Emlékezetkiesés

Kevés véresebb eseménye volt a magyar történelemnek, mint a budavári kitörés 1945. február 11-én. A közvélekedést azóta is megosztják a történtek: kit a hazafiúi bátorságra emlékeztet az évforduló, kit arra, hogy azon a napon orosz katona nyitott be a rommá lőtt ház légópincéjébe (hogy aztán majd málenkij robotra hajtsa az odabent reszketőket, és maga alá gyűrjön asszonyt, leányt). Ezt a hetvenöt éve tartó megosztottságot aligha fogja feloldani egy olyan demagóg kommüniké, mint amilyet minap adott ki Budapest rosszul sikerült első embere és öttagú helyettessleppje. A szózat (– nem a Szózat lapra utal -szerk.) csúcsmondata a Rákosi-korban is simán megállta volna a helyét: „Antifasiszta elkötelezettségünkből fakadóan kötelességünk felszólalni azok ellen, akik történelmünket meghamisítva, gyűlölködésre és kirekesztésre buzdítanak.”