Cságoly Péterfia Béla: A „náci” Carl Schmitt kontra liberalizmus, avagy Donald Tusk és Orbán Viktor verbális párbaja

Alain de benoist 1024x683A koronavírus-járvány eseményei kellően csillapították hullámait a Donald Tusk által tóba dobott virtuális kavicsainak. Mégis kérdés: mi okozta ezt az újabb felfordulást. A lengyel liberális politikus, néppárti elnök április elején előbb egy internetes videóban „vírushoz”, majd a Der Spiegelben, Németország legbefolyásosabb és legolvasottabb, hetente több mint egymillió példányszámban megjelenő magazinjában „moralizáló inkvizítorként a náci” Carl Schmitt-hez hasonlította a magyar miniszterelnököt. „Demokráciának tartja-e Magyarországot?” kérdezték, feldobva neki a labdát. A „jellemes” politikus erre természetesen nem mondott se igent, se nemet, inkább úgy fogalmazott, Orbán Viktor a menekültválság kezdete óta vészhelyzeti eszközökkel kormányoz, az emberek félelmét pedig – legyen szó a migrációról vagy a vírusról – a saját hatalma kiépítésére használja. Tusk szerint néhány intézkedése nyilvánvalóan jogos és jogszerű is, azonban a demokrácia szellemiségével ez már összeegyeztethetetlen. A koronavírus-törvényt pedig az 1933-ban a parlamenti jogköröket Adolf Hitler hatáskörébe utaló felhatalmazási törvénnyel [Ermächtigungsgesetz] állította párhuzamba: „A történelem során sokszor láthattuk, hogy a politikusok a hatalmuk kiterjesztésére törvényeket használnak. Ez Németországban ismerős lehet. Biztos vagyok abban, hogy Carl Schmitt nagyon büszke lenne Orbán Viktorra”. Donald Tusk a német filozófus megítélésével szemben „csak annyit” tévedett, mint anno magyar „szakértő” liberális elvbarátai a néhai SZDSZ kormányzati ámokfutásakor, úgy általában. Tusk azonban nem csak Orbán Viktortól, hanem számtalan aspektusú öröksége miatt máig részben vitatott német jogtudós és baráti körének, Julius Evolának, Ernst Jüngernek, Konrad Lorenznek, vagy Armin Mohlernek az értékrendjétől fél, akik szellemiségükben valamennyien „európaiak”, és európaiaknak szóló megfellebbezhetetlen megállapításaik keltenek liberális körökben általános riadalmat. Már csak azért is, mert Ernst Nolte német történész szerint, az az állítás, hogy „a liberalizmus alkotná a totalitarizmus abszolút ellentétét”, nem igaz. Visszatérve, amikor Carl Schmitt kidolgozta a liberalizmust elvető, a világot kizárólag barátra és ellenségre osztó, erős központi hatalmat szorgalmazó államelméleti téziseit, a német jogtudósnak még semmi köze sem volt a nemzeti szocialista rezsimhez. Az 1985-ben elhunyt német állam- és alkotmányjogi tudós csak azt állította, „a liberális parlamenti demokrácia elmélete homlokegyenest ellenkező” a rendi társadalom tanaival. Szuverén az, aki a kivételes állapotról dönt – szögezte le 1922-ben megjelent „Politikai teológia” című műve elején Schmitt, aki ezzel alapozta meg etatista államtanát. E szerint az erős központi akarat adott esetben minden egyeztetést mellőzve, s akár a jogot is felülírva egymagában hozhat döntéseket, mert Schmitt nem tartotta sokra a konszenzuskeresést. A parlamentarizmusba, a »government by discussion«-ba vetett hit a liberalizmus világába tartozik, nem része a demokráciának. A liberalizmust és a demokráciát el kell választani egymástól– fejtette ki a népakarat és a szabadelvűség szerinte össze nem egyeztethető voltát 1923-ban Schmitt. Ettől a tézistől és következményeitől fél tehát a liberális világ, és attól az illiberális, Kelet-Európában is egyre népszerűbb úttól, amely Orbán Viktor kormányzását immáron végigkíséri. Vagy attól a Martin Heideggerétől, aki szerint: „Történelmi létezésünk növekvő szorongással és egyértelműséggel tapasztalja, hogy jövője Európa megmentésének vagy elpusztításának csupasz vagy-vagyával néz szembe; másrészt saját elgyökértelenedésének és szétforgácsolódásának meghaladását. Eme meghaladás nélkül ama megóvása sem fog sikerülni”. Orbán Viktort támogatnunk kell abban, hogy az élhető magyar jövő érdekében „nincs jogunk elfogadni egy igazságtalan sorsot azzal az ürüggyel, hogy rosszabbat is elszenvedhetnénk”.
A politikai rendszereket eredményei alapján kell megítélni és megválasztani, nem pedig mások által dicsőített, ugyanakkor hibás téziseket. A neoliberalizmus a XXI. században egy konkrét fenyegetés része, egy modern, az egész világot uralni akaró, teljesen féktelen kapitalizmus eszköze. E rendszer bűneit az „antifasizmus” szlogennel próbálja elfedni, „mely leegyszerűsíti és megcsonkítja majd a történelmet, épp úgy, ahogy a gazdasági rendszere uniformizálja a világot” jegyezte le Ernst Nolte. S végül, de nem utolsósorban Tusk retteg még, hogy a magyar közvélemény is magáévá teszi, támogatja Alain de Benoist felvetését. „A fejlett társadalmakban nincs politikai hatalomátvétel a kulturális hatalom előzetes megszerzése nélkül: egy forradalom csak politikai síkra fordít egy olyan tényállapotot, amely már végbement a lelkekben”. Reméljük Orbán Viktor és tanácsadói is olvasták ezt a fontos tanítást…

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf