ismerhetnék őket. Számos elrettentő példáról tudhattak. Hiába kérte föl a szennylapot a francia államfői iroda, ne tegyék közzé a rajzokat, hagyják abba a mocskolódást, nem hallgattak rájuk. Mert ők a sajtószabadság bajnokai – hirdették. Természetesen nem azok. A vallási fanatizmust kívánták pellengérre állítani? Hát mit mondjunk, sikerült! A provokáló újságírókat lemészárolták a támadókkal együtt. Az utóbbiak nylvánvalóan vértanúk akartak lenni. A karikaturisták jóvátehetetlen árat fizettek „tévedésükért”, így a következtetések levonására már nincs módjuk. Liberális baloldali és ateista kényszerzubbony torzította el életszemléletüket, mely végzetes lett számukra. Azt remélték, hogy a karikatúrák hatására a muzulmánok milliói meakulpázni kezdenek és átveszik az ő értékrendjüket!? Azt érték el, hogy támadások indulnak a mecsetek ellen! A hatóságok nem látnak összefüggést. Ez nem vall körültekintő, emelkedett etikai értékrendre. Hol van a legendás francia esprit és gloire?

    Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 1. cikke világosan fogalmaz: „Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell hogy viseltessenek.” Ez lenne a testvériség szelleme? Ez a muzulmánokat, vagy egyáltalán a vallásos embereket nem illeti meg? Hol a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség? A lap állítólag mindenkit kigúnyolt, a pederaszta szabadkőműveseket is. De nem vehető egy kalap alá egy deviancia kigúnyolása és a vallási meggyőződés. Nem jó játszani a tűzzel. Tetszenek nekünk azok a „gyümölcsök”, amelyeket ezek az „öngyilkos” gúnyrajzok teremtek!? A felelőtlen lap világhírnévre tett szert. Megérte ilyen, hérosztratoszi áron?

    Az ateisták természetesen süketek a Hegyi Beszédre, melyben Krisztus azt tanítja: „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.” (Máté 5:9) Eugene H. Peterson amerikai egyetemi tanár így fordította le ezt az üzenetet a ma embere számára: „Áldottak vagytok, amikor meg tudjátok mutatni az embereknek, hogyan működjenek egymással együtt ahelyett, hogy versengenének vagy harcolnának egymással. Ekkor fedezitek fel, kik is vagytok ti valójában, és hol a helyetek Isten családjában.”

    Ezek az emberek már nincsenek közöttünk, felelősséget már semmiért sem vállalhatnak, de ránk hagyták rettenetes hagyatékukat. Mi ugyanis itt maradtunk a főszerkesztővel együtt. A karikatúrákat közzé teszik más lapok is, őrülten keringenek a neten. Egyet-kettőt megnéztem. Nem szívderítő látvány. Ha semmi sem történt volna közzétételük után, akkor sem tudtam volna rajtuk szívből kacagni. Inkább szégyent éreztem és megdöbbenést, undort. Viszolyogtató kloáka! Európának van némi tapasztalata a vallásháborúk idejéből, majd jöttek a nemzetiségi ellentétek, melyek még gyilkosabbak lettek. Most ne is beszéljünk az izmusok harcairól. Mára már csak a pénz és hatalom számít. Most újra felrémlik a régi csapás, de ez globális méreteket ölthet. A régi fegyverek a maiakhoz képest gyilkos gyermekjátékok. Úgyis számos konkfliktus és ellentét tanúi vagyunk a világban. Ilyen helyzetben a sajtószabadság örve alatt szabad játszadozni a gyufával? Mi a különbség egy kalasnyikov és egy gyilkos karikatúra között?

    A demokrácia velejárója, hogy el kell tűrni a gúnyolódást – mondja az ördög ügyvédje. Ám a muzulmánok – nemcsak a szélsőségesek – úgy érezhették, meggyalázták vallásos meggyőződésüket és azon keresztül emberi méltóságukat. Ha ma valaki belerúg egy kutyába, akkor bíróság elé kerülhet. De másnak vallási meggyőződésébe belerúgni az demokrácia és tolerálandó? Amúgy is jogállamban élünk – folytatódik ez a csőlátó logika -, ha nem tetszik perelhető a lap és a bíróság majd dönt. A muzulmánok beperelték a Charlie Hebdot, de a pert elvesztették. Tegyük abszurddá az elébbi gondolatficamot. Jó, így akkor nyugodtan megverhetem a feleségemet, ha nem tetszik neki, perelhet, majd a bíróság elítél. Milyen megnyugtató, hogy jogállamban élünk! A lelki traumát, az emberi kapcsolatokat meg ki fogja helyrehozni!? Nincs bíróság, mely megsemmisíthetné a megtörtént eseményeket. Mi a fontosabb, a parttalan szólasszabadosság vagy az emberi élet? Hullahegyeken át is védjük a mocskolódást!?

    Egyáltalán, végig gondoltuk, mit érez egy muzulmán hazájában, ha az elmúlt hónapok hadicselekményeire gondolunk? A nyugati ún. civilizáció már régen nem Krisztus tanait követi és terjeszti. Világunkban nincs béke. Sok a frontvonal. Ilyenkor karikatúracsóvát dobni, globális ignorancia és cinizmus.

    Másodlagos, ám mégis említendő, hogy a lap által generált biztonsági akciók nyilvánvalóan nem kis pénzbe kerültek. Ez egyfajta élesben végrehajtott hadgyakorlatként is felfogható, ami a tapasztalatszerzés szempontjából nem elhanyagolható pozitívum, de a francia társadalom mentális egészségét aligha szolgálta. A mecsetek elleni támadás sem. A szükséges következtetések és megkerülhetetlen önvizsgálat szempontjából még hasznos is lehet.

    Ez a tragédia azonban a szólasszabadság határairól is szól. A trágárság is annak elfogadható része? Kényes kérdés, mert ha valaki határokat merészel emlegetni, akkor felsejlik a cenzúra réme. Azonban ne áltassuk magunkat, hogy cenzúra nem létezik. Számos formája él tovább. Az etikai sorompónak bennünk kell működnie. Máskülönben mindent elural az igénytelenség és a szenny árja. Amilyen kellemes egy tóparton, vagy a tenger mellett pihenni, annyira életveszélyes a mindent elárasztó parttalan özönvíz. Az Úr megígérte Noénak, hogy újabb nem lesz. A Gonosz nem. De ezt mi magunk is generálhatjuk. A szólásgyilkosságot megengedhetetlen szólásszabadságnak álcázni.

    Az az érvelés sem fogadható el, hogy a szélsőségesek mindig találnak ürügyet arra, hogy kiéljék agresszív hajlamaikat. Bizonyára így van. De az ÉN erkölcsi felelősségem, hogy ÉN nyújtom ezt tálcán nekik, vagy igyekszem az ilyen helyzeteket elhárítani. Ha más teszi, az az ő felelőssége, nem az enyém. Ilyenkor pedig föl kell szólalni, mert más nem marad számunkra, mint a következtetések levonása.

    Végülis ki az áldozat? Mi mindannyian áldozatai, túszai és kárvallottai vagyunk egy felelőtlen „viccelődésnek”, melynek következményei még sokáig gyűrűzni fognak és nem tudhatjuk, milyen katasztrófák előidézői lehetnek a jövőben. A gyilkolás nem elfogadható válasz a karikatúrás provokációra, de aki szelet vet, vihart arat. „…gyümölcséről lehet megismerni a fát. (…) Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a” (Máté 12:33, 34) torz „karikatúra”.

Balassa Zoltán

szozattv


szozat a tiszta hang nagylaszlo hajóút palocviltal kurultaj magyarokogyűlése
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf